Új Néplap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-07 / 5. szám
2016. JANUÁR 7., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 11 Az én településem A helyiek szerint a pletyka tartja egyben településüket ^Megbolondultak a fiatalok? Dehogy, csak visszafelé beszélnek! Ezen a településen minden előfordulhat. Még az is, hogy teljesen ismeretlen nyelven beszélnek az idegenekhez. Ha jól fülel a látogató, rájöhet, a helyiek visszafelé beszélnek. Nem, nem őrültek meg, ez egy hagyomány a fiatalok között. Akik szerint a pletyka tartja életben a közösséget, legjobban a főút mellett lehet leske- lődni, jó az artézi vizük, viszont nincsen mozi. Pedig egy jó kis Star Wars-os filmet szívesen megnéznének a faluban. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu RÁKÓCZIÚJFALU - Vélhetően én vagyok Rákócziújfalu egyik legidősebb embere, talán ha egy-két valaki lehet csak öregebb nálam - bólogat Barta Istvánná Veres Borbála (első kis képünkön). - 1927-ben születtem e faluban, milyen más élet is volt akkortájt...! - emlékszik vissza a régi időkre Boriska néni, miközben arcát sütteti a téli nappal. Elmeséli, sokáig konyhavezetőként dolgozott a településen.- De finomakat főztem a gyerekeknek! Szerettek is engem. Mindig megkérdeztem tőlük, na gyerekek, mit főzzön, süssön ma Bori néni nektek? A legtöbbször azt válaszolták: kalácsot! Az idős asszony mesél arról, milyen nagyot változott Rákócziújfalu az utóbbi évtizedekben. A Táncsics Mihály utca például, amiben most ő lakik, régebben a „tanári utca” volt.- Kitalálták több tíz évvel ezelőtt, hogy a faluban tanító pedagógusoknak adjon a tanács telkeket. Adott is, minden tanító itt kapott portát. Arra is emlékszem, milyen nagy újság volt, amikor megérkezett a telefon Újfaluba! A tanácsházánál volt csak nyilvános készülék, esetenként hosszú sorok kígyóztak előtte. Bori néniből ömlik a szó, majd az ének. Mert a településen anno mindenki énekelt, dalos faluban, dalos családokban nőttek fel a gyerekek. Boriska néninek még a foga sem nőtt még ki, amikor megtanulta az első dalt. Majd a másodikat, később a századikat... Elbúcsúzva a nyugdíjastól, a festett, díszesen kipingált ártézi kút felé vesszük az irányt. Akik átszelték autójukkal a települést, azok biztosan megcsodálták a 442-es út melletti művelődési ház oldalára felfestett népi hímzésmintát és II. Rákóczi Ferencet lován. Mindkét „alkotás” egy helyi ügyes kezű közmunkásnak, Szendrei Anitának volt köszönhető, aki három éve az ártézi kút falára festette a vízöntő nőt. A helyiek nagyon is büszkék egyedi kútjukra.- Első osztályú ez a falu! Nagyon „fájin”! - állítja Horváth Zoltán, miközben tele tölti flakonjait vízzel (középső kis képünkön). Egy másik férfi biciklivel álldogál mellette. Kérdésünkre, együtt vannak-e, határozottan rávágja:- Hát úgy nézünk mi ki? Csak kollégák vagyunk! - vigyorog, majd miután tisztáztuk ezt a valóban félreérthető kérdést, elárulja, ő és családja 1978-ban költözött ide Martfűről. A két'gyerek és az unoka már itt nőtt fel. Zoltán szerint ez a kút itt kincset ér, ő mindig ezt a vizet issza. A tősgyökeres Gergelyné Fejes Tünde szerint az utóbbi években igen vegyes lett a falu lakossága, sok katona költözött ide Szolnokról, főleg Szan- daszőlősről. Ami jó dolog, hiszen ezek a katonák fiatalok, családosak, így az óvoda és az iskola is kihasználtabb lett. Állítólag bölcsőde is épül hamarosan Újfaluban, erre már nagyon régóta várnak a helyiek.