Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-15 / 242. szám
12 SPORT Új Néplap 2015. OKTOBER 15., CSÜTÖRTÖK Tévés mecpsel indul az élvonalbeli nőj„bfjn oksági Dragana Brkovics (elöl) és jászberényi társai igyekeznek majd meghálálni a közönség szeretetét RÖPLABDA Ma este (18 óra) a Jászberényi RK-Újpest összecsapással megkezdődik a 2015-16-os élvonalbeli női röplabda bajnokság. Méghozzá az m4 élő televíziós közvetítésének köszönhetően, az ország nagy nyilvánossága előtt Hogy a magyar női válogatott idei szárnyalásának köszönhető-e - a jászberényi Sándor Renáta vezette nemzeti csapat megnyerte az Európa Ligát és a 12. helyen végzett a közelmúltban befejeződött Európa-bajnok- ságon nem tudni, de tény, fokozott várakozás előzi meg a ma este rajtoló NB I-es bajnokságot. Ennek ékes példája, hogy már az első forduló rangadóját is élőben közvetíti az m4-es tévécsatorna. Méghozzá Jászberényből, ahová a tavalyi idény bronzérmese, az UTE látogat. A jászberényi alakulat tavaly majd tíz éves kihagyás után tért vissza az NB I-be és egyből a felsőházban zárta a bajnokságot. Hetedik helyezése után érthetően idén az előrelépés játékosai szemei előtt. Azt hiszem régen látott, kiegyenlített, erős mezőny jött ösz- sze, nem lesz szinte egyetlen, előre lefutott meccs sem a felsőházban - vélekedett a rajt előtti esélyekről a JRK vezetőedzője, Deme Gábor. - A Vasas és a Békéscsaba ugyan a többiek előtt jár, ám mögöttük minimum hat csapat is a legjobb négy közé pályázik. Köztük természetesen mi is. Kicsit átalakult a keretünk a nyáron: távozott Gulyás Vivien, Ne- izer Lili, Kriegel Éva és Pető Tamara, helyükre érkezett a bolgár Irena Mishonova, a TF-től Borsos Lili (a Vasassal kétszeres magyar bajnok és kupagyőztes volt), az MTK-tól Bleicher Nóra, valamint Miskolcról Bertók Bettina. Sőt, gyermeke születése után visz- szatérőben van Németh Zsuzsi és a hosszú kihagyás után ismét egészséges Karakas Margit is. A jó bajnoki rajt sokat lendíthet a csapaton, ám a tavalyi bronzérmes lila-fehéreknél könnyebb ellenfelet is el lehetett volna képzelni bemutatkozásként ... Három tornán vettünk részt a felkészülés során. Kecskeméten a TF-et, a házigazdákat és a miskolciakat megelőzve az első helyen végeztünk, Gödöllőn a Vasas mögött, de a Nyíregyháza, az Újpest és a hazaiak előtt másodikak lettünk, míg a hazai főpróbán harmadikként zártunk az MTK és a Gödöllő mögött. Úgy érzem, összeállt a gárda, kellően felkészültünk a bajnokságra. És, hogy csak Jászberényben látják-e optimistán a kék-fehérek HIRDETÉS a helyzetet? Az ismert szakemberek - a főtitkár Ludvig Zsolt, a volt szövetségi kapitány, Németh Lajos vagy éppen a Szolnokról indult sokszoros válogatott, majd edző Nyári Sándor - egyaránt amondóak: „a magyar női válogatottnak (is) köszönhetően felszálló ágba került a sportág, s ez a bajnoki küzdelmek során is megmutatkozik majd. Ez pedig hatással lehet a JRK együttesére is... Tizennyolc idegenlégiós a 12 csapatban Élvonalbeli női röplabda csapatainkban összesen tizennyolc külföldi játékos rendelkezik élő szerződéssel. Bár meccsenként csak három légiós léphet pályára egy-egy gárdában, a Vasas, a Nyíregyháza és az Újpest négy-négy határon túlit (amerikai, brazil, trinidadi, venezuelai, szerb, román) is alkalmaz. Jászberényben három (bos- nyák, szerb, bolgár), Békéscsabán kettő (amerikai, szerb), az MTK-ban egy (szerb) külföldi található. A Budaörs, a TF, a Miskolc, a Kecskemét, a Gödöllő és a Kaposvár tiszta magyar kerettel vág neki a pontvadászatnak. A BL-visszavágóra hangolt a Dózsa legénysége Hibátlan a Szolnok VÍZILABDA A bajnokság 2. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a címvédő Szolnoki Dózsa-KÖZ- GÉP csapata nem adott esélyt a Szegednek, magabiztos 13-6-os győzelemmel gyűjtötte be a három pontot. Két nemzetközi kupameccsre készülő csapat, két jó csapat, mégis mekkora különbség. Valahogy így foglalható össze a Szeged és a Szolnok bajnoki csatája. Egyoldalú volt a meccs, hamar eldőltek a fontos dolgok: a szegediek igyekeztek, a szolnokiak azonban jóval jobbak voltak. Ki kell emelni a vendégek csaHIRDETÉS patteljesítménye mellett Kis Gábort: az olimpiai bajnok center tarthatatlan volt, igazolta klasz- szisát, négy parádés gólját négy kísérletből szerezte, ötöst, kiállítást harcolt ki, főszerepe volt az „olló kinyitásában.” Egyúttal abban, hogy az EK 2. selejtezőjére készülő Szegednek ne legyen esélye a Bajnokok Ligája selejtezőre készülő Szolnok ellen.