Új Néplap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-10 / 289. szám
4 JÁSZSÁG 2015. DECEMBER 10., CSÜTÖRTÖK JÁSZÁROKSZÁLLÁS Az év végi kulturális programsorozat, az Árokszállási Téli Esték minden évben egyik leginkább várt eseménye Jászárokszálláson a Fortuna Táncsport Egyesület Mikulás Gálája. A táncos közösség csoportjai egymás után mutatják be azokat a formációs táncokat a helyi közönségnek, családtagjaiknak, amelyeket a mögöttünk hagyott esztendőben elsajátítottak, táncoltak különböző versenyeken, fesztiválokon. B. CS. Azonosító kartya kerül a kukákra a Jászságban is Közel 743 milliót utaltak a város számlájáról JÁSZBERÉNY Összesen 742 millió 950 ezer forintot utalt Jászberény a Veolia (korábban Dalkia) Energia Magyarország Zrt.-nek a napokban. A tetemes összeget a városi kórház 2008-as átszervezését követően megszűnt szolgáltatói szerződés nyomán elindult, Jászberény önkormányzata számára vesztes per következtében kellett kifizetni. Az utaláshoz szükséges határozatot, a város költségvetésében megszabottak alapján, átruházott hatáskörben a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság hozta meg - jelentette be sajtótájékoztatóján Balogh Béla (MSZP) a bizottság elnöke. Korábban olvashattak már arról lapunkban, hogy a helyi költségvetés év eleji elfogadásakor még nem lehetett azt pontosan tudni, hogy az elszámolási vitát lezáró bírósági döntés után Jászberény miből fedezi majd a több száz milliós összeget. Végül a kormány határozata alapján az állam átvállalta a fedezet biztosítását. Ennek megfelelően 740 millió forintot kapott a város, amit most továbbutaltak a cég számlájára. A hosszú évek óta zajló elszámolási vita egy része zárult most le. A bizottság elnöke tájékoztatójában elmondta, hogy 491,2 millió forintot az elszámolás után a tőkerészre, a késedelmi kamatként 246,2 millió forintot, ügyvédi munkadíjként öt millió forintot, perköltségként pedig mintegy 399 ezer forintot utaltak át a cégnek. A költségvetés év eleji előirányzatában közel 1,2 millió forintot nem különítettek el a fentiek fedezetéül, amit most a dologi kiadásokból csoportosítottak át. A hosszú évek óta zajló elszámolási vita ezen része tehát ezzel a technikai jellegű bizottsági határozattal lezárult. Tovább folytatja munkáját azonban az az önkormányzati vizsgálóbizottság, amelynek feladata feltárni azt a folyamatot, amely a több száz milliós kiadáshoz vezetett. A kórházi szolgáltatói szerződéseket, illetve azok kidolgozásának előzményeit mintegy másfél évtizedre visszatekintve nézik át Jászberényben. Banka Csaba Jó néhány olvasónk alaposan meglepődött, amikor a napokban szemétgyűjtő kukáikra kis táblákat helyezett a szolgáltató. Mint kiderült, készen áll a technikai háttere annak, hogy már az egyes ingatlanoknál lemérjék a keletkezett hulladék tömegét vagy épp rögtön beazonosítsák, hogy ki fizeti a hulladékszállítás díját és ki nem a Jászságban. A díjfizetési rendszer most még nem változik, de nagy valószínűséggel a következő évben fog. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZSÁQ/DÉL-HEVES Jászárokszál- lási olvasóink jelezték, hogy egyik napról a másikra kis táblákat erősítettek fel a gyűjtési napon utcára kihelyezett kukáikra.- Egyszerűen nem értem, hogy milyen alapon nyúl a szolgáltató ahhoz a kukához, amit a saját pénzemen vettem meg? - jelezte nemtetszését egy hölgy olvasónk a napokban. Megint mások azt kifogásolták, hogy a változásról semmilyen értesítést nem kaptak. - Se szó, se beszéd, egyszer csak felfúrnak a kukára egy táblát. Nem tudom, miért, nem tudom kicsoda... Azután meg azt hallom a városban, hogy teljesen átalakul a díjfizetés, és majd az alapján számláznak, hogy mennyi szemét van a hulladékgyűjtőben. Ha tényleg változik a rendszer, akkor jó lett volna előre tájékoztatni az embereket, hogy mégis ez hogyan működik a mindennapokban - vélekedett egy másik helybéli.- Az azonosító táblák elhelyezéséről volt és folyamatosan zajlik a tájékoztatás, ugyanakkor nem csak Jászárokszállás- ról, hanem a lászság és Dél-Heves jó néhány településéből napjában több alkalommal érkeznek telefonok hasonló jellegű felvetésekkel - mondta érdeklődésünkre a hulladékszállítás és kezelés szolgáltatását térségi szinten szervező Regio-Kom Kft. ügyvezető igazgatója, Hajdú László. - A rendszer most épül ki, természetes, hogy vannak kérdések vele kapcsolatban. Ezekben a napokban zárul az a pályázat - mondta az ügyvezető -, minek eredményeként egyrészt informatikai fejlesztést, másrészt gépjármű beruházást hajtott végre az érintett települések társulása. Olyan hulladékszállító járművek érkeztek, amelyek a képesek arra, hogy a hulladékgyűjtő edényzetre felhelyezett azonosító kártyák információit elemezzék. A két kistérség összesen harminchárom településének minden ingatlanánál, a hulladékgyűjtőkre szerelt chipes táblák jeleit fogadják az autón lévő érzékelők. Információt adnak arról például, hogy az adott ház- tulajdonos fizeti-e a hulladékszállítás díját, képesek mérni, hogy mennyi hulladék van a kukában, és ezeket az adatokat azonnal továbbítják a szerverközpontba. Az ügyvezető tájékoztatása szerint egyelőre mindez csak tájékoztató adathalmazt jelent a szol gáltató számára, a díjfizetés rendje most még nem változik. Ahhoz ugyanis, hogy a keletkező hulladék tömege alapján számlázhassák a díjat, törvénymódosításra van szükség. Ugyanakkor azt megerősítette, hogy jelenleg zajlik a hulladékgazdálkodási törvény módosításának előkészítése, amelyben egyebek mellett a díjfizetés átalakításáról is döntenek majd, várhatóan jövő év áprilisáig. A felvetésekre reagálva Hajdú László hozzátette, hogy az azonosító kártya kukákra helyezése hasonló ahhoz, mint amikor autópálya-matricát ragasztunk járműveinkre. - Ahhoz, hogy igény- ' be vegyünk egy szolgáltatást, igazolni kell, hogy arra jogosultak vagyunk, ezt pedig az azonosító kártyával lehet megvalósítani. HÍREK A jász festészetről szól az új kötet JÁSZBERÉNY A Szikra Galéria gyűjteményén keresztül - képünkön a galériát létrehozó Szikra István - a Jászság festészetét tekinti át az a kötet, melynek bemutatóját december 16-án tartják a jászberényi galériában. Az este hat órakor kezdődő rendezvényen a kötetet író Egri Mária művészettörténész ajánlja a megjelentek figyelmébe az összefoglalót. A rendezvényen a Palotásy János Zeneiskola növendékei is közreműködnek. Komoly bírságokat is ki kellett szabniuk JÁSZBERÉNY A városban az elmúlt hónapban összesen három esetben szabtak ki közigazgatási bírságot a közösségi együttélés szabályait megszegőkre. Jegyzői hatáskörben, az úgynevezett közterületi zöldfelületek használata rendjének sérelme miatt két esetben ösz- szesen húszezer forintos bírságot róttak ki, míg közterület jogosulatlan használata miatt egy esetben összesen negyvenezer forintot kellett fizetni az érintettnek - derült ki a képviselő-testület által szerdán tárgyalt jegyzői jelentésből. Ismét megtartják az