Új Néplap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-03 / 283. szám

12 SPORT Új Néplap 2015. DECEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Öt mérkőzés óta veretlen az Újpest LABDARÚGÁS Az Újpest (képün­kön: Balajcza Szabolcs) a 94. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent ért el a Puskás Aka­démia vendégeként az NB I no­vember elejéről a magyar válo­gatott Norvégia elleni Eb pótse­lejtezője miatt elhalasztott 15. fordulójának keddi mérkőzésén - írta az MTI. Ezzel a lila-fehérek­nek megszakadt a négy bajno­ki győzelemből álló sorozatuk, de öt találkozó óta így is veretlenek. A forduló többi mérkőzései szer­dán lapzártánk után értek véget. Később kezdődik a fővárosi derbi LABDARÚGÁS Az eredetihez ké­pest másfél órával később, 19.30 órától rendezik meg de­cember 12-én a Ferencváros- Újpest derbit az NB 119. fordu­lójában. Az nso.hu informáci­ói szerint a módosításra az Eu- rópa-bajnokság párizsi sorsolá­sa miatt volt szükség. Az eredeti tervek szerint az Eb-sorsolás és az Üllői úti rangadó is 18 órakor kezdődött volna. Mivel az Eb-sor- solás időpontját nem módosít­ják, és mindkét eseményt köz­vetíti az M4 Sport, a bajnokinak kellett új időpontra kerülnie. Vajon kitői válik meg a Merci? AUTÓSPORTToto Wolff, a For- ma-l-es világbajnok Merce­des csapatfőnöke úgy érzi, a pilóták közt világbajnok Lewis Hamilton és a második helye­zett Nico Rosberg ellentéte el­érte azt a pontot, amikor már nem egészséges a kettejük kö­zötti rivalizálás, hanem kifeje­zetten árt a csapat hangulatá­nak. Wolff finoman arra is utalt, hogy ha jövőre nem változtat­nak, egyiküknek mennie kell. Szolnokon a vívóutánpótlás VÍVÁS Ismét megrendezik meg Szolnokon az Olimpici Grand Prix párbajtőrvívó versenysoro­zatot, ami péntektől vasárna­pig tart majd a Széchenyi Gim­názium tornacsarnokában és a Véső úti B. Nagy Pál sportcsar­nokban. A verseny népszerű­ségét és sikerességét igazolja, hogy tíz nemzet képviseletében előreláthatólag több mint félezer vívó lép pástra a három nap so­rán. A szolnoki viadal díszvendé­ge idén is Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok és világbajnok ví­vónő, házigazda pedig B. Nagy Pál olimpiai bajnokunk lesz. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. , Tel.: 56/419-011. Nyitva: minden nap 8-21-ig. Я Szolnok, Szapáry utca 23. P Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig. jjf Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 308,50 314,49 USD 292,00 297,99 CHF 284,00 289,99 Érvényben: 2015. december 2. Befektetési aranyértékesités. Közi leteket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu MoneyGmm nemzetközi pénztrmszfer Ismét az ország legsikeresebb sportiskolája lett a szolnoki Az akarat diadala Simán verte a Zenit az Olaj legénységét A Tiszaligeti Sportcsarnok adott otthont a már hagyo­mánynak számító Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola év végi díjátadó ünnepségének. Az idei eseményen 28 edző és 144 sportoló részesült elisme­résben. Pabar Gyula pabargyula@hotmail.com DÍJÁTADÁSA rendezvényt megelő­zően ünnepélyes keretek között felavatták a „Nemzeti Válogatott Sportolók” és a „Magyar Bajno­kok Tablóját” a Körcsarnok au­lájában, amelyet a meghívott díszvendégek - köztük a Ma­gyar Olimpiai Bizottság sport­iskolái programvezetője, Leh­mann László - lepleztek le a gá­lán résztvevő sportolók jelenlé­tében. Közben a Körcsarnok színül­tig megtelt izgatott fiatalokkal, illetve még náluk is izgatottabb szüleikkel, ami nem is csoda, hi­szen a Sportcentrum-Sportisko­la hét sportág kilenc szakosztá­lyában, közel nyotcszáz fővel zaj­lik a sportági utánpótlás-neve­lés. A díjazottak azok közül ke­rültek ki, akik az idén magyar nemzeti válogatott sportolóként nemzetközi versenye(ke)n mé­rették meg magukat, magyar bajnokságon érmet szereztek, avagy diákolimpiát nyertek.- Először is köszönettel tar­tozom a Sportiskolában dolgo­zó ötven szakembernek, illetve az Iskolákban dolgozó felkészí­tő tanárok alázatos munkájá­nak, hiszen nélkülük az után­pótlás-nevelés nem működhet­ne ilyen hatékonyan - értékelt Rózsa József, a Szolnoki Sport­centrum-Sportiskola ügyveze­tő igazgatója. - Ennek ékes bi­zonyítéka, hogy immáron má­sodik alkalommal ítélték ne­künk a „Magyarország Legsi­keresebb Sportiskolája” címet - jelentette ki büszkén az ügyve­zető igazgató. Rózsa József kü­lön kiemelte, hogy az idei évben huszonhét sportolójuk került be sportága korosztályos válo­gatottjába, nyolcán diákolim­piát nyertek, valamint huszon­négyen magyar bajnoki címmel öregbítették a Sportiskola hír­nevét.- Szolnok erős bázisa az or­szág utánpótlás-nevelésének - mondta Lehmann László, a MOB sportiskolái programvezetője. - Mindez elsősorban a képzett, hatalmas szakmai alázattal dol­gozó testnevelőknek, edzőknek, valamint a megyeszékhely két meghatározó iskolájának (a Szé­chenyi István Gimnáziumnak, valamint a Széchenyi Körúti Ál­talános Iskolának) köszönhető - tette hozzá.- A sportban elért eredmé­nyek elsődlegesen az akarat, te­hetség, kitartás diadala, nem a pénzé - kezdte beszédét Szalay Ferenc polgármester. - Azon­ban elvitathatatlan, hogy a meg­növelt állami támogatás is nagy­ban hozzájárult ahhoz, hogy a tehetségek 2015-ben ilyen fel­tételek között edzhessenek. Cé­lunk a sportoló életpálya-modell megteremtése, ami egyrészt azért fontos, hogy minél több egészséges fiatal nőjön fel, illet­ve azért is, hogy végre a sport­ra úgy tekintsünk, mint a leg­jobb közösségépítő „eszközre” - fogalmazott a városvezető. A legkiemelke­dőbb eredmények Leány kosárlabda: U18 3x3 Ko­sárlabda Világbajnoki 3. helye­zés. U18 3x3 Kosárlabda Euró­pa Bajnoki 1. helyezés (Kányási Veronika). Vívás: Kadét Európa Bajnokság 2. helyezés (Ladányi Nelli - 4 fős párbajtőr csapat tagjaként. Debrecen/BP/Diós- győr). Kajak-kenu: Ifjúsági Ma- raton Európa Bajnoki 2. helye­zés (C2-Sávai Csaba/Csiga Já­nos). Ifjúsági Maratom Európa Bajnoki 3. helyezés (K2 17 km - Gál Fruzsina). Négygólos vereséget szenvedett válogatottunk Görögországban Ennél azért többet vártunk VÍZILABDA Sima vereséget szenve­dett a magyar válogatott a Pat- raszban rendezett Világliga-se- lejtezőn. A világbajnoki bronzér­mes görög válogatottba tizenegy Olympiakosz-játékos került, az összeszokottság meg is látszott a hazaiak teljesítményén. A Vi­lágliga döntőbe csak a négy cso­portgyőztes jut, a négygólos ve­reséggel komoly hátrányba ke­rült a magyar csapat. Görögország-Magyarorzág 12-8 (2-0, 5-3, 3-4, 2-1) GÖRÖGORSZÁG: Flegkasz - Milonakisz 1, Derviszisz, Gen- niduniasz 2, Funtulisz 2, Ponte- kiasz, H. Afrudakisz, Delakasz, Murikisz 2, Kolomvosz 1, Gu- nasz 1, Vlahopulosz 3. Szövetsé­gi kapitány: Teodorosz Vlahosz MAGYARORSZÁG: Lévai - Erdélyi 1, Bátori 1, Decker Á., Mezei 1, Salamon F. 1, Vámos 2. Cs: Nagy V. (kapus), Gór-Nagy, Hosnyánszky 1, Manhercz K. 1, Tóth M., Bedő. Szövetségi kapi­tány: Benedek Tibor Emberelőnyből: 17/5, ill. 12/3 - Ez a meccs vizsgája volt az ősz­szel szereplő csapatnak, s nem si­került jól - mondta érthetően csa­lódottan Benedek Tibor szövetsé­gi