- Programok akadnak, én a lelkesedést hiányolom a lakosokból. Valahogy... „leültek” - vélekedik Tünde. Az óvoda előtt álldogáló asszonyok ösz- szedugják a fejüket, amikor azon töprengenek, mi hiányzik a faluból.- Egy szupermarket és egy mozi - születik meg a válasz, hozzáfűzve, az új piac most az asszonyok kedvenc helye, itt nemcsak sok mindent lehet megvásárolni, hanem a legfrissebb hírekhez is hozzá lehet jutni. Ami ugye igen fontos egy kisközségben...- Ez tényleg így van! Hűű, engem is vett már szájára a falu! De elküldtem én mindenkit melegebb éghajlatra! - magyarázza egy sör mellett Vigh Balázs (harmadik kis képünkön), majd körbemutat a kul- túrház előtti téren: ez itt a központ, ő itt szokott üldögélni, jókat lehet leskelőd- ni. - Van, amikor délután két órát is itt vagyok. Megiszok egy-két sört, találkozók a haverokkal, dumálunk egyet. Közmunkás vagyok, mert helyben és a környéken alig van valami meló. Rákérdezünk, a „leskelődé- sen” kívül mit lehet itt csinálni a szabadidőben a fiataloknak.- Semmit! - legyint Balázs. Megjegyezzük, az nem túl sok.- Ja. Pont annyit lehet csinálni - folytatódik tovább beszélgetésünk, majd kiderül, Balázs is tagja volt régebben a visszafelé beszélő csoportnak, de már ez sem annyira jó buli, kinőtt belőle. Persze, a fiatalabbak még bőszen gyakorolják e furcsa és sajátos újfalu- si-nyelvet. Szó szerint kell érteni, hogy a gyerekek visszafelé beszélnek, erről a „nyelvalapítót”, Krenák Attilát kérdezzük.- Tizennégy éves koromban kezdődött az egész, azaz tizenkét éve valamikor. Mint minden ifjúnak, nekem is kicsúszott egy-két káromkodás a számon, amit a szüleim igencsak zokon vettek. „Kisfiam, hogy beszélsz?!” - figyelmeztettek állandóan, nekem meg elegem volt a folyamatos szülői nevelésből - meséli a fiatalember. - Elkezdtem hát szitokszavakat visszafelé mondani, így káromkodtam, mégsem tűnt fel senkinek - mondja Attila, akinek könnyen mentek a nyelvleckék: pár hét múlva már két-három szavas mondatokat „biflázott be”.- Fülem kettéállt, amikor először hallottam a haveromat visszafele beszélni - fűzi hozzá Kocsis Viktor. - Hát ez csúcs, gondoltam, majd a suli szüneteiben és az utcán együtt tanultuk tovább a nyelvet. Háromszavas mondat esetében az első szóval kezdjük, aztán jön a második és a harmadik... Mi ezzel inkább nem próbálkozunk, így arrébb sétálva, a sporttelep melletti üres placcon kosarazó kamaszokhoz érünk. Unottan dobálják a labdát.- Elvitték a presszó mellől a palánkot, ide tették át. Állítólag azért volt a költöztetés, mert szemeteltünk. A fenét szemeteltünk! - állítják a srácok, akiket megkérdezünk, le- fotózhatjuk-e őket.- Aha, ötezer forint az ára. De alkuképesek vagyunk - fűzik hozzá. Mikor fotós kollégám megjegyzi, hogy nem ezen a világon élnek, nevetve válaszolják, nagyon is ezen a világon, valamiből pénzt kell keresni. Mivel ennyiben maradunk, gyorsan elbúcsúzunk a fiataloktól.- Rájuk se hederítsenek! - lép hozzánk egy hölgy, aki elmondja, a község nagyon is élhető, sok a közös megmozdulás, vannak programok, jó a foci, még darts és amerikai foci is van a településen. Gyakorlatilag mindenki úgy érzi magát Rákócziújfaluban, ahogy akarja. Ő például nagyon is jól. Nemrégen kaptuk a hírt, hogy Barta Istvánná Borika néni már nem 'élhette meg cikkünk megjelenését. Örülünk, hogy személyesen is megismerhettük az idős asszonyt, aki Rákócziújfalu „élő történelme” volt és hallhattuk dalait, nótáit, melyeket az utolsó napokig is szeretettel adott tovább az utókornak. Gergelyné Fejes Tünde (balra) és Krasznainé Szatmári Ilona az óvoda előtt
