Új Néplap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-30 / 177. szám

2015. JÚLIUS 30., CSÜTÖRTÖK Egy mai ötvös is megirigyelhetné a gepidák tudását Féldrágakő díszítésű arany ékszerre leltek Mozgalmasan telt az évtized Lassan befejezéséhez közeledik a tiszapüspöki gepida temető le­letmentő ásatása, így Kovács Pé­ter ásatásvezető régésszel és Tú- róczy Tiborné főrestaurátorral a szolnoki Damjanich János Múze­umban rövid szemlét tartottunk az eddig előkerült kincsek fölött. Szathmáry István kunhalom 1950@gmail.com SZOLNOK - Ez egy tipikus közné­pi temető, ami nem vetekedhet a Kárpát-medence egyik leggazda­gabb gepida lelet-együttesével, a korábbi szolnok-szandaszőlő- si feltárással, de így sincs okunk panaszra. Szinte egyáltalán nem találtunk olyan sírt, amiből ne került volna elő melléklet, bár kö­rülbelül egynegyedüket már ko­rábban kirabolták. Ezt a szemmel láthatóan megbolygatott emberi maradványok is jelzik - mond­ja Kovács Péter, miközben a leg­szebb leleteket őrző asztalhoz ka­lauzol bennünket. Ott valóban változatos kép vár bennünket, az egykori germán harco sok jellegzetes egyenes kardjai mellett teljes épségben megőrződött edények, ékszerek so­rakoznak. - A legrit­kább leletek egyéb­ként még nincsenek itt, ugyanis töré­kenységük miatt különös kíméle­tet érdemelnek. Mint kiderült né­hány tyúktojást is rejtettek a sírok. Pontos rendel­tetésüket nem tudni, nem is sok került nap­világra belőlük ebből a korból. Talán útravaló- ként tehették őket az elhunytak mellé, mint ahogy ételt, italt rejthettek azok a telje­sen épségben maradt szürke színű kerámia edények is, melyek szin­tén a mostani ásatás hozott a felszínre. - Formája alap­ján gyanítható, hogy a hosz­szú nyakú palack italt tartalma­zott egykor, a szélesebb szájúak- ban meg valamilyen darabos táp­lálék lehetett. A gepidák sörivók voltak, szem­ben a Duna túlsó partján élőkkel, akik a római szőlőkultúra hatásá­ra inkább a borivásnak hódoltak. Az élelmiszer azonosítása már nehezebb kérdés. Túróczy Tiborné főrestaurá­tor elmondta, hogy a bennük le­vő talajból sikerült ugyan sárgás szemcséket elkülöníteni, de azok meghatározása hosszabb jövőbe­ni vizsgálatot igényel. A további­akban minden figyelmüket így a már megtisztított éksze­reknek szente­lik. Némelyi­Az elmúlt tíz esztendő a megyében folyó nagy­szabású építkezések mi­att igen gazdag leletek­hez juttatta a régésze­ket. Más leletek mellett a Nagykunsági, Hanyi-Tisza- sülyi és a Tiszaroffi tározó földmunkái során középko­ri falut, szkíta és szarmata települést tártak fel a régé­szek. Nagykörűben honfog­lalás kori gazdag fegyveres előkelők és asszonyaik sírja­it találták meg, az M4-es út nyomvonalán őskori és szar­mata telepeket, kora Ár­pád-kori magyar települést, a Bivaly-tói ásatáson rézkori és késő bronzkori temetőt, avar fa­lut hozott napvilágra az ásó. kük egy mai ötvöst is elismerés­re késztetne, mint a mostani fel­tárás sztárja, egy arany, vagy ara­nyozott ruhadísz, amelyet féldrá­gakő berakással ékesített egykori mestere. Egy kisgyermek elvesz­tése fölötti fájdalomról pedig a ve­le eltemetett aranyozott fémgyön- gyökből álló ékszer tanúskodik. Gyöngy egyébként a legna­gyobb változatosságban került elő Tiszapüspökiben, a messzi földről hozott borostyán mellett bronz­ból, üvegből, de még mészkőből is készítették őket. A fegyverek, a bronzverettel ékes fatokban rejlő egyenes kardok, lándzsahegyek, nyílhegyek pedig a köztudottan harcias gepidák mindennapjai­ról árulkodnak, némi fejtörésre is késztetve a nézelődőt.- Azt megszoktuk, hogy a rá­juk jellemző kétsoros csontfé­sűket általában nők, míg a kar­dokat férfiak mellett találjuk, de itt némelyik sírban mindket­tő együtt volt. Azt majd az antro­pológiai vizsgálat fogja eldönteni, hogy kardos hölgyet, vagy a meg­jelenésére kényes férfi harcost bocsátották utolsó útjára velük - zárta a néhány nap múlva befejeződő tiszapüspöki fel­tárás rögtönzött tárlatveze­MEGYEI KORKÉP Korunk kalaposai Szabó György gyorgy.szabo@mediaworks.hu S zeretek vezetni, szeretem a nagy autókat, szeretem a sebes­séget, de van valami, amit még jobban szeretek: biztonság­ban tudni a családomat. Ha lakott területen kívül néha szo­lidan sportosra is veszem a gyorsításokat, lendületesen indulok is el egy-egy zöld jelzésnél vagy éppen - ha a körülmények enge­dik - magabiztosan fogok előzésekbe, a helységnévtáblákon bélül mindig ügyelek a sebességhatárok betartására. Nem úgy azok a sofőrök, akikkel mostanában mind gyakrabban találkozom a környék útjain. Lakott területen, az ötvenes tempónál, a zebrákkal sűrűn keresztezett utcákon türelmetlenkednek, egyre-másra előzgetik a sza­bályosan közlekedőket, amint azonban kiérnek a településről, látszólag elfogy a szusz az autó­ból, s alábbhagy a lendület. Kilencven helyett itt már csak hetve- nig-nyolcvanig tapossák a gázt, mögöttük pedig sorra gyűlnek a korábbi „legyőzöttek", vagyis az ötvenes táblánál (is) szabályosan közlekedők. Megfigyeltem, az ilyen autósok jellemzően kisebb ka­tegóriás járgányok volánja mögött ülnek, s ahhoz elég „tökösek”, hogy az ötvenes táblánál rendszerint hatvanöt-hetvennel kerülges­sék a normálisan közlekedőket, de ahol már valóban lehetne ha­ladni, igencsak megremeg a lábuk, s visszavesznek a lendületből. Ez az érthetetlen ellentét érthetően feszültséget szül az uta­kon, indulatokat gerjeszt, nem ritkán balesetveszélyes szituáció­kat idéz elő. Korunk kalapos vezetői, akikről egykor az autósok­tatók is sokat meséltek nekünk, igenis léteznek, csupán a men­talitásuk alakult át az évtizedek alatt. Le a kalappal azok előtt, akik kiigazodnak rajtuk! Ott tapossák, ahol nem lehet, máshol meg bizonytalanok. Végül nem tudták elvinni a szivattyút TÖRÖKSZENTMIKLŐS Lopás gyanú­ja miatt indított eljárást egy húsz és egy huszonkét éves török­szentmiklósi lakos ellen a rend­őrség. A férfiak kedd délelőtt egy jelenleg lakatlan törökszentmik­lósi ingatlan udvaráról akartak ellopni egy búvárszivattyút, azonban egy közelben lakó meg­zavarta őket, így elmenekültek. A férfiak nem messze a portától hátrahagyták a szivattyút. A törökszentmiklósi rendőrök a begyűjtött adatok alapján alig fél órán belül elfogták a helyi la­kosokat, majd előállították őket a törökszentmiklósi kapitány­ságra. A nyomozók gyanúsított­ként! kihallgatásuk során meg­állapították, hogy egy korábbi, hasonló bűncselekmény elköve­tésével is megalapozottan gya- núsíthatóak. Végül őrizetbe vet­ték a gyanúsítottakat. ÚN Ottfelejtett étel, égő kábel okozott gondot SZOLNOK A héten eddig több esethez is riasztották már a tűzoltókat a megyeszékhe­lyen. A Czakó Elemér utcában egy második emeleti lakásban tűzhelyen felejtett étel okozott gondot kedden. A füst ellep­te a lakást, de a lakó kézi po­roltó készülékkel még a tűz­oltók kiérkezése előtt eloltot­ta a lángokat. Senkit nem kel­lett kimenekíteni, sérülés sem történt, az utómunkálatokat, a szellőztetést azonban a tűzol­tók fejezték be. A Gábor Áron téren egy va­laha üzlethelyiségként hasz­nált mellékhelyiségben isme­retlenek által felhalmozott ká­belek égtek. A szolnoki hiva­tásos tűzoltók oltották el a tü­zet, sérülés szerencsére ebben az esetben sem történt. SZ. I. Megnyitott a térség egyik legjelentősebb fesztiválja Elkezdődött az East Fest MEZŐTÚR Tegnap délután egy óra­kor megnyitotta kapuit az idén ne­gyedik alkalommal megrendezett East Fest könnyűzenei fesztivál Mezőtúron. A városi strandon és a mellette elterülő hatalmas liget­ben megrendezett négynapos ese­mény első estéjén már be is indult a buli sok más mellett az Intim Tor­na Illegál és a The Carbonfools ze­néivel. Kelet-Magyarország egyik legnagyobb fesztiválján olyan is­mert előadók lépnek fel, mint a WellHello, az Irie Maffia, a Lord, a Quimby és a Tankcsapda. Napköz­ben a strandolás mellett rengeteg sportolási lehetőség, játékok, civil falu, stand up comedy és egyéb ér­dekességek teszik tartalmasabbá a fesztiválozók napjait. К. K. Rengeteg fesztiválozó érkezett már tegnap is a helyszínre Akad, ahol soha nem tanulnak az ellenőrzésekből Ötször bukott le egy cég JÁSZKUNSÁG Ismét bővült a be nem jelentett alkalmazotta­kat foglalkoztató megyei c^gek „szégyenlistája” - derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb adatsorából. Egy öcsödi egyéni vállalkozó mel­lett egy mezőúri korlátolt fe­lelősségű társaság és egy kar­cagi vendéglátó betéti társa­ság került a lajstromba, ahol jelenleg egyébként száznegy­vennégy jászkunsági cég talál­ható. A listára azon vállalko­zások kerülnek fel, ahol „jog­erős közigazgatási vagy bíró­sági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a mun­kaviszony létesítésével össze­függő bejelentési kötelezettsé­güknek”, tehát feketén foglal­koztattak munkavállaló(ka)t. Az adóhatóság a közzétett adó­zók adatait két év elteltével tör­li, amennyiben persze az adott cég addig nem követ el újabb jogsértést. Többször is fel lehet kerül­ni a listára: a megyei csúcstar­tó egy karcagi pékség, mely öt különböző ellenőrzéskor is le­bukott az elmúlt két év során, ráadásul a tavaly július 4-i el­lenőrzésből nem tanulva há­rom nappal később, július 7-én sem hagyott fel a feketefoglal­koztatással, legutóbb pedig egy idén januári ellenőrzés mi­att „lettek megdorgálva”. Egy másik, törökszentmiklósi tár­saság nevét pedig négyszer ta­láljuk meg a sorban. A legtöbb, szám szerint negyvennégy büntetett adózó egyébként a megyeszékhely­ről került a lajstromba, Kar­cagról és Törökszentmiklósról egyaránt tizenegy, Jászberény­ből, Jászapátiból, Túrkevéről és Mezőtúrról pedig hat-hat alka­lommal került vállalkozás, il­letve vállalkozó az adóhatóság nem éppen hízelgő adatsorá­ba, melyből az is egyértelmű­en kiderült, hogy legtöbb eset­ben építőipari, illetve üzletet is működtető szolgáltató cégek járnak pórul a revizorok ki­számíthatatlan felbukkanásai után. ÚN Kovács Peter H asatasvezető Ду г; régész шшшт a Tiszapüspökinéll előkerült gepida Д edényekkel ДИД

Next

/
Thumbnails
Contents