Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-03 / 206. szám
4 JÁSZSÁG 2015. SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK JÁSZJÁKÓHALMA Ismét megrendezte a „Jákó" Kertbarát Kör Jászjákó- halmán szokásos éves termékbemutatóját. A közel három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényre a helyi kiskertekből gyűjtötték ösz- sze a bemutatásra érdemes termést. Idén az elmúlt hetek szárazsága miatt rendkívül nehéz dolguk volt a szervezőknek, a megfelelő „kiállítási anyag” összegyűjtésével. A helyi népdalkor mutatta be műsorát a megnyitóünnepségen (képünkön). A kertbarátok minden évben az iskolakezdésre időzítik a bemutatójukat, hogy minél több fiatalnak megmutathassák a kiskertekben nevelt zöldségeket, gyümölcsöket. A cél, hogy felkészüljenek a piaci viszonyokra Ez a munka az esély Hét megyei együttes fellépésére számítanak JÁSZBERÉNY Ebben az évben is megszervezik a Jászságban a megyei néptáncegyüttesek találkozóját. Az elmúlt évben a Jászapátin megtartott Jász Világtalálkozó adott keretet és rangot a jeles eseménynek. Ebben az évben pedig Jászberény vállalta fel a találkozó megszervezését. Ezen a hétvégén a város nyárbúcsúztató fesztiválján, szombaton délután tartják meg a rendezvényt. Az önkormányidén Jászberény vállalta a rendezést zat, illetve a szervező Jászkerület Nonprofit Kft. felé hét megyei együttest jelezte érkezését a találkozóra. Ennek alapján a szombaton délután fél ötkor kezdődő rendezvényen a szolnoki Tisza Táncegyüttes és Tiszántúl Tánc- együttes, a szintén szolnoki Cu- háré Táncegyüttes, a jászapáti Hétszínvirág Táncegyüttes, a jászkiséri Pendzsom Táncegyüttes, a törökszentmiklósi „Ezerjó” Szentmiklós Néptáncegyüttes, a jászfényszarui Iglice Néptáncegyüttes, valamint a beré- nyi Jászság Népi Együttes mutatja be műsorát. B. Cs Napelem termeli az áramot JÁSZTELEK Nemrégiben elkészült Jásztelken a művelődési ház, az óvoda, az orvosi rendelő, valamint a polgármesteri hivatal villamosenergia-el- látását segítő napelemrendszer. A napelemtáblákat felszerelték, illetve immár alkalmasak arra, hogy áramot termeljenek az adott intézmények számára. A napenergia-hasznosítás azt követően indulhat, hogy - várhatóan a napokban - az áramszolgáltató felszereli a speciális villanyórákat, amelyek mindennapos használatra alkalmassá teszik a rendszert. Az önkormányzat mindenképp az energiaköltségek csökkenését várja a pályázati támogatással, összességében mintegy 15 millió forintból megvalósult fejlesztés eredményeként. B. Cs. Kevés az esély arra, hogy a közfoglalkoztatás keretében munkát vállalók számára az eddigieknél magasabb bért fizessenek ki az önkormányzatok. A megkérdezett települések vezetői szerint azonban a közmunkának nem is feltétlenül az a célja, hogy hosszú távon megélhetést biztosító elfoglaltságot teremtsen az érintetteknek. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZSÁQ - Már korábban is azt láttam, illetve az elmúlt hetekben - hónapokban is az a meggyőződésem erősödött, hogy Magyarországon legfeljebb „relatív” munkanélküliség van - vélekedett Farkas Ferenc Jászapáti polgármestere. A munkahely ugyanis - tette hozzá - nem feltétlenül az adott településen, vagy az adott kistérségben van. Egy-egy munkahely betöltéséhez sokszor utazni is kell. A településvezető tapasztalatai azt mutatják, hogy rengeteg állásajánlattal érkeznek a vállalkozások a településekre, ugyanakkor nem mindig tudják betölteni a felkínált álláshelyeket. - Nagyon sokan, sajnos meg sem próbálnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, próbálnak „berendezkedni” a közfoglalkoztatás nyújtotta lehetőségekre. Mint megtudtuk, a városban jelenleg százhuszonnégy helybelinek biztosítanak munkahelyet a közfoglalkoztatás különböző programjai. - Azt gondolom, hogy nem a közmunkáért fizetett bérek emelésére kell törekedni, hanem arra, hogy minél több munkanélkülinek tudjunk álláshelyet ajánlani a vállalkozásoknál. A Jász-Plasztik Kft. jászberényi és jászapáti telephelyeire nemrégiben közel száz álláshelyet próbáltunk kiajánlani, a munkaügyi központtal együttműködve, de nem mindenki törekszik arra, hogy ilyen jellegű állása legyen.- Arra semmilyen esélyt nem látok, hogy önkormányzati forrásokból emelhető volna a közfoglalkoztatottak bére, azt viszont nem tudom, hogy béremelés szándéka megfogalmazódott-e a kormányzat részéről - mondta érdeklődésünkre Koczkás Gábor Alattyán polgármestere. - Legfeljebb a minimálbér emelésével párhuzamosan lehet elmozdulás ezen a területen is. Azt gondolom azonban, hogy nem is a magasabb bérek fizetése lehet az önkormányzat feladata ezen a területen. Szerintem inkább azzal tudjuk segíteni a munkavállalókat, hogy az itt elhelyezkedők számára munka- tapasztalatot, gyakorlatot, a piaci viszonyokhoz hasonló munkarendet alkalmazunk. Ameny- nyiben ebben a munkarendben jól teljesítenek, az elsődleges munkaerőpiacon nagyobb esély- lyel indulhatnak állást keresni a megfelelő munkát végző közfoglalkoztatottak. Jelenleg 78 alaty- tyáni számára tudunk munkahelyet biztosítani ebben a keretben. Az értékteremtő közfoglalkoztatási programok keretében gyártunk, beton járdalapokat, padokat, buszmegállókhoz esőfogókat. Amennyiben hasonló profillal vagy épp hasonló szakipari munkát igénylő feladatokkal vállalkozások jönnek létre, jó eséllyel vállalhatnának munkát ott a közfoglalkoztatottak. Ilyen cég létrehozására azonban nem az önkormányzat tiszte kell, hogy legyen. HÍREK a juhászkeresztet JÁSZBERÉNY Felújítását követően kedd délelőtt szentelték fel Jászberényben, a Gyöngyösi úton a kettőszáz éves fogadalmi keresztet. A műemlékvédelmi hatóságok felügyelete és restaurátorok irányítása mellett eredeti színekben helyreállított juhászkeresztet Greutter György káplán szentelte fel. Laptoppal indult az év a diákoknak JÁSZAROKSZÁLLASAz összes elsőéves középiskolás egy-egy laptopot kapott az önkormányzattól Jászárokszálláson. Idén hatvan darab, minden szükséges programmal ellátott gépet vásároltak a Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola fiataljainak, amit az évnyitó ünnepségen vehettek át. A városban tanuló középiskolásoknak négy évvel ezelőtt vásároltak először hasonló eszközöket, így mostanra már minden évfolyamon rendelkeznek ilyen informatikai eszközzel a diákok. Idén is lesz jászsági ebéd Berényben JÁSZBERÉNY A város nyárbúcsúztató fesztiválján most is megtartják a népszerű „jászsági ebéd" programját szombaton délben a főtéren. Idén három fogás közül választhatnak az érdeklődők. Megkóstolhatják a Jászkapitány urunk kedvence fantázianevet viselő étket, ami tulajdonképp egy marhahússal készülő korhely babgulyás lesz, vagy épp az úgynevezett Déryné egytálételt, ami egy tárkonyos-tejszínes csirkeragut takar főtt tésztával, de ha valakinek másfajta ételre volna kedve, elfogyaszthatja a jászsági lakodalmas csirkecombot, amit gombával, májjal, rizzsel, párolt káposztával tálalnak. Nem a piacra termelnek Jásztelken is működik a köz- munkaprogram. jelenleg 67- en dolgoznak ennek keretében. Az elvégzett feladatok azonban nem olyan jellegűek - tudtuk meg Tóth Nóra polgármestertől - amelyekből közvetlen bevétele származna a telepú lésnek. A belvízelvezető csatornák rendbetétele, járdajavítás, a közúthálózat karbantar tása fontos, de nem olyan tevékenység, ami közvetlen hasznot termelhetne. Próbálkoztak mezőgazdasági termeléssel, különböző agrártevékenységeket magában foglaló programmal, azonban ezek még nem hoztak kellő eredményt. - A bérek emelése szerintem csak abban az esetben jöhetne szóba - tette hozzá a polgármester ha közvetlen haszon származna a tevékenységből. Másként azon ban nem lehet megfinanszírozni a plusz kiadásokat. Az elmúlt időszakban egyébként nem is volt ezzel kapcsolatban felve tése a foglalkoztatottaknak - mondta a polgármester. A nyáron egyházi iskola felújítására költött a legtöbbet Berény önkormányzata Négyéves programot készítenek elő a városban JÁSZBERÉNY Elkészült Jászberényben az az összesítés, ami alapján többéves programot készítenek az önkormányzati intézmények épületeinek felújítására, rendbetételére - jelentette be a tanévkezdés napján dr. Szabó Tamás Jászberény polgármestere. A nyár elején kezdődött meg az ingatlanok felmérése, és az ösz- szesítés mostanra fejeződött be. A tervek szerint már a következő költségvetésben külön tételként szerepel majd a felújítási keret, ami - az ígéret szerint - nagyságrendekkel több lesz, mint például ebben az évben. A bejelentést két elkészült felújítás apropóján tette meg Jászberény polgármestere. SzeptemA katolikus iskola homlokzatának egy szakaszát újították meg bér 1-jén ugyanis átadták a Jászberényi Nagyboldogasszony Két- tannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium általános iskolai épületének felújításon átesetthomlokzatát. Az egyházi tulajdonú és működtetésű intézmény homlokzata egy szakaszának felújításához tízmillió forintot szavazott meg az önkormányzat. Ez volt a legnagyobb oktatási intézmény felújításra szánt összeg a nyáron Berényben. A falszakasz felszentelése alkalmából tartott ünnepségen a polgármester elmondta, nem a város tulajdonában van az épület és nem is Jászberény működteti azt, de jászberényi diákok járnak az iskolába. Úgy vélte, mindenképp felelősséggel tartozik az ön- kormányzat mind a diákok, mind a itt dolgozó pedagógusok felé. Aznap átadták a Lehel Vezér Gimnázium új vizesblokkjának felújítását is. A település folyamatosan, évről évre hozzájárul az intézmény karbantartásának költségeihez azt követően is, hogy már nem a város működteti azt. A polgármester szerint október végére, illetve a város költségvetési koncepciójának 'kidolgozásáig meghatározzák azt a négyéves programot, amely alapján folyamatosan felújítják a város tulajdonában lévő épületeket. Dr. Szabó Tamás szerint ez nagyságrendileg százmilliós tétel lesz a városi büdzsében. B. Cs.