Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-11 / 264. szám

g TETTHELY - TV-MŰSOR 2015. NOVEMBER 11., SZERDA Cirkuszi társulat is szervezetten hozta Európába a bevándorlókat > Jachton jöttek a migránsok Tovább dübörög az ember­csempészet: a migránsok a legkülönbözőbb módokon jutnak be a kontinensre. * Idén már 750 ezer illegális bevándorló érkezett. * Mediaworks-összeáHítás * kozpontiszerkesztosegteediaworks.hu zrnüleg lopott luxusjachttal 345 migránst szállítottak Görögországba, Leszbosz szigetére az elmenekült embercsempészek, fejenként 3 ezer euróért HÍREK Meg akarta fojtani a saját gyerekeit SZÁZHALOMBATTA Több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkö­vetett emberölés bűntett kísér­lete miatt emeltek vádat azzal a nővel szemben, aki két kisgyer­mekét akarta megfojtani Száz­halombattán. A fiatal nő, aki prostitúcióból élt, illetve család­jától, ismerőseitől kért pénzt, egyedül nevelte két gyermekét, akiket elhanyagolt, sőt bántal­mazott is. A kicsik óvodába nem jártak, gyakran a szomszédok adtak nekik enni, az anya gyógy­szert szedett és ivott. A nő 2014 májusában költözött gyermeke­ivel egy albérletbe, amelyet au­gusztusban kellett elhagynia. Több nyugtató bevétele után bú­csúlevelet írt, amelyben arra utalt, hogy gyermekeivel és ma­gával is végez. A két gyereket zsineggel addig fojtogatta, amíg azt hitte, hogy meghaltak, de vé­gül életben maradtak. MW Lekamerázta a női mosdót NAGYKANIZSA Tiltott adatszerzés bűntette miatt emeltek vádat egy zalaegerszegi férfi ellen, aki munkahelye női mosdójában szerelt fel kamerát. A 40 éves, gépkocsivezetőként dolgozó fér­fi a kamerát eredetileg azért vet­te, mert úgy érezte, egyes kollé­gái ártani akarnak neki, ezért el­határozta, hogy kideríti, kik áll­nak a lejáratása mögött, de vé­gül a mosdóban szerelte fel a kisméretű megfigyelőeszközt „stresszoldásként", amit végül egy kolléganője észrevett. MW LESZBOSZ/PALERMO/CALAIS Luxus­jachttal érkezett meg a görögor­szági Leszbosz szigetére 345 mig- ráns, akiket a görög parti őrség fogott el. A menedékkérők fejen­ként 3 ezer eurót (940 ezer forint) fizettek az embercsempészek­nek, akik a török partoknál rak­ták őket hajóra. A jacht nagy va­lószínűséggel lopott volt, s miután megfeneklett, az embercsempé­szek kereket oldottak. Leszboszra és a környékén fekvő szigetekre naponta több ezren érkeznek, és a térség Európa egyik kapuja a mig­ránsok számára. Az embercsempészek egyre szervezettebbek, és mind különle­gesebb módon hozzák Európába a migránsokat. A szicíliai Palermo ügyészsége tegnap jelentette- be, hogy 18 olasz cirkusz tulajdono­sa ellen indított vizsgálatot, mert a gyanú szerint a társulataik em­bercsempészettel is foglalkoztak. Főleg ázsiai bevándorlókat juttat­tak hamis munkavállalási enge­délyhez, akik ezért fejenként 15 ezer eurót (4,6 millió forint) fizet­tek. Az érkezőket papíron állatido­márként, táncosként, hordárként, szerelőként foglalkoztatták, de va­lójában nem sokat dolgoztak a cir­kuszoknál. Két év alatt legalább 600 migránst juttattak be a kon­tinensre, s a hálózat gyanúsított­jai között a nemzetközi cirkuszvi­lágban ismert impresszáriók mel­lett a palermói munkaügyi hivatal egyik vezetője is szerepel. Az érkező migránsok és a rendőrök között Franciaország­ban rendszeresek az