Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-06 / 234. szám

2015. OKTÓBER 6., KEDD SPORT 11 Bernd Storck az északírek elleni mérkőzés utolsó pillanatairól és az esélyeinkről Szép házi feladat a kapitány előtt Gyorsaság, erő, technikai ás, fegyelem, a szövetségi tány, Bernd Storck ezeket a „téteteket" szeretné viszontlátni a csapatnál Félelem nélkül a Vasasból Hétfőn találkozott a magyar lab­darúgó vállogatott kerete és csü­törtökön Feröer ellen, majd rá négy napra a görögök ellen lép pályára. Bernd Storck nem szá­molgat, győzni akar. Borbola Bence kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu Rémálmában előjön még az észak­írek egyenlítő gólja?-Ne is mondja... - legyintett a Magyar Labdarúgó-szövetség székházával szemben lévő' ká­vézóban a fotelben hátradőlve Bernd Storck szövetségi kapitány. - Mérhetetlenül bosszús voltam a mérkőzés után, sőt lenyugodva már csalódott is. És nem csupán a kapott gól, hanem az utolsó ne­gyedórában nyújtott teljesítmé­nyünk miatt is. Emberelőnyben voltunk, abban a periódusban mégis mindössze harminchárom százalékban birtokoltuk a labdát. A belfasti mérkőzés óta nem volt lehetőségem rá, úgyhogy erről az adatról is beszélgetnem kell majd a játékosokkal, mert ne szépít­sük, ez arról is árulkodik, hogy a hajrára kicsúszott a kezünkből a mérkőzés. Vezetésünk birtoká­éban igenis tartanunk kellett vol­na a labdát, bátran járatni, futtat­ni az északíreket. Ehelyett mi tör­tént? Magunkra húztuk őket. A már kihir­detett bő ke­retben némi meglepetés­re a fiatal Hangya Szil­veszter és Os- váth Attila Hangya Szilveszter neve is szere­pel. A szövetségi kapitány jól is­meri a Vasas két labdarúgóját, ezért is szavazott nekik bizal­-Csatár helyett védőt küldött a pályára Vanczák Vilmos szemé­lyében. Miért?-Mikor volt ez a csere? A nyolc­vankilencedik percben. Egy perccel a meccs vége előtt hadd ne kelljen már a támadásokra koncentrálni, főleg akkor, ami­kor sorra érkeznek a beívelések a kapunk elé, ráadásul - ahogy az előbb említett statisztika is el­árulja - addigra elvesztettük a kontrollt a mérkőzés felett. Ne­hogy bárki is azt mondja nekem, hogy csatárt kellett volna pályá­ra küldenem. Sőt, ha úgy kapjuk a gólt, hogy védő helyett csatárt állítok be, a fejemet veszik, miért nem jól fejelő játékost küldtem a pályára. Vanczák Vilmos pedig ebben az egyik legjobb a keret­ben, s logikus volt, hogy az ível- gető északírek ellen őt cserélem be, segítse ki a társakat, húzzuk ki azt a néhány percet. Az ered­ményt akartam védeni, ám saj­nos jött az északírek gólja.-így viszont a fejére olvasták, hogy túlságosan védekező stílusú csapatot alakított ki...-Érdekes... Az én stílusom egyértelműen a támadás, aki ismer vagy figyelemmel kíséri munkámat, tudja, a támadófut- ballt szeretem. A válogatottnál rendkívül rövid idő állt, illet­ve áll a rendelkezésemre, hogy ilyenné formáljam az együttest, ráadásul az eredmény minden­nél fontosabb. Látni kell azt is, a finnországi mérkőzés kivételé­vel nem mi uraltuk a játékot, az ellenfél birtokolta többet a lab­dát. Igen, még Feröeren is... Már mondom is, ott hatvan-negyven százalékban volt többet a labda a hazaiaknál. Tehát jobbára a védekezésre kellett kon­centrálni, és hogy kevés gólt kapott a csapat, az Dárdai Pál érdeme. Ő rendkívül jó munkát végzett, mert a vé­dekezés va­lóban össze­állt, szervezet­tek vagyunk a pályán, de az idő, amikor a lab­da nálunk van, és mi építkezhetünk, rendkívül kevés. Ahhoz, hogy kontrolláljuk a meccseket, szá­mos részletben fejlődnünk kell.-Még Feröer ellen is?