Új Néplap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-28 / 201. szám

PPP-konstrukciók miatt, százmil- liárdot is meghaladó éves kiadást örökölt a kormány 2037-ig. Év vé­gére 500 milliárdos összegű ki­írás jelenik meg a magyar piacon 220 kilométer útszakaszra. Szep­tembertől írhatják ki a pályázatot az M30-as országhatárig húzódó szakaszára, az év végén a Buda­pest Vác közötti 2A továbbfejlesz­tésére М2 néven, az M4-es Pest megyei, illetve Berettyóújfalutól az országhatárig tartó szakaszá­ra, valamint a Debrecen és Berety- tyóújfalu közötti M35-re. A követ­kező években megépülhet a ko­máromi és a kalocsai híd. Az Ml-es 2x3 sávosra bővítését Tatáig az út forgalmi viszonyai indokolják. A bővítéshez a Junc- ker-csomagból szeretnének forrá­sokat szerezni, de ha nem sikerül, hazai forrásból finanszírozhatják a beruházást. Mílliárdok kerékpárutakra Magyaror­szágon 2010 óta mintegy 800 kilomé­ternyi kerék­párút épült. Az augusz­tus végéig nyitva álló Tasó László határidőig államtitkár eddig beér­kezett pályázatokkal összesen 7,5 milliárd forintot tudnak fel­használni kerékpárút építésé­re még az idén. Tasó László államtitkár tegnap közölte, az év végére meg fogja halad­ni a 10 milliárd forintot a ke­rékpárutakra fordított összeg. Új gyorsforgalmiút-kategóriát vezetne be a fejlesztési tárca, a 2X2 sávos, leállósáv nélküli út 25-30 százalékkal olcsóbb len­ne. Szeptemberben kiírják az épí­tési közbeszerzéseket. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Bővítené a gyors- forgalmi utak típusait a Nemze­ti Fejlesztési Minisztérium, az autópálya és az autóút mellé ja­vasolt harmadik kategória, az M gyorsút megépítése 25-30 szá­zalékkal olcsóbb lehet a jelenlegi­nél - jelentette be tegnap a közle­kedéspolitikáért felelős államtit­kár. Tasó László elmondta, az M gyorsút 2x2 sávos, fizikai elvá­lasztással épített, leállósáv nélkü­li gyorsforgalmi út lesz, amelyen lehet szintbeli kereszteződés, kör­forgalom, valamint a települések közelében jelzőlámpás irányítás. M gyorsút lehet az M44-es és az Eger és Kaposvár bekötését biztosító út, de felülvizsgálják a jelenlegi terveket is, hol van lehe­tőség a bevezetésére. Az M4-esen az Üllő és Cegléd közötti 48 kilo­méteres szakaszon csökkentett műszaki tartalmú gyorsforgalmi út fog megépülni. Egyértelmű cél 2018-ig Szolnok bekötése. 2020-ig 515 kilométer gyors- forgalmi utat építenek. Az új uniós támogatási időszakban 2020-ig 465 milliárd forint jut­hat közútfejlesztésre, ehhez a kormány saját forrásból legalább nettó 750 milliárdot tesz hozzá. Tasó szerint az előző támogatási időszakban - ekkor mintegy 800 milliárd forint állt rendelkezésre közútfejlesztésre -, az előző kor­mányok által kötött előnytelen 2015. AUGUSZTUS 28., PÉNTEK Czomba: két és fél év, 80 ezer új munkahely BUDAPEST A júniusi adatok alap­ján több mint 850 ezer munka- vállaló után vették igénybe a munkahelyvédelmi akcióterv kedvezményeit - vont mérle­get az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitká­ra. Czomba Sándor szerint az el­múlt két és fél év alatt csaknem 300 milliárd forint maradt így a munkáltatóknál. Kiemelte: a program a munkahelyek vé­delme mellett újakat is teremt, a támogatás segítségével csak­nem 80 ezer munkahely jött lét­re. Az államtitkár szerint meg kellene vizsgálni a program ki- terjesztésének lehetőségét. Fel­idézte: a szabad vállalkozási zó­náknál ez megtörtént, a mező- gazdasági vállalkozások pedig júliustól kaptak lehetőséget a kedvezményezetti kör bővítésé­re. „Célszerű megvizsgálni azt is, hogy közfoglalkoztatottak al­kalmazása esetén kiterjesszék a munkahelyvédelmi akcióterv kedvezményeit erre a rétegre” - közölte. A program első évében, 2013- ban 97 milliárd forint maradt a versenyszféra érintett mun­kaadóinál. Tavaly az összeg megközelítette a 125 milliár­dot, idén az első hat hónapban pedig újabb 65 milliárd forin­tot hagyott a munkahelyvédel­mi akcióterv a munkáltatóknál. Két és fél év alatt így mintegy 290 milliárd forintos adócsök­kentéshez jutottak hozzá a ha­zai gazdasági szereplők. MTI GAZDASAG BET-áruszekció (forint/tonna, 2015. augusztus 27.) Danim Ui elsz­ór (Ft) MALMI BÚZA 2015. szeptember 51000 MALMI BÚZA index 2015. szeptember 51000 TAKARMÁNYBÚZA 2015. szeptember 45900 TAKARMÁNYKUKORICA 2015. szeptember 45700 TAKARMÁNYKUKORICA 2015. member 47000 TAKARMÁNYKUKORICA 2015. december 47500 TAKARMÁNYKUKORICA index 2015. szeptember 45700 TAKARMÁNYKUKORICAindex 2015. november 47000 TAKARMANYKUKORICA index 2015. december 47500 TAKARMÁNYÁRPA 2015. szeptember 42900 OLAJ NAPRAFORGÓ 2015. október 105000 OLAJNAPRAFORGÓ index 2015. október 105000 REPCE 2016. március 110000 FORRÁS: BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam (2015. augusztus 27.) □ «/Ft EJs/Ft 313,76 4,85 Ft 278,08-0,82 Ft CHF/Ft 291,49 5,67Ft 1,1216 0,0160 USD Valutaárfolyamok (forint/euró, 2015. augusztus 27.) ШШШ Vételi Eladási I Budapest Bank 306,91 325,89 CIB Bank 303,62 328,92 Citibank 301,68 327,77 Erste Bank 307,54 325,26 FHB Bank 306,84 325,16 K&H Bank 307,30 325,00 MKB Bank 306,45 326,05 OTP Bank 305,91 323,54 Raiffeisen Bank 306,58 325,54 MEGJELENT A magazin A sportfogadók kézikönyve Statisztikák • Tippek • Elemzések • Ötletek Van tippünk hozzá: • Roma - Juventus • Colorado - Kansas City Csak 249 Ft! Keresse MINDEN PÉNTEKEN az újságárusnál! Щ Újfajta ISHíiLHin Ш gyorsforgalmi utak Щ épülhetnek '■ Щ - Olcsóbban НЕИИ

Next

/
Thumbnails
Contents