Új Néplap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-13 / 189. szám
4 MEGYEI TÜKÖR 2015. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK HÍREK Órákon át küzdöttek мИИИ1 a lángokkal, mire megfékezték a tüzet szén este fél tízig folyamatosan dolgoztak tűzoltóink, mire sikerült eloltani a fel-fellobbanó tüzet - tette hozzá a kirendeltség vezetője. Szerencsére most közvetlen veszélyhelyzet nem alakult ki, de a szabadtéri tüzeknél bármikor bármi megtörténhet. - Emlékszem, 2012 tavaszán, amikor március, áprilisban rendkívül sok avartü- zünk volt, kialakult ilyen gyors döntést igénylő helyzet. Az egyik avartűznél kollégáimnak már majdnem sikerült körülhatárolnia a terjedő lángokat, amikor egy hirtelen érkező szél ismét felkorbácsolta azokat. Órák teltek el, mire ismét sikerült körülhatárolni a szél korbácsolta tüzet. És mint kiderült, az még csak az „enyhébb” eset, amikor egy hirtelen széllökés miatt beindul a tűz. - Ha véletlenül egy szabadtéri tűz idején a térségben vihar közeledik és a viharos időjárásban erőre kap a tűz, azzal ember szinte semmit nem tud kezdeni. Ezért kell mindent megtenni annak érdekében, hogy ne is keletkezzenek ilyen szabadtéri tüzek. A szövetkezet igyekszik cáfolni a vádakat JÁSZAPÁTI Lapunkban is olvashattak arról, hogy egy, a Jászapáti városháza címére bejegyzett szociális szövetkezet - a megjelent híradások szerint - több milliárdnyi támogatás lehívását követően eltűnt. Az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) a híradásokra reagálva a napokban közleményt adott közre, amelyben igyekszik cáfolni a vádakat, s problémák legfőbb okaként a munka- vállalók „szerződésszegő magatartását” jelölték meg. Mint írták, a szövetkezetnél jelenleg 1901 munkavállaló van állományban, az elmúlt időszakban pedig 959 munkavállalót bocsátottak el. „Ők kivétel nélkül megszegték a munkavégzés szabályait: kiértesítés ellenére nem jelentek meg a biztonságos munkavégzésükhöz szükséges munkaruha átvételen, a munkavégzéshez szükséges és kötelező képzéseken, illetve a számukra kijelölt munkaterületen a munkakezdés időpontjában.” - írták. „Nincs olyan magyarországi kis-, közép- vagy nagyvállalat, amely tolerálná a munkáltatóval szemben tanúsított ilyen és egyéb hasonló magatartást, inkorrektséget, szerződésszegést” - fogalmaztak később közleményükben. A megjelent hírekkel ellentétben továbbra is állítják, hogy eddig még nem fordult elő, hogy munkát végző munkavállaló nem kapott volna fizetést. Csak azok nem kaptak a felmondás idejére bért, akik nem tudtak elszámolni például munkaruhával, mobiltelefonnal, egyéb kiadott eszközzel. Az igazgatóság közleménye szerint az észak-alföldi régió számos településén dolgoznak munkavállalóik, a szövetkezet többek között a régió több állami és magánerdészetével áll szerződéses jogviszonyban és végez munkát a területeiken. Kiemelték, hogy minden kifizetésük a vonatkozó jogszabályokban, a támogatási szerződésben foglaltak szerint történt és történik. Mindezek ellenére az elmúlt napokban is több olyan hír látott napvilágot, amelyben a károsultak sorolják panaszaikat. B. Cs. Kihasználják az új létesítményeket JÁSZFÉNYSZARU Május elején adták át a jászfényszarui ipari park bővítéséhez kapcsolódó beruházásokat. Beszámoltunk róla annak idején, hogy a fejlesztés összességében mintegy 1,1 milliárdos költséggel valósult meg, amelyhez 448 millió forintos uniós támogatást nyert a Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. A városi tulajdonú cég munkatársa Bazsó Diána érdeklődésünkre elmondta, hogy az elmúlt hónapokban jó ütemben haladt a fejlesztéssel kapcsolatban létrehozott vállalkozói ház igénybevétele. A létrehozott 15 irodából már kilencet adtak ki, a hat műhelyből pedig kettőben indult meg a munka. Folyamatos kihasználtsággal működik az étterem, illetve az ipari parkban dolgozók, és a városban lakók rendszeresen igénybe vehetik az úgynevezett rekreációs központot is. Időközben sikerült hasznosítani azt a multifunkciós csarnokot is, amelyet a fejlesztés közben megtakarított összegből építettek meg, ezt egy az ipari parkban működő cég használja. Korábban létrehoztak az ipari parkban egy ezer négyzetméteres raktárcsarnokot, ahol egy csomagoló üzem jött létre nemrégiben. Itt megváltozott munkaképességű álláskeresőket is foglalkoztat egy fővárosi cég. B. Cs. Másfél napra lezárják a főteret JÁSZSEREN Szent István ünnepére készülve a Jászkerület Nonprofit Kft. közzétette, hogy Jászberényben az ünnep miatt milyen útelzárásokra kell számítania az autósoknak. A rendezvények miatt augusztus 20- a reggel hattól, augusztus 21- én délután kettőig lesz lezárva a Szentháromság tér, a Lehel Vezér tér. A közeli Fürdő utcában folyamatosan lehet majd közlekedni, illetve a Holló András utca is megközelíthető lesz. Az állami ünnepen, augusztus 20-án 10-től ünnepi szentmisét tartanak a Főtemplomban, az ezt követő városi ünnepségen Dr. Kállai Mária kormánymegbízott mond ünnepi beszédet, Szántó József címzetes apát plébános (képünkön) pedig megszenteli az új kenyeret. Hétvégéken is fesztiváloznak JÁSZiVí • A Jászság legkisebb településén, Jásziványban a hétvégi Szarvasgomba Ünnep után is szerveznek programokat. Egy héttel később, augusztus 22-én tartják meg az Ivány-napi falunapot. A rendezvény részeként hirdették meg immár ötödik alkalommal a birkafőző versenyt, de reggeltől estig, a napot záró tűzijátékig szórakoztató programok várják kicsiket és nagyokat egyaránt. A fellépők között ott lesz Ihos József humorista, az énekes Szandi, bemutatkozik a CsiniBabák Rock and Roll show is. Nem nyit ki a könyvtár JÁSZÁROKSZÁLLASAz augusztus 20-át követő két napban Jász- árokszálláson nem nyit ki a városi könyvtár. Az ünnepek miatt megváltozott munkarend miatt augusztus 19-ét követően legközelebb augusztus 25- én nyit ki az intézmény az olvasók számára. Nem az életkor, hanem a rendszeresen végzett kiképzőmunka számít mondta Szabó Gábor -, munkájuk csak együtt lehet eredményes, egyik sem létezhet a másik nélkül. Az alapítvány elnöke hozzátette, hogy leginkább a tréner és a kutya közös kitartó és rendszeres munkája az, ami meghatározza az eredményességet, nem az, hogy a kiképzőnek milyen az életkora. Tapasztalt felnőtt felügyelete és támogatása mellett, nem elképzelhetetlen, hogy eredményes kiképzőmunkát végezzen egy, a terület iránt érdeklődő fiatal is kutyájával. Erről a munkáról pedig alkalmanként egy-egy bemutatón is számot adnak a kutyakiképzők. B. Cs. Több mint húsz hektáron küzdöttek a lángokkal Viharban esélytelen JÁSZBERÉNY Akár egy-egy hétvégi, a hobbi szinten kutyát tartók számára nyitott tréningen is találkozhatnak olyan kutyatartóval, aki később csatlakozik a mentőkutyások szervezetéhez - legalábbis már ilyenre is volt példa Jászberényben. Szabó Gábor a Kutyákkal az Életért Alapítvány elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy nincs meghatározva, hogy milyen életkorban válik valakiből kutyás mentő. Tagjaik között tudnak tizenöt-tizenhat éveseket és hatvanéveseket MEZOTl Újabb kulönlegessegekkel gazdagodott nemrégiben a Túri Fazekas Múzeum. Egy helyi pedagógus, Tamáshidy Ernő saját családi örökségéből származó kerámiákat adományozott az intézménynek. Képünkön Pusztai Zsolt múzeumigazgató mutatja az egyik legértékesebb darabot, egy ritkaságnak számító korsót. A hét elején egymás követő két nap, összesen több mint húsz hektáron égett a Hajta természetvédelmi területe Jászberény és Jászfelsőszentgyörgy határában. A területen közel két hónapja nem volt eső, a kiszáradt aljnövényzet pillanatok alatt lángra lobbanhat. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZBERÉNY július 3-a óta van érvényben országos szinten a tűzgyújtási tilalom - emlékeztetett Fózer Tibor tűzoltó ezredes a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Jászberényi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője. A hőség mellett immár az aszály első jelei is mutatkoznak. A csapadékmentes időjárásban pedig kiszáradt az aljnövényzet. - Egyetlen eldobott égő cigarettacsikk, egy ottfelejtett üvegpalack okozhat egy pillanat alatt óriási tüzet a 35-40 fokos hőségben. Ezen a héten hétfőn és kedden egyaránt több mint 10-10 hektárnyi bokros, fás, legelőkkel tűzdelt terület égett le. A jászberényi és nagykátai tűzoltók egységei vonultak a helyszínekre, hogy megfékezzék a lángokat. - A lángok nagy kiterjedése miatt például kedden délután fél háromtól, egéegyaránt.- A mentőkutyás vizsgák alkalmával együtt, csapatban teljesít kutya és kiképzője Nemrégiben Jászárokszálláson fiatalok előtt tartottak bemutatót A kirendeltség-vezető hozzátette, hogy minden egyes szabadtéri tűznél vizsgálják a szándékosság kérdését. Amennyiben pedig kiderül, hogy ki okozta a tüzet, az illető bírságra számíthat, amennyiben pedig még a szándékosság is bizonyíthatóvá válik, akkor még az oltás költségeit is meg kell fizetnie az érintettnek. A hétfői és keddi tüzek esetében összességében a költségek több százezer forintra rúgnak.- Tegnap kezdeményeztem, hogy természetvédelmi őrök, mezőőrök, a polgármesteri hivatal közbiztonsági referense, illetve a katasztrófavédelem munkatársai közösen egy bejárásra induljon a térségben, hogy a veszélyeztetett területeket, kockázati helyeket felmérhessük. Fózer Tibor ezredes ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a tűzgyújtási tilalom továbbra is életben van. Ez azt jelenti, hogy az erdőkben, illetve az erdők 200 méteres körzetében még a kijelölt tűzrakó helyeken sem lehet tüzet gyújtani. Tilos a hulladékok égetése is lakott területen belül és kívül, kizárólag a kerti partik, grillezések esetében megengedhető lakott területen belül a tűzrakás, de ott is fokozott figyelemmel kell eljárnia a lakosságnak, nem szabad rövid ideig sem őrizetlenül hagyni a lángokat. Eredményesen dolgozhatnak I