-Igen. És ha már így kérde­zi, óva intenék, nehogy kiütéses győzelemről álmodjunk. Feröer nagyon veszélyes csapat! A né­metek két éve megszenvedtek el­lene, aztán a svédek is, ráadásul a mostani sorozatban a görö­göket verték meg oda- vissza. Hihetetlen, ugye? A görögök óriási baklö­vést követtek el ellenük, kitámadtak, persze hogy lekontráz­ták őket. Ezt a hibát mi nem követ­hetjük el. mat, és a következőket mond­ta róluk: „Hangya Szilveszter bal oldali védőként egyre ma­gabiztosabb, míg Osváth Atti­la jobb oldali hátvédként már az U20-as új-zélandi világ- bajnokságon is meggyőzött. Erős egyéniség, nem fél a tűztől sem. Nem elképzel­hetetlen, hogy egyikőjük ott lesz a szűkebb keret- A ben is.”-Ezek szerint aligha fogunk há­rom csatárral rohamozni...-Na, ez is izgalmas téma. Sokan azt hiszik, a kétcsatá- ros felállás támadóbb szelle­mű, mint ha egy csatár mögött három középpályással játsza­nánk, pedig nem... A megoldás, a lényeg amúgy roppant egysze­rű, a középpályán sokkal többet kell futni. A hadrend sokszor nem tükrözi, mennyire táma­dó vagy védekező szellemben lép egy csapat a pályára. Ferö­er ellen helyzeteket kell kialakí­tanunk, ugyanakkor óvatosnak is kell maradnunk. Természe­tesen győzni akarunk, de nem kamikaze akciókra készülünk.-Sokat számolgatott az elmúlt hetekben?-Nem. Nekünk most a saját házi feladatunkat kell szépen megoldanunk - kit érdekelnek az „osztálytársak”? Kizárólag a feröeriek elleni meccsre kon­centrálok. Az NB l-ről egy szót sem! Bernd Storck kinevezése óta sokszor jár NB l-es meccsre, és természetesen érdekesnek is tűnik, mi a véleménye a lá­tottakról. .Nehéz kérdés ez. Sajnos az NB I színvonala nem verdesi az eget. jó lenne, ha emelkedne a nívó. Talán most a tizenkét csa­patos bajnokság során javulhat a mérkőzések minősége. De... Ez hosszú történet, erről bőveb­ben a selejtezők utáni időszak­ban érdemes beszélgetni."-Az elmúlt héten Böde Dániel­lel beszélt - miről diskuráltak?-A labdarúgásról. Na jó, tu­dom, ez nem kielégítő válasz. A keretbe meghívott játéko­saimmal szeretek személye­sen is találkozni, megismer­ni őket, személyes benyomást szerezni róluk.-Amúgy unta már, hogy minden­ki Böde Dániel kihagyása miatt támadta?-A csatárok közül Dárdai Pál utóbbi két válogatott meccsen jó teljesítményt nyújtott minden­ki, Finnországban kifejezetten jól futballoztak, tehát el kellett gondolkodnom rajta, megbont­sak-e egy jól működő csapat- részt, vagy hívjak meg valaki helyére egy számomra ismeret­len srácot, aki közel két éve nem szerepelt a válogatottban. Végül az addig jól teljesítő labdarúgók­nak szavaztam bizalmat.-Talán ha ezt hamarabb elmondja...-Magyarázkodni és mentege­tőzni sem szeretek, ez távol áll tőlem. Viszont minden döntése­mért vállalom a felelősséget. Az egyre inkább formába lendülő, az Eb-részvételben töretlenül bízó Dzsudzsák Balázs várja a meccseket Hisz a győzelmekben a magyar csapat ásza Dzsudzsák Balázs elégedett a török bajnokságban nyújtott formájával. De szeretne a válo­gatottban is bizonyítani.-Kellett ez önöknek. De még mennyire kellett! - helyeselt az Eskisehirsport hét­fő este 2-0-ra legyőző Bursaspor szélsője, Dzsudzsák Balázs. - Nem úgy rajtoltunk, ahogy re­méltük, négy forduló elteltével három vereséggel álltunk, szo­rult a hurok a nyakunk körül. Fontos volt, hogy három pontot szerezzünk, a szurkolók lelké­nek is jót tett. És újra megta­pasztaltam, mit jelent a fa­natizmus errefelé. Ahhoz képest, hogy szakadt az eső, tizenötezren jöttek ki, és bár bőrig áztak, megállás nélkül biztat­tak minket. A már szo­kásosnak mondható „I love you, Dzsudzsák!" nóta megint felcsendült, ugyanakkor először él­hettem át a meccs végi ün­neplést. Amíg mi felsorakoz­tunk a kapu mögötti kemény mag előtt, a kezdőkörben álló csapatkapitányunk egy mozdu­lattal csendre intett mindenkit, majd néhány másodpercnyi hát- borzongató hallgatás után szá­molt: egy, kettő, három! Egy pil­lanat alatt kitört az őrület. Ug­rált, énekelt, őrjöngött minden­ki. Elképesztő volt!