Új Néplap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-07 / 5. szám

HIRDETÉS Ügyfélszolgálati telefonszámunk: Előfizetési megrendelésükkel, j kérdéseikkel kérjük hívják 06-40/510-510-es helyi tarifás számot. Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre. Űj Néplap EGY PERCBEN Visszafelé is beszélnek RÁKÓCZIÚJFALU Ezen a településen min­den előfordulhat. Még az is, hogy a he­lyiek időnként visszafelé beszélnek. Merthogy ez egy hagyomány a fiatalok között Rákócziújfaluban. Akik szerint a pletyka tartja életben a közösséget, leg­jobban a főút mellett lehet leskelődni, jó az artézi vizük, viszont nincsen mozi. Pedig egy jó kis Star Wars-os filmet szí­vesen megnéznének a faluban. ► 11 Hazatérnek a Gripenek KECSKEMÉT Ma kapják meg a litváni­ai magyar légtérvédelmi kontingens tagjai a kiküldetésért járó kitünteté­seket, holnap pedig hivatalosan át­adják a szolgálatot a spanyoloknak. Az An-26-osok és a litván C-27-esek három fordulóval tudják hazaszállíta­ni a személyzetet és az összes eszközt, felszerelést, csomagot. ► 5 Kartávolságra az erőszaktól NÉMETORSZÁ6 Napokkal a szilveszteri erőszakhullám után egyre feldúltabb Németország. Az arab fiatalok csoport­jaihoz köthető kölni, hamburgi és stutt­garti szexuális zaklatások-rablások az állam tehetetlenségét példázzák, olajat öntve a tapintható idegenellenességre. Eddig több mint százan jelentkeztek a német nagyvárosokban elkövetett szil­veszteri garázdaságok áldozataiként, háromnegyedük szexuális zaklatásról is beszámolt. Angela Merkel kancellár élesen elítélte a támadásokat, a jogál­lam kemény válaszát ígérve. ► 6 Jó reggelt! U j modellel jött ki az egyik nagy európai autógyár, „élőben” elő­ször láttam a jármű egy példá­nyát az új év első napjaiban. Csinos darab - állapítottam meg, mégsem ezért jártam körbe tüzetesebben azt a bizonyos négykerekűt. De sehol nem találtam az úgymond hétköznapitól el­térő matricát vagy felszerelést rajta. Hogy miért keltette fel az érdeklődése­met mégis az új darab? Nos, a rend­száma miatt. Az autó elején és hátsó részén ugyanis ez a három betű állt a fémtáb­lán: NAV. Valószínűleg többen tudják, mint ahányan nem ebben az ország­ban, hogy ez a Nemzeti Adó- és Vám­hivatal közszájon forgó rövid neve. De vajon az új tulajdonos is tisztában volt ezzel? Vagy talán éppen ezért vá­lasztotta? К. E. jP* JÁSZSÁG Különleges, de nem túl szívderítő eredménnyel zárult a minap két dúvadhajtás is a Jászságban. Щ Az év első vadászatán, január 2-án Jászjákóhalma és Jászkisér határában is puskavégre került egy-egy ^ ' aranysakál (kis képünkön). A vadászok aggódnak, hiszen az olyan tipikus apróvadas vidéken, mint a Jász- * ság - minden túlzás nélkül -, kész istencsapása volna egy ilyen szívós csúcsragadozó megtelepedése. ► 4 Visszaköltözne Kecskeméten tövéíibia is elégedetlenek a névvel házába, de nem tud KECSKEMÉT/SZOLNOK Tovább tart az egyesülés előtt álló szolnoki és kecskeméti főiskola leendő nevével kapcsolatos elégedet- lenségi hullám - Kecskeméten. A Bács-Kiskun megyei szék­hely képviselő-testületének leg­utóbbi ülésén is szóba került, hogy az összevonás előtt álló két főiskola új elnevezése Pal­iasz Athéné Egyetem lesz.