Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-09 / 33. szám
g TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. FEBRUAR 9., KEDD HÍREK Leopárd támadt az iskolára BENGAUJR J Hat embert sebe- sített meg egy hím leopárd a dél-indiai Karnátaka állambeli Bengaluru egyik iskolájában. Az incidens vasárnap történt. A veszélyes ragadozót végül majdnem tízórás küzdelem után sikerült sarokba szorítani és elaltatni. Megsérült egy környezetvédelmi kutató, egy erdészeti alkalmazott, valamint egy televíziós stáb egyik operatőre is. A nyolcéves állatot egy nemzeti parkba szállították. BBC Hajléktalan ölte meg a társát BUDAPEST Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 41 éves hajléktalan férfival szemben, aki 2014 augusztusában egy szóváltást követően megfojtotta szintén hajléktalan ismerősét. A két férfi aznap az utcán kére- getett, majd több liter bort vásároltak, amit közösen megittak. Este azonban szóváltás alakult ki közöttük, és a vádlott többször ököllel megütötte a sértettet, majd megfojtotta. Reggel vette észre, hogy nem él a társa, akkor kért segítséget. MW Súlyos földrengés a tajvani Tajnanban ■' í kíng A megfeszített mentési munkák ellenére több mint 110 ember lehet még a romok alatt a tajvani Tajnan városban, ahol a legsúlyosabb károkat okozta a 6,4-es erősségű földrengés. A megtalált halálos áldozatok száma 37-re emelkedett, közülük legalább 10 gyerek. MTI Sok a homályos részlet annak a szörnyű gyilkosságnak a hátterében, amelyet egy volt tűzoltó követett el múlt pénteken. Csak annyi biztos, hogy előbb megölte kétgyermekes szerelmét, majd magukra gyújtotta az autóját a búcsúüzenetet is hagyott férfi. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Pénteken reggel még csak annyit lehetett tudni, hogy a katasztrófavédelem munkatársai két vfzsugárral oltottak el egy kigyulladt autót a főváros újpalotai városrészében, a Késmárk utcában. A helyszínen kiderült: két szinte szénné égett holttestet is találtak a kiégett kocsiban. Az azonosítás nem volt könnyű, hiszen még a holttestek nemét sem lehetett a helyszínen megállapítani, annyira összeégtek. A rendőrség aztán megállapította, hogy gyilkosság történt: a 43 éves P. István megölte volt barátnőjét, a 36 éves K. Boglárkát, majd magával is végzett. A FlAT-ban találtak egy kést, így valószínűsíthetően azzal ölte meg a férfi a szerelmét. Azt egyelőre nem tudni, hogy a nő lakásában végzett vele, vagy már az autóban, de az biztos, hogy mielőtt magukra gyújtotta volna a kocsit, felhívta a rendőröket, és elmondta, hogy a nő két gyermeke be van zárva az asszony lakásába. Sőt az is kiderült, hogy a férfi már jó előre eldönthette, mit fog tenni, hiszen a Facebookra éjjel fél egykor ezt írta: „Egy szál fehér virágot csak! Ennyit kérek.” A rendőrség alig több mint húsz perc múlva kapta az üzenetet, hogy ég egy autó a Késmárk utcában... Bár a gyilkosság részletei nehezen felderíthetők, az indíték egyre nyilvánvalóbb. A Blikk szerint a kétgyermekes K. Boglárka korábban németre tanította a tűzoltóként, majd buszsofőrként dolgozó P. Istvánt, így ismerkedtek össze, aztán össze is jöttek. A nő azonban múlt ősszel elhagyta a „labilis idegzetű”, minden sérelemre öngyilkossággal fenyegetőző férfit, aki nem tudta ezt feldolgozni. A lap úgy tudja, a férfi hónapokon keresztül zaklatta szerelmét, s mivel nem tudta elérni, hogy visszafogadja, ezért dönthetett a kiterjesztett öngyilkosság mellett. A