Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-09 / 211. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. SZEPTEMBER 9., SZERDA Hamarosan leérnek a paradicsomok Az utolsó paradicso­mokat és paprikákat „szüre­telik” a közfoglalkoztatottak a település határában felállított fóliasátorban. Herkó István közmunkás elmondta, egész nyáron gondozták, locsolták a zöldségeket, melyek szép ter­mést hoztak. A zöldségeket a közkonyára szállították, azon­nali fogyasztásra. Utcán csapkodott, elvitték A Szolnoki Rend­őrkapitányság garázdaság bűn­tett elkövetésének megalapo­zott gyanúja miatt indított eljá­rást egy zagyvarékasi lakos el­len. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 25 éves férfi szeptember 7-én 10 óra 30 perc körüli időben Zagyvarékas egyik utcáján egy szárvágóval és egy törött biliárd dákóval a kezében kiabált és csapkodott. A kiérke­ző rendőrök elfogták a jogsér­tőt, majd előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol gya­núsítottként kihallgatták. (ún) Kiránduló hon ismeretesek ; Őszi délutáni szomszédolásra indult a Hor­váth Péter Honismereti Szak­kör, ezúttal Pest megyébe. Eg- reskátai megálló után Nagyká- tán Basa László hagyományőr­ző kalauzolta a csapatot, meg­mutatva a templomot, a bel­város patinás épületeit és em­léktábláit. A Kossuth Lajos 1848. áprilisi itt jártára emlé­kező emléktábla előtt adta át Fodor István Ferenc vendég szakkörvezető - egyben a Hon­ismereti Szövetség országos elnökségi tagja - a Kossuth Lajos Hagyományőrző csapat­nak a szövetség emléklapját a honismereti munka segíté­séért. A nagykátai diákok min­den év április 3-án résztveszt- nek korhű öltözetükben a jász- jákóhalmi Tavaszi hadjárati ünnepségen. A látogatás a Tá- pió melletti ütközet emlékmű­vénél, majd Farmoson folyta­tódott. (ta) A vezető szerint semmilyen felkérést nem kaptak a kormánytól Menekültek érkeznének a Jászság fővárosába? Egyre erősödik az országot el­érő migrációs hullám, amitől egyetlen hazai település sem függetlenítheti magát - fogal­mazta meg véleményét egy mi­napi sajtótájékoztatóján Budai Lóránt, a Jobbik jászberényi el­nöke, a párt megyei alelnöke. A bevándorlással kapcsolatban újságírók előtt több, nyilvános kérdést intézett Jászberény polgármesteréhez, amelyekre nyilvános válaszra számít. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZBERÉNY Konkrétan meg nem nevezett, de a megfogalmazás szerint komoly helyről szárma­zó információ szerint a hazai városokat a kormány felkérte, hogy készüljenek fel a beván­dorlók esetleges befogadására. Nevezetesen jelöljenek ki isko­lákat, ahol a bevándorlók gyer­mekeit a helyi diákokkal együtt oktathatnák. Illetve informáci­óik szerint felkérték a városok vezetését, hogy jelöljenek ki in­gatlanokat, ahol elhelyezhetnék az érkező menekülteket - fogal­mazott Budai Lóránt. Mindezek mellett pedig elfogadott sza­bályként jelenik meg, hogy a be­vándorlóknak a közfoglalkozta­tás keretében kell munkát biz­tosítani. Mindezek fényében kérdez­te Budai Lóránt a sajtón keresz­tül dr. Szabó Tamás polgármes­tertől, hogy Jászberényben ki­jelöltek-e iskolákat a menekül­tek gyermekeinek fogadására? Kijelöltek-e ingatlanokat a me­nekültek, a bevándorlók elhe­lyezésére? Továbbá szeretné azt tudni, hogy vajon milyen hatás­sal lesz a jászberényi közfog­lalkoztatásra, ha a menekültek számára álláshelyet kell bizto­sítani? Lesz-e elegendő munka a bevándorlók mellett a jászbe­rényi közfoglalkoztatottaknak? Budai Lóránt szerint immár bebizonyosodott, hogy a kor­mányzati intézkedésekkel je­lenleg nem tudják megvédeni határainkat.- Több alkalommal szemé­lyesen jártam a déli határsza­kaszon, ahol egyértelműen lát­szik: semmit nem ért mindaz, amit eddig tett a kormány - mondta. A Jobbik álláspontja szerint a valódi menekülteket segíteni kell, de a határokat hermetiku­san le kell zárni az illegális be­vándorlók előtt. A menekülttá­borokat zárttá kell tenni, gátat kell szabni a népvándorlásnak. Dr. Szabó Tamás polgármes­tert megkeresésünkre elmond­ta, hogy semmilyen kormányza­ti felkérés nem érkezett felé a be­vándorlók elhelyezése ügyében, legalább is tegnap délutánig biz­tosan nem történt ilyen megkere­sés. Egyértelműsítette: még szó­beli instrukció sem történt az em­lített három témában, egyetlen kormányzati szerv részéről sem. A vezető szerint pont a Jobbik...- Úgy vélem, hogy ha Jobbik ilyen felvetéseket fogalmaz meg, elképzelhető, hogy eset­leges hatalomra kerülése ese­tén épp ezt tenné. Tehát a be­vándorlók gyermekeit a hely­béli diákokkal együtt oktatná. a városokban ingatlanokat je­lölnének ki az érkezők elhelye­zésére. és közmunkásként ad­nának munkát a bevándorlók­nak - fejtette ki véleményét dr. Szabó Tamás, Jászberény pol­gármestere. HÍREK Wm TISZaPUSPvSj Lassan a teli szállásukra készülnék az állatok. Bor bándi Istvánnak a papagályok mellett kedvenc állatai a föld kü­lönféle tájairól a mérsékelt és a meleg égövből származó teknő­sei. Ritka az indiai csillagteknős és a képünkön látható nagymé retű szenes teknős, amely a dél-amerikai őserdőkben honos. Petrás Mária lesz a díszvendég A Szigligeti Színházban már hagyomány az október 23-i forradalomra és szabadságharc­ra való ünnepi megemlékezés. Az 1956-os forradalom 49. évfor­dulóján ismét műsort rendez a színház társulata. A megemlékezésen a társu­lat színművészein kívül fellép majd a szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, valamint a Ti­sza Néptáncegyüttes. Az idei estet az teszi különleges ese­ménnyé, hogy díszvendége - Balázs Péter színigazgató meghívására - Petrás Mária Prima Primissima díjas éne­kes és keramikus lesz, aki moldvai csángó népdalokat ad elő. Sz. Zs. Nem azt kapták, amit vártak tiszaiNOKA Csalódtak a helyiek, amikor meglátták az előre meg­vásárolt és leszállított előnevelt csirkéket. Szendreiné Kiss Er­zsébet polgármester elmondta, régóta tervezte az önkormány­zat, hogy saját maguk nevezet­nek baromfikat, hogy azokat majd a közkonyhán dolgozzák fel illetve jutányos áron értéke­sítsék a lakosok között. A 180 szárnyas azonban rossz állapot­ban érkezett a faluba. A jószá­gokhoz naponta jár állatorvos, hiszen szükséges a gyógysze- rezésük, vitaminozásuk. A gon­doskodás ellenére is azonban több csirke elhullott, így ettől a bábolnai szállítótól többet nem vesznek csirkét. J. Zs. SZOLNOK A szolnoki Damjanich János Múzeum rendezésében tegnap megnyílt Hegedűs Endre festőművész kiállítása a Szolnoki Galériában. A tárlat anyagát október 11-éig tekinthetik meg a művészetkedvelő ér­deklődők a Templom úti galériában. Elismerték kiváló munkájukat SZÁSZBEREK A hétvégén megren­dezett Laki Imre Emléktornán a sport- és szórakoztató programok mellett a Szászberek Községért kitüntető díjat átadására is sor ke­rült. Idén a közéletben hosszú ide­je jelentős szerepet vállaló Oláh Sándorné és a szászbereki óvodá­ban eltöltött 35 évnyi színvonalas óvodapedagógusi munkájáért Szi- ráki Istvánná vehette át az elisme­rést Alapi József polgármestertől. A helyi polgárőr egyesület is jutal­mazta egyik tagját: Hende Attila hosszú, kitartó munkáját Fábián Attila egyesületi elnök köszönte meg ajándékcsomaggal. Oklevelet kaptak a „Legszebb konyhaker­tek” verseny helyi díjazottjai is. K.B. Csónakokat kölcsönöznek a Gödörben CIBAKHÁZA Mivel jelenleg strand­ként nem lehet üzemeltetni a Gödör nevű egykori szabad- strandot, ezért az önkormány­zat csónak-kölcsönzőt nyitott a területen. Hegyes Zoltán pol­gármester elmondta, nyáron, a jó időben igen sokan csóna­káztak a tavon, most, ősszel a horgászokra számítanak majd. ‘A szépen rendbehozott terüle­tet más célra is használják: több családi rendezvényt szerveztek már ide, hiszen egy felújított kiszolgáló épület is található a „Gödörben”. Az önkormányzat most úgy döntött, képletes ösz- szeget kér csak minden látoga­tótól, a bevételt újabb fejleszté­sekre fordítják. J. Zs. v

Next

/
Thumbnails
Contents