Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-19 / 245. szám
2015. OKTÓBER 19., HÉTFŐ GAZDASÁG-KÖZÉLET у Mintegy másfél millió építmény szorul felújításra Sok a veszélyes, már elavult kémény Az eső miatt késlekedik a betakarítás és a vetés MAGYARORSZÁG Az esős időjárás miatt késik a betakarítás, valamint az őszi talajmunkák és a vetés is - nyilatkozta a Magyar Időknek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnök- helyettese. Petőházi Tamás szerint, ha nem áll el az eső, akkor nem végeznek november végére az őszi vetéssel. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a legnagyobb elmaradás az őszi búzánál van: a 985 ezer hektár 23 százalékát vetették el. A tavaszi vetés földmunkái is késésben vannak: az 1,98 millió hektárból mindössze 203 ezernél sikerült a mélyszántással végezni. A napraforgó-terület 96 százalékán végeztek a betakarítással, de az esős idő rontja a termés minőségét. A feldolgozók az exportár felett, tonnánként 115 ezer forint körül veszik a napraforgót. A kukorica esetében a vetésterület 42 százalékán végeztek a betakarítással. Az újkukorica telephelyi ára 45 ezer forint tonnánként. MW Hárommillió kifizetetlen energiaszámla MAGYARORSZÁG A legtöbben a vil- lamosenergia-szolgáltatójuknak tartoznak, a legnagyobb volumenű kintlévőség a földgázszolgáltatásban volt a nyár végén - a Magyar Idők a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adataira hivatkozva. A hivatal közel 1,7 millió kifizetetlen közműszámlát tart nyilván és 77,6 milliárd forintot meghaladó összes tartozást. A rezsicsökkentést megelőző nyáron még mintegy 3 millió kifizetetlen energiaszámlát tartottak számon az országban, amelyek összértéke meghaladta a 140 milliárd forintot. A Magyar Idők azt írta, vil- lamosenergia-szolgáltatójuknak 1,04 millióan nem fizették be a számlájukat, 11 ezerrel kevesebben, mint egy éve. A távhő díjával közel 201 ezren maradtak el, négyezer fővel kevesebbnek van tartozása, mint egy évvel korábban. A földgázszolgáltatás esetében a 455 ezer hátralékos viszont harmincezerrel több, mint 2014 nyarán. MW Nőhet a hazai kéményfelújítások száma a GfK szerint, de szükség is van rá, mert a hazai kéménypark közel harmadán lehet javítanivaló. B. Horváth Lilla kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Megszaporodhatnak a magyarországi kémény- felújítások annak alapján, hogy a GfK felmérése szerint a megkérdezett lakossági épülettulajdonosok 24 százaléka készül ilyen beruházásra, és a kazáncsere állami támogatása is ebbe az irányba tereli az érintetteket. Mivel az országban ösz- szesen körülbelül négymillió kémény van, a piackutató cég vizsgálata alapján közel egymillió közelgő fejlesztésre lehet számítani. Mindazonáltal a Schiedel Kéménygyár Kft. szerint többre lenne szükség: szakértői úgy látják, hogy legalább másfél millió kémény szorul felújításra. Erre az érintett építmények korán túl azért is szükség lehet, mert a szélsőségesedé időjárás (a gyakoribb viharok, jégeső) a korábbinál jobban igénybe veszi a kéményeket. A Schiedel azt tanácsolja, hogy a felújítást célszerű minél jobb alapanyagból elvégezni, és kéménytípustól függetlenül saválló béléscsövet választani. A felújító mindenképpen támaszkodjon szakértőre, főként épületgépészre. Ez utóbbi figyelmeztetetésével a társaság azonban nyitott kapukat dönget, mert a GfK felmérése szerint a lakosságnak egyébként is csak a két százaléka akar kizárólag saját maga határozni kéményprojektjének részleteiről. Öt megkérdezettből egy a kivitelezőre bízná a döntést, a többség pedig saját vizsgálódását kombinálná a szakértők bevonávásal. A kéményseprésre is vonatkozó törvénymódosító javaslat alapján a tavasszal úgy tűnt, hogy a tevékenység lakossági szegmense, vagyis az érintett piac 90 százaléka átkerül a katasztrófavédelemhez (OKF), a kéménysep- rő-kkv-k többsége pedig padlóra kerül. Később viszont a Belügyminisztérium közölte, hogy az OKF nem kapja feladatul a lakossági kéményseprést, csak lehetővé Egy újonnan épülő ház esetében a teljes kiadásnak egy-két százalékát viszi el a kémény, egy meglévő épület fűtési rendszerének felújításakor pedig a költségek tizedét. A Magyarországon épült házak kéményeinek átlag- életkora - a már elvégzett felújításokat is figyelembe véve - húsz év. Négyből három kémény hagyományos, falazott. Az ilyen kéményekkel a tulajdonosoknak ötször any- nyi gondjuk volt, mint az előregyártott elemesekkel. Viszont válik számára, hogy kéményseprőket is alkalmazzon. A félreértést az okozta, hogy az OKF 1350 főt vehetne fel, majdnem ugyanannyit, amennyi (1850 fő) az országban e feladatot most ellátja. A szolgáltatás tavalyi rezsicsökkentése így is súlyosan érintette a vállalatokat. Egyik legnagyobb- juk, a Magyar Kémény Kft. második csődegyeztetése például múlt héten szerdán került sor. éppen a jellemzően idősebb falazott kémények 43 százalékát már felújították, e munkák 41 százaléka öt évnél nem régebbi. Előregyártott kémény a háztartások tizedénél üzemel, a jellemzően legrövidebb élettartamú szerelt kéménnyel pedig a 30 százalékánál. Ez utóbbi két típust a válaszadók 13-17 százaléka javíttatta már. A Fővárosi Katasztrófavédelm i Igazgatóság adatai szerint 2014- ben 122 szén-monoxid-mérge- zés történt Budapesten, és ebből csak 7 százalékot lehetett a kémény hibájával kapcsolatos problémákra visszavezetni. A balesetek elsődleges forrásának maga a gáztüzelő berendezés mutatkozott, a másodlagosnak pedig az elégtelen levegő-utánpótlás. 2015-től három új feladattal bővült a kéményseprők által a közszolgáltatás részeként elvégzendő feladatok köre: ellenőrizniük kell a kémény levegő-utánpótlását, az összekötő elemeket, és mérniük az égéstermék szén-monoxid-tar- talmát. HÍREK Alacsony volt a részvétel EGYIPTOM Megkezdődtek vasárnap Egyiptomban a parlamenti választások, amelyek első szakaszában 27 kormányzóságból 14-ben járulhattak az urnákhoz, tegnap a részvétel alacsony volt. A dzsihadis- ták támadásaitól tartva mintegy 120 ezer rendőrt és 185 ezer katonát vezényeltek ki a közel 19 ezer szavazóhelyiség védelmére. Egyiptomban 2012-óta nincs működő parlament, Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök rendeletekkel vezette az országot. A Mubarak-rezsim 2011-es megdöntése óta másodszor tartanak parlamenti választásokat. MW Csatát vesztett, börtönbe került NIGÉRIA Felmentették és bebörtönözték Nigériában Enitan Ransome Kuti dandártábornokot. Alakulata fegyvereinek elvesztéséért ítélték hat hónap börtönre, miután csatát vesztett a Boko Haram iszlamista terrorszervezet ellen. A főtisztet elbocsátották a hadseregből. A hadbíróság ugyanakkor felmentette a tábornokot a túlerőre hivatkozva. MTI Újraválasztották Tőkés Lászlót KÉZDIVÁSÁRHEIY Csaknem egyhangú szavazással újraválasztották a tanács elnöki tisztségébe Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdivá- sárhelyi országos küldöttgyűlésén. Az ügyvezető elnöki tisztségét továbbra is Sándor Krisztina látja el. Tőkés szerint az autonómia kérdésében nemigen számíthatnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre és a Magyar Polgári Pártra, szövetségesének tekinti az Erdélyi Magyar Néppártot, a Székely Nemzeti Tanácsot, a Partiumi Autonómiatanácsot és a Magyar Ifjúsági Tanácsot. MW Tőkés László, az EMNT elnöke Az OKF is alkalmazhat kéményseprőt A kémények átlagéletkora az országban 20 év. Kötelező biztosítás: az átlagdíjak további emelkedésére számítanak Negyedmillióan válthatnak BUDAPEST Közeleg november má- sodika, amikor a több mint 4,3 millió darabos magyar gépjárműállomány még mindig jelentős részének az üzembentartója ismét megválaszthatja a kötelező gépjármű felelősségbiztosítóját, idén 200-250 ezer váltóra számítunk - nyilatkozta Csikós Dániel, az első magyar online biztosító, a Genertel vezérigazgatója. A magyar piacon a 2010 első napja után kötött kötelező gépjármű felelősségbiztosítások (kgfb) nem január első napján, hanem a biztosítás megkötésének a napján „fordulnak“, vagyis ekkorihatály- lyal lehet biztosítót váltani. Két éve a biztosítók már nem kötelesek díjat hirdetni, így annak a társaságnak, amelyik november 2-áig nem hirdet új díjat, automatikusan az utoljára meghirdetett tarifája lesz érvényben 2016. január 1-jétől is. Egyre több biztosító a díjaiban elismeri az ügyfelek hűségét. így vélhetően megszűnik az az általánosan jellemző állapot, hogy az új ügyfél olcsóbban köthet kgfb-t, mint aki már évek óta annak a biztosítónak az ügyfele. Hasonlóan szűkül az a lehetőség, hogy aki az adott biztosítónál felmondja a szerződését, majd ugyanott újraköti, olcsóbb díjra számíthat. Idén az átlagdíjak további emelkedésére számítanak, melynek mértéke várhatóan a 10 százalékot is meghaladja. MTI Kárfelmérés. November másodikától lehet váltani biztosítót Olcsóbb a távközlés díja, drágult a posta MAGYARORSZAG Képtelenek emelkedni a fogyasztói árak Magyar- országon az egész világgazdaságot jellemző alacsony inflációs környezetben, ami lefelé húzza a szolgáltatások árait is. Az idei második negyedévben legnagyobb mértékben, 2,5 százalékkal a távközlési szolgáltatások ára csökkent, de a reklámért és piackutatásért is 1,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, mint egy évvel korábban. A távközlési szolgáltatások díjának csökkenése nagyrészt azért következett be, mert az EU tagországait érintő jogszabályi változás miatt mérséklődtek a roamingdíjak. A közúti áruszállítás az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer árnövelő hatása ellenére 0,5 százalékkal olcsóbb lett. Ez annak köszönhető, hogy az üzemanyagok ára tavaly év végén újra zuhanni kezdett a kőolaj világpiaci árának csökkenése nyomán. A gázolaj ára a negyedévben több mint tíz százalékkal csökkent. Az alacsony infláció ellenére voltak olyan ágazatok, ahol nőttek az árak. A legnagyobb mértékben, 1,4 százalékkal a postai szolgáltatások díja emelkedett, a rakománykezelés és a takarítás is közel 1 százalékkal drágább lett. Nőtt a raktározás, a nyomozói tevékenység, a munkaerő-piaci szolgáltatás, az információs szolgáltatás ára is. H. J.