Idősek karácsonyát JÁSZÁROKSZÁLLÁS Évek óta hagyomány, hogy a város idős lakóit karácsony előtt egy műsoros délutánnal egybekötött ünnepségre invitálják. A program a Szentháromság templomban tartandó szentmisével kezdődik december 12-én, szombaton 9,órakor. A misét követően mutatja be a városi ovi Mackó csoportja a pásztor- játékot. Délután pedig nótaműsort szerveznek népszerű előadók közreműködésével a Szent Vince úti sport- csarnokban. A keletkező hulladék mennyisége után kell majd fizetni Az említett fejlesztést koordináló Hegyi István projektmenedzser a témával kapcsolatban kiemelte, hogy egyelőre még nincs szó a tömegalapú díjszabás bevezetéséről. de a rendszer ebben az irányban mozdult el, amelyhez még szükség van a törvényi szabályzók átalakítására. „A szeny- nyezó fizet” alapelv megvalósításáról van szó - tette hozzá, ami kombinálva a szelektív hulladék- gyűjtéssel, a tapasztalatok alapján csökkenti az úgynevezett vegyes hulladék mennyiségét. Nagy sikerrel tartották meg az adventi matinét Kavarodtak az évszakok JÁSZBERÉNY A Déryné Rendezvényház nagytermében tartották meg a jászberényi adventi időszak kulturális program- sorozatának második pódium színházi darabját az elmúlt hétvégén. A matiné előadáson a nézőteret megtöltő fiatal színházlátogatók a Mikulás varázsórája című darabot tekinthették meg. A vidám, hangulatos, megannyi dallal és verssel tűzdelt darabban az összekavaro- dott évszakokat csak a segítségükkel tudták a helyükre rakni a mesejáték szereplői. Végül persze a gyerekek legnagyobb örömére meg is érkezett a Mikulás. Banka Csaba Nagy feladatot oldottak meg a mesejáték szereplői A babakendőben sem bízhatunk? „Csak úgy” megütötte az arra járókat JÁSZAPÁTI A Jászberényi Rendőrkapitányság garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy jászapáti lakos ellen - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság. Az eddig megismertek alapján nem történt más, mint, hogy a tizennyolc éves fiatal felnőtt a kora esti órákban Jászapáti egyik utcájában - minden előzetes szóváltás nélkül - két helybélit is bántalmazott. Az egyik járókelőt ököllel arcon ütötte, a másikat pedig mellkason rúgta. Természetesen a sértettek jelentették az esetet, az erősködő fiatalt pedig a helyszín közelében fülön csípték, és elő is állították az apáti őrsre, ahol a nyomozók kihallgatták. B. CS. MAGYARORSZÁG Alig akadt olyan babatörlő kendő, amit a szakértői vizsgálatok alapján ajánlani tudnának a fogyasztóvédők. A jászberényi központú Fogyasztói és Betegjogi Érdek- védelmi Szövetség (FÉBÉSZ) szakértői ez alkalommal azt vizsgálták a hazai áruházakban, drogériákban, hogy babáknál gyakran használt törlőkendő összetevői között vannak-e kritikusnak mondható, esetleg egyértelműen allergén hatású anyagok, milyen a hozzáadott illatanyag típusa, továbbá megmérték a törlőkendők pH-ját is. Az elemzett termékek alapján kiderült, nem árt az elővigyázatosság. Az összetevőket az Európai Unió hivatalos kozmetikai adatbázisa alapján vetették össze. Mint ahogyan a kozmetikai termékek többségében, a törlőkendőkben is előfordulhatnak tartósítószerek, amelyek közül néhány képes akár a hormonális rendszer normál működését is befolyásolni, a szakértők szerint ezeket érdemes elkerülni. Sajnos gyakran a csomagoláson található ismertetők is félrevezetők lehetnek, hiszen volt olyan termék, amely bőrsemleges pH-t ígért a csomagoláson, de a teszten mégsem azt az értéket mérték. в. CS. Й1ЖУ|Ш1гйй1Ш1