Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-03 / 257. szám
10- HIRDETÉS 2015. NOVEMBER 3., KEDD Dr. Kádár Annamária: A nehézségek legyőzése a mese erejével Fergeteges előadás Szolnokon! NOVEMBER 17-én újabb kihagyhatatlan estét ígér Szolnokon a közkedvelt Nyitott Akadémia-sorozat, melynek keretében a városban első alkalommal találkozhatunk a népszerű Mesepszichológia-köny- vek szerzőjével, dr. Kádár Annamáriával. Garantáltan emlékezetes estére számíthatunk, hiszen a neves pszichológus, egyetemi tanár hazán к egyik legjobb előadója, kirobbanó temperamentuma, a belőle áradó derű és életöröm prof. dr. Bag- dy Emőkét juttatja sokak eszébe. Közvetlen stílusú, humoros, és lebilincselően érdekes előadásai óriási élményt jelentenek, nem csoda, hogy szűnni nem akaró vastapsokkal jutalmazza a közönség. Az erdélyi szakember óriási népszerűségét a 2012-ben megjelent Mesepszichológia című könyv alapozta meg, amely hónapokig vezette a sikerlistákat Magyarországon, az év legnagyobb példányszámban elkelt lélektani témájú könyve lett, a következő esztendőben pedig az olvasók szavazatai alapján elnyerte a Lib- ri Aranykönyv díjat. A kötet azonnali klasz- szikus lett, a szülők egyik legkedvesebb olvasmánya, amelyet olyan szakemberek is lelkes szavakkal méltattak, mint dr. Vekerdy Tamás, Winkler Márta vagy Bagdy Emőke. Hamarosan aztán kiderült, hogy dr. Kádár Annamária legalább olyan jó előadó, mint amilyen nagyszerűen ír. Erős személyes varázsa egyrészt hitelességéből táplálkozik, másrészt abból, hogy közérthetően és rendkívül élvezetesen magyaráz - dr. Vekerdy Tamás mellett a szülők és pedagógusok másik nagy kedvence. Ám nemcsak nekik érdemes meghallgatni az előadását, hanem mindenkinek, aki a lélektani témák iránt érdeklődik, hiszen ezúttal nemcsak a gyermekekről, hanem a felnőttekről is szó esik. A me- sepszichoiógia és a meseterápia ugyanis bármely életkorban segítséget jelenthet a nehéz helyzetek, lelki elakadások, fájdalmas élmények feldolgozásában. A mesék mindig valami olyan történésről szólnak, ami az élet működését veszélyezteti, a mesehősök pedig megmutatják azokat az utakat, amelyek kivezetnek az adott problémából, vészhelyzetből. Minden élethelyzetnek van egy meséi párja, s ha megtaláljuk, az erőt ad az első lépések megtételéhez, vagyis kimozdít a holtpontról. így segíthetünk gyermekünknek leküzdeni valamely nehézséget, megoldani egy-egy nevelési problémát, de így segíthetünk saját magunknak is, ha szorult helyzetbe kerülünk. Szolnoki előadásában dr. Kádár Annamária megmutatja, hogyan állíthatjuk a mesék gyógyító erejét a saját életünk szolgálatába, és miként segíthet ki a legnehezebb helyzetből is egy jól kitalált „varázslat”. A neves pszichológus erdélyi egyetemi elfoglaltságai miatt csak kevés előadást tud vállalni Magyarországon - Szolnok szerencsére az idei helyszínek között van. Érdemes megragadni a ritka alkalmat! A Nyitott Akadémia helyszíni standján - számos egyéb, pszichológiai és spirituális témájú mű mellett - kedvezményes áron meg lehet vásárolni dr. Kádár Annamária könyveit, a Mesepszichológia-soro- zat első és második darabját is, melyeket a szerző kérésre szívesen dedikál. A fergeteges humorú előadást november 17-én 18 órától a Szolnoki Főiskolán hallgathatjuk meg. Jegyek kaphatók online, a www.nyitottakademia.hu oldalon és személyesen, a szolnoki Alexandra Könyváruházban (Pelikán Hotel üzletsor). APROH A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ALLAST KÍNÁL SZOLNOKI fémipari cégfelvételre keres lakatos, hegesztő és CNC-gépkezelő szakmunkásokat. Bérezés akár bruttó 230 000 Ft. Jelentkezni lehet munkaidőben az 56/525-102-es telefonszámon.------------------------------------------------------*480688* KOMÁROM-ESZTERGOM megyébe csomago- lói munkára, betanított gépkezelői és ipari varrógépen varrni tudó munkatársakat keresünk azonnali kezdéssel. Kiemelt bérezés, ingyenes szállás. Érdeklődni: 06-20/373-1101.------------------------------------------------------*480966* Szolnokon, az ipari parkban működő étterem, panzió SZAKÁCS munkakörbe állást hirdet. Feltétel: min. 5 éves szakmai gyakorlat, önálló munkavégzés. Jövedelem, munkakezdés megegyezés szerint A fényképes pályázatokat a parkvendeghazkft@t-online.hu címre várjuk, érdeklődni a 06-70/298-0800 telefonszámon lehet----------------------------------------------------------*481093* SZOLNOKRA keresünk értékesítésre, oktatás szervezésére, biztosítás közvetítésére irodavezető munkatársat. A szakmához elvárt végzettség, biztosítási tapasztalat, mobilitás elengedhetetlen. Önéletrajzokat ezen az e-mail címen várjuk: allas@nit.hu SPANYOL-MAGYAR kőrfuvarra gépjárművezetőket keresünk, C+E kategóriás jogosítvánnyal, GKI- és digitális gépjárművezetői kártyával. E-mail: truck@trgroup.hu-------------------------------------------------------*481148* ATERMÁLHOTEL Martfű*** gourme konyha indításához, szakképzett, gyakorlattal rendelkező szakácsot keres, akár azonnali belépéssel. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet az info@ spamedical.hu e-mail címre történő küldéssel.-------------------------------------------------------*481165* SZOLNOKI üzemünkbe elsősorban megváltozott munkaképességű munkavállalókat keresünk gépi varró munkakörbe. Érdeklődni: 8.00-14.00 óráig a 06-30/337-2613 telefonon. Az Aunde Kft. ipari gyorsvarrógépen szerzett tapasztalattal rendelkező varrónőt keres. Juttatások: étkezési utalvány, helyközi és helyi bejárás térítése. \ Érdeklődni: személyesen, ; hétköznap 9.00-12.00 óráig a helyszínen, 5000 Szolnok, Álmos út 2. Az ACCELL HUNLAND Kerékpárgyártó és Értékesítő Kft. munkatársakat keres határozott időre, betanított munkára • KERÉKPÁR-ÖSSZESZERELŐ, • RAKTÁRKEZELŐ, • ANYAGMOZGATÓ/TARGONCAVEZETÖ, • FESTŐ-MATRICÁZŐ munkakörbe. Elvárások:- minimum 8 osztály általános iskolai végzettség. Amit kínálunk:- versenyképes bérezés,- bonusz,- napi egyszeri meleg étkezés,- bejáráshoz buszjáratok (Jászberény, Cegléd, Nagykáta, Tiszaföldvár, Fegyvernek útirányból). A jelentkezéseket az alábbi elérhetőségekre várjuk: Accell Hunland Kft., 5091 Tószeg Parkoló tér 1, hr@accell-group.com. Bővebb információ : az 56/586-481 ee telefonszámon kérhető. CSALÁDI ÜNNEP Boldog születésnapot KATI j MAMA! eV-« '■' ливр**« ß щшвг\ 9 80 • születésnapot! „Legyen egészséged, tudjál boldog lenni, és a szívedet soha ne bántsa meg senki. Születésnapod legyen örömnek napja, kívánom, hogy a sors ezeket megadja." Szeretettel fiad SPORTRUHÁZATI üzletbe szakképzett részmunkaidős eladót felveszünk. Fényképes, kézzel írt önéletrajzokat várjuk: Szolnok, Várkonyi tér 5. fsz. 2.------------------------------------------------------*481202* KECSKEMÉTI fuvarozó cég belföldi fuvarozáshoz keres C kategóriával rendelkező sofőrt. Bentlakás megoldható. 