gyilkosság hajnala előtti napon este kilenckor fejezte be a munkát a buszsofőr, ezután hajtotta végre a szörnyű tervét. Azt már csak egy orvos szakértő tudja megállapítani, hogy a hátsó ülésen talált nőt a helyszínen, vagy már előzőleg ölte-e meg. Mindenesetre a Bors információi szerint a férfi benzinnel és olajjal is rásegített, hogy jól égjen a tűz. Félmilliárdos drogfogás: hárman előzetesben BUDAPEST Három embert előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság a Pest megyében múlt pénteken lefoglalt több mint kétezer tő indiai vadkender termesztésével, illetve kereskedelmével gyanúsított négy veresegyházi férfi közül. A negyedik gyanúsított ellen nem rendeltek el kényszerintézkedést, ezért a megyei főügyészség fellebbezett a döntés ellen. A rendőrség honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kábítószer-kereskedelem és más bűn- cselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomoz a 35 éves M. Szabolcs, a 30 éves M. László, a 39 éves T. Tamás és a 49 éves L. Attila veresegyházi lakos ellen. Mintegy 450 millió forint a lefoglalt kábítószer értéke Az NNI nyomozói összehangolt akció keretében, pénteken az ültetvényeken tetten érték és elfogták a gyanúsítottakat, a házkutatások alkalmával összesen 2160 tő különböző fejlettségi fokban lévő indiai vadkendert találtak és foglaltak le. A gyanúsítottak csak részben tettek vallomást. A lefoglalt növényből szakértői becslések szerint legalább 208 ki- logrammnyi marihuánát állíthattak volna elő, amelynek értéke a feketepiacon csaknem 450 millió forint. MW Kiterjesztett öngyilkosság Súlyos életkrízis vezethet öngyilkossághoz, de a kiterjesztett ön- gyilkosságnak rendszerint mindig vannak előzményei, legtöbbször már korábban fennálló depresszió. Nemrég akkor merült fel ennek a lehetősége, amikor egy rendőrnő lelőtte 10 év körüli gyermekét, majd magával is végzett, szintén a fővárosban. A rendőröket rendszeresen vizsgálják, de ez sem tudja száz százalékban kiszűrni, ha baj van. Érdekesség, hogy a mostani szörnyűséget egy volt tűzoltó követte el. TELEVIZIO-MUSOR 2016. FEBRUAR 9., KEDD oc о (A 4.00 4.30 5.00 5.30 5.55 7.35 8.10 8.40 9.15 10.15 12.05 12.35 13.05 14.20 15.00 16.10 17.25 18.00 18.55 19.30 20.45 21.20 22.25 22.55 23.25 Fókusz© Négyen négy ellen - A családi játszma© Barátok közt© TopShop Jó reggelt, skacok!© RTL Klub Híradó Fókusz© Magyarul Balóval AsztroShow TopShop Havazin© Story Extra© Éjjel-nappal Budapest© Négyen négy ellen -A családi játszma© Isten áldjon, Esperanza! © Szulejmán © Story Extra© RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest ® Barátok közt© A mentalista© XXL század ■ a legendák velünk élnek ® RTL Klub Híradó Magyarul Balóval 4.30 Paloma© 5.10 Csapdába csalva© 5.35 Doktor D© 6.20 Mokka© 9.25 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív© 12.50 Paloma© 13.50 Walker, a texasi kopó© 14.50 Walker, a texasi kopó® 15.50 Szeretned kell! © 16.55 Szeretned kell! © 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.15 Magánnyomozók® 21.20 Sherlock és Watson© 22.20 Sherlock és Watson© 23.25 Franklin és Bash© 0.25 Tények Este 1.10 Aktív© 1.40 Sportos 1.50 Ezo.TV 2.50 Diamond Club© вс o (A Óránként Híradó és időjárásjelentés 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Esély 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Magyar gazda 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Elő egyház 16.40 Egy Perc Híradó 17.15 Tessék! 