Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-14 / 241. szám

2015. OKTÓBER 14., SZERDA KITEKINTŐ g Kilencvenéves lesz a hatkötetes llyés János, aki 2001-től kezdve ír könyvet Folyton kikívánkozó történetek Október 29-én ünnepli 90. szü­letésnapját a szolnoki llyés Já­nos, aki eddig hat kötettel ajándékozta meg olvasóit, va­lamennyi könyvét maga adta ki. Nevét azonban azok is jól is­merhetik, akik valaha kapcso­latba kerültek a szolnoki sport­repüléssel, ugyanis vélhetően ő a legidősebb egykori vitorlá­zórepülő az egész országban. Az egyik könyvét (Felhők alatt) éppen a vitorlázás ihlette. Fekete Sándor ujneplap@ujneplap.hu SZOLNOK Azt szokták monda­ni, először akkor változik meg igazán az ember élete, amikor nyugdíjba vonul és egy más életrendszert kell kialakítania, másodszor pedig akkor, ami­kor elveszíti párját, akivel év­tizedeken át együtt voltak jó- ban-rosszban. A szolnoki llyés János fele­sége elvesztésekor, 2001-ben nem találta helyét a világban, ekkor ragadott tollat és pa­pírt, elkezdett írni. Lényegé­ben saját élményeiből merítet­te a történeteket, amelyeket - még a tragikus, a II. világhá­borúra emlékezőket is - áthat­ja az életigenlés, a derű. Még az 1960-as évek elején, felesé­gem unszolására írtam egy no­vellát a Néplap által meghirde­tett pályázatra. Legnagyobb megdöbbenésemre megnyer­tem. Azt hiszem, 500 forintot kaptam érte. Próbáltak rábe­szélni, menjek dolgozni a me­gyei laphoz, de én ezt elvetet­tem. Akkor biztos nem gon­doltam, hogy én valaha köny­veket fogok írni - emlékezett llyés János. A Bethlen Gábor Gyalogezred laktanyájában látta meg a napvilágot 1925. október 29-én. Édesapja ott szolgált hivatásos katonaként. Érettségi után, 1944-ben - ak­kor már három éve repült vi­torlázógéppel - a Magyar Kirá­lyi Honvédség repülőakadémi­ára felvették, ám a háború köz­beszólt, kiképzésére már nem kerülhetett sor. Bevonult ka­tonának, kiképzésre egészen Felső-Sziléziáig vitték őket, onnan egy hét után elindultak vissza. Lengyelországból Né­metországon keresztül Auszt­riáig gyalogoltak. Linznél jár­tak, ott érte őket a háború vé­ge. Amerikai fogságból került haza. Élményeit, fordulatos ka­landjait (Háború után, Szökés becsületszóra, Ember tervez) könyveiben dolgozta fel. De az említett kiadványok mellett egyéb köteteiben (Történetek, Mindenért fizetni kell) is fel­bukkannak a háború kemény évei. 1948-ban nősültem meg, két lányunk született. A há­borút követően voltam én sok minden, gépkocsivezető, de fa­felvásárló is. Az Állami Biz­tosítóhoz 1959-ben kerültem, ott dolgoztam leszázalékolá- somig. Közben egészen 1960- ig repültem vitorlázógéppel, oktatóként is dolgoztam, igye­keztem a fiatalokkal megsze­rettetni ezt a gyönyörű spor­tot. Első három kötetének meg­jelenését többen is támogatták - a szolnoki önkormányzattól az Aranytoll íróklubon át, Új­falusi Tóth Endre íróig, ám a többit már saját zsebből fizet­te. Kölcsönt vett fel rá - azóta már kifizettem - jegyezte meg llyés János. Tízszer volt részt­vevője a Szabolcs megyei írók által szervezett alkotótábor­nak. 2002 óta tagja a szolnoki Aranytoll íróklubnak. Az Alko­tó Képzőművészek és írók Or­szágos Szövetsége két alkalom­mal nívódíjjal ismerte el mun­kásságát. Ám, az az igazi elis­merés számára, amikor Szol­nokon az utcán megállítják is­merősök, elbeszélgetnek köny­veiről, a régi időkről, amelyek­ről írásai is szólnak. A mai na­pig kézzel ír. Legutóbbi köny­vét tavasszal fejezte be, most szusszan egyet, aztán hama­rosan újra tollat ragad, mert, ahogy fogalmaz: „Vannak még elképzeléseim, történeteim, amik kikívánkoznak belőlem”. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK. Ma az Agóra patika (Bol­dog Sándor I. krt. 23.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 541 centi­méter, duzzasztott, Kisköre-felső- nél 729 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 13,4 Celsius-fok. Kiskö- re-alsónál -278 centiméter, apadó, Szolnoknál -236 centiméter, áradó, a víz 14 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 123 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál -17 centiméter, áradó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság köz­lekedésrendészeti osztály munka­társainak tájékoztatása szerint a 4-es, 45-ös utak egyes szakaszain, Törökszentmiklós, Mezőtúr, Tiszafü­red, Karcag, Jászberény, Kunmada­ras, Szolnok, Rákóczifalva, Tószeg belterületén kell ellenőrzésre szá­mítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhe­lyezkedésének megváltoztatási jo­gát a rendőrség fenntartja. A NAP IDÉZETE „Pusztítani sok­kal könnyebb, mint teremteni.” (Suzanne Collins írónő) POSTABONTÁS M inap meglepő, furcsa felirattal találkoztam az egyik benzinkúton. Megtankoltam a szokásos mó­don, majd beálltam a pénztár elé, ahol a következő mondat­ra lettem figyelmes: A pénztár­ban kevés pénz van, elnézést kérünk! Többször is el kellett olvassam, de mai napig nem értem a kiírást. Tulajdonkép­pen kitől is kérnek elnézést? Netalántán a betörőktől, mie­lőtt azok kirabolnák a pénztá­rat? Legalábbis számomra ezt jelenti ez a kurta-furcsa mon­dat. Ha így van, akkor felvető­dik bennem a kérdés: hova süly­lyedünk? Már előre elnézést ké­rünk? De miért is? Számomra elég furcsa volt ez az egész. Egy rossz szán­dékkal betérő embernek persze hasznos információ lehet ez, ki tudja, talán tényleg nekik is szól az üzenet. Azt gondo­lom viszont, hogy nem biztos, hogy kis kellene ilyesmit írni a pénztárhoz, hiszen egy normá­lis lelkületű embernek sem for­dul meg a fejében, hogy kira­bolja azt! Vagy ha igen, akkor ott nyilvánvalóan a neveltetés­ben van a probléma, amit nem a benzinkúton, hanem sokkal inkább már gyerekkorban kell, kellene orvosolni! Egy szolnoki olvasó RECEPT Csokis-meggyes torta HOZZÁVALÓK: 260 g vaj, 360 g liszt, 200 g por­cukor, 6 db tojás, 6 ek. tej, 2 tk. sütőpor, 300 g tejcsokoládé, 300 g meggy, 200 ml habtejszín, 200 g fehér csokoládé, 200 g tejföl. ELKÉSZÍTÉS Vajazzunk és lisztezzünk ki 2 db, kb. 20 cm átmérőjű, kap­csos tortaformát. Habverővel ke­verjük ki a vajat a porcukorral. Adjuk hozzá a tojásokat, öntsük hozzá a tejet, majd forgassuk be­le a sütőporral elvegyített lisztet és lereszelt tejcsokoládét. Osz- szuk el az így kapott masszát az előkészített formákban. Süs­sük a tésztalapokat a 160 fok­ra előmelegített sütőben egyen­ként 45 percig. Vegyük ki, óva­tosan szedjük ki a lapokat a for­mákból, és sütőrácsra téve hagy­juk kihűlni őket. A megtisztított meggy 2/3-át magozzuk ki és aprítsuk fel. Tegyük a gyümöl­csöt szűrőbe, és hagyjuk lecse­pegni. Öntsünk fémtálba 100 ml tejszínt, szórjuk bele a fel­aprított fehér csokoládét, és víz­gőz fölött, kevergetve olvasszuk meg. A tűzről levéve adjuk hoz­zá a tejfölt, azután forgassuk be­le a megmaradt, kemény habbá vert tejszínt. Rakjuk az így ka­pott krémet a hűtőbe néhány órára. Tegyük az egyik tésztala­pot tálra, kenjük rá a krém 3/4- t, szórjuk rá a feldarabolt megy- gyet, majd fedjük be a másik lap­pal. Simítsuk a tortára a mara­dék krémet. Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Bálint-Mátyus Krisztina Telefon: 56/516-747, fax: 516-710 E-mail: krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu SMS: 30/337-9639. Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! PROGRAMAJÁNLÓ Mentőexpedíció SZOLNOK CINEMA CITY: Everest (12) 3D 13.00. Everest (12) 18.00. Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó (6) 14.20. Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó (6) 3D 16.20,18.20. A kezdő (12) 20.30. Kötéltánc (12) 3D 17.20, 20.10. Legenda (16) 15.20, 19.50. Mentőexpedíció (12) 13.50, 19.30. Mentőexpedíció (12) 3D 16.40. Az Útvesztő: Tűzpróba (16) 3D 14.40. TISZAPART MOZI: Kötél­tánc (12) 3D 16.00, Hotel Transyl­vania 2 (6) 3D 16.15, Victoria (16) 18.00, Comedy Klub fellépők: Re- denczki Marcsi és Rokker Zsoltti 19.00, A kígyó ölelése (12) 20.30, Mentőexpedíció (12) 3D 21.00. HANGVERSENY SZOLNOK. A Szolnoki Szimfonikus Ze­nekar az Aba-Novák-bérlet keretében október 19-én, hétfőn 19 órakor Új­világ címmel hangversenyt ad az ABA-NOVÁK AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONTBAN. A koncerten Richard Strauss és Antonín Dvorák művei han­goznak el. Az est karmestere Izaki Ma- szahiro. FILMFESZTIVÁL SZOLNOK, A Nemzetközi Tudomá­nyos Filmfesztivál keretén belül a TI­SZAPART MOZIBAN október 15-én 9 órától versenyprogram vetítése lesz, majd információs vetítések következ­nek. Délután négy órától, Dúló Károly Világképek, képvilágok című köny­vét Szemadám György mutatja be a ká­vézóban. Öt órától Amíg egy expedí­cióból újságcikk lesz címmel Kovács Zsolt, az Állatvilág magazin főszerkesz­tőjének előadását hallgathatják meg, este hat órakor az ESŐ című irodalmi lap fényről szóló tematikus számának bemutatóját hallhatják. Este tíz órakor az Ethnokor ad koncertet. KIÁLLÍTÁSOK KUNSZENTMÁRTON. Egy édes történet, Édesipari emlékek a Helytörténeti Mú­zeum gyűjteményében címmel kiállítás nyílik október 22-én 16 órakor a HELY­TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN. A tárlatot Török Róbert, muzeológus nyitja meg. TÚRKEVE. Dragon György Űrcsilliár- dos című emlékkiállítását október 16-án 16 órakor nyitják meg a VA­DÁSZ PÁL KIÁLLÍTÓTEREMBEN. Az Új Néplapban szereplő progra­mok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változá­sokért sem anyagi, sem jogi felelős­séget nem vállalunk. MUSORAJANLO SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.25 Napi mozgás 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 8.50 Napi mozgás 9.00 Újrakezdés - olasz filmsorozat - 26. rész 9.30 Elrepülnek 10.30 Egy pont a világ­ban 11.25 Szolnoksport 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Csonka vágányon 14.00 Múzeumi Szabadegyetem 15.00 A képíró Aba-Novák Vilmos 16.00 Sakk­játszma - film 18.00 Erdők alján, vizek mélyén 18.25 Napi mozgás 18.30 Téma 19.00 Aktu­ális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 20.00 Ak­tuális 20.25 Napi mozgás 20.30 Téma 21.00 Muzsikás történet 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közleke­dés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedven­cei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, ha­zai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, né­met, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party Cafe - klubkedvencek és a legjobb dan­ce dalok. aktiv@aktivradio.hu iШ1Ч MM.— 4.00-6.00 Kapcsolódjunk, ismétlés 6.00­10.00 Reggeli juice Kis Katával 10.00-16.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00-20.00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Iza­bellával 20.00-22.00 Kultusz - kulturális és művészeti magazin 22.00-23.00 Dolce Vita - életmódmagazin 23.00-24.00 Zenei barango­ló - Cseh Tamás nyomdokain - zenei magazin, ismétlés, majd nonstop zene csütörtök 4.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu 5.00 Napköszöntő, Hírek, Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9:05 Múltunk pillérei 10.05 Szó­szóló 10.45 A lélek szava 11.05 Évezredek asztalánál 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 13.05 Nem középiskolás fo­kon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Úton-útfélen 14.35 Neu ma (ism.) 15.05 Szen­tek, szent életű emberek (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hír­mondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafü­zér az egri bazilikából 18.30 Szentmise közve­títés az egri bazilikából a rózsafüzér csoportok találkozójáról 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton-út­félen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.05 Vati­káni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.). info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! Ilyés János már több könyvet is megírt, de vannak még további történetei, amiket mindenképpen papírra szeretne vetni

Next

/
Thumbnails
Contents