Új Néplap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-06 / 183. szám
2015. AUGUSZTUS 6., CSÜTÖRTÖK SIOINOH A Szigligeti Színház szervező- és jegyirodájában tegnap folytatódott a 2015-2016-os évad bérleteinek értékesítése. Délután az új bérleteseket Bot Gábor színművész fogadta és dedikálta nekik a bérletüket. A mai napon Barabás Botond színművész várja az évad leendő nézőit dedikálásra. A mindennapos éneklés bevezetését tervezik Dalos hétköznapok Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a napokban azt nyilatkozta, hogy a tárca tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban. A testnevelésórák mintáját követő mindennapos énekórák víziója nem aratott osztatlan sikert. Kovács Berta irottszo@index.hu MSZ-NA6YKUN-SZOLNOK A miniszter később cáfolta, hogy a tanórák számát akarnák gyarapítani, azt azonban fontosnak tartják, hogy mindennap énekeljenek a gyerekek. Vajon megyénkben miképp állnak e kérdéshez?- Nem tudom, mennyire terhelhetők még a gyerekek - vélekedett Varga Józsefné, a Tószegi Általános iskola igazgatónője de ilyen alapon akár minden tantárgyra javasolhatnák, hogy legyen minden nap. Én is imádom a zenét, így biztos nem zárkóznék el a mindennapos éneklés bevezetése elől, de úgy gondolom, nem ez most a legégetőbb probléma a közoktatásban. így is változatos énekórát kell tartani, ha le akarjuk kötni a diákokat. A tanulók egy része szívesen énekel, hangszeres oktatásra is eljár, nálunk is lehet választani gitár-, furulya-, zongoraoktatás közül, és nem véletlenül hoztak létre ének-zene tagozatos iskolákat. De mindenkinél erőltetni nagyon rossz ötletnek tartom. Nyilván a pedagóguson is múlik, hogy mennyire sikerül megszerettetni az éneklést, de úgy vélem, inkább arra kell minél több módot találni, hogy választható foglalkozások formájában mélyedhessenek el jobban a zenében az érdeklődők.- Nagyon egyetértenék a mindennapi énekléssel, a gyerekek fogékonyak erre - fejtette ki Cinka István, a zagyvarékasi iskola tanára. - Nekem is volt olyan hátrányos helyzetű fiú tanítványom, akiről nem is gondoltuk volna, de meglepő módon ő énekelte leglelkesebben a ballagási dalokat. Óvatosan kell azonban hozzányúlni a kérdéshez, a kötelező feladatokkal szemben nagyobb az ellenállás. A megfelelő motiváció itt is a kulcs, a gyerek számára élményszerűvé kell tenni az éneklési alkalmakat, hogy örömük teljen benne. Egyébként ez Is pont olyan tevékenység, amellyel sikerélményhez juthatnak a gyengébb képességű tanulók is; tapasztaljuk nem egyszer, hogy lelkesednek olyanok is, akikről nem is gondolnánk. Nekem sem volt zenei hallásom, de emlékszem, ennek ellenére szerettem énekelni. A régi munkadalok is a legősibb énekek közé tartoznak, részét képezték a hétköznapi életnek, nagyobb lendületet adtak a munkához. Jó lenne a hagyományőrző csoportokat bevonni, az iskolai órarendbe nehéz lenne beilleszteni. Örülök, hogy ilyet terveznek, de csak kidolgozott formában, lassan, fokozatosan, átgondoltan érdemes bevezetni. A nyolcvannegyedik évét taposó dr. Csikász Sándor oszlopos tagja a szolnoki MÁV Férfikórusnak és a Kodály Kórusnak.- Én megelégednék azzal is, ha hetente két énekórát tartanának alsó és felső tagozatban is. A zenével való ismerkedés kiskorban kezdődik és befejeződik a kilenc- venvalahány éves öregembereknél; heti két óra akár az utóbbiaknál is elkelne. A mindennapos éneklés az iskolában már eró'lte- tettnek tűnik, a végén úgy megutálnák a gyerekek, hogy csak na!- Ha mindenki naponta tíz percet énekelne, biztos, hogy tisztulna a lelke - fejtette ki röviden Hegyiné Mladoniczki Éva, a Szanda- szőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónője. Inkább ének, mint matek- Mindennap szoktam énekelni, tudok egy csomó számot fejből. Korábban iskolai énekkarra is jártam, de azt annyira nem szerettem. inkább a hiphop meg a rock áll hozzám közel - árulta el a felső tagozatos Zsuzsi. - Én nem bánnám. ha lenne mindennap énekóra, inkább az, mint a matek vagy fizika. De azt utálnám, ha a szünetet énekléssel kéne tölteni vagy kötelező délutáni programként vezetnék be. De a mi korosztályunk annak örülne igazán, ha a mai menő énekesek számait is betennek a tananyagba! - tette hozzá a lány. Időseknél is elő lehetne írni a napi éneklést. Konyhai idegen Gécs Dániel daniel.gecs@mediaworks.hu É hes vagyok, úgyhogy megnézem a telefonomon egy alkalmazásban, hogy ki és mit főz éppen a közelben, bejelentkezem, és tíz perc múlva ott ülök egy vadidegen asztalánál, és eszem a főztjét - ezzel a felütéssel közölt cikket az Index a minap arról az új alkalmazásról, ami elképesztő gyorsasággal zakatol a siker felé vezető úton. Az egyébként magyar fejlesztők által kitalált program különlegessége elsősorban abban rejlik, hogy közelebb hozza egymáshoz a házigazdákat, a kisebb társaságokat, tehát egyfajta közösségformáló erővel bír. Emellett jó szolgálatot tehet azoknak is, akik éttermet szeretnének nyitni, hiszen mi mással lehetne legjobban letesztelni a konyhaművészetünket és az otthoni vendéglátásban szerzett tapasztalatainkat, mint meghívni valakit, akire főzhetünk? Az egész ráadásul szinte nulla befektetéssel valósítható meg, hiszen mindössze egy okostelefonra van hozzá szükség - no persze azért nem árt, ha az ember főzni is tud mellette, vagy legalábbis ehető dolgokat tud összeállítani, hiszen a rendszerrel és a meghívott vendégekkel való hosszabb távú együttműködéshez egyebek mellett erre is szükség van. Ha pedig beválik a főztünk, jó pontokat szerezhetünk a másiknál, amit később remélhetőleg ő is meghálál egy finom vacsorával. Apropó vacsora: tűnődöm, hogy mivel lephetném meg ma este a kedvesem, bár a legutóbbi konyhai produkciómat elnézve azt hiszem, inkább maradok a jól bevált formulánál: étterembe megyünk. így biztosan nem csapom a falra a serpenyőnyi forró olajat, és az azt követő sikálást is megúszom. Nem árt, ha az ember főzni is tud mellette Véget ért a katonai nyári egyetem SZOLNOK Nyolcvan hallgató végezte el sikeresen az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár kulturális alosztálya által szervezett Euroatlanti Nyári Egyetem egyhetes továbbképzését Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban. Az idei kurzus tematikája négy nagy, jelentős témakört ölelt át, közte olyat, mint „Regionális biztonsági kérdések és válságkezelés”. Dr. Tálas Péter, az egyetem rektora az idei kurzus egyik legnagyobb sikerének azt tekintette, hogy azon a korábbi évekhez képest lényegesen több katona vett részt. Ennek hatása a közös munka eredményességén, az intenzív beszélgetések, viták mélységén és színvonalán is érzékelhető volt - írta a honvédelem.hu. ÚN Egyszerűen elvitte a kocsit TISZAROFF A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy tiszaroffi lakos ellen. A 27 éves férfi augusztus 4-én 2 óra körüli időben Tiszaroff egyik utcáján parkoló, nyitott állapotban lévő személygépkocsiba beült, majd a benne lévő indítókulccsal beindította a járművet és elhajtott. Nem sokkal később a férfi Tiszaburán egy árokba hajtott, majd gyalogosan elhagyta a helyszínt. A járőrök még a közelben elfogták a férfit, akit előállítottak a Kunhegyesi Rendőrőrsre. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt írni: tatott. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a tiszaroffi lakost, aki vezetői engedéllyel sem rendelkezett. ÚN Több kerékpáros a Tisza-tó körül KISKÖRE Elképzelhető, hogy idén minden eddiginél több biciklis túrázik a tavat körülvevő töltéseken, az idei első félévi adatok legalábbis erre utalnak. 2015 januárjától június végéig ugyanis 8700 kerékpárost számláltak a Kiskörei Duzzasztóműnél, július 19-ig pedig összesen 10 714-e hajtottak át az üzemi hídon drótszamáron. A KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnöksége 2008 óta kíséri figyelemmel a tó körül, s a duzzasztóművön áthaladó kerékpáros forgalmat, amely az elmúlt hét év alatt két és félszeresére bővült. Munkatársaik az utóbbi években kérdőívvel szólították meg a vízlépcsőn áthaladó bicikliseket, hogy megismerjék véleményüket, tapasztalataikat. A felmérés hasznos információkkal szolgál nem csak turisztikai szempontból, hanem - a Ti- sza-tavat üzemeltetőként - a vízügyi igazgatóságnak is, például a közlekedésszervezés vagy a hulladékelhelyezés témakörében. Míg az első (nem teljes) évben, 2008-ban 6800, 2009-ben már 12 167 biciklist regisztráltak, 2010-ben viszont az árvíz miatt 6691-re esett vissza a létszámuk. Aztán 2011-ben 11 214,2012-ben pedig - az eddigi rekordot jelentő - 18 355 kerékpárost számoltak. 2013-ben 16 143, 2014-ben pedig 16 162 bicajos élvezte két keréken a Tisza-tó szépségeit - számolt be róla a Kötivízig. Sz. Zs. Megkérdeztük: legyen-e mindennap énekóra? NAGY ANETT, KARCAG: - Én helyeslem az ötletet, miszerint több énekóra legyen, az alapműveltséghez a zenei is hozzátartozna. Ma azt látom, hogy még a Kodály-módszert sem ismerik a gyerekek, nem hallottak a Négy évszakról vagy Csajkovszkijról, s ez számomra nagyon szomorú. Ha a művészeti órákon is lenne énekelmélet és éneklés, az talán javítana a helyzeten. ÁDÁM ISTVÁN, ALATTYÄN: - Azt gondolom, hogy egyáltalán nincsen szükség minden nap énekórára. Szerintem a napi teendők sorában egészen másra is lehetne fordítani azt az időt, energiát, amit nap mint nap az éneklésre szánnak. A már meglévő énekórák mellett inkább gyakorlati ismereteket is adó tananyag megszerzésére kellene az időt fordítani. ВАТА ZOLTÁN, SZOLNOK: - Mindennap az ovisok énekeljenek, úgy tudom, ők énekelnek is. De a nagyobbakat, iskolásokat kényszeríteni nem kell az éneklésre. Én, mondjuk, szerettem annak idején az énekórát, mert ott lehetett pihenni, nem vették komolyan. A mindennapi éneklés ötletét viszont támogatom; az én lányom is ének szakos tanárnak készül, most felvételizett. LUKÁCS ERZSÉBET, SZOLNOK:- Nem rossz ötlet, de annyira azért nem is jó elgondolás. Az biztos, hogy vidámabbak lesznek a gyerekek az énekléstől, de kényszeríteni azért mégsem lehet őket, hogy akkor most énekeljenek. Az óraszám már így is sok, de szünetben sem lenne jó, mert mikor pihenjenek meg egyenek? Úgyis annyira leterheltek a tananyaggal.