Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-28 / 252. szám

2015. OKTÓBER 28., SZERDA KITEKINTŐ g Első szava az Omega együttes slágerének címe, a Petróleumlámpa volt a zenerajongó kollégánknak Az elmúlt ötven év alatt több ezer lemezt vásárolt SZOLNOK Több ezer bakelitlemez és ze­nei CD „társaságá­ban” él Sándor Zol­tán, lapunk hirdetés­vezetője, aki a zene iránti szeretetét az anyatejjel együtt szívta magába.- Vagy legalábbis akkortájt kezdődött a rajongásom - fűzi hozzá Zoli. - Családi legendánk szerint édesanyám szerette vol­na megnézni a Táncdalfesztivált a tévében, de sírásom miatt ezt alig lehetett. Karjába vett hát, hogy együtt nézzük a műsort. Tátott szájjal hallgattam a slá­gereket. Állítólag az első értel­mesnek tűnő mon­datom az „Ádám, hol vagy?” kérdés volt, megelőzve a papa és mama szavakat. Ezek után anyám döbbenten hallotta, hogy még mindig nem ők követ­keztek a sorban, hanem a „Petró­leumlámpa” - meséli kollégánk. Akkortájt igen keveseknek adatott meg, hogy lemezjátszó­juk legyen. A Sándor család is a KISZ-től kért kölcsön pár napra egy „bőröndös” készüléket, hogy zenét hallgassanak rajta.- Az első, saját lemezjátszót apám a Szovjetunióból hozta. Ölj Néplaposok Civtíben Hirdetési vezetőnk, Sándor Zoltán ma is minden lemezét szívesen hallgatja A bakelitlemezeink első darabjai is a baráti országból származtak. Amikor a kisfiú Sándor Zoli hatesztendős lett, ő maga vásá­rolta meg zsebpénzéből élete el­ső lemezét.- Az Omega Tízezer lépés című albuma volt és kereken 66 forint­ba került. Onnantól kezdve szinte törzsvevő lettem a lemezboltban. A 80-as évek legelején olvasott egy cikket Zoli egy űj technológi­áról és zenelejátszó szerkezetről.- Ez volt a CD-lejátszó. Elhatá­roztam, nekem is lesz egy ilyen. Mindenek előtt egy bécsi bevá- sárlókörúton beszereztem egy CD-t, a Dire Straits slágereivel. Később is többször utaztam ki, hogy már előre begyűjtsem nem létező lejátszómhoz a lemezeket. Míg mások számológéppel meg olvadós rágóval jöttek haza, én ezekkel az albumokkal. 1986- ban aztán rám mosolygott a sze­rencse, többször is nyertem a to­tón. A nyereményekből megvet­tem végre a gombokhoz a kabá­tot is: a CD-lejátszót. Ma már leg­alább kétezer lemezem van, de a bakelitekből is megőriztem ezret. Szekrények és polcok, dobozok és fiókok vannak telis-tele ezek­kel a lemezekkel, melyeket közül mindegyiket a mai napig szíve­sen hallgatom. ÚN Állva tapsoltak Nagyváradon a szimfonikusoknak HIRDETÉS Próbára teszi a sofőröket az ősz SZÓ LNOK/N AGYVAR AD Óriási közön­ségsikere volt a Szolnoki Szimfoni­kus Zenekar koncertjének október 21-én, Nagyváradon. A közönség állva tapsolta vissza többször is a szimfonikusokat, mely alkalommal az október 19-ei szolnoki koncert műsorát hallhatták a nagyváradiak. A nagyváradi Szigligeti Színház és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar együttműködésének kezdete egy évvel ezelőttre datálható, amikor a zenekar az újévi megakoncert­re hívta meg a színház Nagyvá­rad Táncegyüttesét. Az igazán jól sikerült produkcióval egy hosszú távú együttműködés vette kezde­tét a két együttes között, melynek második állomása volt a múlt heti, A közönség állva tapsolta vissza többször is a szimfonikusokat a nagyváradi koncertjükön Nagyváradon megrendezett ünne­pi hangverseny, melynek Izaki Ma- szahiro volt a karmestere. Az együttműködés következő stációjára Szolnokon kerül sor ja­nuár 9-én, az újévköszöntő „Tűz­madár tánckoncert” keretében, ahol Rossini „Stabat Mater” cí­mű művének négy tételére mu­tat be koreográfiát a Nagyvárad Táncegyüttes. A következő meghí­vás május 2-ára szól, amikor is a nagyváradi Szigligeti Színház tár­sulatának - a Juronics Tamás által rendezett és koreografált - „A vi­lágcirkusz” című teljes előadását láthatja a közönség szimfonikus zenekari kísérettel, Izaki Masza- hiro vezényletével. Kádár Edit JÁSZKUNSÁG Ősszel és télen a köz­lekedési balesetek bekövetkezésé­ben jellemzően szerepet játszik, hogy a járművezetők nem az idő­járási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. A járművezetőknek időszerű a té­li hónapokra történő felkészülés, figyelmeztet a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitányság. A hideg idő beköszöntével a csa­padéktól csúszós utak, a gyakorta előforduló eső, köd, fagy és az ezzel együtt járó romló látási viszonyok fokozott figyelmet és óvatosságot követelnek meg. A közlekedők fel­adata, hogy járműveiket idejében felkészítsék az őszi-téli közleke­désre, ügyeljenek saját látásuk és gépjárművük jól láthatóságának feltételeire. A gépkocsival közle­kedőknek mindenképp kiemelt fi­gyelmet kell fordítaniuk a gyalogo­san és kerékpárral közlekedőkre, a csúszós úton megnövekedett fék­távolságra, hosszabb utazás ese­tén takarók, melegebb ruhadara­bok, vontatókötél, fagymentesítő zárolajozó, elegendő mennyiségű élelmiszer és ital meglétére, a vár­ható út- és időjárási viszonyokról történő tájékozódásra, valamint gyalogos, vagy kerékpáros közle­kedés esetén a megfelelő fényvisz- szaverő felszerelés, ruházat meglé­tére, amelynek biztosítása javasolt a gépjárműben elhelyezve is a ve­zető és utasai számára. ÚN ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Benu gyógyszertár (Ady Endre út 28/a.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 542 centi­méter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 729 centiméter, duzzasztott, a víz­hőfok 11,6 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál -172 centiméter, apadó, Szol­noknál -120 centiméter, apadó, a víz 11,7 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 176 centiméter, apa­dó, Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál -32 centiméter, apadó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság köz­lekedésrendészeti osztályának tá­jékoztatása szerint a 4-es és a 44- es főutak egyes szakaszain, va­lamint Törökszentmiklós, Cserke- szőlő, Mezőtúr, Tiszafüred, Karcag, Pusztamonostor, Jászberény, Szol­nok és Tószeg belterületén kell el­lenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellen­őrző autók elhelyezkedésének meg­változtatási jogát a rendőrség fenn­tartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „A természet kere­kein nincs rozsda.” (Ralph Waldo Emerson, költő) POSTABONTÁS K icsi a világ! Erre ismét rá kellett jönni a hosszá hétvégén. Október 24- én, szombaton a nyíregyházi ál­latkertbe mentünk kirándulni. Épp a tigris ketrecénél álltunk, amikor ismerős hangra lettem figyelmes. Odanéztem, és megpillan­tottam a volt főiskolai osztály­társamat, akivel hat éve nem találkoztam. Pedig főiskolá­ra Esztergomba jártam, ami az ország másik felén találha­tó. Nagy izgalmunkban váltot­tunk pár szót, majd haladtunk tovább. Később az egyik kávé­zóban ücsörögve a mellettünk levő asztalnál egy szolnoki ha­verunk „bukkant” fel. Akivel nem mellesleg itthon is szom­szédok vagyunk. Vele is szóba elegyedtünk. Majd elbúcsúztunk tőle, illet­ve az állatkerttől is és a nyíregy­házi bevásárlóközpontba vet­tük az irányt. Ott egy lebeszélt találkozónk volt, egy helyi bará­tunkkal. De alighogy beültünk egy üdí­tőre vele az egyik koktélbárba, tíz percre rá ismét egy ismerős köszönt ránk. Egy debreceni ba­rátunk ült be pont mellénk a szüleivel. Ekkor meg kellett ál­lapítanunk, hogy bizony kicsi ez a világ! Egy szolnoki olvasó RECEPT Körtés-krémsajtos pite HOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ: 1 kis pohár natúr joghurt, 1/3 joghurtospohár kris­tálycukor, 2/3 joghurtospohár olaj, 2 db tojás, 2 tk. sütőpor, 3 joghur­tospohár liszt, 2 db kisebb körte, vaj vagy margarin. A KRÉMHEZ: 150 ml habtejszín, 1 tasak instant zselatin fix, 250 g mascarpone vagy tejszínes krém­sajt, 80 g kristálycukor, 1 tasak va­níliás cukor. A DÍSZÍTÉSHEZ: 1 db körte, mandu­la, durvára aprított mogyoró. ELKÉSZÍTÉS A tésztához a joghurtot kikeverjük a cukorral, az olajjal és a tojások­kal. Hozzáadjuk a sütőporos lisz­tet, végül beleforgatjuk a megmo­sott, meghámozott, apró kockák­ra vágott körtét. Simítsuk a tésztát kivajazott kapcsos tortaförmába, és süssük 170 fokon 25-30 percig vagy tűpróbáig! A krémhez a hideg tejszínt kezdjük el felverni, majd fokozatosan ada­goljuk hozzá a zselatint, a mascar- ponét és a kétféle cukrot! Habverő­vel dolgozzuk össze, és felhasználá­sig tegyük a hűtőbe! A kihűlt tész­tát szedjük ki a tortaformából, és te­gyük át egy tálra! Rakjuk vissza köré a kapcsos tortagyűrűt, azután simít­suk rá a krémet! Éjszakára tegyük a hűtőbe! Másnap válasszuk el a kré­met a tortagyűrűtől, és óvatosan tá­volítsuk el a karimát! Tálalás előtt a sütemény tetejét rakjuk ki a meg­mosott, vékony csíkokra vágott kör­tével, és szórjuk meg mandulával és mogyoróval! PROGRAMAJÁNLÓ Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Bálint-Mátyus Krisztina Telefon: 56/516-747, fax: 516-710 E-mail: krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu SMS: 30/337-9639. Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! SZOLNOK CINEMA CITY: Bíborhegy (18) 20.00. Fák jú Tanár úr 2. (16) 13.00. Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó (6) 10.30, 14.20. Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó, 3D (6) 12.30.16.20.18.20. A kezdő (12) 14.40. Legenda (16) 15.15. Mentő­expedíció, 3D (12) 10.10. Mentőex­pedíció (12) 19.30. Pán 2015 (12) 10.00, 13.20. Pán 2015 (12) 3D 11.00. 15.40.18.00. Az utolsó bo­szorkányvadász (16) 17.50, 20.20. Veszettek (16) 12.20,17.10, 20.10. TISZAPART MOZI: Hotel Transylvá- nia 2. (6) 3D 16.15, Kókusz Kokó, a kis sárkány (6) 16.30, Veszettek (16) 18.00, Fák jú tanár úr 2. (16) 18.15, Sicario - A bérgyilkos (16) 20.00, Aferim! (16) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK A SZIGLIGETI SZÍNHÁZ nagyszínpadán ma 19 órától A pad­lás (Kiss Mányi-bérlet) című darabot mutatják be. HANGVERSENY SZOLNOK A Szolnoki Szimfonikus Ze­nekar a Fantázia bérlet keretében november 2-án, hétfőn 19 órakor „A varázsfuvola" címmel hangver­senyt ad a MEGYEHÁZA DÍSZTER­MÉBEN. A koncerten W. A. Mozart „A varázsfuvola” című operájának keresztmetszetét láthatja, hallhatja a közönség Gulyás Nagy György ve­zényletével. MULATSÁG ZAGYVARÉKAS Halloweeni mulatság­ra várják október 30-án 17 órától a gyermekeket és szüleiket a MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR nyugdíjastermébe. Aki tud, hozzon magával tököt és a fara­gáshoz használandó eszközt. A tök­faragás után lámpás felvonulás lesz. HALLOWEEN PARTY MEZŐTÚR Október 30-án 16 órától Halloween party lesz a KÖZÖSSÉ­GI HÁZBAN. Délután négytől tökfa­ragásra várják a gyerekeket, majd 17 órakor elkezdődik a Légy ijesztő! című jelmezverseny. Este hatkor ki­hirdetik a tökfaragó verseny győzte­sét, majd fél hétkor halloween mozi kezdődik. Az Új Néplapban szereplő prog­ramok, műsorok, ügyeletek ada­taiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.25 Napi mozgás 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 8.50 Napi mozgás 9.00 Újrakezdés - olasz filmsorozat, 28. rész 9.30 Szolnoki Dózsa KÖZGÉP-Szentes - vízi­labda-mérkőzés közvetítése felvételről 11.25 Szolnoksport 11.50 Napi üzenet 12.00 Ak­tuális 12.30 Téma 13.00 Sakkjátszma - film 15.00 Fakanál - dokumentumfilm 16.00 BFC Siófok-MÁV FC - labdarúgó-mérkőzés közve­títése felvételről 18.00 Tóth Petya - koncert 18.25 Napi mozgás 18.30 Téma 19.00 Ak­tuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Döntés előtt 20.00 Aktuális 20.25 Napi mozgás 20.30 Téma 21.00 BFC Siófok-MÁV FC - labda­rúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs- Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei 20.00-24.00 Party cafe- Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 4.00- 6.00 Kapcsolódjunk, ismétlés 6.00- 10.00 Reggeli Juice Kis Katával 10.00- 16.00 Amadeus Napközi Joó Csabá­val 16.00-20.00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával 20.00-22.00 .Kultusz" - Kulturális és művészeti magazin 22.00- 23.00 „Dolce Vita" - életmódmaga­zin 23.00-24.00 „Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain” - zenei magazin, is­métlés, majd nonstop zene péntek 4.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu ЕШШШШЯНВН 5.00 Napköszöntő: Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szó­szóló 10.45 A lélek szava 11.05 Évezredek asztalánál 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár, 14.05 Úton-útfélen 14.35 Neuma (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitval­ló 16.05 Érték - adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sport­ja 18.00 Rózsafüzér az egri bazilikából 18.35 MKR-műsor 19.00 Hírek 19.05 Iránytű (ism.) 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton-útfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.05 Vatikáni rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents