Új Néplap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-04 / 2. szám
14 KÖRKÉP 2016. JANUÁR 4., HÉTFŐ Jellemző kép a párizsi terrortámadás után: egy ország, egy világ fogott össze az áldozatokért, a terrorizmus ellen. A Franciaországban élő, megyénkből elszármazottak szerint az ő életüket is örökre megváltoztatták a történtek. JESU/S A megyénkből elszármazottak szerint a támadás óta összetartóbbak lettek Az itthoniak üzenetei is segítenek FR ANCIAORSZAG/ JÁSZKUNSÁG Különös időszakot élnek át azok a megyénkből elszármazott emberek, akik hosszabb-rövidebb időre kiköltöztek vagy éppen végleg új otthonuknak választották Franciaországot. A legnagyobb közösségi oldalon rendszeresen megosztják tapasztalataikat egymással. Ezekből jól kirajzolódik egy furcsa kép, bemutatva, milyenek az ünnepek és a hétköznapok a terror árnyékában. Molnár G. Attila attila.molnar.g@mediaworks.hu- Először azt hittük, errefelé, délen semmit sem fogunk tapasztalni abból, ami a párizsi terrortámadások után az ország többi részén kialakult - fogalmaz Judit, aki már néhány esztendeje egy Tou- louse-hoz közeli kistelepülésen él a családjával, ahová Szolnokról költöztek ki. - Elhűlve néztem a tévében, az interneten meg az újságok címlapjain azt a sok szörnyűséget. Aztán egy reggelen, amikor a nyolcéves kislányomat vittem az iskolába, kutyás rendőröket pillantottam meg az intézmény kapuja előtt. Meg néhány ismerős apukát, akik a környéket fürkészték. Utóbbiak önkéntesek voltak. Azért álldogáltak ott, hogy ha valami gyanúsat látnak, azonnal értesítsék a járőröket, hogy közösen kiszűrjék a rosszban sánti- káló alakokat. Ott vannak minden reggel, meg egész délután, amikor a gyerekek haza indulnak. Beszéltük is a többi szülővel meg néhány tanárral, hogy mindez szükséges, s nyugalmat ad felnőttnek és diáknak egyaránt. Meg talán elveszi a kedvét azoknak, akik ártani akarnának másoknak. Ez egyébként nem csak abban a kis faluban jellemző, országszerte sok helyen szerveződtek hasonló önkéntes felügyelő csapatok, tudjuk meg Judittól. Aki azt is elmondja, hogy az utcán, a piacon is folyamatos beszédtéma mindaz, ami az ősszel történt Párizsban. Egy alkalommal például ők is megbeszélték a környéken élőkkel, hogy a kialakult helyzet ellenére az életnek mennie kell tovább, zajlik minden úgy, ahogyan azelőtt. Igenis lássák azok a gazemberek, hogy az itt élők nem félnek. Az elmondottakat megerősítik Timi szavai is, aki az ország túlsó végében, Amiens közelében él. A munkahelyén állandó beszédtéma mindaz, amivel a franciák szembesülnek mostanában. Ráadásul megtudjuk tőle, hogy egyik kollégája ismerősi körében akadt olyan, aki a párizsi terrortámadás sérültjei között volt. Ráadásul ők lényegesen közelebb laknak a belga határhoz, ahol a történtek után fokozott ellenőrzést rendeltek el, mint például Juditék, így még inkább figyelik a terroristákkal kapcsolatos híreket.- Itt mindenki segíti a rendőröket, csendőröket ebben az ügyben - tájékoztat Timi. - A rokonságomban egymást is arra biztatjuk, hogy ha bármi gyanúsat látunk, jelentsük be a hatóságoknak, hiszen könnyen lehet, hogy emberéletek múlhatnak egy-egy ilyen információn. A rendőrök mellett apukák is őrt állnak az iskola kapujában. Edit Kengyelről származik, s ahogy fogalmaz, mostanság elég közel van a tűzhöz, hiszen Párizs környékén él egy kisvárosban.