- A Kecskeméti Főiskola sze­nátusa véleményét is figyelmen kívül hagyó döntést sok kecske­métihez hasonlóan én is elfogad­hatatlannak és érthetetlennek tartom - mondta interpelláció­jában Király József. A szocialis­ta frakcióvezető kérte a polgár- mestert és a város országgyűlé­si képviselőit, „emeljék fel sza­vukat a döntés ellen, és változ­tassák meg azt, hogy olyan el­nevezése legyen az egyetemnek, mely méltó Kecskemét hírnevé­hez és elfogadható a város polgá­rainak”. Szemereyné Pataki Kla­udia kecskeméti polgármester írásbeli válaszában az szerepelt: „Az önkormányzat feladata jelen helyzetben az, hogy az egyetem­mé válás folyamatát, az oktatás feltételeinek megteremtését min­den lehetséges eszközzel segítse. Az egyetem létrejöttéig alapvető­en ezt tartjuk elsődlegesen szem előtt. Ezt követően tudunk érde­mi lépéseket tenni az egyetem el­nevezése ügyében”. ► 3 SZOLNOK Egy szolnoki férfi és családjának tagjai úgy dön­töttek, kiadják az üresen ál­ló családi házat. Azóta életük egyik legrosszabb döntése­ként emlegetik ezt. Egy idő után ugyanis már nem tudott bejutni sem az in­gatlanba. A zárak lecserélve, kutya az udvaron, mesélte la­punknak a férfi. A bérlő fér­fi kijött, s kijelentette, ő bizto­san nem fizet ki semmit, nincs pénzük, patthelyzet van. Ist­vánnak állítólag csak annyit mondott, tegyél ki, ha tudsz.- Ekkor elmentem a rend­őrségre és segítséget kértem, de kiderült, ebben ők nem tudnak mit tenni, bírósághoz kell fordulnom. Most ügyvé­det keresek - tette hozzá a fő­bérlő. De csakugyan ez a módja annak, hogy visszaszerezze otthonát a család? ► 3 Nálunk maradnak a hirdetőoszlopok SZOLNOK A megyeszékhelyet nem érinti, hogy Budapesten a Simicska Lajos érdekeltsé­gébe tartozó Mahir Citypos- ter Kft. hirdetőoszlopait le­bontatja a főváros. Még tavaly szeptember 30-án a fővárosi közgyűlés úgy döntött, hogy október 31-ei hatállyal fel­mondják a céggel kötött szer­ződést. A testület arról is ha­tározott, hogy a Citiyposter- nek 2015 végéig le kell bonta­nia mind a 761 budapesti hir­detőoszlopát. Jelenleg jogvita és oszlop­döntögető, -visszaállító huzavo­na zajlik Budapesten. Miután a cég hivatalos honlapján szere­pel, hogy a fővároson kívül to­vábbi 19 hazai nagyvárosban, köztük Szolnokon is van érde­keltsége a Cityposter Kft.-nek, adódott a felvetés, vajon a me­gyeszékhelyünkön él-e még a két fél között létrejött megálla­podás, illetve várható-e hirde­tőtábla-eltávolítás?- Szolnokon városszerte 41 úgynevezett forgóoszlopa van a Mahirnek - adott vá­laszt megkeresésünkre a Pol­gármesteri Kabinet. A város­háza illetékeseitől azt is meg­tudtuk, hogy a megyeszék­hely nem mondta fel a Ma- hir Cityposter Kft.-vel kötött szerződését. M. G. Szép körúti köszöntötte к SZOLNOK Szabó Gyuláné Gabriella néni tegnap ünnepelte kilencvenedik születésnapját. A megyeszék­hely önkormányzata nevében Zornánszki Ildikó, az Egészség és Családügyi Osztály vezetője (jobbra) virággal és emléklappal köszöntötte otthonában a szépkorút. SZERKESZT ŐSÉG: E-mail: ujneplap@ujneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig - a vonal végén Szathmáry István 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 MA HOLNAP 3 4 oa» Ma is számítanunk kell még csapadékra, holnap vi­szont már szárazabb időnk lesz. A hétvége enyhü­lést, de esőt is ígér. ► 10 dog névnapot Ramóna és Attila nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents