Új Néplap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-13 / 189. szám
HIRDETÉS Ügyfélszolgálati telefonszámunk: i Előfizetési megrendelésükkel, kérdéseikkel kérjük hívják 06-40/510-510-es helyi tarifás számot. Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre. Üj Néplap Nincs esély a viharban? JÁSZSÁG A hét elején egymást követő két nap összesen több mint húsz hektáron égett a Hajta természetvédelmi területe Jászberény és Jászfelsőszentgyörgy határában. A területen közel két hónapja nem volt eső, a kiszáradt aljnövényzet pillanatok alatt lángra lobbanhat. ► 4 A dolgozókra fognak mindent JÁSZAPÁTI A Jászapáti városháza címére jegyezték be azt a szociális szövetkezetei, mely a hírek szerint többmilliárdnyi támogatás lehívását követően eltűnt. Az Első Magyar Környezet- tudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) a híradásokra reagálva a napokban közleményt adott közre. ► 4 Sorozatgyilkost állítottak meg BUDAPEST A hírhedtté vált Fekete Angyalnál is véresebb gyilkosságsorozatra készült egy budapesti szociális otthon ápolója. Egy védekezésre képtelen asszonyt már megfojtott, kollégái fogták le, amikor második áldozatát is fojtogatni kezdte a magát istennek hívő férfi. ► 8 Vajon ki akar az NB lll-ba jutni? JÁSZKUNSÁG Alig két hónappal a 2014/15-ös pontvadászat befejezése után, a hét végén végre elkezdődik az új idény a „megye egyben”. Megnéztük, mely csapatok reménykedhetnek a feljutásban. ► 11 Jó reggelt! M egtalálták az ázsiai lódarázs természetes ellenségét egy rovaremésztő növény, a kürtvirág formájában, ami csapdába csalja és elpusztítja az embereket és a mézelő méheket egyaránt megtámadó rovarokat. A Kínában őshonos lódarázs 2004-ben jelent meg Francia- országban, azóta elterjedt Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban és Belgiumban. Rendszeresen pusztítja a méheket, és megtámadja az embereket is, csípése akár halálos is lehet. Egy probléma tehát kipipálva, már csak az orosz-ukrán háborút, az Iszlám Állam térnyerését, a nép- vándorlást és férfivízilabda-válogatot- tunk gyengélkedését kellene megállítani. De ehhez egy húsevő növény kevés, úgyhogy csípje meg a darázs és rúgja meg a ló a világ összes bajságát! -y 2015. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK • XXVI. ÉVFOLYAM, 189. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT ёШГ -___ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK "«■■Г ЧИГ í MEGYEI NAPILAP Ui Néplap * 4L/’’ WWW.SZOLJON.hu Miről árulkodik az ember nyelve? SZOLNOK Gyönyörű látványban lehet része annak, aki a napokban esténként feltekint az égre: ismét elkápráztatnak ugyanis a Perseidák meteorraj hullócsillagai. Szol nokon a TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló munkatársai szerveztek egyik este csil laglest a Sportreptéren. Sokan heveredtek le a mező füvére, hogy átadják magukat a hullócsillagok (kis képünkön) szépségének. Fotónkon a résztvevők egy csoportja. Újraélesztette szomszédiét. karcagi készemét«. Eletet mentett a rendőr KARCAG Nem késlekedett, hanem azonnal megkezdte az újraélesztést idős szomszédján a Készenléti Rendőrség járőrvezetője Karcagon, miután a nyugdíjas férfi saját udvarán esett össze - tudtuk meg Szabó Zoltántól, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. Gregor Tibor rendőr főtörzsőrmester, a Készenléti Rendőrség szolgálaton kívüli munkatársa kedd este karcagi otthonának udvarán észlelte, hogy nyolcvannégy éves szomszédja a lakása udvarán rosszul lett és összeesett. A rendőr azonnal az egyedül élő idős bácsihoz sietett, és látta, hogy a férfi magatehetetlen, eszméletlen állapotban van. A járőrvezető telefonon értesítette a mentőszolgálatot, és tájékoztatta a diszpécsert az általa észlelt tünetekről. A rendőr megkezdte az újraélesztést, és szívmasszázst adott az eszméletlen férfinak. A kiérkező mentősök átvették tőle a beteg ellátását, majd közölték, hogy a rendőr gyors helyzetfelismerése és közreműködése is nagyban segített a beteg állapotának stabilizálásában. A mentőszolgálat az idős bácsit kórházba vitte, információink szerint jelenleg is súlyos az állapota. ÚN Várhegyi Attila lehet az új MTVA-vezér BUDAPEST/SZOLNOK A megyeszékhelyünket 1991-től 1998-ig polgármesterként irányító Várhegyi Attila lehet az MTVA új vezetője sajtóértesülések szerint. A Fidesz színeiben Szolnokot vezető politikus később, az első Orbán-kormány alatt a Fidesz pártigazgatója és választmányi elnöke volt, illetve kulturális államtitkárként is dolgozott. Nevéhez botrány is kapcsolódik: 2002-ben történt, hogy miután a bíróság jogerősen elítélte „folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt”, kénytelen volt lemondania parlamenti mandátumáról. Egyéves, felfüggesztett börtönt kapott. Reklámügynöksége három éve kötött először szerződést az MTVA-val, mégpedig marketingkommunikációs feladatokra. ÚN JÁSZBERÉNY Az idén nyáron egymást követő hőségriadók idején, és egyébként csak úgy a nagy melegben is jólesik mindenkinek, ha némi jeges finomsággal hűtheti magát. Ez alól a Jászberényi Állat- és Növénykert barnamedvéi sem kivételek. Az állatokat Tóth Tibor gondozó látta el a finomságokkal. Végre rábukkantak Marcsika nyomára? KARCAG/MEXIKÓ A hatóságok már sejtik, hol bujkálhat Dobrai Sándorné, a karcagi Kun-Me- diátor Kft. Marcsika néven ismert, szökésben lévő vezetője - adta hírül a Népszabadság. Noha a pontos tartózkodási helyéről még nincsenek információk, a rendőrség állítólag már Dobrai Sándorné nyomában van. Mint arról korábban lapunk hasábjain is beszámoltunk, az a hír járja Karcagon, hogy az Interpol körözési listáján is szereplő Dobrai Sándorné Mexikóban bujkál, azonban ezt az információt hivatalosan nem erősítették meg a hatóságok. Dobrai Sándorné, vagy ahogy a legtöbben ismerik a kisvárosban: Marcsika, csaknem ezer embert károsított meg hónapokkal ezelőtt, amikor bedőlt az illegális pénzügyi tevékenységet végző cége. Egyes becslések szerint akár több mint tízmilliárdos lehet a kár, a hoppon maradt emberek máig hiába várnak a pénzükre. Az Interpol és a rendőrség mellett a hitelezői is az álbróker nyomába eredtek, áprilisban két cég pénzdíjat ajánlott fel annak, aki információt szolgáltat a Kun-Mediátor Kft. sok- milliárdos csalással gyanúsított vezetőjének hollétéről. ► 8 SZERKESZTOSEG: E-mail: ujneplap@ujneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig - a vonal végén Szilvási Zsuzsa 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 MA HOLNAP vly 37 37 # Ragyogóan napos, derült idő várható, csak kevés felhő lesz az égen. Nagyon erős lesz az UV-sugárzás. A hőmérséklet délután ismét elérheti a 38 °C-ot. ► 10 Boldog névnapot Ipoly, Ince nevű olvasóinknak! 4