Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-07 / 209. szám
2015. SZEPTEMBER 7., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3 Gond a buszon Kovács Kriszta zs.kovacs.kriszta@gmail.com E gy távolsági buszon ültem, nem jutott mindenkinek hely. Egy fiatal lány is így járt, ő az első ajtóhoz közel állt meg, az ülések között. A busz rázkódása miatt a táskája rendre hozzáütődött a mellette ülő nő vállához, aki ennek hangosan hangot is adott: „Ha még egyszer az oldalamnak ütöd, levágom a szatyrodat! Már vagy ötször megütöttél, az nem lehet véletlen!” - fenyegetőzött. A fekete, hosszú hajú lány zavartan mosolygott, majd amikor megismétlődött a fenyegetés, csak annyit mondott: „Mert nyilván direkt csinálom...”. Erre az idősebb nő jelezte, hogy ő nem viccel. Néhány kilométerrel később a lány leszállt. Mindenki fellélegzett, a feszültség megszűnt. De itt most senkinek nem volt igaza. Na, nem mintha erre mindig szükség lenne. Az idősebb nő lehetett volna türelmesebb. Nyilván neki sem esett volna jól, ha valaki így ráripakodik. A lány pedig lehetett volna udvariasabb. Egyszerűen csak elnézést kér és a másik irányba fordul, azzal lezárja a beszélgetést. Csakhogy mindehhez tudatosság szükséges, felmérni a helyzetet, nem bántani egymást, egyszerűen csak közösen utazni, toleranciával. Hiszen csak arra kellene gondolni, hogy nekünk hogyan esne, ha hasonló szituációban ilyen formában szólnának hozzánk! Mindenkinek lehet rossz napja, lehet fáradt vagy ideges, de miért kell más napját is elrontani a saját, negatív hangulatunkkal? És akkor milyen jó lenne, ha valaki felnyitná a szemünket, hogy bizony-bizony meg kellene nyugodnunk. Nem könnyű, tudom. Főleg egy levegő nélküli, tömött buszon. És igen, kellemetlen rádöbbenni, ha nem megfelelően cselekedtünk vagy reagáltunk, de mindig tanul az ember. Az pedig jó dolog... Jó lenne, ha valaki felnyitná a szemünket. Kővel dobáltak ják egymással a tapasztalatokat, ezáltal hatékonyabban tudunk segíteni- avatott be a 2012 óta ügyelő Evelin. í Mindketten csak álnévvel szerepel- I hetnek, merthogy * a lelki elsősegély telefonszolgálat egyik sajátos eszköze a névtelenség.- Kétféle telefonáló létezik. Vannak az úgynevezett „krónikus hívók”, akiknek szinte napi szükségük van arra, hogy beszélgessenek velünk, mert nincs családjuk, magányosak - magyarázta Attüa. - A másik csoport az, aki kifejezetten krízishelyzetben van. Akit tragédia vagy veszteség ért, beteg lett, családon belüli problémája van, vagy öngyilkos akar lenni. Idén 153 krízishívás futott be a szolnoki központba, és 43 öngyilkossággal kapcsolatos hívásunk volt - folytatta. Hogy mennyi öngyilkosságot sikerül megakadályozniuk, arról nincs adat, de az esetek többségében úgy teszik le a telefont, hogy azt érzik, a hívó meggondolta magát. - Persze az is előfordult már, hogy azt éreztem, jobb lett volna még beszélgetni. Ilyenkor a tehetetlenség a legrosszabb, sokszor azt érzem, hogy jó lenne, ha most odamehetnék, megfoghatnám a kezét, tovább beszélgethetnénk. Ritka, ha valaki megmondja a nevét, címét, és : mentőt tudunk küldeni hozzá - tette hozzá Evelin. meg egy autót Évente több mint százezer hívás fut be a lelki elsősegély telefon- szolgálathoz - ennyien érzik úgy, hogy a vonal másik végén beszélő önkéntes ügyelő tud segíteni a problémájukon. Az elsősorban az öngyilkosságok megakadályozása miatt létrejött szolgálat szolnoki központjába eddig 43 olyan hívás érkezett az idén, amikor a telefonáló véget akart vetni az életének. len. A 27 éves férfi pénteken 14 óra 30 perc körüli időben Kun- szentmártonon megjelent egy ismerőse házánál, ahol kiabálni kezdett. A férfi ezt követően megrongálta az épjilet bejárati ajtaját, majd távozott a helyszínről. A rendőrök a férfit elfogták, a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A Törökszentmiklósi Rendőr- kapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy törökszentmiklósi lakos ellen. A férfi szombaton 7 óra 30 perc körüli időben Törökszentmikló- son, a vasútállomás előtt elhelyezett kerékpártárolóból eltulajdonított két lezárt kerékpárt. A rendőrök az adatgyűjtést követően azonosították a jogsértőt, akit előállítottak a rendőr- kapitányságra, gyanúsítottként kihallgattak, s őrizetbe vettek. A nyomozók a házkutatás alkalmával megtalálták és lefoglalták az ellopott kétkerekűeket. ÚN Kovács Kriszta zs.kovacs.kri szta@gmail.com pat nagyon összetartó, ami azért fontos, mert a közös beszélgetések nagy segítséget jelentenek az igencsak megterhelő hívások után. A munka megkezdése előtt például van egy úgynevezett ölel- kezési idő, amikor az, aki leadja a szolgálatot, ha volt egy nehezebb esete, megbeszéli, átbeszéli azzal, aki váltja, ezzel is oldva a feszültséget. Ha egy megterhelő beszélgetésen vagyunk túl, a csapatban találunk megoldást a megoldatlan kérdésekre is. A tagok megosztJASZNAGYKUN-SZOLNOK MEGYE Az utóbbi napokban több helyszínen is akadt tennivalójuk a rendőröknek. A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kisSZOLNOK Öngyilkossági veszély, érzelmi krízis, párkapcsolati problémák, családi konfliktusok, szegénység és magány - ezekkel a gondokkal hívják fel a legtöbbször a lelki telefonos elsősegély szolgálatot. Százezernél is több telefonhívás fut be a szolgálathoz évente - derült ki a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének 28. országos találkozóján Szolnokon.- A telefonálókkal való beszélgetés lelkileg eléggé megterhelő feladat. Érdekes módon a hívók megoldatlan problémái gyakran megtalálják azt a segítőt, akinek hasonló problémái vannak, hiszen mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint ők. Megérint bennünket a másik gondja, de meg kell tanulni nem hazavinni azt a feszültséget, amit egy-egy beszélgetés okoz - mondta Attüa, aki 2007 óta dolgozik telefonos ügyelőként a szolgálatnál. A szolnoki központban jelenleg 45-en dolgoznak, tudtuk meg Egedi Ilonától, a szolnoki Bizalom Mentálhigiénés Egyesület elnökétől..- A szolnoki csaadatokat követően azonosítotújszállási fiatalkorú ellen. A 15 éves lány pénteken 17 óra 20 perc körüli időben Kisújszálláson megkarcolt és kővel megdobált egy utcán parkoló gépkocsit. A rendőrök a beszerzett ták és a Kisújszállási Rendőrkapitányságra előállították a fiatal lányt. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a jogsértőt. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság eljárást indított magánlaksértés bűntett, zaklatás vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy öcsödi lakos elNéha sokáig kísért egy-egy mondat- Általában az a történet marad meg bennem, amivel nem tudtam mit kezdeni. Vannak történetek. mondatok, amik eszembe jutnak később is, hogy például „mindjárt hazajön az a vadbarom férjem és megint meg fog verni...”. És letesszük a telefont... Az ilyenek visz- szaütnek az emlékezetemben - árulta el Attila. Majd elmondta, ezért kell megtanulni túllépni rajta. nem szabad magukra húzni mások problémáját, mert akkor hamar kiégnek.- Hogy miért csináljuk? Ez belső motiváció. Segíteni szeretnénk az embereknek - magyarázta Evelin. Elmondták: a kisebb sikerélmények is erőt adnak nekik a munka hoz. és azok a visszahívások, ami kor valaki megköszöni nekik a segítséget. Olykor úgy érzik, hogy tovább kellett volna beszélgetni Ha személyes drámák miatt csöng a telefon Szívesen visszatérnek az elszármazottak a szülőfalujukba, ahová különleges és kellemes emlékek fűzik Három napon keresztül mulattak a kengyeliek KENGYEL Nem volt kegyes a szombati időjárás a szabadtéri rendezvényekhez. Legalább is úgy tűnt, amikor délelőtt megérkeztünk Kengyelre, hogy egész nap esni fog. A településen a hétvégén rendezték meg a három napos 111. Büszke Vidék Fesztivált és a Kengyelről Elszármazottak Találkozóját. Magányosan állt a körhinta és a trambulin a szakadó esőben arra várva, hogy gyerekzsivaj zengje be a környéküket. A sátrasok nagy része is a jobb időre várt, egy-két bátrabb vállalkozó mutatta csak meg portékáit.- Négy éves voltam, amikor elköltöztünk Kengyelről Esztergomba, viszont az egész gyerekkorunkat a faluban töltöttük - mesélte Ladányi Károlyné. Húgával, Dobráter Zoltánnéval azóta is rendszeresen hazalátogatnak a településre. - Amióta a szüléink meghaltak, már ritkábban jövünk, jórészt sajnos csak temetésekre. Előtte viszont körülbelül húsz éves korunkig szinte minden évben itt nyaraltunk - vágtak egymás szavába a testvérek. Ladányi Zoltánná elárulta: amikor még kislány volt, a tiniszerelem is itt, Kengyelen érte utol.- A fiatal fiú a kengyeli erdőben az egyik fának a kérgébe vésett egy kis verset, ami így szól: zett a lengyelországi Jordanov kistérség és székelyföld küldöttsége. De meghívták Kakasd község önkormányzatát is. A kakas- diak bográcsában halászlé Totyogott - körülbelül 70 főre főztek.- A két település vadásztársaságai között már régóta nagy a barátság. Meghívtak bennünket erre a rendezvényre, mi pedig szívesen jöttünk - mondta Bányai Károly, Kakasd polgár- mestere. Dél körül csendesedni kezdett az eső, már nem volt szükség az ernyőre. Egyre többen érkeztek, hogy le ne maradjanak a színes programokról és az esti Apostol koncertről. К. K. még ott volt! - mosolygott, majd hozzátette: amikor gyerekek voltak, az egész falut hatalmasnak képzelték. De amikor elmentek és pár ével később hazalátogattak, amikor leszálltak a vonatról, csak néztek, hogy hol vannak, annyira kicsinek tűnt minden. - Mindig mondták, hogy „megjöttek az esztergomi lányok”! Olyankor kijött mindenki, hogy megnézzenek bennünket. Persze most már nem olyan nagy sió, mint amikor lányok voltunk, de negyven évvel ezelőtt még az volt - nosztalgiáztak a nővérek. Az elszármazottak találkozójáról ismét kimerészkedtünk a szabadba. A rendezvényre érke„Kengyeli erdőben jártam, nevedet egy fába vájtam, ezt idővel belepi a moha, én nem felejtlek el soha.” És körülbelül 15 évvel ezelőtt a férjemmel elmentünk, hogy megkeressük, és Dobráter Zoltánná (balra) és Ladányi Károlyné is részt vett a találkozón A megyeszékhelyi központban jelenleg negyvenötén dolgoznak - mondta Egedi Ilona, a szolnoki Bizalom Mentálhigiénés Egyesület elnöke