Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-11 / 213. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2015. SZEPTEMBER 11., PENTEK A tisztelet és az empátia tartja a pályán KISÚJSZÁLLÁS Balog Zoltán, az em­beri erőforrások minisztere Tre- fort Ágoston-díjban részesítette Szabó Károlyt, a kisújszállási II- léssy Sándor Baptista Gimnázi­um, Szakközépiskola és Szakis­kola igazgatóhelyettesét.- Amikor megtudtam, hogy ilyen díjat kapok, rettentően örül­tem, mert úgy érzem, már az isko­lában és a megyében is van egy­fajta elismertségem, ismertsé­gem, a díj azonban egyfajta kife­jezése annak is, hogy az oktatás- szervezés területén jól munkál­kodtam - mondja a tanár úr, aki első diplomáját gépészmérnök­ként, házgyári szakon szerezte.- Az .egész életemet végigkísér­te, hogy szaladtam a szakmai tu­dás után - jelenti ki az ötdiplomás Szabó Károly, ciki munka mellett szerzett tanári diplomát. Ami­kor rábízták a kötő-varrógép-mű- szerész gyerekeket, beiratkozott a könnyűipari főiskolára, ahol szabni, varrni is megtanult. Ak­koriban fia, lánya ruháit is ő varr­ta, s közben ruhaipari mérnö­ki diplomát szerzett. Amikor hu­szonkét év után az iskolából át­ment a szolnoki kereskedelmi ka­marához, ahol felnőttek képzé­sével foglalkozott, 58 évesen Pé­csett andragógia szakos diplomát szerzett. Bár gyerekeit óvta a pe­dagógusi pályától, ők és párjaik is azok lettek. A tanár úrnak kifeje­zett hobbija nincs, de rettentően szeret építkezni. Segít az ismerő­söknek csempézni, burkolni, va­kolni. Szeret a barátokkal bográ- csolni, s közben jókat beszélget­ni is. Arra a kérdésre, mi tartja 40 éve a tanári pályán, csak két szót mondott: tisztelet és empátia. E szerint dolgozik nap mint nap. Szabó Károly az elismeréssel Egyre reménytelenebbnek látják a helyzetüket Félmilliókra várnak már tizenhat éve A kilencvenes években több száz család adott le sertése­ket Kisújszállásról egy szolno­ki cégnek. Az 1999 végén el­vitt több száz sertés árát nem kapták meg a gazdák, a bíró­sági tárgyalást hét éve felfüg­gesztették. Kerestük a felszá­molót, de a cikk megjelenésé­ig nem értük el. Daróczi Erzsébet erzsebet.daroczi@partner.mediaworks.hu KISUJSZALLAS SZOLNOK - Azt a bíróság már régen kimondta, jogos a követelésünk a szolno­ki céggel szemben - mondják a gazdák, akik ló éve várják a pénzüket. - Mindenfelé men­tünk segítségért, de azon túl, hogy sajnálatukat fejezték ki, nem kaptunk támogatást sehon­nan - mondja Simon János, Tóth Imre és Nagy Zoltán.- Mi munka mellett tartot­tunk sertéseket - veszi át a szót Zoltán. - Akkor építettük a há­zat, kicsik voltak a gyerekek, s hogy a 16-18 ezres fizetést pótol­juk, malacoztunk. Tíz évig a cég rendesen fizetett. 1999 aszályos év volt, sok volt a malac, takar­mány meg nem. Volt, amikor a kenyérrevalót is a takarmány­ra kellett költeni. Nagy keserve­sen felhizlaltuk a malacokat és az lett a vége, hogy 22 árát nem kaptam meg.- Hét éve olyan csend van, nem tudjuk hol tart az eljárás, annyira magunkra hagytak, hogy az felfoghatatlan. A tár­gyalásokon sem jutottunk so­sem előbbre, 2008 április 1-jén voltunk utoljára, akkor úgy jöt­tünk el, a felszámolás végéig fel­függesztették a tárgyalást - so­rolja Simon János.- Ha az ember kiszolgáltatott helyzetben van, nem igazán tud mit csinálni. Ahogy egy csapa­tot leadtam, megjött a pénz, ab­ból vettem takarmányt. Én is az utolsó szállítás árát nem kaptam meg. Felfoghatatlan, hogy hét éve nem szól hozzánk senki, mi­közben látjuk, hogy a kaposvári húsosoknak és Hajdú Bét-esek- nek fizettek. Jó lenne, ha a mi ügyünkkel is foglalkozna vala­ki - mondja Tóth Imre. Ezzel teljes mértékben egyet­ért Simon János, aki 1976 óta fog­lalkozik sertéstartással.- Tizennégy anyakocával kezdtünk, a szolnoki céggel éves szerződést kötöttünk. Egy dara­big jól is ment, leadtuk, 30 nap­ra fizettek. Aztán már 67 napra kaptam meg a pénzt, de megkap­tam. Nekem húsz sertést nem fi­zettek ki, hiába mentem a vágó­hídra, a biztonsági őrök be sem engedtek - sorolja János. - Ért­hetetlen, hogy 16 év óta nem kaptunk egy fillért sem, csak hi­tegetnek bennünket. Meddig le­het ezt velünk megtenni, hiszen emberi sorsokról van szó... A törvény szabályozza- A végelszámolási eljárást tör­vény szabályozza, határidők­kel - mondja dr. Mihály László ügyvéd. - A törvényt (és a cizel­lált folyamatot) alaposan meg­vizsgálva azonban rá kell jönni,, a tényleges befejezésnek nincs olyan abszolút, kógens határ­ideje, mely alapján ki lehetne jelenteni, hogy egy ilyen eljárás ennyi vagy annyi év alatt bizto­san befejeződik. A törvény su­gall egy kétéves határidőt, hi­szen a felszámolói zárómérle­get