Új Néplap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-07 / 5. szám
A jászjákóhalmi Czigány Zoltán ц hivatásos vadász, a nádi I ' farkast elejtő Katona Endre t 'XÍ és a vadászmester, Wittredi Péter szerint mindenképp gyériteni .í. kell a ragadozók számát T*?- - yfc HÍREK JÁSZSÁG 2016. JANUÁR 7., CSÜTÖRTÖK Neten követik és figyelik a madarakat JÁSZBERÉNY Egy jászsági sasetető élete figyelhető meg a neten. Az idei tél már a harmadik szezon a sasvédelmi program részeként üzemeltetett sasetetőn. Fatér Imre és Horváth Márton beszámolója szerint az eddig enyhe tél miatt csak nemrég kezdődött el az etetés. Először a szarkák, dolmányos varjak, illetve hollók jelentek meg, majd megérkeztek az egerészölyvek is. Ráadásul a szakemberek megfigyelései szerint néhány öreg parlagi sas is ellátogatott már a jászsági etetőhelyre, amelynek mindennapjait egy webkamera segítségével akár élőben is nyomon követhetik az érdeklődők. Az elmúlt hetekben megjelentek mindezeken túl fiatal parlagi sasok és réti sasok is a helyszínen. A téli etetés megfigyelése mellett a közeljövőben lehetőség lesz arra is, hogy akár egy kígyászölyv vonulásának irányát is megfigyeljék a madárvédők. Nemrégiben írtunk arról, hogy a jászberényi határban található Sasközpontban egy legyengült kígyászölyvet gondoznak, hogy azután a tavasszal szabadon engedhessék. Előtte azonban meggyűrűzik, és a tervek szerint GPS jeladóval is ellátják. így útja követhető lesz majd a világhálón. B. CS. Rövidesen osztják a tűzifát JÁSZTELEK A szociális tűzifaprogramra pályázott lásztelek önkormányzata is. A kistelepülés az elmúlt év végén meg is kapta az ehhez szükséges anyagi támogatást. Mint azt Tóth Nóra polgármester elmondta, év végén már nem volt lehetőség arra, hogy a beszerzett szenet kiosszák. A tüzelő kiosztását ezekben a napokban szervezik meg és még januárban az érintettekhez kerülhet a kistelepülésen. Mindezek mellett, jellemzően az idősebb korosztályból veszik igénybe a házi segítségnyújtást, illetve az ebédszállítást, ami szintén nagy segítség lehet a téli hónapokban. A térségi szinten szervezett, a település által is támogatott házi segítségnyújtást jelenleg három helybéli veszi igénybe, az ebédet pedig 20-25 jásztelki számára szállítják ki, attól függően, hogy mennyien igénylik azt - tette hozzá a polgármester. B. CS. Két helyre kerülhet a vállalati óvoda JÁSZÁROKSZÁUÁS A városban két helyszínen is lehetőség volna egy úgynevezett vállalati óvoda létrehozására. Gergely Zoltán polgármester (képünkön) elmondta, hogy továbbra is egyeztetnek a Rosenberger Magyarország Kft. képviselőivel egy ilyen óvoda létrehozásáról. A településen az egykori Kossuth úti óvoda épülete, illetve a Gyóni úti óvoda épülete is alkalmas volna erre. A megvalósítás konkrétumainak előkészítése akkor kezdődik meg, ha valóban megszületik a vállalati óvodák létrehozását adókedvezménnyel ösztönző országos szintű szabályozás - tudtuk meg a polgár- mestertől. Újabb állomás a spirituális úton > Újabb előadásához érkezik a Spirituális Műhely „Lékekút” sorozata. Az érdeklődők számára január 19-én a karrier és a spiritualitás kap- • csolatáról, a pozitív eremé- nyek elérése érdekében mutatnak be módszereket, követhető utakat a résztvevők számára Jászberényben, a Déryné Rendezvényházban. Átmeneti otthoni ellátásról egyeztetnek JÁSZBERÉNY A város önkormányzata testületi határozattal kezdeményezett egyeztetéseket a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás elnökével. A gyermekvédelmi törvényben előírt kötelezettség ugyanis, hogy azoknak a településeknek, ahol a lakosságszám meghaladja a húszezret, biztosítania kell a gyermekek átmeneti otthoni ellátását, akár társulási formában is. Miután a Jászságban térségi szinten ezt a feladatot nem vállalták az önkormányzatok, a város a szomszédos Heves megyei kistérséggel kezdeményezett egyeztetéseket az ellátási szerződés megkötése-, ellátási területük bővítése lehetőségéről. Ez már tény: megérkeztek az aranysakálok a Jászságba Istencsapása lehet, ha megtelepednek Különleges, de nem túl szívderítő eredménnyel zárult a minap két dúvadhajtás is a Jászságban. Az év első vadászatán, január 2-án Jászjákóhalma és Jászkis- ér határában is puskavégre került egy-egy aranysakál. A vadászok aggódnak, hiszen az olyan tipikus apróvadas vidéken, mint a Jászság - minden túlzás nélkül -, kész istencsapása volna egy ilyen szívós csúcsragadozó megtelepedése. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZJÁKÓHALMA - Már láttam a hajtókát magam előtt az erdőben, amikor észrevettem, hogy minden különösebb igyekezet nélkül komótosan sétál felém. Mintha csak az utcán egy kóbor kutya bandukolna - emlékezett vissza a történtekre Katona Endre hivatásos vadász, akinek sikerült elejtenie a nádi farkast. - Mivel valóban közelben voltak már a hajtők, így nem lőhettünk a vadra azonnal, egy kicsit magunk mögé kellett engedni. Egy vadásztársam is tékben visszaesett... Most pedig itt van a jellemzően őzgidát, fiatal őzeket zsákmányoló aranysakál veszélye. Az elejtett nádi farkas még nem jelenti azt, hogy megtelepedett a vidéken, ugyanakkor jelzi: számítani lehet akár egy-két éven belül a térnyerésére. A ragadozók érkezése, és a törvény erejével megszigorított, nem teljesítés esetén pedig komoly szankciókkal terhelt őz kilövési terv együttesen komolyan megritkíthatja az egykor nagyhírű jászsági őzpopulációt. így aztán minden törvényes eszközzel azon leszünk, hogy gátat szabjunk az aranysakál térnyerésének. A ragadozó megjelenésének még egyértelmű jelzése, hogy időközben hírt kaptunk arról is, hogy az elmúlt hét végén, Jászkisér határában is elejtettek egy nádi farkas. Attól persze ezzel együtt sem kell tartani, hogy a falkában vadászó ragadozó a falvak határában, a kertek alatt megjelenik, hiszen rejtőzködő, jellemzően éjszaka mozgó állatokról van szó, amelyek egyelőre csak „terepszemlét” tartottak a Jászságban. rálőtt, de végül nekem sikerült elejteni. Nagy volt a meglepetés a hajtás végén, mikor társainknak elmondtuk, hogy mit is sikerült meglőni. Egy fiatal hím egyedet hozhattunk a terítékre. Csak manapság jelent különlegességet a Jászságban, illetve még az országban is az aranysakál, a nádi farkas - vagy a népnyelvben toportyánféreg - megjelenése. 2014 augusztusában még a National Geographie Magyarország online kiadásában is csak, mint egykor a Kárpát-medencében őshonos, de korábban hazánkból teljesen eltűnt régi-új fajként számoltak be a ragadozó térnyeréséről.- Déli irányból, a délszláv háborúk idején jelent meg idehaza ismét a faj - mondta Wittrédi Péter, a jákóhalmi Béke Vadásztársaság vadászmestere. - Először védett volt a faj, utána kijelölt időszakban lehetett rá vadászni, mostanra viszont már - hasonlóan a rókához - korlátozás nélkül lőhető. Nem véletlen a viszonylag gyors változás, hiszen egy agresszíven szaporodó, gyorsan új területekre telepedő ragadozóról van szó. Számunkra pedig nagyon rossz hír a megjelenése. A Jászságban jellemzően gazdag volt a mezei nyúl, a fácán, illetve az őz populáció. Nem véletlen, hogy évekkel ezelőtt a világrekord őztrófeát adó őzet épp a kistérségben, Jászkisér határában ejtették el. Mostanra azonban a mezei nyúl egyedszáma rendkívüli mérAг első teritékre az aranysakál mellett két rókát hozhattak Jászjákóhalmán Három lakóház égett ki teljesen az ünnepek idején, két hét alatt Nem a díszítés okozott tüzet Másfél évtizedre hosszabbítottak JÁS28ÁQ Az elmúlt két hét alatt, a karácsonyi ünnepek idején és az új év első napjaiban tizenhárom alkalommal kellett vonulniuk a jászsági tűzoltóknak - tájékoztatta lapunkat Fózer Tibor tűzoltó ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság jászberényi kirendeltségének vezetője. Az elmúlt napok egyik legfőbb tanulsága, hogy nem lehet elégszer hangsúlyozni: fokozott figyelmet kell fordítani a vegyes tüzelésű kályhák, kazánok üzemeltetésére. A térségben keletkezett lakástüze- ket mindhárom alkalommal vegyes tüzelésű kályhák okozták. Jászberényben, Jászágón és Jászszentandráson is nagy valószínűséggel kályhából kipattan parázs lobbantotta lángra az épületeket, az ingatlanok teljesen kiégtek, lakhatatlanná váltak. Két hét alatt egy alkalommal kellett, műszaki mentést igénylő közúti balesethez vonulniuk, öt alkalommal pedig tűzjelzők riasztására keltek útra a jászsági tűzoltók, igaz ez utóbbiak mindegyike téves riasztásnak bizonyult. Azt viszont nem lehet tudni, hogy mi volt a szándéka annak a betelefonálónak, aki szenteste riasztotta a tűzoltókat. A vicces kedvében lévő, jászjákóhal- mi illetőségű személyt később a törvény betűje szerint fel is jeFózer Tibor tűzoltó ezredes lentették, a szándékosan megtévesztő jelzés miatt. Egyetlen alkalommal sem volt azonban tűz eddig a karácsonyi díszítés, csillagszórók, gyertyák miatt, illetve nem okozott tűzvédelmi problémát a szilveszteri tűzijáték sem a lászságban. Fózer Tibor ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbb helyen még álló karácsonyi fenyőfák mostanra már teljesen kiszáradtak. Rendkívüli mértékben gyulladásveszélyesek, így továbbra sem érdemes a közelükben gyertyát égetni, csillagszórót gyújtani, de veszélyt hordoz magában a zárlatos vagy épp túlmelegedő izzósor is. Banka Cs. JÁSZBERÉNY Tizenöt évre hosz- szabbította meg Jászberényben a Vasas Sporthorgász Egyesülettel, illetve a Hűtőgépgyár Horgász Egyesülettel fennálló haszonbérleti és haszonkölcsön szerződéseit az önkormányzat az elmúlt év végén. A képviselőtestület ezzel szerződés formájában hosszú távú megállapodást is kötött a civil közösségekkel, hogy az általuk eddig is használt halastavakat az eddigiekhez hasonló figyelemmel gondozzák. Ügyelnek a környezetvédelmi és halgazdálkodási előírásokra, rendben tartják a tavakat és azok környékét, illetve továbbra is megfelelően használják, adott esetben újítják fel a halastavakhoz tartozó zöldfelületeket és pihenőhelyeket. A város egyébként hosszú évek óta az egyesületeknek adja át ezeket a feladatokat, a változás most azt, hogy január 1-től nem öt, hanem tizenöt évre szól a szerződés, tehát 2030. december 31-ig biztosan használhatják a halastavakat. Az önkormányzat a későbbiekben szeretne együttműködni a két egyesülettel annak érdekében, hogy újragondolják a Városi Zagyva hasznosítását. Ennek megfelelően hosz- szú távú szakmai együttműködésre dolgoznak ki javaslatot idén. B. CS.