Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-22 / 222. szám
g KÜLFÖLD-BELFÖLD 2015. SZEPTEMBER 22., KEDD Egyezség: nem mond le a tárcájáról LázárJános BUDAPEST Lázár János tegnap bejelentette, nem mond le Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnöki kinevezése miatt - értesült az Index. A Miniszterelnökség vezetője papíron sem lesz Rogán hivatali főnöke, akinek pontos feladatköri leírását később határozzák meg. Lázár a Fidesz velencei frakcióülésén jelezte, lemond, ha nem sikerül rendezni a Rogán új posztjával kapcsolatos kifogásait. Nem szeretné, hogy Rogán szervezetileg hozzá tartozzon, de ő viselje a felelősséget a lépéseiért. Rogán cáfolta, hogy feszültség lenne közte és Lázár között. Lázár tegnap egyeztetett a kormányfővel Rogán.kinevezéséről. Miután kilépett Orbán Viktor dolgozószobájából, bár látszott, hogy feszült tárgyaláson van túl, nem nyilatkozott. A kormányfőt is hiába kérdezték, a parlament hétfői ülésén a Fidesz-frakció tagjai a folyósón sem szívesen kommentálták Rogán és Lázár ügyét. Kovács Zoltán kormányszóvivő lapunknak azt jelezte, nem hiszi, hogy lenne változás a Miniszter- elnökség vezetésében, hangsúlyozta, hogy a kormányfő kompetenciája minden személyi döntés meghozatala. É. S. Lázár János Zala megyében is épül már a kerítés, készülnek a C tervre Bevethetik a honvédséget A Somogy megyei Zákánynál több hullámban is érkeztek a migránsok, 1000-1500 fős csoportokban A parlament megszavazta, hogy a katonák is bevethetőek lesznek a menekültügyi válság- helyzetben, de az nem ment át a T. Házon, hogy Szegeden kívül máshol is eljárhassanak a határzárral kapcsolatos bűncselekményekben. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG/HORVÁTORSZÁG A katonák bevethetőek a határon a mostani menekültügyi válság- helyzetben - döntött tegnap erről a parlament. A kormánypárti menekültügyi csomag kétharmados részeit a Fidesz, a KDNP és a Jobbik szavazta meg, az MSZP tartózkodott. Az új törvény szerint a rendőrök járványügyi intézkedések miatt elzárhatnak útvonalat, korlátozhatják a forgalmat, magánlakásba írásos utasítással beléphetnek, területet, épületet lezárhatnak, külföldi felderítő tevékenységet is végezhetnek. A katonák közreműködnek az államhatár őrzésében, a konfliktushelyzetek kezelésében, az erőszakos cselekmények elhárításában, jogosultak a forgalmat irányítani vagy korlátozni, kényszerítő eszközt is alkalmazhatnak, de csak úgy, mint a rendőrök. A baloldal nem járult hozzá, hogy sürgősséggel tárgyalják azt a javaslatot, hogy ne csak a Szegedi Járásbíróság, hanem dunántúli esetekben, területekre lebontva a pécsi és a zalaegerszegi is eljárhasson a határzárral kapcsolatos bűncselekményekben. Péntektől vasárnapig országszerte 18 757 határsértőt fogtak el tiltott határátlépés miatt. A somogyi Zákányból tegnap lapzártánkig három, Horvátországból érkező migránsokat szállító szerelvény (az utolsón 1500 fő volt) is indult Szentgotthárdra és Vámosszabadiba. A beremendi határátkelőhöz is több busszal jövő csoport érkezett, a barcsi Dráva-hídon át is átkeltek több csoportban. Zágráb szerint működik a horvát kormány В terve (azaz a magyar, illetve szlovén határhoz irányítják a menekülteket), ujjlenyomatokat sem vesznek a mig- ránsoktól. „Zalában, a magyar-horvát határszakaszon is előkészítik drótakadály telepítését, bár a Mura folyó mint határ jelentős hosszúságban természetes védelmet is ad a migránsok ellen” - mondta tegnap Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott. A horvát kormány életbe léptetheti a C tervet is, a migránsokat a zöldhatáron keresztül is útnak indíthatják Magyarország felé. „Arra számítottunk, hogy egy uniós tagállam legalább kísérletet tesz arra, hogy betartsa a ránézve kötelező dolgokat, de hivatalosan bejelentették, hogy ezt meg sem fogják kísérelni” - mondta lapunknak a horvát magatartást felelőtlennek tituláló Kovács Zoltán. A kormányszóvivő szerint a hor- vátok cserbenhagyták Magyarországot és az uniót. Lesz-e a Dráván migránsroham? „A honvédség és a hadsereg vizsgálja, hogy milyen technikai megoldások szükségesek a horvát- magyar határszakaszon, például a határfolyók mentén” - nyilatkozta lapunknak miniszteri esküje előtt a parlamentben Simicskó István. Az új honvédelmi minisztert arról is kérdeztük, várható-e, hogy az illegális bevándorlók a Dráván átkelve is megpróbálnak Magyarországra jutni. A tárcavezető szerint minden lehetőségre fel kell készülni, egyelőre a legfontosabb az ideiglenes határzár megépítése. A horvát-magyar határ mentén élőerős védelem is lesz, a katonák és a rendőrök különböző hadgyakorlatokon együtt készültek fel a járőrözésre. „A magyar-szerb szakasz kapcsán is elmondtuk, hogy butaság lenne előre megmondani, hogy az egyes határszakaszokon pontosan mivel kell majd szembesülni” - mondta lapunknak Kovács Zoltán. A kormányszóvivő közölte, a magyar-horvát szakasz 355 kilométer hosszú, több mint kétszer akkora, mint a szerb szakasz, bonyolultabb természeti, földrajzi adottságokkal. Az erre illetékes mérnökök fogják meghatározni, hogy milyen műszaki határzárat lehet majd itt létrehozni. HIRDETÉS ALL-For- BABY Sport Babakocsi Extra nagy kedvezménnyel Dönthető támlájú sport babakocsi, egykézzel összecsukható, nagyméretű forgó kerekkel, napfénytetővel, alsó tárolóval Bomba Az akció 5 napig érvényes. Áraink forintban értendők, az áfát tartalmazzák. Nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A feltüntetett telefonszámok alapdíjasok. Két ingyenes pesti átvételi pon www.mindenaneten.hu Olvasói) Eredeti ár: 39 900 Ft Eredeti ár: 39 800 Ft Eredeti ár: 18 750 Ft Eredeti ár: 18 500 Ft Eredeti ár: 29 800 Ft Eredeti ár: 8490 Ft HIRDETÉS A megszorítások és Ciprasz maradt ATHÉN A modern idők legnagyobb görög politikai stratégája, vagy egy köpönyegforgató, választóit átverő pártvezető - e két, szélsőséges vélemény egyaránt Alekszisz Cipraszt, a ré- gi-új görög kormányfőt írja le. Pártja, a Sziriza - ha a korábbinál kevésbé magabiztosan is -, de megnyerte a vasárnap tartott, előre hozott választásokat. Mégpedig úgy, hogy a kormány korábbi összetételében sem lesz változás, hisz koalíciós partnerük, a Független Görögök Pártja (ANEL) elegendő szavazatot gyűjtött össze, hogy ismét összebútorozva hozzák a 155 fős többséget a 300 tagú athéni törvény- hozásban. Ciprasz a választási győzelmet követően bejelentette: „A Sziriza világos mandátumot kapott négy évre. Ez nem a Sziriza győzelme, ez országunk népének győzelme.” Hozzátette: pártja, miután kevesebb, mint kilenc hónapon belül másodszor is megnyerte az országos választásokat, „egyértelmű megbízást” kapott a választóktól. Az is igaz: a kormányfő ezt már többször kijelentette, ám korábban egészen másra vonatkozott az „egyértelmű megbízás”, mint most. A baloldali Szirizát és a jobboldali ANEL-t egyedül az tartotta közös kormányban, hogy egyaránt elutasították a korábbi, megszorításokra épülő válságkezelést. Ennek érdekében a nyáron népszavazást is tartottak, amelyen a görög polgárok elsöprő többsége, a kormány álláspontját támogatva, elutasította Görögország hitelezőinek követeléseit. Ez után alig néhány héttel azonban Ciprasz és a kormánytöbbség olyan hitelmegállapodást fogadott el, amelyben az Európai Unió és az IMF a korábbiaknál sokkal keményebb feltételeket támasztott a 86 milliárd eurós segélycsomag elfogadása érdekében. A kormányfő a szerződés aláírását követően - miután pártja egy része is ellene fordult - mondott le a hatalomról, ahová most visszakerült. A Sziriza vezetése jelezte: az új kormány elkötelezett az augusztusban elfogadott hitelcsomag feltételeinek maradéktalan betartása mellett. MW Éttermi kalauz mindennapi ínyenceknek Jó alapanyagok, vendéglátás s/ivvel-lélekkel, megfizethető áron. Ismerje meg az ország legjobb ár-érték arányú éttermeit! Keresse a hírlapárusoknál, vagy rendelje meg kedvezményes áron, 12.90 forintért a www, lapcentrum.hu ol 11 .................-.............. Nem lesz téli szünet „Lerohannak bennünket" - mondta tegnap a tömeges bevándorlásról a miniszterelnök a parlament ben. Orbán Viktor azt hangoztatta, hogy egyes várakozások ellenére a migrációban nem lesz téli szünet, sőt várhatóan októbertől az év végéig annyian fognak érkezni, mint amennyien az első kilenc hónapban Jöttek-____Ro. ÍJt