Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-30 / 229. szám

12 SPORT Uj Néplap 2015. SZEPTEMBER 30., SZERDA Géléi József jozsef.gelei@gmail.com Bíró László vojt^nyérőf Martfűi sikerrel ért véget az esztendő utolsó szabadtéri erősember-versenye. A Bajno­kok Tornája viadalon Bíró Lász­ló rendkívül kiegyensúlyozott teljesítménnyel végzett az első helyen. к ERŐSPORT Soroksáron első alka­lommal léptek közönség elé a gla­diátorok - a viadalról a Magyar Televízió sportcsatornája, az m4 is készített összefoglalót, mely a hét végén, vasárnap kerül képer­nyőre -, s ahogy azt a sportágat ismerők már megszokhatták, ezúttal sem okoztak csalódást. Hogy mennyire várták a leg­jobbak a Bajnokok Tornája elne­vezésű versenyt, bizonyítja, Bíró Sándor délelőtt 10 órakor szállt le a Liszt Ferenc repülőtéren, s egyenesen Soroksár felé vette az irányt.- Spanyolországban, az Ar­nold Gym Classic 2015 világ- bajnoki fordulóján vettem részt Sebestyén Jánossal együtt - fe­lelte érdeklődésünkre a közel­múltban az ország legerősebb rendőre címet elnyerő, 191 cen­ti magas, öcsödi származású Bí­ró Sándor. - Sajnos Janit a viadal előtt kórházba kellett szállítani, ezért egy szlovák srác ugrott be a helyére, akivel a hatodik helyen végeztünk a párosok csatájában. Nos, az elmúlt napok erőltetett menete meglátszott Bíró Sándor teljesítményén, ezúttal nem tudott beleszólni az elsőség kérdésébe, pedig az elmúlt esztendőben va­lamennyi hazai viadalon, bajnoki versenyen a legjobbak között vég­zett. Ugyanakkor viszont a mart­fűiek könnyűsúlyú (-105 kg) vi­lágbajnoki hetedik helyezettje, Bí­ró László kirobbanó erőben érke­zett a viadalra - a nyomóegyveleg­ben például hétszer nyomta a feje fölé a 100 kilós farönköt, a mázsás Apolló-rudat, a 90 kilós sziklát és 90 kg-os zsákot egy perc alatt -, s teljesen megérdemelten utasította maga mögé a végül „csak” harma­dik helyen végzett magyar bajnok Hrozik Gábort.- Nem vertem nagydobra, de minden bizonnyal ez volt pálya­futásom utolsó versenye - véle­kedett harmadik helye után a sokszoros magyar bajnok Hro­zik Gábor. - Nem ma kezdtem a „szakmát", s most úgy érzem, el­fáradtam. Lehet, hogy a téli szü­net után átértékelem a helyzetet, de egyelőre hajlok a visszavonu­lás felé. Meglepetésre az évad felfede­zettje - mindössze egy éve kap­csolódott be a versenysorozat­ba -, a törökszentmiklósi Takács István kapaszkodott fel a dobogó második fokára. Két számban is fantasztikus produkciót nyújtott: a két 13,5 kg-os söröshordót majd másfél percig tartotta oldaltartás­ban, míga 155 kg-os kőgolyót hét­szert!) tette fel a 120 centi magas állványra egy perc alatt. Az utol­só szám, az autótartás előtt csu­pán egyetlen pontra állt az élen álló Bíró Lászlótól, ám nem sike­rült ledolgoznia hátrányát. Máso­dik helye azonban így is bravú­ros teljesítménynek számít. Az egyik közönségkedvenc a mindössze 17 esztendős Varga Ferenc volt, aki megnyerte a 4 mázsás gumiborítást és parádés teljesítményt nyújtott a kőgolyó- pakolásban is. Nem véletlenül tartják őt a jövő bajnokának.- Martfűn komoly hagyomá­nyai vannak a sportágnak, nem volt nehéz példaképet választa­nom - mondta Varga Feri - Haj­nal Tamás és Bíró Laci nagyon sokat dolgozott velem, így ne­kik (is) köszönhetem, hogy most itt tartok. A célom nem is lehet más, minthogy egyszer magyar bajnok legyek. A Bajnokok Tornája verseny vég­eredménye: 1. Bíró László (Mart­fű) 24, 2. Takács István (Török- szentmiklós) 21,3. Hrozik Gábor (Dunaújváros) 21, 4. Bíró Sán­dor (Dabas) 16, 5. Varga Ferenc (Martfű) 16,6. Bíró István (Kun- szentmárton) 7 pont. Gólparádét rendezett a kengyeli legénység LABDARÚGÁSA megyei III. osztá­lyú bajnokságban az ötödik for­duló mérkőzéseit rendezték meg a hét végén. Az éllovas kunma- darasi csapat újabb győzelmet aratott, ezúttal a Kőteleknek rúgtak négy gólt Bérezi Sándor edző tanítványai. Egyik üldöző­jük, a Nagyiván sem tétlenke­dett, hiszen játékosai hét gólt lőt­tek a szomszédvár tiszaszólősi- ek kapujába. A legtöbb gól Ken­gyelen született, ahol a hazaiak parádés támadójátékkal rukkol­tak ki, és tíz rúgott gól ellenében csak hármat kaptak. Az alsóhá­zi rangadón Tiszaburán nyert a Kétpó. Eredmények: Kunmadaras- Kőtelek 4-0, Bánhalma-Tisza- örs 1-4, Berekfürdő-Rákócziúj- falu 0-2, Tiszabura-Kétpó 2-3, Kengyel-Jászladány 10-3, Ti- szaszőlős-Nagyiván 1-7, Jászdó- zsa-Abádszalók 3-0. A bajnokság állása: 1. Kun­madaras 15 pont, 2. Nagyiván 13, 3. Jászdózsa 9,4. Abádszalók 9, 5. Rákóciújfalu 8, 6. Tiszasző- lős 8,7. Kengyel 6,8. Berekfürdő 6,9. Kétpó 6,10. Jászladány 6,11. Tiszaörs 4, 12. Bánhalma 4, 13. Kőtelek 1,14. Tiszabura 0 pont. A Magyar Kupa második fordu­lójának még nem közölt eredmé­nyei: Mezőtúr-Törökszentmik- lós 0-3, Tószeg-Tiszaföldvár 4-0, Jászszentandrás-Újszász 1-4, Tiszagyenda-Kisújszállás 1-2, Cibakháza-Rákóczifalva 0-6. A győztesek jutottak a har­madik fordulóba. V. Cs. Lesz magyar is a mai BL-estén A németekkel találkozik csapatunk RÖPLABDA Hétfő-este bravúros teljesítménnyel, az Azerbaj­dzsán elleni győzelemmel ki­harcolta a továbbjutást a ma­gyar női röplabda-válogatott a belga-holland közös rendezésű Európa-bajnokságon. Sándor Renátáék ma 17.30-kor a leg­utóbbi Eb-n ezüstérmes Német­ország ellen lépnek majd pályá­ra a negyeddöntőbe jutásért. A mérkőzést a Sport2 adja élőben. A férfibajnokság harmadik fordulójában, a Szolnoki Főis­kola RK-SI legénysége csütörtö­kön este hat órakor a Debreceni EAC gárdáját fogadja a Tiszali- geti Sportcsarnokban. V. Cs. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. . Tel.: 56/413611. Nyitva: minden nap 8-21-lg. Я Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig. ? Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 309,00 319,00 USD 276,50 285,00 CHF 283,00 293,00 Érvényben: 2015. szeptember 29. Befektetési aranyértékesítés. /gs Köztileteket is kiszolgálunk! Mon^Gmm www.cornergroup.hu I nemzetközi ptnztrmszfer I LABDARÚGÁS Kazahsztánban kez­dődik a mai Bajnokok Ligája-est. Az időeltolódás miatt az Asztana- Galatasaray mérkőzés 18 órakor kezdődik. A C csoport másik két tagja az Atlético Madrid és a Ben- fica. A két csoportelső Madridban játszik ma este. A meccs győztese ugyan még nem bonthat pezsgőt a továbbjutás örömére, de hogy nem lesz letört, az is biztos. A Real Madrid erődemonstráci­ót tartott első csoportmeccsén, ezt a Sahtar Donyeck bánta. A ma es­te sem ígérkezik rázósnak a tíz­szeres BEK/BL-győztes számá­ra, lévén a Malmö lelkes, ked­ves, szimpatikus csapat, csak ép­pen nem ugyanabban a kávéház­ban törzsvendég, ahol a blancok. Kénytelen lesz helyreállítani re­noméját a Manchester United az Elndhovenben bemutatott lélek­romboló „futball” után. A Premi­er Ligát emberemlékezet után új­ra vezető vörösök a Wolfsburg el­len bizonyíthatják, hogy ha még/ már nem számít a közvetlen eu­rópai topcsapatok közé, a német ezüstérmesnél jobbak. Old Traf- fordon magyar szereplő is színre lép. Kassai Viktor hat esztendővel ezelőtt már vezetett ugyanebben a felállásban meccset a két csapat­nak, akkor a United 2:l-re nyert. Jelen állás szerint csoportrangadó lesz a D csoportban a Juventus-Se­villa meccs. A „zebrák” gyalázato­sán mozognak hazájuk bajnoksá­gában, ellenben a BL-ben minősé­gi rajtot vettek a Manchester City legyőzésével. A sevillai borbélyok viszont megkopasztanák Allegrié- ket. Nem áll jól a City szénája, ép­pen ezért tiszteletre méltó mene­dzserének, Manuel Pellegrininek az optimizmusa. Az ősz tréner biz­tos benne, hogy csapata megnyer­heti az elitsorozatot. Lelke rajta. A mai program: C csoport: 18.00: Asztana-Galatasaray (Sportl, élő), 20.45: Atlético Mad- rid-Benfica. A csoport: 20.45: Malmö-Real Madrid (Sportl, élő), Sahtar Donyeck-Paris Sa­int-Germain. В csoport: 20.45: Manchester United-Wolfsburg (M4, élő), CSZKA Moszkva-PSV Eindhoven. D csoport: 20.45: Ju­ventus- Sevilla (Sport2, élő), Mönchengladbach-Manchester City (AMC). G. I. iim Davis / A TÜKÖRKÉPEMET i UGATTAM MEG C AZ ABLAKBAN. m NEM CSOPÁLOM. тлЬо о HIRDETÉS NISSAN CROSSOVEREK most ajándék téligumival, akár 2,5% THM-mel!* Csak a Nissan Hoványnál akár 7 év Hovány Garanciával!* Szolnok, Bercsényi utca 1 Tel: 56/801-050 www.nissanhovany.hu A kép illusztráció. Jelen hirdetésben közölt adatok és tények kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak. A tájékoztatás nem teljes körű. További információkért érdeklődjön márkakereskedéseinkben, vagy telefonos elérhetőségünkön. Az ajánlat a 2015. szeptember 14-től 2016. november 3ü-ig megkötött vevői szerződésekre érvényes. Nissan Finance finanszírozási ajánlat, változó kamatozású, forint alapú konstrukció, IHM 2.5%, minimum önerő 30%, maximális futamidő 48 hónap mey egyedi hitelképesség vizsgálat függvényében érvényes. A THM meghatározása £2 aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat A Nissan Finance finanszírozást az UniCredit Leasing Hungary Zrt nyújtja. Az ajándék íékgumi ajánlat a finanszírozás és készpénzes vásárlás esetén is érvényes. Az új személygépkocsi fajlagos üzemanyag-fogyasztási és C02-kibocsáíási adatai megtalálhatóak a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján, www.nkh.hu. A 7 év Hovány Garancia 7 év. vagy 150.000 futott km-ig érvényes! A további pontos feltételekéit forduljon értékesítő kollégáinkhoz. Innovation that excites NISSAN HOVÁNY >—i§ T л'Т'лУ. k*í»iT^i 1^-1 -11 -’■' ^TT7»j?!TiiT«T?gi nT* гП

Next

/
Thumbnails
Contents