Új Néplap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-28 / 201. szám
2015. AUGUSZTUS 28., PÉNTEK mozaik g SZTÁRSÁV Búcsúzik a country dívája Az itthon kevéssé beágyazott amerikai műfaj képviselőjeként ma is játsszák a kereskedelmi rádiók Shania Twain dalait, aki holnap ötvenedik születésnapját ünnepelheti. Az énekesnő a közelmúltban indult - búcsúnak szánt - turnéra, amellyel október végéig járja az Egyesült Államokat. Tinibálvány lehetett volna? Még tinédzserként felkérték a Backstreet Boys tagjának Ryan Gos- lingot. Az Os- car-jelölt színész egyik szomszédja volt a már alakuló fiúcsapat egyik alapembere, aki Goslingot is hívta, de először nemet mondott, majd később belement volna, de már nem vették be. Az ötfős csapat végül lemezek millióit adta el. Spice Girls Posh nélkül? Az első album megjelenésének 20. évfordulójára újra összeáll a brit Spice Girls, de Victória Beckham nem lesz benne a formációban. Az egykori Posh Spice legutóbb a 2012-es londoni olimpia záróünnepségén lépett fel a többiekkel, de lapértesülések szerint Mel B, Mel C, Geri Halliwell és Emma Bun- ton úgy döntött, jövőre nélküle is ünnepelni akarnak. Baráti vitából indult, világszerte siker lett A rekordhajszolók igazi bibliája Az egyre elképesztőbb emberi teljesítményeket immár hat évtizede rögzíti a Guinness Rekordok Könyve. Nógrádi László laszlo.nogradi@mediaworks.hu LONDON A héten hatvanéves fennállását ünneplő rekordgyűjtemény eredettörténete ma már legenda - amint az az MTI összeállításából kiderül. 1951. november 10-én az írországi Guinness sörfőzde akkori vezetője, Sir Hugh Beaver egy vadászaton összeveszett barátaival azon, hogy melyik európai vadmadár lehet a leggyorsabb. A megválaszolatlan kérdés sokáig nem hagyta nyugodni és az akkoriban létező kézikönyvekben sem lelt segítségre. Az is eszébe jutott, hogy a pútokban szenvedélyesen fogadó britek és írek vitáinak lezárását is megkönnyítené egy ilyen adatgyűjtemény, amely a kocsmai fogadási kedvre és a gyár sörének ismertségére Is kedvező hatást gyakorolna. A rekordok összeállítására a McWhirter ikreket kérte fel, akik Londonban tény-és adatszolgáltató ügynökséget működtettek. Ross és Norris 1954 augusztusára készült el a Guinness Book of Records című adatgyűjteménnyel, amit reklámcélból először ezer példányban terjesztettek ingyenesen. A következő év augusztusában adták ki az első keménykötésű, 198 oldalas rekordgyűjteményüket, amely karácsonyra könyvsiker lett. Egy elképesztő teljesítmény a sok ezerből: a panamai \ 4 Andres Gardin kókuszdiókat ;;s hámoz meg pusztán a fogaival - a hatvanéves erőember hat óra alatt 500 darabbal végzett A Guinness Records név (amely időközben el is különült a sörmárkától) az elmúlt évtizedek alatt fogalommá vált. Indítottak televíziós rekordműsort is, 2005 óta pedig minden év november 9-én megrendezik a saját rekordos világnapjukat is. A könyv egyébként magában is önálló szócikket szerzett, minden idők legnagyobb példányszámban eladott könyve lett. A lopási statisztikát illetően is éllovas, az amerikai közkönyvtárakból leggyakrabban elemeit kötetek közt jegyzik. Hatalmas divat lett a versengés Az eredetileg listaszerű kiadványt a 90-es évekre gazdagon illusztrált albummá alakították. A rekordok többségét már évtizedek óta nem is rögzítik automatikusan a könyvben és a 2000-ben elindított webolda- lon, a bekerüléshez külön jelentkezni kell. Évente átlagosan 174 országból 50 ezer rekordot jelölnek a gyűjteménybe, bekerülni 4000 tud. A rekordállítás hitelesítése szigorú szabályok szerint, bírák közreműködésével zajlik. Etikai okokból (mint például az állatok védelme) és az egészségügyi kockázatok (például evési, ivá- si vagy dohányzási csúcsteljesítmények) miatt számos korábban teljesített rekordot kivettek a felülmúlható kihívások köréből. A 20 nyelven kiadott könyvet tavaly 2,7 millió példányban forgalmazták, összesen eddig mint 134 millió példányt adtak el. POÉNPERCEK Éjszaka cseng a telefon. A férj veszi fel, zsémbesen toleszól, majd ingerülten felcsattan:- Mit tudom én! Mit gondol, mi vagyok én, meteorológus? Azzal lecsapja. A felesége félálomban kérdezi:- Ki volt az, drágám?- Á, biztos téves hívás. Valami hülye az iránt érdeklődött, hogy tiszta-e a levegő. Elkészítik a világ legnagyobb számítógépét, ami már mindent tud. Az átadási ceremóniára újságírókat is meghívnak, akik tesztelhetik a gép tudását. Az egyik elhatározza, hogy megtréfálja a gépet:- Hol van az apám? - írja be a billentyűzeten. A számítógép néhány másodperc után nyomtatja is a választ:- Floridában horgászik.- Ez egy buta gép - mondja az újságíró a többieknek.- Megette ezt a beugrató kérdést, apám ugyanis már meghalt. Az egyik programozó mondja neki, hogy a gép talán félreértette a kérdést, próbálja meg másként megfogalmazni.- Hol van anyám férje? - teszi fel a kérdést a trükkös újságíró. Ismét néhány másodperc gondolkodás, majd jön is a válasz:- Anyád férje 3 éve meghalt, apád meg még mindig Floridában horgászik. Két képviselőjelölt beszélget:- Én mindent elkövetek a népszerűségemért. Ha például étteremben vagyok, soha nem mulasztom el a pincérnőt megkérni, hogy szavazzon rám.- Én kicsit másképpen dolgozom - mondja a másik. - Ha étteremben vagyok, mindig adok a pincér nőnek 20 forint borravalót, és azt mondom neki, hogy szavazzon rád! A Tussaud-panoptikum hat színész szobrait állítja ki egyszerre Együtt lesz az összes Bond Dopeman jól él Duhajban Magánkoncertet ad egy sejk családjánál Dopeman. A magyar rap- pert a sejk egykor itt tanuló és a zenéjéért rajongó fia hívta meg és a gázsija mellett minden költségét fedezik, ahogy ajándékokkal is elhalmozzák. A gazdag család korábban amerikai raplegendá- kat is vendégül látott. LONDON Először és csak rövid ideig lesz együtt látható mind a hat Bond-színész viaszszobra Madame Tussaud panoptikumában ősszel, a 007-es ügynök legújabb filmjének bemutatóján. A titkosügynököt jelenleg megformáló Daniel Craignek már van szobra a népszerű látványosságban, de a Spectre című film október 26-i premierje remek alkalmat nyújt a panoptikumnak, hogy még több vendéget vonzzon. Sean Connery, George Lazen- by, Roger Moore, Timothy Dalton és Pierce Brosnan viaszmásán még dolgoznak a mesterek. A figurákat október 17-től lehet megtekinteni. A szobrok ruháit az Oscar-díjas jelmeztervező, Lindy Hemming készíti a filmekben viselt eredeti szmokingok alapján. A színészek közül George La- zenby modellt ült a szobrászoknak, a többiek mását a megadott méretek alapján kell elkészíteni. „Mindenkinek megvan a kedvenc 007-ese, legyen az, akinek filmjein felnőtt vagy az, akit először látott a vásznon” - mondta Edward Fuller, a londoni Tussaud-panoptikum igazgatója. „Nálunk nagy hagyománya van a Bond-figuráknak, de ez lesz az első alkalom, hogy a rajongók mind a hat színészt együtt láthatják” - fogalmazott az igazgató. MTI Idén már hetvenedik évét ünnepli a spanyolok ikonikus, féktelen fiestája Paradicsomcsata határok nélkül BUNOL A spanyolországi Valencia tartomány festői városkája vörösben úszik: ezekben a napokban zajlik ugyanis az augusztus végi fiesta. Az ünnep itt különösen színes, hiszen a Tomatina, azaz a paradicsomdobálás csábít tömeget a városba. Maga a „világ legnagyobb kajacsatája” néven emlegetett pa- radicsomhajigálás a hagyományok szerint augusztus utolsó szerdáján veszi birtokba a várost, de az ünneplés egész héten szórakoztatja a közönséget. Idén hivatalosan hetvenéves a Tomatina, bár az eredetét többen vitatják. A szervezők szerint 1945-ben pár helyi fiatal szólal- kozott össze egy utcai zöldségespultnál ott kezdődött a dobálózás, amit a következő évtől viccből megismételtek. Egy másik verzió szerint a helyi vezetőkkel elégedetlen polgárok dobálták meg az elöljárókat paradicsommal, ebből nőtt ki a szokás, de az bizonyos, hogy az évtizedeken keresztül előbb üldözött, majd megtűrt hóbort idővel hírhedt, majd híres lett. A múlt század 90-es évei óta igazi turistalátványosság, ami hetekre megtölti a tartomány szálláshelyeit, de a tömeget tavalyelőtt óta szabályozni is kell. Idén 22 ezer belépőt adtak el, a „hajigálójegyek” már hónapokkal ezelőtt elfogytak. Maga a paradicsomcsata is erősen kontrolA dobálózás után paradicsompüré borítja az utcákat és a fesztiválozókat Iáit: csak előzőleg szétnyomott gyümölcsöt (és kizárólag paradicsomot) lehet eldobni, a csata elejét-végét jelző pisztolylövések közt mehet csak az őrület. Persze az egyórás csata után is van látnivaló: a paradicsommasszában úszó utcákon tömegek hempergőznek a vörös lében, amely a városképnek is jót tesz, persze a tűzoltófecskendős lecsapatás után. Szakértők szerint Bunol utcáinak köveit a rengeteg paradicsom - idén 145 tonnát hajigáltak szét - savas leve tartja fényesen. Idén egyébként az eseményt a Google Street View kocsija is meglátogatta, de a kocsi és kamerái is megrongálódtak. MW Telefon segít a kutyákon a bajban BUDAPEST Kutya-elsősegélynyújtásban segítő telefonos applikációt mutatott be a Vigyél Haza kutyakereső alkalmazás a Vigyél Haza Alapítvány és a Tele- nor együttműködésében. Az egyedülálló applikáció elveszett kutyák megtalálásában, új eb örökbefogadásában, kutyabarát szállás és étterem keresésében és mostantól kutya-elsősegélynyújtásban is azonnali segítséget nyújt. Az alkalmazás a kutya-elsősegélyről szóló oktatóanyaggal egészült ki, ami alapján a gazdik azonnali segítséget nyújthatnak bajbajutott vagy sérült állatoknak - közölte az alapítvány. Az alkalmazást már több tízezren letöltötték. A Vigyél Haza kutyakereső alkalmazás két évvel ezelőtt mutatkozott be. Eddig 4711 felelős gazdi töltötte fel a rendszerbe saját kutyáját, hogy ha az netán elkóborolna, azonnal értesíthesse erről a közelben tartózkodókat. Több száz olyan házi kedvencet regisztráltak, amelyeket kóborolni láttak valahol a közelmúltban, valamint amelyeket megtalálójuk átmenetileg befogadott. Az applikáció az örökbeadást is segíti: máig összesen 32 men- hely, állatvédő szervezet regisztrálta jelenleg 1010 gazdira váró ebét. MTI