Új Néplap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-25 / 173. szám

2015. JÚLIUS 25., SZOMBAT INTERJÚ .11 Imádják Japánban az énekesnőt, nem csoda, hogy gésaként is elbűvölte közönségét Élvezi a sikert, de az igazi öröm más Rost Andrea pályafutása során azért is dolgozik. hogy közelebb vigye a nézőket a klasszikus operához. Szerinte még mindig sokan hiszik azt. hogy valamiféle misztikus köd veszi körül, pedig | ideie lenne közelebb vinni az emberekhez ezt a műfajt... dók szerezni a zenekedvelők­nek: az éneklést.- Teszi mindezt páratlan ener­giával, szenvedéllyel. Csak meg kell hallgatni a Pillangókisasz- szonyban...- Jókor jött a szerep, jó idő­ben. Nagyon vágytam már rá, hiszen igen közel áll hozzám Puccini. Cso.-cso-szán egyi­ke az operairodalom legizgal­masabb, legérdekesebb figu­ráinak. Gésa volt, aki megta­nult minden illemszabályt, ám amikor megérinti az igazi szerelem, szembefordul a kon­venciókkal, fellázad, dacol ve­le. Amikor pedig kiderül, hogy csak álmokat kergetett, a ha­lált választja. Úgy érzem, er­re a szerepre meg kell érni, hi­szen lelkileg megterhelő. Van, aki soha nem énekli el... Egy gésa ilyet sohasem tenne- Volt, aki segített a felkészü­lésben? Gésát alakítani egy nem japánnak, roppant nehéz feladat.- Szerencsére volt segítsé­gem, egy magyarországi ja­pán hölgy, aki úgy ismeri a gé­sák tradicionális életét, mint a tenyerét. Ő öltöztetett fel, ő mutatta meg a mozdulato­kat, a kéztartást, sőt, még azt is, hogy egy gésának hogy il­lik levennie a cipőjét - kézzel ugyanis nem lehet megérinte­ni. Amikor aztán előadtuk Ja­pánban a Pillangókisasszonyt, számos elismerés érkezett az interneten azzal kapcsolatban, mennyire hihető volt a japán- ságom. Egy kritika mégis ért: elkövettem azt a bakit, hogy a lábammal arrébb toltam a leve­tett cipőt. Egy gésa ilyet soha nem tenne.- Önt ismerik, szeretik ebben az országban. Lehet mondani, hogy ünnepeit sztár Japánban, aki előtt megnyílnak az ajtók, akit paparazzik követnek és ra­jongók hada követeli a dediká­lását?- Ki kell ábrándítanom, ez nem így van. Az ilyen jellegű felhajtás messze elkerül. Persze business elásson utazom jó szo­bát kapok a hotelekben, taxival járok városon belül, de ennyi, és nem több. Mindenért meg kell dolgoznom nekem is. Ak­kor is dolgozom, ha nem a szín­padon vagyok. Itt van például a Morricone Tribute előadás, mellyel ősszel Szolnokra ér­kezünk. Egyáltalán nem köny- nyű énekelni ezeket a filmze­néket, igen sokat kell gyakorol­nom, hogy az tökéletes legyen. Szerencse, hogy ezeket a slá­gereket gyermekkorom óta is­merem, a Volt egyszer egy vad­nyugat című film például nagy kedvencem volt. És az sem hát­rány, hogy a zeneszerzőnek ép­pen egy operaénekesi hang­ra volt szüksége anno, amikor a zenéket szerezte. Mivel ránk semmiféle hangosító berende­zés nem lesz szerelve, csak a hangtechnikánkkal tudjuk be­énekelni a teret és elvarázsolni a nézőket. Útközben próbált tanulni, eltévedt- Ez egy kalandozás lesz más műfajba, hisz' nem klasszikus operáról van szó. Nem bánja?- Csöppet sem. Nem szeren­csés, ha egy operaénekest be­skatulyáznak, hogy csak ezt vagy azt tudja énekelni. Igen, ez nyitás egy másfajta stílus fe­lé, mely talán közelebb viheti a nézőket a klasszikus operá­hoz is. Amiről még mindig so­kan azt hiszik, hogy valamifé­le misztikus köd veszi körül. Aztán, akik először hallanak operát, szinte rácsodálkoznak, hogy: nahát, ez ilyen? Ez még tetszik is! Igen, ideje közelebb vinni az operát az emberek­hez és eloszlatni azt a bizonyos ködöt. Hogy ez a Morricone- előadással sikerüljön, addig lesz még mit dolgoznom a dalo­kon és magamon.- Olyan ez, mint egy házi fel­adat. Otthon, főzés vagy ker­tészkedés közben is gyakorol?- Nem. Már csak azért sem, mert nem kertészkedek. Egy­szer viszont elhatároztam, hogy vezetés közben tanulok dalokat. Betettem a cédét a ko­csi lejátszójába, és elindultam. Vezettem, énekeltem, majd azt vettem észre, fogalmam sin­csen, hol járok, tökéletesen el­tévedtem. Valószínűleg ezzel a módszerrel a nyelvtanulás sem jönne be, pedig azt mond­ják, útközben nagyon is jól le­het nyelvet tanulni. Az örömök az igaz emberi kapcsolatok- Apropó, hány nyelven beszél?- Németül, angolul, olaszul és persze magyarul. Anyanyel­vűnkről mindig megállapítom, hogy gyönyörű. És nagyon ne­héz. Ráadásul azt veszem ész­re, hogy egyre csúnyábban be­szélünk, a szókincsünk egyre szűkül, a sok szleng és idegen kifejezés nem tetszik. Nyel­vünkre sokkal jobban kellene vigyázni, azt valóban „művel­ni” kellene. Kifejezetten ide­gesít például, ha azonnal lete­geznek. „Nem baj, ha tegező- dünk?” - kérdezik tőlem so­kan már az első találkozáskor, én pedig erre mindig azt vála­szolom, de baj. Erre úgy néz­nek rám, mintha a Holdról ér­keztem volna. Úgy gondolom, a magázódás nemesebb színt ad a beszélgetésnek és ehhez sze­retném is magam tartani.- Zsúfolt a nyara?- Meglehetősen. Azért nyáron lesz két hetem, amikor végre együtt lehet a család. Gyereke­im husznöt és harmincévesek, mindenki a maga útját járja. Lányom jelenleg még Magyar- országon tanul, de hamarosan már Berlinben fog élni. A fiam viszont már régebben intett bú­csút hazánknak. Persze, amikor tehetjük, összefutunk otthon, és ilyenkor nem is nagyon aka­runk utazgatni. Beszélgetünk, eljárunk előadásokra, színház­ba. Olyan is volt, hogy meglepe­tésszerűen futottunk össze. Feb­ruárban például a fiam kinyo­mozta, hogy hol lépek fel, majd hazautazott Svájcból az előadá­somra. Micsoda öröm volt ez...! Arra gondoltam akkor, hogy öröm az életemben az is, ha szín­padra léphetek. Mert élvezem a sikert, a jó szerepeket, de nem gondolom, hogy ez lenne az éle­tem. Az örömök az igaz emberi kapcsolatok. A család, a barátok és a szeretteim. Rost Andrea SZÜLI 1962-ben Buda­pesten, négy évig Szolno­kon élt CSALÁDI ