Új Néplap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-10 / 212. szám
MEGYEI KÖRKÉP 11 2015. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Az én településem Rákóczifalván is gond, hogy a fiatalok egy része elvándorol Falu, de mégis város. Nem sok település dicsekedhet eme jelzővel, azonban Rákóczifalvára pontosan illik az iménti leírás. A Szolnoktól alig pár kilométerre fekvő kisváros mindennapjaiba pillantottunk be. Pabar Gyula pabargyula@hotmail.com RÁKÓCZIFALVAA 442-es főút mentén haladunk, két perc sem telik bele és azon kapjuk magunkat, hogy az egymást érő kamionokat számoljuk: egy, kettő, három, négy. Busz egyelőre nem jön, pedig úgy tűnik, lenne, aki vár rá. Pista bácsival ugyanis épp egy megállóban találkozunk. Az üldögélő férfi felpillant ránk.- Ott, azon a sarkon általános iskola volt sokáig, ellenben már jó ideje annak, hogy lebontották, csupán az „ezeréves” platánfák őrzik emlékét, hogy anno nebulók rohangáltak az udvaron - kapunk egy kis helyismereti felvilágosítást Pista bácsitól. jelenleg egy hatalmas szalmából készült maci foglal helyet a parkká átalakított terület közepén. Illetve egy 1881 feliratú tábla, amely a település elkereszte- lésének dátumát őrzi. Ráfordulunk a Rákóczi útra, irány a központ! Megérkezünk, de kevés emberrel találkozunk. Néhány közmunkás végzi munkáját a városháza előtti parkban. A piac felé fordulunk, azonban egy-két strázsáló kofától eltekintve senkit sem találunk ott.- Már csak megszokásból járok ki időközönként, most éppen ezt a pár szem paradicsomot próbálom eladni, de önök is láthatják, nincs, aki megvegye - mondja egykedvűen Marika. Mi sem gyarapítjuk itt tovább a létszámot, elköszönünk és felkeresünk egy cukrászdát. A Kiss házaspárt a helyieknek nem kell különösebben bemutatni, hiszen övéké a cukrászda emberemlékezet óta.- Mivel szolgálhatunk? - kérdi kedvesen Andrea a pult mögött álldogálva. Azonnal eszünkbe jut a hetvenes évek híressé vált kultuszfilmje, melynek egyik jelenetében a főszereplő állandóan froclizza a tengerparton stando- ló fagylaltárust: „pisztácia van?”. Mintha Andrea egyenesen a vesénkbe látna, kérnünk sem kell, máris kapunk tőle egy jó nagyЪОНАШ’С Torok Nora (balra) egy helyi cukrászdában dolgozik. Mar kilenc eve lakik a településen, amelyet izgalmasnak tart adag pisztácia fagylaltot. A kellemesnek mondható Idő ellenére nem hemzsegnek a vendégek.- Sokat számít, hogy megkezdődött az iskola - fordul felénk ismét Andrea. - Illetve be kell látnunk, hogy közeledik az ősz, lejár a fagylalt szezonja. Hamarosan megérkezik Török Nóri is, aki már harmadik esztendeje dolgozik a cukrászdában. Andrea elmondása szerint imád náluk dolgozni. Nóriék egy Karcag melletti kisfaluból települtek át szüleivel Rákóczifalvára.- Édesapám Szandaszőlősön született, rengeteg ismerőse lakik, illetve lakott Falván, vagyis mikor megérett benne a költözés gondolata, akkor nem lehetett kérdéses, hogy Bucsáról hová költözünk - meséli vidáman a frissen érettségizett leányzó. Mint megtudtuk tőle, már kilenc éve lakik a településen, eny- nyi idő alatt bőven volt alkalma megismerkedni a viszonyokkal. - Bármilyen furcsán is hangozhat, szerintem igazán mozgalmas kisváros, főleg így Bucsa után - teszi hozzá derűsen.