Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-20 / 246. szám
0 BELFÖLD-KÜLFÖLD 2015. OKTÓBER 20., KEDD HÍREK A Nemzet Művészei lesznek BUDAF >T Ferencz István építész, belsőépítész, Foltin Jolán koreográfus és Szervátiusz Tibor szobrászművész veheti át idén a Nemzet Művésze díjat november 5-én a Pesti Vigadóban. A díjat az MMA elnöke, Fekete György adományozza. A díjazottak életjáradékban részesülnek majd a díj átvételeiét követően, amelynek összege a mindenkori minimálnyug- díj 23-szorosa, ez az idén 655 500 forint. MTI Hatmilliárd forint az Audinak BUDAPEST A kormány 6 milliárd forinttal támogatja az Audi győri motorgyárának újabb 32 milliárd forintos fejlesztését - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerződés aláírásán. Az Audi motorgyárának fejlesztésével környezetkímélőbb és alacsonyabb fogyasztású motorokat gyártanak majd, és az új beruházásnak köszönhetően 380 új munkahely jön létre Győrben. MTI/MW Börtönben marad Ivó Sanader ZÁGRÁ Ismét elutasította a zágrábi bíróság Ivó Sanader volt horvát kormányfő több értékes ingatlan és félmilliárd forintnak megfelelő óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését. A három éve előzetesben lévő Sanader az egyik vádpont szerint 10 millió euró kenőpénzt kapott a Móltól az irányítói jogokért az INA olajipari cég felett - a veszteséges gázüzletág kivételével (a Mól többször visszautasította ezt a vádat). De más is van: a Fimi Media-ügyben például azzal vádolják Sanadert, hogy valós és fiktív megrendeléseken keresztül állami cégektől szerzett pénzt, amely nála vagy pártja feketekasszájában kötött ki. MW Két kordon között rekedtek a migránsok a zuhogó esőben Pattanásig feszült helyzet A magyar határzár felállítása, valamint az osztrák és a szlovén bejelentések óta, amelyek szerint leállnak a menekültek befogadásával, egyre több mig- ráns torlódott fel a szlovén- horvát, a horvát-szerb és a szerb-macedón szakaszokon is. Pattanásig feszült a helyzet. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST Magyarország bebizonyította, igenis meg lehet állítani a modern kori népvándorlást, de újabb veszély fenyeget, a kötelező bevándorlóbefogadási kvóta, amitől szintén meg kell védeni az országot - hangoztatta tegnap Szijjártó Péter a parlamentben. A külügyminiszter kijelentette: a kötelező kvótát Magyarország nem fogadja el, mert tagállami jogosultságokat vontak el, amikor erről döntöttek, és a nemzeti konzultáció álláspontjával sem fér össze. Szerinte az uniós kvóta azt jelentené, hogy azokat a bevándorlókat, akiket fnost az európai szabályok felrúgásával ellenőrizetlenül beengednek az EU területére, visz- sza akarják majd osztani. MSZP Tóth Bertalan szerint a kötelező kvóta valóban csak valaminek a vége lehet, önmagában nem megoldás, de felvetette, mi történik majd azzal a 176 ezer menekültstátust kérővel, akit Magyarországon regisztráltak. JOBBIK A kvótákat ellenző Mir- kóczki Ádám szerint jól jelzi a nyugat-európai közösség dilettantizmusát, hogy a kvótarendszerrel összefüggésben 120-160 ezer illegális bevándorló elhelyezéséről vitatkoznak, miközben a számuk jóval e fölött van. ШР Szél Bernadett szerint a kvóta önmagában valóban nem megoldás, de a kerítés sem az. A parlamentben tegnap letette miniszteri esküjét Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda BEPUBUKA SU „Ez nem a ti országotok, Jf§H menjetek haza!" - kiabáltak^ a szlovén rendőrök а ШИШШШ migránsoknak. Majdnem ЩН megismétlődött a röszkei 1Я dráma, végül megnyílt a határ. vezetője. Ma szavazhatnak a költségvetés módosításáról. A migrációs krízis kezelésére 60 milliárd forinttal emelik a rendkívüli kormányzati intézkedések keretét. HORVÁTORSZÁG Zoran Milano- vic kormányfő és Ranko Osto- jic belügyminiszter közölték, Horvátország beengedi területére, és Szlovénia felé irányítja a migránsokat. Milanovic megismételte: Horvátország nem lesz gyűjtőközpont és kerítést sem épít a határán. A horvát válságtörzs vezetője, Mate Granic (akit a jobboldali államfő, Kolin- da Grabar-Kitarovic nevezett ki) viszont tegnap azt hangoztatta: „Le kell zárni a horvát-szerb és a horvát-montenegrói zöldhatárt, a határok védelmére ki kell vezényelni a hadsereget.” SZLOVÉNIA A hatóságok félnapi várakozás után engedték át azt a több száz migránst, akik előzőleg a horvát és a szlovén határátkelő között rekedtek az esőben a horvátországi Drávamagyaród- nál, a senki földjén. Az átkelést tömegjelenetek kísérték, miután megrohanták a kordont. Többen rosszul lettek, a gyerekeket az emberek feje felett adták előre - majdnem megismétlődött a röszkei dráma. Szlovénia leállította a menekültek befogadását, de beengedték azt az 1900 embert, akiket Horvátország hétfőn indított útnak vonattal Tovarnikból. Működik a határzár Vasárnap 24 óra alatt összesen 41 határsértővel szemben kellett intézkedni, ők valamennyien a szerb határszakaszon próbáltak meg illegálisan magyar területre lépni - közölte tegnap Bakondi György. A miniszterelnöki főtanácsadó elmondta, a horvát szakaszon nem történt illegális átlépési kísérlet. AUSZTRIA November 4-ig meghosszabbítják a határellenőrzést, kisebb csoportokban újra elkezdték tegnap fogadni a migránsokat. A német kormány továbbra sem akarja lezárni a határokat, és nem tartja szerencsésnek az erről kibontakozott vitát. SZERBIA Több mint tízezren torlódtak fel a szerb-horvát határon tegnap. Aztán 5 óra után minden bejelentés nélkül kinyitották a kapukat, 2-3 ezer mig- ráns átrohant horvát területre. Bevándorlásellenes győzelem Svájcban Az előzetes eredmények szerint a bevándorlásellenes Svájci Néppárt (SVP) nyerte meg a svájci parlamenti választásokat. A menedékjog jelentős szigorítását és az EU-tól való távolodást követelő, jobboldali populista SVP a Nemzeti Tanácsban a helyek egyharmadát szerezte meg. TV2: újabb rejtélyes cég bukkant fel BUDAPEST Semmivel sem vagyunk okosabbak a tekintetben, hogy Andy Vájná vagy Simics- ka Lajos-e a TV2 jogos tulajdonosa. Most kiderült, a TV2-t eladó tulajdonos-ügyvezető párosnak, Yvonne Dedericknek és Simon Zsoltnak van egy közös vállalata, amelyen nincs zálogjoga a TV2 volt német tulajdonosának - írta a Hvg.hu. A Media Investment Kft.-t június 10-én alapították. Dederick és Simon a TV2-t úgy vette meg, hogy az eladó Pro- SiebenSat.1 hitelezte meg a vételárat, s ennek fejében a német tulajdonos 100 százalékos zálogjogot jegyzett be. Meglehet, az új Media Investmenten már nincs a németeknek jelzálogjoga. Következésképp lehet, hogy erre a cégre már nem érvényes a TV2 konkurens vevőjének, Simicska Lajos nagyvállalkozónak az elővételi joga sem. Simicskáék felté- tezik, vételi opciójuk kivédésére a két tulajdonos, Dederick és Simon szép csendben kiszervezte a tévétársaságot. Erre jó alkalmat kínálhatott, hogy tavaly az Andy Vájná által most megvásárolt TV2 Média Csoport Kft.