Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-13 / 240. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. OKTOBER 13., KEDD Kosárlabdáztak a fiatalok SZOLNOK A Magyar Olimpiai Szövetség kelet-magyarországi regionális kosárlabdaversenyét tartották a minap a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrumban. Több csapat lelkes tagjai mérték össze tudásukat. ÚN Busz füstölt a kereszteződésben SZOLNOK Füstölt egy autóbusz egy szolnoki útkereszteződésben hétfőn reggel, tájékoztatta lapunkat S. Tóth Anikó megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Az autóbusz nem sokkal fél nyolc után a Baross utca- Nagy Imre körút kereszteződésénél állt le, műszaki okok miatt. A jármű a motortérnél füstölt. A csuklós buszon nem tartózkodtak utasok akkor, amikor a szolnoki hivatásos tűzoltók kiérkeztek, senki nem volt veszélyben. A tűzoltók vízzel hűtötték a járművet, aminek motorterében az olajsár okozhatta a bajt. Végül a busz átgurult a vasútállomás előtti buszpályaudvarra. Senki nem sérült meg. ÚN A nézőket is dalra fakasztották ÚJSZÁSZ Régi hagyomány már Újszászon a minden ősszel megrendezendő Dalostalálkozó, ahol a helyi csoportok mellett más települések népdalkörei, népzenészei, hagyományőrzői is bemutatkoznak. Idén szombaton immár 22 alkalommal szervezte meg a találkozót a művelődési ház a Százszorszép Népdalkörrel karöltve. Összesen közel száz - helyi, abonyi, besenyszö- gi, jászapátii, jászszentandrá- si, jászfényszarui, öcsödi, kábái, kisújszállási - fellépő állt színpadra és teremtett remek hangulatot a nézők soraiban, majdnem minden csoport meg is énekeltette a közönséget. Jászapátiból a Muskátli Népdalkor a kezdetek óta visszatérő vendég, a Beseny- szögi Népdakör pedig első alkalommal vett részt a rendezvényen. K. B. SZOLNOK A napokban hunyt el életének 80. évében Szolnok egykori várplébániai plébánosa, Gacsári Kiss Sándor Balázs. Elhunyt paptestvérükre ünnepi szetmisével emlékeztek tegnap a Vártemplomban, amelyen részt vett dr. Beer Miklós, a Váczi egyházmegye püspöke. Délután az elhunytat a mindszenti temetőben helyezték örök nyugalomra. Az egész települést megdöbbentette a nyílt utcán történt eset Gyerek szúrt meg gyereket Egy 14 éves fiút fogott el a rendőrség, miután az megpróbált kirabolni egy 12 éves gyereket a Jászságban. Miután ez nem sikerült neki, egyszerűen leszúrta áldozatát, majd elmenekült. Nem egyedi esetről van szó, számos alkalommal volt már gyermekkorú elkövetővel dolga a rendőrségnek. Erdős Csaba csaba.erdos@mediaworks.hu JÁSZÁROKSZÁLLÁS Egész Jász- árokszállást megdöbbentette a hír, hogy egy 12 éves kisfiút egyszerűen leszúrtak a nyílt utcán, miután egy alig két évvel idősebb fiú pénzt követelt tőle az utcán. Miután ezt nem kapta meg, elővette a nála lévő kést és áldozata combjába szúrta, majd elmenekült a helyszínről. A rendőrök hamarosan elfogták.- Sajnálatos, hogy az utóbbi időben többször is hírt kellett adnunk az illetékességi területünkön történt gyermekkorú, illetve fiatalkorú bűnelkövetőkről - foglalta ösz- sze a rendőrség tapasztalatait Szabó Zoltán főhadnagy, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. - Tapasztalatom szerint nem tekinthetőek rendszeresnek ezek az esetek, de előfordulásuk miatt kell beszélnünk róla. A „rossz útra tévedt” fiatalok általában előbb kisebb súlyú bűncselekményeket, például lopásokat, garázdaságokat követnek el, és nem mérik fel a súlyát a dolgoknak, nincsenek tisztában azzal, hogy bűncselekményt követnek el. A fiatalok viselkedésével kapcsolatosan már az iskolában is lehetnek ráutaló jelek, legtöbbször a rossz társaságra, illetve a figyelem és gondoskodás hiányára vezethetőek vissza az okok. A rendőrség folyamatosan igyekszik felhívni a fiatalok és a szülők, illetve a nevelők figyelmét, mik lehetnek az árulkodó jegyek, hogy a gyermek rossz társaságba keveredett - hangsúlyozta a főhadnagy. Az iskolarendőrök és bűnmegelőzési előadók rendszeresen aktív megelőző munkát végeznek e témában, programokkal, prevenciós előadásokkal, tájékoztatásokkal hívják fel a figyelmet arra, hogy melyek azok az okok, különösen veszélyes helyzetek, amelyekre figyelve megelőzhető, hogy bűncselekményt vagy szabály- sértést kövessenek el a gyerekek, illetve ezek áldozatává váljanak.- A büntető törvénykönyv meghatározása alapján „nem büntethető, aki a büntetendő cselekmény elkövetésekor a 14. életévét nem töltöttebe - tette hozzá Szabó Zoltán. - Kivétel ez alól az emberölés, a testi sértés, a rablás és a kifosztás minősített esetei, amelyek elkövetésekor a 12. életévét betöltött gyermekkorú is büntethető.- Véleményem szerint az elmúlt 25 év társadalmi változásai, szabados életfelfogása mellett a legfőbb ok a mindenhonnan sugárzott erőszak - foglalta össze Szo- boszlai Zsolt, szolnoki szociológus. - Én úgy látom, a gyerekek ennek vannak kitéve, ez befolyásolja őket a legjobban. Korábban a szülők sokkal nagyobb kontrollt gyakoroltak a gyermekeikre, de manapság sok helyen tapasztalom, hogy a család klasszikus formája felbomlik, egyre több gyereket száműznek a televízió elé, ahonnan ömlik az erőszakos tartalmú adás - elsősorban ilyen témájú filmek formájában - magyarázta Szoboszlai Zsolt. A szociológus hozzátette, a család, az iskola, a rendőrség presztízsének, szerepének a gyengülése is közrejátszik abban, hogy a helyzet idáig fajult. Egy átfogó szociá- Us átalakulásra lenne szükség ahhoz, hogy ez a társadalmi folyamat visszafordítható legyen. A helyszínen készült felvétel a rendőrség honlapján látható Megkérdeztük: Levinné-e a büntethetőség korhatárát? Bíró Ernő, Rákócziújfalu: - Mindenképpen levinném a korhatárt Úgy tudom, most tizennégy éves kortól ítélhető el valaki, ezt leszállítanám tizenkét éves korra. A híradásokban sajnos egyre többször hallani gyerekbűnözőkről. Nem tartom helyesnek, hogy a tetteiknek ne legyen következménye. Itt az ideje változtatni ezen. Egyébként azt gondolom, elsősorban a szülő felelőssége, hogy milyen ember válik csemetéjükből. Magyar Zoltán, Kisújszállás: - Szerintem elegendő a mostani, tizennégy éves kortól való büntethetőség. Aki viszont ez alatt követ el bűncselekményt, őt azzal büntetném, hogy szigorú javító-nevelő intézetbe raknám. Azt pedig, aki állami gondozottként mondjuk lop vagy éppenséggel verekszik, azt szigorú otthonba tenném át, ahol elkísérik az iskolába és vissza. Kocsis Jánosné, Karcag:- Ahogy látom, már a tíz-ti- zenkét éves gyerekek is egyre komolyabb bűncselekményeket követnek el, s nem azért, mert rákényszerítik őket a nagyok. Tudják, hogy nem szabadna lopni, erőszakoskodni, de sajnos megteszik, sokszor csak heccből. Épp ezért én két évvel levinném a büntethetőség határát, az talán visszatartó lenne. Dalmadi Istvánná, Jászberény: - Kőkemény büntetéseket tudok elképzelni azokkal szemben, akik bűnt követtek el. Olyan büntetést, mint amit ők is elkövettek. Semmilyen bűncselekményt nem tudok tolerálni, eltűrni. A bűnelkövető korát nem hiszem, hogy figyelembe kell venni, hiszen sajnos már láthattunk embertelen fiatalokat, akik nem törődtek áldozataikkal, nem vették figyelembe annak korát. Jogásznap volt a főügyészségen SZOLNOK A Magyar Jogász Egylet megyei szervezete a megyei főügyészség szolnoki székházában rendezte meg a napokban a 2015. évi megyei jogásznapot, melynek témája az előkészítés alatt álló új büntetőeljárási törvény volt. A tanácskozásra a jogászi munka minden területéről érkeztek szakemberek - megjelentek a jogászi hivatásrendek megyei vezetői is. Mint arról dr. Varga Árpád, a Magyar Jogász Egylet megyei szervezetének elnöke lapunknak beszámolt, a rendezvényt a Magyar Jogász Egylet főtitkára, dr. Mészár Róza, a Kúria tanácselnöke nyitotta meg. Ezt követően dr. Belo- vics Ervin legfőbb ügyészhelyettes - a kodifikációs bizottság tagja - mintegy százhúsz szakember előtt, a magyar és a nemzetközi jogtudomány eredményeit ismertetve, azokat összehasonlítva fejtette ki szakmai álláspontját. Arról beszélt, milyen elveket kell érvényre juttatni, milyen jogintézményi módosításokat szükséges végrehajtani ahhoz, hogy az új szabályozás megfeleljen a modern büntetőeljárásokkal szemben támasztott követelményeknek és egyidejűleg eleget tegyen hazánk a nemzetközi egyezményekből fakadó kötelezettségeinek is. Dr. Harangozó Attila, a Szegedi ítélőtábla elnöke a kodifi- káció kapcsán az igazságügyi tájékoztatás megoldásra váró kérdéseiről tartott előadást. M. G.