Új Néplap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-19 / 194. szám

HIRDETÉS Ügyfélszolgálati telefonszámunk: EGY PERCBEN 2015. AUGUSZTUS 19., SZERDA • XXVI. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM. ARA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT Bőven terem a kertjük KARCAG Kovács Szilvia alpolgármester „A legszebb konyhakertek” - Magyar- ország legszebb konyhakertje program­ban való részvételre, a karcagi minta- programhoz való csatlakozásra hívta fel idén is az önkormányzatokat. A ver­senyre öt ország - hazai, erdélyi, vajda­sági, angol és lengyel - 234 településé­ről 2207 kertet neveztek. Karcagon 72- en, köztük két korábbi országos győztes is versenyez. ► 4 Kivitték a tankönyveket MAGYARORSZÁG A 2015/16-os tanév­ben az általános iskolák első há­rom évfolyamának diákjai már in­gyenesen kapják meg a könyveiket. A rendszeres gyermekvédelmi ked­vezményre jogosultak és a nagycsa­ládosok továbbra is ingyenesen vagy jelentős támogatással jutnak tan­könyvekhez, a köznevelésben tanu­lók mintegy 63 százaléka kapja meg így a köteteket. Ebben a tanévben ál­talában 12 ezer forint lesz egy tan­könyvcsomag ára. ► 6 Jó reggelt! V an az úgy, hogy az embernek se kedve, se ideje nincs elmenni a pi­acra vagy a város túlsó felében ta­lálható, olcsó zöldségeshez. Ilyenkor az egyéb árucikkek mellett - még ha némi­leg drágább is-a hipervagy a szuper­marketben kerül a kosárba a heti szük­séges zöldség-és gyümölcsáru. A minap karfiolt vadásztam az egyik nagyáruház­ban, s hamar megakadt a szemem a sze­gényes kínálaton. Öt-hat fej árválkodott mindössze a ládában, az árat viszont se­hol nem láttam. Bizonytalan voltam, így inkább a legkisebb fejet zacskóztam be, s tettem a mérlegre. Nem leltem azonban a kódját, így segítséget kértem egy eladó­tól. „Darabáras" - mondta rögtön a gon­domat látva, én meg azzal a lendülettel a legnagyobbra cseréltem ki féltenyérnyi, kis választottam. Sz. Gy. A párádéra készülnek SZOLNOK Tegnap délelőtt helikopterek, motorcsóna­kok és katonák jelentek meg a Tisza fölött és a ví­zen, hogy gyakorolják a holnap délutáni vízi és légi parádé elemeit. Az érdeklődők csütörtökön 17 óra 15 perctől láthatják a vízi és légi parádét. Böjté atya: csak olyan dolgot csináljunk, amit szeretünk! JÁSZAPÁTI - Nem hiszem, hogy a Kárpát-medencében lehet­ne külön-külön magyar, jász, kun, cigány, vagy akár külön szlovák, szerb, román tündér­kertet, ha úgy tetszik, Isten országát létrehozni. Ezt csak együtt, közösen tudjuk megva­lósítani - vélekedett Böjté Csa­ba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létre­hozója Jászapátin. A szerzetes a helybeliek meghívására lá­togatott el a városba és tartott szentmisét. ► 5 SZOLNOK A kilencvenötödik születésnapját ünneplő Veres Józsefnét köszöntötték tegnap az Eötvös téri idősek otthonában. Képünkön Lídia néni az otthon dolgozóival látható az ünnepségen. Váratlanul lefejelte a fiatalt T1SZATENYŐ A Törökszentmik­lósi Rendőrkapitányság eljá­rást indított K. Pál tiszatenyői lakos ellen. A 47 éves férfi au­gusztus ló-án 20 óra körüli időben Tiszatenyő egyik csalá­di házának udvarán, beszélge­tés közben, előzetes szóváltás nélkül lefejelt egy 17 éves ceg­lédi fiút. A hozzátartozók érte­sítették a mentőszolgálat mun­katársait, akik a sérültet ellát­ták és kórházba vitték. A be­jelentést követően a rendőrök augusztus 17-én a lakcímén el­fogták és a Törökszentmikló­si Rendőrkapitányságra előál­lították a bántalmazót. A nyo­mozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták. ÚN Napközben zárva lesz a Sóház út SZOLNOK Jövő hét hétfőtől a Só­ház úton mindennap, így hétvé­gén is pollerek zárják le a for­galom elől az útszakaszt reggel 8 és 17 óra között. Hogy miért vált újra szükségessé az utca le­zárása, erről kérdeztük Pókász Endrét. A polgármesteri hivatal sajtóreferense elmondta, a bel­városi rehabilitációval a Sóház út és környéke forgalomcsillapí­tott övezetté vált. Ennek kiala­kításában jelentős szerepe volt a pollereknek, mely a forgalom szabályozásában játszott már akkor is nagy szerepet. Újbóli használatukra azért volt szük­ség, mert az utóbbi időszakban olyan jelentősen megnőtt az át­HIRDETÉS menő forgalom ezen a terüle­ten, ami a Tisza-hídnál okozott fennakadást. Ez utóbbit, tehát a Tisza-híd felé, illetve onnan a Mártírok út irányába haladó forgalmat szeretnék ezzel más­felé terelni napközben. A Sóház úton egyébként már jelenleg sem lehet közlekedni, a szakemberek ugyanis most javítják, majd újra üzemelik a pollereket. Érdemes máshol is figyelni a forgalomváltozások­ra: az Ady Endre-Pólya Tibor út kereszteződésében a külső sáv­ban, a Tisza-híd felől érkező au­tósoknak csak egyenesen lehet haladni, balra kanyarodni csak a belső sávból lehetséges. J. Zs. [legális bevándorlókat A magyar határt illegálisan átlépők száma 2015-ben már meghaladta a 80 ezer főt. Ez ellen védekeznünk kell A kormány műszaki határzárat épít az illegális bevándorlás megfékezésére. KORMÁNY SS# ÍMFORMÁCtÓ .................. .............. W • ............................. A MAGYAR REFORMOK MŰKÖDNEK! 770865 91503 0 15194 SZERKESZTOSEG: E-mail: ujneplap@ujneplap.hu TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 HOLNAP 22 23 Ma folytatódik a felhős, záporos időjárás, késő délutánra a hőmérséklet a reggeli 16-ról délutánra 22 °C körülire erősödik. ► 10 dog névnapot és nevű olvasóinknak! í Előfizetési megrendelésükkel, kérdéseikkel kérjük hívják 06-40/510-510-es helyi tarifás számot. (hétvégén: 06-30/375-5206) I Kollégáink készséggel állnak reuddkeiésafrre. j Új Néplap

Next

/
Thumbnails
Contents