- A mérkőzés elején megil- letődötten játszottunk, elsősorban a támadójátékunkon akad javítani való. Úgy érzem, a körülményekhez képest helytálltunk a bajnokkal szemben mondta a mérkőzés végén Varga Péter, a Szeged edzője. Cseh Sándor, a szolnokiak edzője pedig amondó volt: - Csupán az emberelőnyös játékunk miatt van bennem hiányérzet. A vízilabda további játékelemeit magas színvonalon műveltük. A két együttes közül, a Szeged Splitben Európa Kupa mérkőzésen szerepel. Cseh Sándor együttese folytatná sorozatát, hiszen a BL főtábláért folyó párharc első meccsét 7-6-ra nyerték Marseil- lében. A visszavágót szombaton este hat órakor rendezik a Vízilabda Arénában. V.Cs. KORMÁNYABLAK I Európai Unió Európai Regionális I Fejlesztési Alap MAGYARORSZÁG KORMÁNYA SZÉCHÉNYI KORMÁNYABLAK AZ ÖN SZOLGÁLATÁBAN! Hatékony, gyors, egyszerű ügyintézés. Kiélezett meccsen kaptunk ki KOSÁRLABDA Fennállása során második alkalommal indul az Európa Kupa küzdelmeiben a Szolnoki Olaj KK csapata. A mieink a litván Rytas Vilnius, a görög PAOK Szaloniki, a török Be- siktas és két orosz csapat, a Zenit Szentpétervár és az Avta- dor Szaratov társaságában harcolnak csoportjukban. Közülük négy gárda juthat majd tovább a legjobb 32 közé. A magyar bajnoki címvédő Olaj tegnap este a PAOK Szaloniki otthonában kezdte meg a december 16-ig tartó csoportküzdelmeket. Az első percek nagyon rosszul sikerültek Drágán Alekszics csapatának, mert a görögök pillanatok alatt 11-0-ra ugrottak meg. A folytatásban szerencsére összekapták magukat Vojvoda Dávidék, védekezést váltottak és a dobásaik is jobban sikerültek. Sőt, az első félidő hajrájában már csak három pont volt a felek között, 34-31. De az utolsó két perc a PAOK-nak sirült jobban, 37-32. Fordulás után is szoros volt a meccs, melynek végeredménye: PAOK-Olaj KK 72-69. V.Cs. TUDTA? к > A Ford Magyarországon 6 éve piacvezető > Ford Focus az összes kategóriát figyelembe véve immáron 4 éve a világ legnépszerűbb autója > Ford Fiesta kategóriájában a világ legkedveltebb autója > Az EcoBoost benzinmotor négyszeres Világ Év Motorja győztes* > 5 TELEPHELYEN MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB KÉSZLETE VALAMINT MAGAS SZÍNVONALÚ SZAKÉRTELEM ÉS MEGBÍZHATÓSÁG VÁRJA A FORD HOVÁNYNÁL Uj Ford személyautóhoz téligumi-garnltúra ajándékba október 16-22 között! I Ford Hovány www.fordhovany.hu Szolnok, Bercsényi utca 1., Tel.: 06 56 801 052 Abroncs szett ajánlatunk a készlet erejéig és 2015. december 31-ig regisztrált új Ford személygépkocsi vásárlása esetén érvényes. Az akcióban részt vevő modellek: Ford Fiesta, Ford В-Max. Ford Focus, Ford C-Мах, Ford Kuga.A jelen hirdetés tájékoztató jellegű, nem teljes köf ö és nem minősül ajánlattételnek. A részletes tájékoztatásért forduljon bizalommal márkakereskedésünkhöz. A képen látható autók illusztrációk. * A Ford 1.0 literes EcoBoost erőforrást már a negyedik egymást követő évben választották meg a “legjobb 1.0 liter alatti lökettérfogatú motornak" 2012-ben, 2013-ban. 2014-ben és most 2015-ben is. Kiemeltként várjuk a sorsolást LABDARÚGÁS A magyar labdarúgó-válogatott, amely a harmadik helyen végzett az F-jelű hatosban kiemeltként várja majd az Európa-bajnoki pótselejtező vasárnapi sorsolását. Bernd Storck szövetségi kapitány csapata mellett Svédország, Ukrajna és Bosznia-Hercegovina lesz még kiemelt az úgynevezett UEFA-koefficiens alapján, azaz Norvégia, Dánia, Írország és Szlovénia lehet a magyarok ellenfele a november 12-14. és 15-17. közötti pótselejtezőn - írta az MTI. A nyolc együttes közül a magyar a dánt mindössze két ezreddel megelőzve a negyedik, még éppen kiemelést érő helyen áll a rangsorban, melynek kialakításánál a 2012-es Eb-t és selejtezőinek eredményét 20 százalékkal, a 2014-es vb-t és selejtezőit 40 százalékkal, míg a mostani Eb-selejtezők eredményeit szintén 40 százalékkal vették figyelembe. A párharcok oda-visszavágón dőlnek el, a győztesek részt vehetnek a 2016. június 10-én rajtoló, 24 csapatos franciaországi kontinenstornán. ÚN