összecsa­pások. Tegnap hajnalban mint­egy 250 migráns próbált feljutni a Nagy-Britanniába tartó kamio­nokra. A rendőröknek többször is vissza kellett szorítaniuk a tá­madókat, akik kövekkel, dobálták Szükség esetén „drótkerítést is tartalmazó műszaki akadályt” emel a következő napokban Horvátországgal közös határán Szlovénia, hogy megfékezze a migránsáradatot. Miro Cerar szlo­vén kormányfő elmondta: a ha­tárzár feladata az lenne, hogy bi­zonyos pontokra terelje a beván­dorlókat. A határt nem zárják le, meg az egyenruhásokat. Tizen­egy rendőr könnyebben megsé­rült, az nem ismert, hogy a több­szöri könnygázos rendőrattakban migránsok is megsebesültek-e. Egy nappal korábban ló-an sé­rültek meg, a rendbontókat fran­de csak annyi migránst fogadnak, amennyit el tudnak látni. A ha­tárzárat Cerar azzal magyarázta, hogy az érkezők száma nem csök­ken a tél közeledtével sem, jelen­leg legalább 30 ezren vannak úton a Balkánon. Ausztria és Németor­szág csak napi 6000 menekültet fogad, így sok ezren torlódhatnak fel naponta a határon. cia anarchisták és globalizációel­lenes aktivisták segítették. Calais-nál két héttel ezelőttig hatezer menekült élt, az egyko­ri szeméttelep mentén vertek tá­bort. Mind arra várnak, hogy át­jussanak a La Manche csatornán Nagy-Britanniába. A tömeg feltor­lódott, mert a francia hatóságok 2 kilométeres kerítést építettek 400 térfigyelő kamerával, és ezzel el­zárták a migránsok útját. így le­hetetlenné vált az átjutás, ami ösz- szecsapásokhoz vezet. A migrán­sok száma az elmúlt hetekben kissé csökkent a térségben, mi­vel egy részük elfogadta, hogy a franciák országszerte kijelölt köz­pontokba helyezzék el őket a me­nedékkérelmeik elbírálásának idejére. Szlovénia is kerítést építene a határra TELEVIZIO-MUSOR 2015. NOVEMBER 11., SZERDA 4.00 4.15 4.35 5.05 5.30 6.00 7.35 8.08 9.10 9.35 10.05 QJ 11.45 О 12.45 (Л О 13.55 14.35 15.45 16.45 18.00 18.55 19.30 20.45 21.25 22.35 23.00 23.30 0.05 1.10 1.25 Reflektor© ízes élet© Barátok közt© Fókusz© TopShop Jó reggelt, skacok! ® RTL Klub Híradó 8:08-Minden reggel® ízes élet© Reflektor® TopShop AsztroShow Éjjel-nappal Budapest® Négyen négy ellen- A családi játszma® A szerelem foglyai© Nyomtalanul © Szulejmán © RTLKlub Híradó Fókusz® Éjjel-nappal Budapest® Barátok közt® Szulejmán © RTL Klub Híradó Házon kívül® Magyarul Balóval Vámpímaplók ® Reflektor® A sötétség 30 napja® 4.30 Hawaii Five-0® 5.10 Csapdába csalva® 5.35 Családi Titkok® 6.20 Mokka® 9.25 Stahl konyhája ® 9.30 Babapercek® 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Aktív© 13.00 Családi Titkok® 14.10 Zsaruk® 15.15 Az én bűnöm® 16.20 Veronica aranya © 17.25 Fiorella© 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban© 20.15 Az 50 milliós játszma® 21.30 Hazudj, ha tudsz!® 22.35 Lángoló Chicago® 23.40 Életfogytig zsaru© 0.35 Tények Este 1.25 Aktív© 1.45 Sportos 2.00 Ezo.1V 3.00 Margót az esküvőn® Óránként Híradó és időjárásjelentés 10.15 Iskolapad 10.41 Ma délelőtt OS 12.41 Ma délelőtt 12.54 Ma dél- o után 13.15 4kerék 13.41 Ma délután (A 14.15 Médiaklikk 14.41 Ma délután » 15.15 Tessék! 