17.40 Egy Perc Híradó 17.54 Ma este 18.40 Egy Perc Híradó 19.05 Szemtől szembe 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.45 Egy Perc Híradó 21.00 Híradó 21.20 Időjárás-jelentés 21.25 Egy Perc Híradó 21.35 Világhíradó 21.56 Ma ép 10.00 Segítség, bajban vagyok! © 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 Showder Klub © 12.50 A Toledo család © 13.45 A bosszú asszonya © 14.40 Lucia - A sors üldözöttje © 15.35 Barátok közt @16.05 Gordon Ramsay-A konyha ördöge © 17.05 A Madagaszkár pingvinjei 17.30 Az élet csajos oldala © 18.00 Pár lépés a mennyország © 20.00 Az élet csajos oldala © 20.30 Showder Klub @2130 RTL II Híradó 15.10 15.35 15.40 15.50 16.00 16.10 16.30 16.55 16.57 17.10 17.15 17.20 17.35 17.45 18.00 18.05 18.10 18.15 18.25 18.35 18.50 19.15 19.20 19.35 20.00 20.30 21.00 22.40 23.30 A komisz aranyhal© Pupákok© Lóti és Fűti © Mesélj nekem! Claude A város hősei Rolie, Polie, Olie Gyerekversek Hetedhét Gyerekhíradó Póló Póló Noddy kalandjai Játékvárosban II. Állatkerti sétány 64. Kalandozások Andyvel Pimpa Pimpa Milo Milo Traktor Tom Traktor Tom Epéiké legújabb kalandjai Pocoyo Pocoyo Csűrcsavarosdi Táncakadémia © Böngésző© Én vagyok itt© Párizsi helyszínelők© Kulisszák mögött - az A38-as hajón® 7.05 7.30 7.55 8.50 9.50 10.50 11.45 12.45 13.40 14.45 15.45 16.45 17.40 18.40 19.05 19.35 20.10 20.35 21.00 23.50 2.05 Jóbarátok @ Jóbarátok © AS.H.I.E.L.D. ügynökei ® Szívek szállodája® Knight Rider© Amerikai mesterszakács © Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © AS.H.I.E.L.D. ügynökei © NCIS-Tengerészeti helyszínelők© NCIS-Tengerészeti helyszínelők© NCIS: Los Angeles® NCIS: Los Angeles © Amerikai mesterszakács © Jim szerint a világ© Jim szerint a világ© Két pasi- meg egy kicsi© Két pasi- meg egy kicsi© Két pasi - meg egy kicsi© Zaklatás© Benjamin közlegény® Két pasi meg egy kicsi © 19.15 Pocoyo SUPER TV2 9.25 Csapdába csalva ® 9.55 Veled is megtörténhet! © 11.00 Családi Titkok © 12.05 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Édes élet © 14.55 Irigy Hónaljmirigy 16.05 Aktív © 16.30 Tények © 17.00 Kasza! © 18.05 Veled is megtörténhet! © 19.10 Celebmüszak © 19.45 Hal a tortán © 20.50 Édes élet © 22.00 X-Men - Az ellenállás vége © 0.05 Jóban Rosszban © 0.40 Egy ellopott élet© 08,50Szívek száloc^ HÍRTV* 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Civil kaszinó 12.00 Híradó 12.30 Hírvilág 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Egy passió kálváriája © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Főszerkesztők klubja 17.00 Híradó 17.30 Ázsia 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Riasztás ® 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 22.30 Alinda 23.00 Riasztás© 4.00 Privát rocktörténet © 5.00 Privát rocktörténet © 6.00-9.00 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-13.40 Privátfilmek újratöltve © 13.40 Egy negyvenes nő ésaflört © 15.25 Nőstényördög ® 17.25 El- baltázott nászéjszaka © 19.15 Szőr Austin Powers - Őfelsége titkolt ügynöke © 21.00 Bandafőnök kerestetik © 23.00 Hősök © 1.10 A szörny 3. © 2.45 Privátfilmek újratöltve © 3.00Privát rocktörténet© A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 6.55 7.00 7.15 7.25 7.55 8.25 9.20 10.15 11.40 12.00 12.02 12.35 12.45 12.55 13.25 14.25 15.10 16.05 17.00 18.00 18.30 18.40 19.45 20.45 21.45 22.35 22.40 23.10 1.00 1.55 Kenő© Híradó Időjárás-jelentés Sipski Ekran Unser