-t négy másik cégből létrehozták. MW HIRDETÉS LEHETETLEN LEHETŐSÉG! Testmozgás, közösség és egyedülálló élmények a „TE IS” programban Sikeresen lezárult a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 2014 júliusa óta zajló „Testmozgás az Iskolában (TE IS) program a gyakorlatban” projektje. A program alapjait, koncepcióját és módszertanát a Magyar Diáksport Szövetség alkotta meg. A 700 millió forint uniós támogatásból megvalósuló „TE IS” program diákok által szervezett mozgásprogramokon keresztül teremtett lehetőséget hátrányos helyzetű gyermekek számára, hogy megtapasztalhassák a közösségi élményt, a közös játékot, a befogadás és az önkéntesség értékeit. Az ország 18 megyéjében 144 általános- és középiskola csatlakozott a programhoz, melyben több mint 1500 diákönkéntes vett részt. Mendrey kilépne a pedagóguskarból BUDAPEST A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a strasbour- gi bírósághoz fordul a nemzeti pedagóguskari tagság miatt, mert szerinte ellentétes az alaptörvénnyel és az uniós alapelvekkel. Mendrey László közölte, hogy a pedagóguskari tagság kötelezettsége sérti az egyéni döntési szabadságot, és szemben áll az alaptörvénnyel, amely azt írja elő, hogy a magyar állampolgárok egyéni döntésükkel bármilyen szervezet tagjai lehetnek, és értelemszerűen ki is léphetnek belőlük. Az elnök szerint az EU-alapelvekkel egészen biztosan szemben áll a kötelező tagság. A PDSZ álláspontja szerint a kari tagság diszkriminatív, hiszen az csak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ alkalmazottjai és az önkormányzatoknál dolgozó pedagógusok számára kötelező, az alapítványi, egyházi iskolákban dolgozóknak csak ajánlott. Nem indokolták, hogy miért van szükség a Nemzeti Pedagógus Karra, amely csupán „a kormányzat kiszolgáló szervezete”, és „alapveMendrey: szimbolikus lépés tőén kiskorúnak nézi a pedagógusokat”, főleg az etikai kódex bevezetésével. A PDSZ jogásza, Nyitrai Károly tudatta: egy jogi lehetőség maradt, az Emberi logok Európai Bíróságához fordulnak, az ehhez szükséges kérelem hétfőn elkészült. Mendrey hozzátette azt is, nincs anyagi kártérítési igénye. Szimbolikus lépésről van szó, azt tartja fontosnak, hogy ez példát adjon a kollégái számára, és ráébressze az államot arra: a 21. században az Európai Unió közepén tiszteletben kell tartani a demokratikus minimumokat. MTI Párizsban is Nagy Imrére emlékeztek PÁRIZS Kövér László, az Ország- gyűlés elnöke Párizsban koszorút helyezett el hétfőn Nagy Imre és az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak jelképes síremlékművénél a Pere Lachaise temetőben. A megemlékezésre Méray Tibor is elkísérte a házelnököt, a magyar delegáció tagja volt Hoffmann Rózsa KDNP-s képviselő, a magyar-francia baráti tagozat elnöke és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője. Nagy Imre egykori miniszterelnök és a kivégzett magyar mártírok jelképes síremlékművét Méray Tibor, a Párizsban élő 1956-os író-újságíró kezdeményezésére állította fel az Emberi Jogok Magyar Ligája 1988-ban, még a magyarországi újratemetés előtt. Kövér László részvételével vasárnap este közösen emlékeztek meg magyarok és franciák az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 59. évfordulójáról az ismeretlen katona sírjánál, a párizsi diadalív alatt. Koszorút helyeztek el idősebb és ifjabb Antall József közös emléktáblájánál is. MW/MTI r' A szerb-horvát határon В ezrek torlódtak föl |