15.41 Ma délután i и» 16.15 Iskolapad 16.41 Ma délután e 17.15 Profit717.41 Ma délután 17.52 Ma este 18.28 Ma este 19.05 Szem­től szembe 19.30 Híradó 20.25 Idő­járás-jelentés 20.30 Ma este 21.25 Ma este 21.35 Világhíradó 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 Segít­ség, bajban vagyok! ® 11.00 A gya­nú árnyékában ® 11.55 (nyenctú- ra ® 12.20 ínyenctúra ® 12.50 A Toledo család ® 13.45 A beépített szépség © 14.40 Az örökség ® 15.35 Barátok közi © 16.05 A Kony­hafőnök Junior 17.05 A Madagasz­kár pingvinjei 17.30 New Yorké bú­jócska ® 19.30 Új csaj ® 20.00 A Konyhafönök Junior 21.00 RTL II Hír­adó 21.30 Magyarul Balóval М2 - PETŐFI TV 1 16.15 Alex és a... 16.20 Malackó 16.30 LolkaésBolka a nagyvilágban 16.40 Ben és Holly apró királysága 16.55 Anagyho-ho-horgász 17.05 Raju,ariksa 17.15 Mesélj nekem! 17.25 Aprónép 17.30 Báli 17.50 És te mit gondolsz 17.55 Traktor Tom 18.05 Tehénke mesék 18.20 Sebaj Tóbiás 18.25 A kockásfülű nyúl 18.35 Állatkerti sétány 64. 18.50 NilsHolgersson csodálatos utazása avadludakkal 19.20 Tesz-vesz város 19.40 Gyerekversek 19.45 Hetedhét Gyerekhíradó 20.00 Családom és egyéb emberfajták® 20.25 Böngésző© 21.00 Én vagyok itt® 22.35 Egyszervolt, hol nem volt© 23.25 AzA38Hajó színpadán ® 0.20 Azéletsava-borsa© 6.55 Will és Grace© 7.20 Jóbarátok© 7.40 Jóbarátok© 8.05 A nagy svindli® 9.00 Szívek szállodája© 9.55 Knight Rider® 11.00 Amerikai mesterszakács © 11.55 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© 12.50 A nagy svindli© 13.50 NCIS-Tengerészeti helyszínelők ® 14.50 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 15.45 NCIS: Los Angeles® 16.45 NCIS: Los Angeles© 17.40 Amerikai mesterszakács© 18.40 Jim szerint a világ© 19.05 Jim szerint a világ® 19.35 Két pasi­meg egy kicsi® 20.10 Két pasi ­meg egy kicsi © 20.35 Két pasi­meg egy kicsi© 21.00 Letaszítva® 23.45 Tudom, ki ölt meg © 1.55 Két pasi­meg egy kicsi® 2.20 Knight Rider® 9.10 10.05 11.30 12.00 12.02 12.35 12.40 12.50 13.15 15.15 16.05 17.00 18.00 18.30 18.40 19.35 20.30 20.40 21.25 22.00 22.55 23.00 0.00 1.25 3.00 3.15 3.30 Kisvárosi doktor© Család-barát Jó tudni!© Déli harangszó Híradó Időjárás-jelentés Kult+© Jamie 15 perces kajái Kívánságkosár Feketén-fehéren © Rex felügyelő© Ridikül © Híradó Időjárás-jelentés Kisvárosi doktor® Maradj talpon! © Skandináv lottó sorsolás© Szabadság tér ,89 Munkaügyek © Római helyszínelők - Árulkodó nyomok© Kenő© Aranymetszés A szerelem művészete© A szerelemről és más démonokról® Magyar elsők Magyar történelmi arcképcsarnok Virágzó Magyarország 9.05 9.30 9.40 10.05 10.25 11.05 11.15 12.15 12.35 13.00 13.15 15.15 15.45 16.10 16.40 17.10 17.35 18.30 18.40 18.55 20.00 21.00 21.30 22.25 23.20 23.25 Ecranulnostru Orosz nyelvű híradó Magyar gazda Kékbolygó Magyar történelmi arcképcsarnok Angol nyelvű hírek Képviselő úr© Magyar elsők Virágzó Magyarország Híradó Kívánságkosár Isonzótól Rodostóig Rome Reports- Vatikáni híradó Isten kezében A rejtélyes XX. század Nagyok- portrésorozat© Szép,szőke szerelmünk, a Tisza Kult+© Dunaanzix Hogy volt!? Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán© Híradó Maradj talpon! © Ridikül © Kult+© Család-barát 9.00 Atomcsapda© angol-német-amerikai- kanadai akciótfiriller 2002 11.35 A rendőrségi hajszák titkai© Dokumentumfílm sorozat 13.20 Európai vakáció© amerikai vígjáték 1985 R.: Amy Heckerling Sz: Chevy Chase, Beverly D'Angelo, Jason Lively, Dana Hill, John Astin 15.10 S.W.A.T.: Tűzveszély © amerikai akciófilm 2011 16.55 X-Men kezdetek: Farkas© amerikai akciófilm 2009 19.00 Szigorított őrizet® amerikai akciófilm 2012 21.00 Underworld- A vérfarkasok lázadása® amerikai akciófilm 2009 22.40 Tekken© japán-amerikai akciófilm 2010 0.25 Underworld- A vérfarkasok lázadása® amerikai akciófilm 2009 R.: Patrick Tatopoulos 9.15 Csapdába csalva ® 9.50 Ve­led is megtörténhet! © 10,55 Csalá­di Titkok © 12.05 Jóban Rosszban ® 12.45 Hal atortán © 13.50 Édes élet ® 15.00 Hőhullám © 16.00 Ak­tív ® 16.30 Tények 16.55 NaNee! ® 18.00 Veled is megtörténhet! ® 19.10 Csapdába csalva © 19.45 Hal atortán ® 20.50 Édes élet @22.00 Tözsdecápák © 0.30 Jóban Rossz­ban ® 1.10 Amit a szív diktál © 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vá­sárlási műsorablak 11.00 Felfede­ző 11.30 Ázsia 12.00 Híradó 12.30 Reggeli járat plusz 13.30 Panasz­könyv 14.00 Vetítő ® 14.01 Sze­rencse fiai ® 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Középkezdés 16.30 Ri­asztás © 17.00 Híradó 17.30 Globál 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Szabadfogás 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élő­ben plusz 22.00 Híradó 4.00 Privát rocktörténet @ 5.00 Pri­vát rocktörténet ® 6.00-9.00 Privát­filmek újratöltve ® 9.00 Teleshop 11.00 Privátfilmek újratöltve © 11.20 Privát rocktörténet ® 12.30 Privát rocktörténet © 13.35 Privát rocktörténet © 14.45 Smitty © 16.40 Magyar vándor © 18.55 A tuti balhé © 21.00 Fekete sas © 22.50 Drogháború © 1.00 Kemény motorosok © 1.55 Kemény motoro­sok® 10.25 Friderikusz 11.15 Televíziós vá­sárlási müsorablak 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 12.10 Te­levíziós vásárlási műsorablak 12.25 Start plusz 12.50 Televíziós vásárlási músorablak 13.45 Egyenes beszéd 14.50 ATV START 15.20 Televíziós vásárlási músorablak 15.50 700-as klub © 16.20 Könyvjelző 16.50 Vi- lághíradó 17.05 Fórom 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 9.00 11.00 12.00 15.00 17.00 17.15 19.00 21.15 21.30 22.30 23.30 0.30 Harmadik félidő Labdarúgó-és kézilabda show-műsor, 1609 Televíziós vásárlás Ökölvívás Profi gála, New York, Gennagyij Golovkin - David Lemieux NBA NBA, alapszakasz, Washington Wizards- Oklahoma City Thunder Arany pillanatok Vízilabda Férfi BL, csoportkor, 2. forduló, Szolnoki Dózsa- Közgép-Á-HídOSC Kosárlabda Eurocup, csoportkor, 5. forduló, Szolnoki Olaj- AvtodorSzaratov Mai helyzet Erős emberek IIHGF kőemelő vb, Celldömölk Labdarúgás Goalissimo Kosárlabda Eurocup, csoportkor, 3. forduló, CMBCargo-Uni Győr-Angers Labdarúgás 9.15 Kosárlabda összefoglaló 10.00 Vízilabda mérkőzés 11.15 Maga­zin 11.45 Női kézilabda mérkőzés 13.15 OTP Bank Liga 15.00 Magazin 15.30 Magazin 16.00 Férfi kézilabda mérkőzés 18.15 Női labdarúgó baj­nokság összefoglaló 19.00 Norvégia - Magyarország előtt 20.00 Kosárlab­da mérkőzés 23.00 OTP Bank Liga 0.45 Gyorskorcsolya VK - Toronto 3.15 Női Vízilabda OB 1. TV Paprika 4.05 Olasz meló® 17.15 Vízilabda 9.00 India izekre szedve © 9.30 Szabadnapos szakácsnő © 10.00 Tareq Taylor - Skandinávia ízei © 10.30 Sweet boy © 10.45 Fő az egészség! © 11.00 Anthony Bourdain - Nem séfnek való vidék © 12.00 Gordon Ramsay - Családi körben © 12.30 A Séf legyen veled © 13.00 Sztárok a pácban © 13.30 Tökös-mákos © 14.00 Receptda­ráló Laci Homácek-kel © 14,15 Re­ceptdaráló Laci Homácek-kel © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents