Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-22 / 222. szám
2015. SZEPTEMBER 22., KEDD SZOLNOK A legtöbb iskolában a tanévkezdést követően rendezik meg a papírgyűjtést. Felvételünk a szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola udvarán örökítette meg a 4. b-seket, amikor az összegyűjtött papírkötegeken ülve várják, hogy sorra kerüljenek a mérlegeléshez. A járművezetők egy része öltözékével demonstrált Buszsofőrök feketében Mindeközben tudomásunkra jutott, a KMKK Középkelet-ma- gyarországi Közlekedési Központ Zrt. jegyzőkönyvet vetetett fel a demonstrációban résztvevő azon munkavállalókkal, akik nem a kollektív szerződésben megállapított formaruhában jelentek meg munka- végzéssükkor. Munkatásainktól ujneplap@ujneplap.hu JÁSZKUNSÁG Az ügyben megkerestük a KMKK Középkelet-ma- gyarországi Közlekedési Központ Zrt.-t. A társaság - Menkó Mihály forgalmi igazgató árjegyzésével - egy közleményt juttatott el lapunkhoz, miszerint: „A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. üdvözölte, hogy a Volán-társaságok jogutódjaként létrejött régiós társaságok, illetve munkaadói szövetségük és a reprezentatív szakszervezetek: a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, amelyek több mint 17 ezer munkavállalót képviselnek, megállapodtak a 2015. évi bérfejlesztésről. Az aláírást folyamatos egyeztetések előzték meg, amely során a munkáltatói oldal figyelembe vette a reprezentatív szak- szervezetek álláspontját, az érdek- képviseletek pedig a társaságok gazdálkodási lehetőségeit. Különös jelentősége van ennek akkor, amikor a legfontosabb a munkahelyek hosszú távú megőrzése érdekében a versenyképesség biztosítása, a 2017. január 1-től induló piaci liberalizáció körülményei között való helytállással. A több mint 17 ezer munkavállalót képviselő reprezentatív szakszervezetek és a munkáltatói oldal márciusban kötött alágazati bérmegállapodást a 2015. évre, majd ennek ismeretében írták alá a helyi, regionális jövedelemfejlesztést eredményező megállapodásokat is. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet országosan nem tartozik a reprezentatív szakszervezetek közé, mert ágazati szinten a munkavállalóknak csak kis része előlegezett nekik bizalmat. A szeptember 21-ei fekete in- ges demonstrációra a SzAkSz hívta fel a tagjait, szimpatizánsait. A KMKK Középkelet-magyaror- szági Közlekedési Központ felhívta a SzAkSz figyelmét, hogy a formaruhától eltérő öltözetben történő munkavégzésre való felhívásuk a Munka törvénykönyvében foglaltakba ütközik, és nem szerencsés arra biztatni az autóbusz-vezetőket, hogy szándékosan szegjék meg a munkavégzés szabályait!... Adataink szerint: szeptember 21-én Jász-Nagykun-Szolnok megyében összesen 27 fő jelentkezett fekete ingben vagy pólóban munkavégzésre, a legtöbben Jászberényből (20 fő, mely az ott dolgozó autóbusz-vezetők 30 százaléka). A demoiistrációban való részvétel régiószerte alig érte el az autó- buszvezetők néhány százalékát... Az MNV Zrt.-nek, tulajdonosi joggyakorlóként és a KMKK Zrt.-nek kiemelt célja az utasok igényeinek maximális kiszolgálása és a társaságoknál meglévő munkabéke megőrzése. Köszönet illeti mindazon munkavállalónkat, akik felelősen gondolkodva, jogkövető magatartásukkal a jogellenes fekete inges felhívásra nem reagáltak. A társaságunk eddig is és ez után is megköveteli a kollektív szerződésben előírt formaruha-viselést, és ez idáig nem is volt probléma ennek betartásával. Fentiekre előző héten felhívtuk az autóbuszvezetők figyelmét, és valóban, egy előre elkészített űrlapszerű jegyzőkönyvet vettünk fel azokkal az autóbusz-vezetőkkel, akik nem előírásszerű öltözetben jelentkeztek munkára. Ezzel nem kívántuk a munkavállalókat megfélemlíteni, mindössze biztosítani szerettük volna a közszolgáltatási szerződésekben vállalt kötelezettségeink teljesítését!”. A munkavállalók követelése A munkavállalóknak az a követelése, hogy a busztársaságokat felügyelő MNV Zrt. azonnal kezdjen tárgyalásokat a szakszervezetekkel a hároméves bérfelzárkóztatásról. A SzAkSz célja, hogy három év alatt átlagosan 50 százalékkal emelkedjen a munka- vállalók bére, továbbá a volános szakmában változzanak a foglalkoztatási szabályok. Dobi István elmondta, bízik abban, hogy a munkavállalók legalább ötven százaléka támogatja ezt a demonstrációt. Információink szerint azonban Szolnokon és Jászberényben gyér volt az akcióban való munkavállalói részvétel MEGYEI KÖRKÉP J Gyermek nélkül Szilvási Zsuzsa zsuzsanna.szilvasi@partner.mediaworks.hu j L ehet, hogy több szabadidőm lenne. Nem rágná senki a fülem, hogy „Anya, gyere, mesélj nekem!”, miközben én végre leülnék öt percre, hogy legalább a híradó elejét megnézzem. Lehet, hogy több pénzem lenne. Nem vásárolnék teljesen felesleges plüssfigurákat, nem kellene havi úszáspénzt fizetni, nem vakarnám a fejem, hogy a két hónapja vásárolt, alig hordott cipő már szorítja a gyerek lábát. Lehet, hogy nyugodtabban aludnék. Nem ébrednék arra éjjel háromkor, hogy „Anya, fázom, takarj be kérlek!”. Nem ugrálna senki az ágyamon vasárnap hajnali fél hatkor, nem kellene a kicsi lányom kezét fogni este elalváskor, hogy a boszorkányok nehogy zavarni merjék az álmát. Lehet, hogy kevesebbet aggódnék. Nem azon gondolkoznék napközben, hogy vajon el tudja-e mondani olyan hibátlanul a verset az iskolában is, ahogy otthon, nem tartanék tőle, hogy megfázik, mert csak a vékonyabb pulóvert tudtam ráküz- deni reggel, és nem ülnék mellette egész éjszaka, mert beteg. Az viszont biztos, hogy szegényebb, üresebb lenne az életem. Nem tudnám, milyen felbecsülhetetlen érték egy szívből adott, nagy gonddal kiválasztott kavics, micsoda jutalom a kitartó vigasztalásért egy könnyek közül átsugárzó mosoly, milyen gondűző a felhőtlen kacagás, mekkora csoda, ahogy a nyiladozó értelem rácsodálkozik a világra. S azt sem tudnám, hogy kevés meghatóbb látvány létezik, mint az egymást ölelő testvérek. Egymásba fonódó kezeik jelzik, hogy felesleges számolgatni, patikamérlegen méricskélni, mi éri meg jobban. Ők mindenért bőven kárpótolnak. Szegényebb, üresebb lenne az életem. Saját házában rontottak a férfira KISÚJSZÁLLÁS A rendőrség megkezdte a nyomozást, mely alapján a látókörükbe került két nő. Az egyenruhások előállították a rablással alaposan gyanúsítható testvérpárt, akiknél a házkutatás során megtalálták az elrabolt mobiltelefont és az időközben kiürített pénztárcát. A rendőrök az elkövetéstől számított egy napon belül elfogták a rablókat.- Az időskorúak többször válnak bűncselekmény áldozatává, hisz az elkövetők gyakran tekintik őket célpontnak életkori sajátosságaik miatt - magyarázta Pásztorné Kovács Ágnes. - leien ügynél is a sértett a menekülő tettesek után szaladt, ám nem tudta utolérni őket. A bűnelkövetők kihasználják, hogy hiszékenyebben, könnyebben félrevezethetó'ek az időskorúak, hiszen jóhiszeműen közelítenek még az idegenek felé is. Egy esetleges fizikai kontaktusnál könnyebben ártalmatlanná tudják őket tenni. A másik lényeges dolog, hogy a korosabb áldozatok már nem olyan jó megfigyelők, sem a személyleírásoknál, sem pedig azoknál a szituációknál, amikor a bűnözők mozgását kell elmondani a rendőröknek - mondta. Gyakran - talán a szégyenérzettől, hogy őket becsapták, megtámadták - nem azonnal értesítik a rendőrséget a történtekről, hanem csak órákkal, napokkal később. Gyakran a hozzátartozók, ismerősök előbb értesülnek a bűncselekményről, mint a rendőrség, így általában ezek az emberek a bejelentők. Pedig ilyen esetben minden perc számít a felderítésben.- Mindig kiemelten kezeljük a rablásokat, hisz az életellenes cselekmények után ez az egyik legsúlyosabb bűncselekmény - mondta a sajtóreferens. - Amint a rendőrség tudomására jut ilyesmi, azonnal forró nyomon indul el a vizsgálat. Szerencsére az elmúlt években jelentősen visszaesett a rablások száma a megyében, illetőleg nőttek a felderítési mutatók. Az elmúlt két hétben két rablás is történt, mindkét esetben már rendőrkézen vannak a gyanúsítottak. E. Cs. KÉPES HÍREK TÚRKEVE A Karcagi Szakképzési Centrumhoz tartozó Ványai Ambrus Gimnázium és Szakközépiskola sportcsarnokának most újítják fel a tetejét. A régi szigetelést újra cserélik, így megszűnnek a beázások. Képünkön Kócson Zoltán, a kivitelezést végző cég vezetője látható a szigetelőanyagok közt. Ы iiJtefj Jp SZOLNOK Jól halad a támfal építése a Zagyva jobb partján. A betonfal mellett napokon belül elkezdik rakni a sétány burkolatát. RÁKÓCZIFALVA Az Éden Madárparkban, ahol több mint hatvanféle madárfaj egyedei láthatóak, már megnőtt az idén kelt szárnyasok nagy része. A felvételünkön is látható fiatal nepáli fácánokat Papi Bernadett gondozó egy új kifutóba költözteti. Tizenkét- milliárd nyerhető el SZOLNOK A 2014 és 2020 közötti európai uniós pályázati rendszerről, illetve támogatási lehetőségekről tartottak előadás-sorozatot a szolnoki Hozam Klubban hétfőn. A rendezvényen elhangzott, magyar önkormányzatok és cégek e hétéves uniós ciklusban összesen mintegy 12 ezer milliárd forintot érhetnek el - amennyiben megfelelnek a kiírás feltételeinek. A lehetséges össztámogatás 60 százaléka gazdaság-, 40 százaléka energetikai, illetve humánerőforrás-fejlesztésre fordítható. Jelentősebb összegek érhetőek el kapacitásbővítésre, innovációra, megújuló energiára és informatikai célokra. M. G.