két éven belül el kell készí­teni. Ezt azonban jogorvoslattal úgy lehet megtámadni, hogy ezt követően olyan folyamat­blokkokra kényszerül a felszá­moló, illetőleg a bíróság, mely további éveket vehet igénybe, így fordulhat elő, hogy a tényle­ges folyamat több mint tizenöt éve tart. A hitelezők, akiknek a cég tartozik, kényszerűen vár­nak. A felosztási rend szerint amíg tart a felosztható vagyon, azok kapnak belőle, akik az előrébb lévő „lépcsőn1' állnak, ha a vagyon elfogyott, a lenteb- bi „lépcsőn” állók nem nyernek kielégítést. Helyi termékeknek adtak helyet KENDERES Két hete indult el a termelői piac, az új piacté­ren. A termelői piac előírásai­nak megfelelő településekről és helyből érkező őstermelők, családi gazdálkodók, valamint kézműves termékek készítői péntek délutánonként árulják itt portékáikat. Örül a lehető­ségnek a kenderesi Krokavecz Barnabásné (képünkön), aki fi­ával gazdálkodik. Népszerű dallamok csendülnek fel KISÚJSZÁLLÁS A jó estét nyár, jó estét Kisújszállás, mert még nincs vége a nyárnak című rendezvénysorozat keretében szeptember 11-én este hattól a Phoenix kórus ad rendhagyó hangversenyt a kisújszállási városháza parkjában található zenepavilonnál. A védőszentre emlékeznek KISÚJSZÁLLÁSA római katolikus egyházközség szeptember 13- án, vasárnap 17 órakor tart­ja templomának búcsúünne­pét a templom védőszentjé­nek, Boldogságos Szűz Máriá­nak tiszteletére. A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond a város új plébánosa, főtisztelendő Koltavári Attila atya. A szentmise végén szent­ségi körmenetet tartanak. Szántásból versenyeznek KENDERES A XXV. Jubileumi Or­szágos Szántóverseny Döntőjét Kenderesen tartják szeptem­ber 19-én. Ezen azok a szántó­mesterek vehetnek részt, akik a Regionális Döntőkön ered­ményesen szerepeltek. Kísérő rendezvények: mezőgazdasági gépbemutatók, fajtabemutató, főzőverseny, népművészeti és zenei programok, sétatraktoro- zás, lovas kocsizás, ekevasha- jító verseny, este tarlóbál. Tíszaigari mintára saját Minyonokat akartak és el is készítették Szalmafigurákat építettek Biztonságosabban közlekedhetnek KENDERES - Láttuk a tiszaiga- ri képeket a Minyonokról és megirigyeltük - mondja Bé­ni Lászlóné Edit, Rézműves- né Lakatos Piroska, Szilágyi Gyuláné Angéla és Losánsz- ky József -, így elhatároztuk, mi is készítünk hasonlóakat. A Start-munka keretében, a mezőgazdasági telepen dolgoz­nak, így ötletüket először a te­lepvezetőnek mondták el, aki támogatta őket, majd megke­resték Pádár Lászlóné polgár- mestert, aki szintén minden­ben a segítségükre volt. A bá­laszállítás, alkotás két nap volt, amihez nagyon sok segít­séget kaptak a kollégáktól is.- Még vannak terveink, hét­végére újabb figurát szeret­nénk a benzinkút melletti te­rületre - árulja el Edit.- A kreativitásunk, elköte­lezettségünk adott, már csak a megvalósítás van hátra. Pén­tek óta nagyon sok a pozitív visszajelzés, főleg a kisgyer­mekes anyukáktól, de a város­lakóktól is, többen fotózkod- nak a figurákkal. Ezt az önkor­mányzati területet szeretnénk kihasználni, már az évszakok­nak megfelelő figurákat is ter­vezünk, kenderesi jellegze­tességgel - mondja a kis csa­pat, akik munka után alkot­nak, hiszen napközben a me- A kenderesi Minyonok előtt az alkotók: Béni Lászlóné, Rézművesné zőgazdasági telepen van bő- Lakatos Piroska, Szilágyi Gyuláné és Losánszky József ven tennivaló. KISÚJSZÁLLÁS A város önkor­mányzata igyekszik a települé­sen a szilárd burkolatú utakat, járdákat karbantartani, s ha le­hetősége van rá pályázati for­rásokból, meglévő útalapokat is leaszfaltozni. Mint megtud­tuk, most újabb szilárd burko­latú úttal gyarapodott a város. A Kisújszállás-Püspökladány között zajló vasútfelújítás kere­tében lehetőség nyílt ugyanis arra hogy a város északi ipar­telepén és az ottani mezőgaz­dasági területek között vezető utak egy részét felújítsák. Egyes utakat kiszélesítet­tek, s földutak kaphattak így aszfaltburkolatot. Az új utak - amelyeket már az arra járók használhatnak is - a Malom ut­ca végénél lévő vasúti átjárótól biztosítanak szilárd burkolatú összeköttetést a Bárányér és a Falusziget irányába, mintegy két és fél kilométer hosszan. Szintén a vasút-rekonstrukciós beruházás keretében építik át a vasútállomás előtti teret, mely­nek keretében körforgalmi cso­mópontot alakítanak ki. A munkálatok ideje alatt a köz­úti forgalom folyamatosan bizto­sított, de kísebb-nagyobb forga­lomkorlátozásra az arra közleke­dőknek számítani kell. Az épít­kezés idején a Pillangó és a Ba­ross Gábor utcákban a megszo­kottnál nagyobb figyelemmel kell mindenkinek közlekednie. ИДНДи

Next

/
Thumbnails
Contents