06-70/364-6023.------------------------------------------------------*481203* TÁRSKERESÉS SZEXIS, 28 éves, csinos lány, tartós kapcsolatra társat keres. 06-30/724-4676. SZOLGALTATAS EHEZESMENTES fogyás, 30/636-4485.------------------------------------------------------*481039* VEGYES SFELNŐTTPELENKÁT 9411. keresek. 20/294-*480787* OKTATÁS 7 NAPOS, akciós KRESZ-tanfolyam indul nov. 9-én 16.30 órakor. 30/943-4327, www.favoritautosiskola.hu, áko: 133,33%, VSM: k: 60,71%, F.: 51,92%, kk: 131400 Ft.------------------------------------------------------*480809* 2 HETES 50%-os KRESZ-tanfolyam a Sprint Autósuliban nov. 9-én 16.30-kor 70/364-0419, www.sprintjogositvany.hu, ako: 132,41%, vsm e: 57,58%, gy: 54,72%, kk: 117 508 Ft.-------------------------------------------------------*481160* GKI-VIZSGA Hivatásos gépkocsivezetők figyelmébe! A decemberi GKI-vizsgára a FUVOSZ-SULI fogadja a jelentkezéseket. Szolnok, Szapáry út 19. Mobil: 20/942-3212. PIHENJEN HÉVÍZEN SZUPER AKCIÓ Hungriest Hotel Panoráma'* "ban ■ napi 3x étkezéssel * fürdőzéssel már 8.500* Ft-tói /fő/éj^ KARÁCSONYI AJÁNDÉKTiPP már 39.900 Ft-tól /2 fő /2 éj к árak a2 idegenforgalmi adót nem tartalmazzák. ’(Azár a foglaltság és az Miilés időtartalmának függvényében változhatnak.) KARÁCSONY, szilveszter ELOFOGLALASI KEDVEZMÉNNYEL! SZÉP KÁRTYÁT ELFOGADUNK! INFORMÁCIÓ / SZOBAFOGLALÁS: Tel.: 06 (83) 341 -580,06 (83) 341 -074 hotelpanoram3@hunguesthotels.hu www.hotelpanorama.hunguesthotels.com- ж HÁTBORZONGATÓ SZAUNAEST TISZAHPARTI CVÓCT-ÍSÉiMNYRiSaS TISZAKÉCSKE November 13-án, pénteken Különleges szaunafelöntések. Forró hangulat. Nyitva: 9.00-22.00 Tel.: 06-76/441-363, www.tiszapartifurdo.hu Új Néplap Ha szeretné, hogy véleménye, ötletei, javaslatai és információi minél előbb eljussanak szerkesztőinkhez, újságíróinkhoz, küldjön e-mailt: ujneplap@ujneplap.hu Ködfoltok, napsütés . Vilit-. Időjárás Q Tiszafüred 14 ‘ , О Jászberény ES§ Kunhegyes Karcag л * Szolnok 14 °C Kisújszállás T f-u * .o$k. 0 Tiszafoldvar Cfe ál§i-Mezőtúr и EAAS ÉWS Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma és holnap a reggeli köd nagyobbrészt még felszáll. A köd fölött az eddiginél kissé felhő- sebb lesz az ég. Délelőtt derengő napsütés, délután változóan napos idő követi, de néhol maradhatnak délutánra is ködfoltok. Gyenge, változó irányú lesz a légmozgás. Eső továbbra sem esik. Éjjel ismét terjeszkedik a kőd. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a hajnali óráktól kora délelőttig sűrű ködfoltok várhatók. A szokásosnál jóval nagyobb követési távolságot, illetve alacsonyabb utazósebességet kell tartani. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu szerda 17*4 0/15 °c csütörtök £rC\ 0/16 °C péntek 0/15 °C Vízhőmérséklet Duna 10-11 °C Tisza 6-11°C Balaton 10°C Velencei-tó 10°C Fertő 8 °C Tisza-tó 10°C Tengerek Antalya 25 °C Bibione 17 “C Costa Brava 20 “C BÚCSÚZUNK, EMLÉKEZÜNK „Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, hiszen hazánk nekünk a végtelenség. Emlékük, mint a lámpafény az estben, kitündököl és ragyog egyre szebben. És melegít, mint kandalló a télben, derűs szelíden és örök fehéren. Szemünkben tükröződik tekintetük még, s a boldog órák drága, tiszta üdvét fölissza lelkünk, mint virág a napfényt és élnek ők tovább szűz gondolatként." Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk és testvérünk, TÖRÖSJÁNOSNÉ (sz. Zsigrl Mária) 2015. október 30-án türelemmel viselt, hosszú betegség után, életének 65. évében örökre itthagyott minket. Utolsó útjára 2015. november 6-án 15.00 órakor I kísérjük a törökszentmiklósi katolikus temetőben. A gyászoló család „Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JENEI JÓZSEF JÁNOS a Középtiszai Mg. Zrt. dolgozója 2015. október 27-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2015. november 5-én 11.00 órakor lesz a fegyverneki annaházi temető ravatalozójában. A gyászoló család Fegyvernek, Kenderes ^ Fájó szívvel tudatjuk, L hogy Ж 11 Щ NAGY ISTVÁN i Fájó szívvel tudatjuk, ’ hogy (nyugállományú alezredes) KISNÉ ZSÍROS életének 69. évében ÁGNES váratlanul elhunyt. nyugalmazott Hamvasztás utáni középiskolai tanár búcsúztatása életének 81. évében, 2015. november 5-én 2015. október 24-én 11.30 órakor lesz súlyos betegségben a szolnoki római katolikus elhunyt. (Körösi úti) temetőben, Szeretett halottunkat Kérnénk, részvétüket egy 2015. november 9-én szál rózsával fejezzék ki., 12.00 órakor búcsúztatjuk 1 A gyászoló család s Budapesten, a Farkasréti . temetőben. in S A gyászoló család Új Néplap Kiadja a Mediaworks Regionális Kiadó Kit. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő-kiadóigazgató: FODOR BEÁTA Felelős szerkesztő: MOLNÁR G. ATTILA Hirdetésvezető: SÁNDOR ZOLTÁN Terjesztésvezetö: JÁNOSI IMRE A kiadásért felel: RÓNAI BALÁZS ügyvezető igazgató Regionális üzletág-igazgató: PÓRÉ LÄSZL0 A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Mészáros L. u. 2, Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Ügyeletes újságíró: 06-30/3379-639 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@mediaworks.hu Hirdetés: Telefonos hirdetésfelvétel, ügyfél- szolgálat: (56) 516-716 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@mediaworks.hu Telefon: (56) 516-707 Előfizetés, terjesztés levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: (40) 510-510 helyi tarifás hívószám. email: elofizetes@mediaworks.hu Előfizetés a kiadó ügyfélszolgálatánál: 5001 Szolnok, Mészáros L. u. 2., telefonon az (56) 516-716-os számon, hétköznap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn ugyanezen a telefonszámon, telefaxon: (56) 516-710, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Unicredrt Bank 10918001-00000062-61830071 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 3 190 Ft negyedévre 9 570 Ft fél évre 19 140 Ft egy évre 38 280 Ft Az előfizetői példányok kézbesítését az Mediaworks Regionális Kiadó Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER ZRt. árushelyein keresztül történik. A MATESZ által auditált. Készült: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: Bertalan László Megrendelés száma: 443 400 Nyomtatás időpontja: 2015.11. 02. ISSN Uj Néplap 0865-915x Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSben, interneten, emailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Mediaworks Regionális Kiadó Kft., Mediaworks Magazines Kiadó Kft., Zöld Újság Zrt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Népszabadság Zrt.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. ® mediaworks Content first Az Uj Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.