Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-16 / 268. szám

2015. NOVEMBER 16., HÉTFŐ mozaik g Zongora és mikrofon Prince új turnéján Lecsupaszított előadásmóddal, csak zongorakísérettel lép fel egy hónapos, novemberben in­duló európai turnéján a rock­sztár Prince - írja az MTI. Az 57 éves művész pályafu­tása során először készül ilyen jellegű előadásra, bár korábban is szívesen színesítette fellépé­seit szóló zongorás számokkal. A turné november 21-én kezdő­dik Bécsben, majd brit nagyvá­rosokban, később Bracelonában és Brüsszelben folytatódik, to­vábbá a hírek szerint Dániában, Hollandiában, Svédországban, Svájcban, Olaszországban és Né­metországban is lesz koncert. A zenész több okot is felsorolt a szokatlan vállalkozás magya­rázataként: szeretett volna „va­lami komoly kihívást”, ki akart próbálni valami új dolgot, és úgy érzi, pusztán egy zongo­rával sokkal tisztább, egysze­rűbb, amit előad. „Gyakorlati­lag nem kapok rossz kritikákat, mert olyasmit csinálok, ame­lyet harminc éven át tökéletesí­tettem” - célzott hagyományos koncertjeire. Prince több mint tíz éve már jelentkezett egy albummal, a One Nite Alone című lemezzel, amelyet zongorakísérettel vett fel. Ezen szerepelt az A Case Of You című feldolgozás, de zon­gorás repertoárjába tartozik a The Beautiful Ones, a Someti­mes It Snows In April, a How Come U Don’t Call Me Anymo­re és a Starfish and Coffee című dal is. Az európai turné egyéb­ként a címével is utal a koráb­ban extravagáns előadásairól híres művész egyszerűsítő tö­rekvéseire, a sorozat címe egy­szerűen „Piano and a Micro­phone”. Egyszerűbb stílusra váltott Idehaza 700 ezer lehet a veszélyeztetettek száma Küzdelem az édes megnyomorítónkkal POÉNPERCEK- Ha elhagynálak egy másik férfiért, sajnálnád? - kérdezi a feleség.- Miért sajnálnék egy férfit, akit nem is ismerek? Túl sok energia, felboruló anyagcsere A betegek egyre növekvő szá­mát tekintve nem volt túl sok ok örömre a Diabétesz Világnapján november 14-én. Nógrádi László laszlo.nogradi@med iaworks.hu A modern világ legelterjedtebb és legalattomosabb járványa a cu­korbetegség, amely már messze nem a nyugati civilizáció kiváltsá­ga. Kínában ma 130-140 millió fő, a lakosság mintegy 10 százaléka cukorbeteg. Mindez megfelel az európai és az amerikai arányok­nak, és több százmillió fő van a betegség előszobájában. Az adatok riasztóak, de nem meglepőek. A fő kockázati ténye­ző saját életünk (lásd keretes írá­sunkat), ahogy a téma elismert kutatója, Dr. Wittmann István, a РТЕ II. Belgyógyászati Klinika igazgatója fogalmaz: „ez a beteg­ség akkor támad, amikor úgy él valaki, mint mi”. A cukorbetegség fő ellenszere az életmódváltás, hiszen „aki min­dennap negyed-fél kiló gyümölcsöt megeszik és fél-egy órát közepes fi­zikai aktivitással tölt, nem dohány­zik, nem iszik túl sok alkoholt, mi­nimálisra csökkenti a cukorbeteg­ség kialakulásának az esélyét” - szögezi le a professzor. Sokaknak mindez azonban nem sikerül. Ren­geteg esetben nem az akaraterő hi­ánya okozza a kudarcot, hanem munkahelyi, családi, anyagi okok. Wittmann István álláspontja egy­értelmű: az orvostudománynak ilyenkor is segítenie kell. Míg az összes cukorbetegség mintegy tizedét kitevő egyes típu­sú diabétesz oka az immunrend­szer hibája, a másik változatot a veszélyes életmód váltja ki: jóval több energiát viszünk be szerve­zetünkbe, mint amennyit elhasz­nálunk. Ez elhízást eredményez, és felborul az anyagcserénk. A tápanyagot szervezetünk cukor­ra bontja, amely az inzulin segít­ségével jut a sejtekbe. Ha viszont túl sok cukrot kell felvenniük, a sejtek ellenállóvá válnak az inzu­linnal szemben, amely a kettes tí­pusú, korábbi nevén időskori cu­korbetegséghez vezet. Később megszűnik az inzulintermelés, így állandósul a magas vércukor- szint. Ez a fajta cukorbetegség egyébként már korábban is je­lentkezik: egyre több a gyermek­kori eset, párhuzamosan a gyer­mekkori elhízás elterjedésével. Szerencsére erre egyre több le­hetőség van. Nemrég az egyik leg­elterjedtebb gyógyszerről derült ki, hogy szemben néhány bejára­tott szerrel, nem rontja az érrend­szerállapotát, egy másik szer kap­csán pedig bebizonyosodott, hogy egyenesen csökkenti az ilyen szö­vődmények esélyét. Mindez azért nagy szó, mert sok kezelési mód csak a vércukrot csökkenti, de nem jár az érrendszer javulásával. A legfontosabb azonban a meg­előzés, és ezen a téren is vannak eredmények. Csak Magyarorszá­gon 700 ezerre becsülik azok szá­mát, akik esetében csak idő kérdé­se a diabétesz kifejlődése, ám egy új gyógyszer most 30 százalékkal csökkenti a betegség kialakulásá­nak esélyét, a gyökerénél kezelve a problémát. Ezer arca van A cukorbetegség paradoxona, hogy míg a konkrét betegség­be nagyon kevesen halnak bele, a szövődményekbe rengetegen. Szélsőséges esetben a magas vér- cukorszint cukorkómához vezet­het. ám a modern szereknek hála, kevés az ilyen eset. Az anyagcse­rezavarok viszont rengeteg szö­vődménnyel járnak. A diabétesz következménye lehet magas vér­nyomás, az érrendszer és a vese károsodása, de vakság is, és az is kiderült, hogy a rákos megbetege­dések esélyét is növeli: egy cukor­beteg esetében ötször akkora pél­dául a hasnyálmirigyrák rizikója. Elsős főiskolásoknak tart el­igazítást a kollégium igaz­gatója:- Nos, fiúk, a tiétek az el­ső szint, a lányok a második szinten laknak. A különbö­ző problémák megelőzése ér­dekében mindenki az éjsza­kát a saját szintjén tölti. Az a szabály, hogy ha valakit elő­ször rajtakapunk a másik szinten, megbüntetjük 5000 forintra. Ha ez még egyszer előfordul, akkor már 10000 a büntetés, harmadszorra pedig már 30000! Hátulról egy hang:- És egy féléves bérlet meny­nyibe kerül? Két asszony összetalálkozik:- Mit csinál mostanában a férjed? - kérdi az egyik.- A rendőrségen van - jön a válasz.- Szeret ott lenni?- Honnan tudjam? Még nincs két órája sem,, hogy bevitték. Egy férfi leszólít az utcán egy kutyát sétáltató embert:- Árulja már el, ez milyen kutya?- Egy jelzőkutya.- Miért jelző?- Ha rálépnek, vonyít.- Ez a hal meglehetősen le­hangoló látványt nyújt - álla­pítja meg a vendég. A pincér magyarázkodik:- Igazán nem csoda. Hiszen már órák óta halott. Két szomszéd beszélget:- Meg van elégedve a házőr­ző kutyájával?- Meghiszem azt! Ha zajt hal­lunk, felébresztjük, és máris ugatni kezd! Az USA legdrágább lakóháza lesz az épület Palota épül Floridában HILLSBORO Százötvenkilencmil­lió dollárért (46,1 milliárd forint) árulják az Egyesült Államok ed­digi legdrágább otthonát: a ver- sailles-i kastélyt idéző ingatlan a Florida egyik legmenőbb tenger­partján áll és várhatóan két év múlva készül el teljesen - írja az MTI. Az épülethez egyebek közt hat vízesés, kétmillió dollárból épített márványlépcsőház, 18 fé­rőhelyes IMAX házimozi, har­minc autó befogadására alkal­mas föld alatti garázs, boros­pince, óriási beépített akvárium és kemencével felszerelt kültéri konyha tartozik. A főépületben tizenegy háló­szoba, a főlakosztály erkélyén fűtött medence is van. Az ingat­lant több mint hárommillió dol­lár értékű aranydíszítések borít­ják. Az épületegyüttes jelenleg is zajló bővítése során még két ven­dégházat és egy föld alatti szó­rakoztatókomplexumot is épí­tenek, jégkorcsolyapályával, éj­szakai klubbal, bowling- és go­kartpályával. MTI Rekord a postások stafétafutása BECS Guinness-rekord lett az osztrák posta által szervezett stafétafutás, amely során a vál­lalat 79 alkalmazottja 43 óra alatt futott Vorarlberg tarto­mányból Bécsig - írja az MTI. A MissiomSusi elnevezésű ki­hívás azért a küldeménykézbesí­téshez is kapcsolódott, egy nyolc­éves kislány, Susi barátnőjének szánt születésnapi ajándékát kéz­besítették a futárként is működő futók a nyáron megszervezett vál­tóban. A stafétafutás az Ausztria nyugati részén fekvő Klösterle te­lepülésről indult és egészen Bécs Schönbrunn városrészéig tartott. A résztvevők 575 kilométert tet­tek meg két nap alatt, útjukat több mint 200 önkéntes segítette. MTI Egyre közelebb jutnak a világrekordhoz a magyar versenyeken is Tésztából alkottak az építészek DEBRECEN Nem kell szégyenkez­niük a magyar építészhallga­tóknak: a napokban a Debre­ceni Egyetemen megrendezett tésztahíd-építőversenyen 496,8 kilós terhelést bírt el a legstabi­labb szerkezet. Az egyetem tá­jékoztatása szerint a műszaki kar Építőmérnöki Tanszéke he­tedik alkalommal rendezte meg a TörDElő versenyt, amelyre he­lyi, szegedi, nyíregyházi és ko­lozsvári csapatok neveztek. A feladat a világszerte évtize­dek óta megrendezett szakmai versenyeken ugyanaz: maxi­mum egy kilogramm tészta és ragasztó felhasználásával egy méter fesztávú hidat kell építe­ni egy hét alatt - a szerkezete­ket végül terhelési próbának ve­tik alá. A középiskolai kategória leg­eredményesebb szerkezete 84,4 kg terhelést bírt ki, míg az egye­temi csoportban - megdönt­ve a tavalyi 492 kg-os rekordot - a Kolozsvári Műszaki Egye­tem hallgatói diadalmaskodtak 496,8 kg-os eredménnyel.- Az első házi versenyün­kön 2010-ben a legeredménye­sebb csapat szerkezete 36 kilo­grammot bírt el. Az azóta nem­zetközivé szélesedett TörDElő helyi eredményei viszont már egyre közelednek az 572 kilós világrekordhoz - fogalmazott Kovács Imre, az Építőmérnöki Tanszék vezetője. MW Terheléspróbán viszgázik - a tésztából készült modell Űrszemét hull Spanyolországra MADRID Megszaporodtak az űr- szemét-incidensek Spanyolor­szágban, egy hét alatt az ország délkeleti részén három titokza­tos tárgy ért földet - írja az MTI. A lehullott tárgyak közt egy ra­kéta üzemanyagtartálya és egy műholddarab is akadt. Az első fekete, méhkasszerű gömböt a Murcia tartománybeli Mulában találták a múlt héten, pár nappal később egy hasonló tárgyra bukkantak a közeli Ca- lasparrában. María Jósé Goma- riz, a calasparrai városháza szó­vivője szerint aznap hajnalban, amikor az első tárgyat megta­lálták, szemtanúk hat-hét „tűz­gömböt” láttak az égből lehul­lani. Mindkét esetben először bombaszakértőket hívtak, majd később egy vegyi laboratórium­ban vizsgálták meg a tárgyakat - ezek egy-egy rakéta tartalék üzemanyagtankjainak részei le­hettek. A harmadik eset Eldában tör­tént, a Murciával szomszédos Valencia tartományban, ahol egy földműves akadt egy hosz- szú, fémszerű tárgyra és rögtön hívta a rendőrséget. A rendőr­ség úgy nyilatkozott, ez a darab egy lezuhant műholdról szár­mazhat. A NASA adatai szerint mint­egy ötszázezer darab űrhulladék kering jelenleg a Föld körül, né­hány minden évben a bolygóra zuhan és nagyobbrészt elég. MTI A vércukorszint rendszeres Щ ellenőrzése és az egészséges ^ életmód követése jelentik^^dúfttp'' a megoldást

Next

/
Thumbnails
Contents