- Az utóbbi években Nóriék- hoz hasonlóan sokan költöztek ide Rákóczifalvára a környező településekről, sőt ismerek olyat is, aki egyenesen Pestről jött ide a családjával - kapcsolódik a beszélgetésbe Pál. - Ami egyrészről érthető, hiszen csöndes település, tele kellemes emberekkel - mosolyog rá Nórira. - Továbbá nagy előnye, hogy közel van Szolnokhoz. Egész családias társalgás kezd kialakulni. Ezalatt szó esik sok mindenről: szórakozásról, elvándorlásról, fiatalokról.- Rengeteg mifelénk az eladó ház. Abban az utcában például, ahol mi lakunk, rengetegen árulják a lakásukat - szólal meg ismét Pál. - Nemrégiben a szomszédunkban lévő házba is új lakók költöztek be. Igazából nem csodálkozom rajta, ugyanis ezen a településen is felüti a fejét az elöregedés problémája. Az idősek nagy valószínűséggel már nem hagyják el Falvát, viszont a gyerekeik, illetve az unokáik sok esetben már el sem tudják képzelni, hogy itt állapodjanak meg. Nekem is vannak olyan ismerőseim, akiknek a gyerekei külföldön találták meg a boldogulásukat. Sajnos a tendencia nem sok jóval kecsegtet, ezért a feleségemmel közösen próbáljuk a gyerekeinket jobb belátásra bírni - osztja meg velünk gondolatait Pál. A fiataloknál maradva, felvetődik bennünk a kérdés, hogy miféle szórakozási lehetőségeik adódnak számukra a - Nóri szavaival élve - „mozgalmas" kisvárosban, tehát ismét a fiatal hölgyhöz fordulunk.- Ritkán járok el szórakozni, de amikor összefogunk a barátnőkkel, akkor vagy Szolnok vagy Martfű jöhet számításba, mivel Rákóczifalván korlátozottak a lehetőségek - jelenti ki határozottan. A délután folyamán egyébként egészen megélénkül a kisváros. Sokan bukkannak fel az utcákon, legtöbben a bolt felé kerekeznek. Megpillantjuk, ahogyan a Varsány Közösségi Ház előtt egy kisebb csoport gyülekezik.- Mi vagyunk a sakkszakkör! - töri meg a csendet egy férfihang. Tulajdonosát Kárpáti Sándornak hívják, ő vezeti a maroknyi társaságot, amelyet egy ifjú titán és egy éleme- dett korú úriember alkot. Kezdődik az edzés, betekintést nyerünk a sakk rejtelmeibe. Kárpáti úr - aki igazi megszállottja a sportnak - szóval tart minket, miközben a többiek a bábukat állítgatják. - Martfűről rendszeresen átjárok Rákóczifalvára versenysakkot oktatni a szabadidőmben, sőt az utóbbi időben már az általános iskolában is tartok edzéseket. A tőlem telhető módon próbálom népszerűsíteni a játékot. Mindeközben az asztalnál kezdetét veszi a generációk közötti csata.- A kissrácot Kővári Csongornak hívják - mutat a tizenkét éves, szemüveges fiúra. - Bátran állíthatom, nagyon tehetséges fiúról van szó. Legutóbb az ifjúsági olimpián és a Jász-kupán is előkelő helyezést ért el - büszkélkedik edzője, Kárpáti Sándor. Különleges hangulatú a tanösvény Amikor utunk végén elbücsu zunk a sakkszakkór tagjaitól, is mét felkerekedünk, a követke zó utunk a tanösvényhez vezet. A kiépített nyomvonal több kilométer hosszan terül el, mindvé gig a Tisza vonulatát követve. Ki rándulóknak és kikapcsolódni vágyóknak egyaránt felüdülést nyújt. A kilátóból gyönyörű kiló tas nyílik a határra. Innen fent- ről minden olyan távolinak tűnik. Nem látszanak a kátyúkkal tarkított utak, nem hallatszanak a zajos kamionok, óhatatlanul csakis a lenyugvó napot figyeljük, miközben az tovatűnik a horizonton. Akadt olyan is, aki egyenesen Pestről jött ide a családjával.