kapitány. - A románok elleni ta­lálkozó után azt mondtam, a játé­kosok nem könnyítik meg a dolgo­mat, és ez most is igaz, bár akkor a sok jó egyéni teljesítmény miatt törtem a fejem, most pedig a sok gyengébb miatt. A csoport másik mérkőzé­sén: Grúzia-Románia 11-13 AZ ÁLLÁS: 1. Görögország 9 pont, 2. Magyarország 6, 3. Románia 3.4. Grúzia 0 További eredmények: В CSO­PORT Montenegró-Szerbia 10-12, Spanyolország-Franciaország 18- 10 AZ ÁLLÁS: 1. Szerbia 9 pont, 2. Montenegró 3,3. Spanyolország 3.4. Franciaország 0 C CSOPORT: Horvátország-Olaszország 8-9 ,Oroszország-Törökország 13-9, AZ ÁLLÁSI. Olaszország 9 pont, 2. Horvátország 6, 3. Oroszország 3.4. Törökország 0 G. I. KOSÁRLABDA ló formában játszott az utóbbi hetekben a honi baj­noki címvédő Szolnoki Olaj KK csapata. A halovány szezonkez­det után talpra álltak a piros-fe­keték, a magyar bajnoki derbik mellett zsinórban három Euró­pa Kupa mérkőzésükön is nyer­tek, ezzel megmaradt az esé­lyük a továbbjutásra az E betű­jelű csoportból. A műit heti lit­ván Vilnius elleni, idegenbeli si­kert követően a Tiszaligetben is győztes Zenit Szentpétervár ott­honában léptek pályára Vojvoda Dávidék. Az orosz alakulat mos­tani formájáról félelmetes hírek érkeztek, hiszen az eddigi cso­portmérkőzések során csupán egyetlen vereségük van hat győ­zelem mellett, amivel az élen áll­nak. A VTB Ligában is jól szere­pelnek, nyolcból hét győzelmet szereztek az elmúlt időszakban. A Zenit igazolta klasszisát a tegnap esti mérkőzésen, míg az Olaj a vártnál gyengébben teljesített. A szolnoki csapat játékosainak vállát nem nyom­ta különösebb teher: egyrészt itt nem ők voltak az esélyesek, másrészt közben a Vilnius 109-92-re kikapott az oroszor­szági Szaratovban, igy biztos volt, hogy nem kerül a Pór Pé­ter tanítványai elé a csoport­ban. Sajnos az orosz csapat végig uralta a mérkőzést, volt olyan hogy 30 ponttal is vezet­tek. A végeredmény 89-64 lett a Zenit Szentpétervár javára. Ha az Olaj jövő szerdán a Ti­szaligetben legyőzi a török Be- siktast, akkor továbbjut a cso­portból. V.Cs Hosszú és Bernek aranyérmes ÚSZÁS Hosszú Katinka női 400 méter vegyesen, míg Bernek Péter férfi 400 méter gyorson nyert aranyérmet a netánjai rö­vidpályás úszó Európa-bajnok- ság szerdai nyitónapján - adta hírül az MTI. Hosszú Katinka, 375 méterig sa­ját, délelőtt felállított 4:19.46 per­ces világcsúcsánál is gyorsab­ban úszott, de az utolsó hossz­ra kissé elfáradt, így ettől 29 századdal, elmaradt, viszont pá­lyafutása ötödik rövidpályás Eb-aranyérme így sem forgott veszélyben. A szám másik ma­gyarja, Jakabos Zsuszanna nagy csatában másodikként csapott a célba, viszont utólag kizárták. A 400 méter gyorson tavaly rö­vidpályás világbajnok Bernek 3:35.46 perccel győzött, fél má­sodperccel német riválisát, Bie- dermannt megelőzve. ÚN Szombaton rajtol csapatunk a vb-n KÉZILABDA Németh András szö­vetségi kapitány kihirdette a magyar női válogatott 18 fős utazó keretét a szombaton rajto­ló dániai világbajnokságra. Az elmúlt napokban együtt készü­lő játékosok közül Korsós Dori- na marad Magyarországon tar­talékként. A csapat csütörtökön kel útra Herningbe, és szomba­ton játssza első vb-mérkőzését. A mieink programja: dec. 5.: Magyarország-Tunézia 18.00, dec. 6.: Szerbia-Magyarország 18.30 dec. 8.: Montenegró-Ma- gyarország 18.30, dec. 9.: Ma- gyarország-Dánia 20.45, dec. 11.: Magyarország-Japán 16.15 A csoport első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe. ÚN ISzerencsére sok tehetség ünnepelhetett

Next

/
Thumbnails
Contents