Bildschirm A múlt fogságában© Kisvárosi doktor© Család-barát A világörökség kincsei Déli harangszó Híradó Időjárás-jelentés Kult+@ Jamie 30 perces kajái Univerzum Szívek doktora© Brown atya © Rex Rómában © Ridikül © Híradó Időjárás-jelentés Alpesi őrjárat <3D Maradj talpon! © Önök kérték! Laura rejtélyei © Kenő© A Nagyok© MüpArt Classic - Ránki Dezső az-Évad művésze-válogatás© Hölgyek öröme© A szamurájkard © 18.40 Alpesi őrjárat FILM MANIA'S 8.40 8.55 9.20 9.35 9.55 10.25 11.00 11.20 13.00 13.20 13.45 14.15 14.45 16.05 16.35 17.05 17.30 17.50 18.55 20.00 21.00 21.35 22.35 23.35 0.45 1.00 1.15 1.30 Német nyelvű hírek Térkép Orosz nyelvű hírek Mindentudás Református riportok© Evangélikus riportok Angol nyelvű hírek Kamevátvégi éjszaka© Híradó Életkor Térkép Szerelmes földrajz Család-barát Srpski Ekran Unser Bildschirm Magyar gazda Útravaló A szabadság rabságában Hogy volt!? Csak színház és más semmi © Híradó Maradj talpon!© Ridikül© Család-barát Himnusz Híradó Angol nyelvű hírek Önök kérték! 14.15 Sza^nes földrajz 9.35 Álomsztori 10.25 Esti kommentár - a vélemény szabad 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.45 Egyenes beszéd 14.45 Start plusz 15.50 700- as klub ©16.20 Global 300016.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 20.20 Csatt 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Friderikusz 9.10 A dárda vége© amerikai filmdráma 2005 11.20 Cápatámadás Malibuban © ausztrál akcióthriller 2009 13.05 Rejtőzködő fenevadak © angol-kínai akciófilm 2013 14.50 Paranoia© amerikai-francia ttiriller 2013 16.50 Tökéletes bűnözök© amerikai akciófilm 2010 19.00 Sárkányok háborúja© amerikai-cseh fantasztikus kalandfilm 2000 21.05 S.W.A.T.: Tűzveszély amerikai akciófilm 2011 R.: Benny Boom Sz.: Gabriel Macht, Kristanna Lókén, Robert Patrick, Nicholas Gonzalez, Gianoario Esposito 22.50 Nincs alku® amerikai-német akcióthriller 1998 1.35 A kukorica gyermekei © amerikai horror 2009 3.20 Robotzsaru© amerikai akciófilm 1987 11.00 13.00 15.00 17.00 17.15 17.45 18.00 20.00 20.30 22.30 21.05 SWAT.-Tűzveszély M4 7.00 Sportpercek 7.15 Kosárlabda összefoglaló 8.15 Kézilabda összefoglaló 9.15 Sport7fő 10.15 Múlt és jelen egy időben 10.45 Sportpercek 11.00 Futsal Európa Bajnokság - Belgrad 12.45 Sportpercek 13.00 OTP Bank Liga 14.45 Magazin 15.15 Sportpercek 15.30 Kézilabda bajnokság 17.45 Labdarúgó Magyar Kupa 20.15 Sportpercek 20.30 Futsal Európa Bajnokság - Belgrad 23.00 Sportpercek Tenisz ATP500-as torna, Rotterdam, 2. nap, 1. mérkőzés Tenisz ATP500-as torna, Rotterdam, 2. nap, 2. mérkőzés Tenisz ATP500-as torna, Rotterdam, 2. nap, 3. mérkőzés Szabadidősport Ötpróba Rióba- Margitsziget MOB utánpótlásmagazin Mai helyzet Kézilabda Női BL, középdöntő, 3. forduló, Baia Maré- FTC-Rail Cargo Hungária Kézilabda Női kézilabda BL-magazin Labdarúgás Német Kupa, negyeddöntő, VfB Stuttgart - Borussia Dorftnund Jégkorong NHL, alapszakasz, Detroit Red Wings - Florida Panthers 11.00 Tenisz 8.00 Muffinháború © 8.50 Csokiba mártva © 9.20 Receptdaráló Desz- szert Angélával © 9.35 A világ legjobb utcakajái © 10.30 James Marín, a repülő szakács © 11.00 Faszénen sült csodák © 11.30 Raymond Blanc - Alapok felsőfokon © 12.00 Szabadnapos szakácsnő ® 12.25 A sütemények mesés világa © 13.15 Receptdaráló Desszert Angélával © 13.30 Szakács a piacon © Ш к helyszín, ahol megtalálták itót, benne a két holttesttel, oltó pontosan tudta, hogyan gyorsan magasra a lángok