- Furcsa volt a karácsonyunk, más, mint az eddigiek, mint ahogy az életünk sem lesz már soha olyan, mint azelőtt - fogalmaz. - Itt, Franciaországban már hetekkel az ünnep előtt feldíszítjük a fenyőfát, hogy még inkább ráhangolódhassunk a békességre és nyugalomra. De most esténként a fa mellett nemcsak a családról, az aznap velünk történtekről beszéltünk, hanem fegyveres támadókról, sebesültekről, halottakról is. Úgy érzem, valahogy benne van az emberekben egyfajta kegyeleti érzés azok iránt, akiket elvesztettünk. Jó pár éve kint élek már a családommal, de véleményem szerint még soha nem volt olyan erős a francia nemzet, mint ezekben a hetekben. A boltban nemcsak jó napottal és visz- láttal köszönünk, hanem azt is hozzátesszük, hogy a másik vigyázzon magára, s szóljon, ha bármiben segíthetünk. Gyakran ismeretlenek között is lezajlik ez a párbeszéd, egyfajta különös és szinte hátborzongató összetartozás-érzést keltve az emberekben, az egész társadalomban, a szó legnemesebb értelmében. Edit szerint egyébként az ő környezetében érzékelni lehet bizonyos idegenellenességet, de az is lehet, hogy ez csak a jelenlegi helyzetben teljesen érthető gyanakvás egy felfokozottabb formája. Amúgy a megyéből elszármazott ismerőseivel tartja a kapcsolatot a legnagyobb közösségi oldalon. Ők is gyakran kérdezik egymástól, hogy minden rendben van-e. A támadás utáni időszakban folyamatosak voltak az ilyen jellegű üzenetek, összetartóbb közösséggé váltak. Itthonról, megyénkből is sokan keresték őket, hogy legalább annyit jelezzenek vissza, hogy nincs bajuk. Szerencsére - tudomása szerint - minden érintett azt az üzenetet küldhette az itthoniaknak, hogy semmi baja, ne aggódjanak. De azért Timi hozzáteszi, hogy természetesen nagyon jólesett nekik a rengeteg érdeklődés, akár a rég nem látott ismerősöktől is. Könnyebb erőt meríteni a hétköznapok küzdelmeihez, hogy tudják, itthon, Szolnokon és a megyében is sokan gondolnak rájuk. A hírek szerint fenyegetést kapott a társaság, inkább halasztották a hazautat Andrea néhány hete kapta meg ják haza. Legutóbb épp szilvesz- a francia állampolgárságot. így térkor volt itthon a család. Pedig Magyarországon és Franciaor- hetekkel korábban szerettek voi- szágban is otthon érezheti már na érkezni, de ez végül mégsem magát, hiszen kettős állampol- történhetett meg. gär lett. Mindkét államban van- - Már a repülőjegyünk is meg- nak hozzátartozói: Franciaor- volt, a gyerekekkel már azt is szágban él a férjével és a gyér- megbeszéltük, ki hol ül majd a mekeivel. idehaza. Szolnokon pe- gépen, persze ók választották dig a szülei, illetve anyósáék vár- az ablak melletti helyeket - meséli Andrea. - Aztán az indulás va! később, a két ünnep között előtt egy nappal hallottuk vala- jöttünk haza. így mindössze pár hol a hírt, miszerint állítólag tér- napot töltöttünk a szüleimnél és roristák éppen annak a légitár- anyósoméknál. Ugyan a fenye- saságnak a járatait fenyegették getés óta semmilyen atrocitás meg, amelyikkel mi indultunk nem érte az érintett légitársaság volna Budapestre. Bár semmi- gépeit, de bennünk nem szűnt lyen konkrétum nem hangzott el, meg az aggodalom. Talán ez az a mi mégis úgy döntöttünk, hogy helyzet, amire azt mondják, jobb halászijuk az utazást. így csak jó- félni, mint megijedni.