-Öt mérkőzés, két gól és két gól­passz az eddigi törökországi mér­lege. Jónak mondható?-lónak, igen. Az Eskisehirspor ellen nem sok választott el a harmadik gólomtól, a lövésem után a labda a kapufát súrol­ta. A hosszabbításban szeren­csére gólpasszal kárpótoltam magam, aminek egyrészt azért örültem, mert azzal tettük biz­tossá a győzelmünket, másrészt Szalai Adám nem játszik | a csapatában, de Dzsudzsák Balázs egyre jobb formába lendül I azért, mert eljutottam odáig, hogy a gólpasszt többre értéke­lem a gólnál. Persze ha a kapu elé kerülök, szívesen befejezem magam is az akciót. A legfonto­sabb, hogy az a csapat szerezze a gólt, amelyikben én játszom. -Az a csapat, amelyikben hét­főn játszott, mindössze két török labdarúgót vonultatott fel...-Sok légiósunk van, ez tény. Az edzőnk gyakran variál, pró­bálja megtalálni a legjobb ti­zenegyet. Nincs könnyű dol­ga, mert még az átigazolási idő­szak végén is érkeztek új futbal­listák, de legutóbb már megta­lálta a nyerő együttest. Szá­momra különösen örömteli, hogy miközben a legtöbb já­tékost cserélgeti, én az ösz- szes meccset végigjátszot­tam. Az első perctől érzem a bizalmat. Ertuglu Saglam persze nem ígérte, hogy mindig kezdő leszek vagy sosem cserél le, de gyakorla­tilag szabad kezet kaptam tőle. Jól is érzem magam a pályán, szinte az összes támadásunk­ból kiveszem a részem. Ezért sem izgat, hogy a bal vagy a jobb oldalon jutok-e szóhoz. Tu­dom, „ötmillióan” kérdezik, mi­Mégsem lesz zárt kapus a mérkőzés! Nem lesz zártkapus a csütörtö­ki magyar-feröeri meccs, mivel az UEFA fellebbviteli bizottsága teg­nap nem hozta meg a büntetés jog­erőre emelkedéséhez szükséges másodfokú döntést. Az UEFA első­fokon a Magyarország-Románia Eb-selejtező kapcsán a szurkolók rasszista bekiabálásai miatt bünte­tett. A honi szövetég honlapja sze­rint az UEFA ugyanakkor tovább vizsgálódik, azaz nem törölte el a szankciót. A korábban felfüggesz­tettjegyértékesítést az MLSZ az in­terneten soron kívül, az értékesítési pontokon pedig ma újraindítja. ért a jobb oldalon kezdtem az Eskisehirspor ellen, és később miért kerültem át a balra, ám a mai futballban már az a nor­mális, ha egy játékos variálja a helyét. Nyilván nem önszántá­ból, hanem edzői utasításra. Amíg azt a teljesítményt nyúj­tom, amelyet elvárnak tőlem, nincs gond - talán kijelenthe­tem, hogy amiért szerződtetett a Bursaspor, azt hoztam eddig. Nem csoda, hogy újra élvezem a futballt. Már csak az kellene, hogy feljebb kapaszkodjunk a tabellán, mert a tizenharmadik helyezésünkre nem lehetünk büszkék. Vasárnap megyünk az ötödik helyen álló Rizesporhoz, újabb győzelemmel bizonyíthat­juk, hogy az élmezőnyben len­ne a helyünk. A siker már csak azért is fontos lenne, mert így jókedvűen utazhatnék haza a válogatotthoz.-A magyar válogatott elismeré­séért önök tehetnek a legtöb­bet...-Ez így van. Alig várom már a Feröer elleni selejtezőt! A bel­fasti mérkőzés ugyan nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de még mindig töretlenül hiszek a továbbjutásban. Ami a követ­kező mérkőzést illeti, ez lesz az az összecsapás, amelyet kö­telező megnyernünk. A döntet­len nem elég, ezt a meccset, ha törik, ha szakad, hoznunk kell! Hogy egy nullával vagy esetleg öt nullával, édes mindegy. Meg kell nyernünk, és kész. Mint ahogy Görögországban is győz­nünk kell. Pietsch Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents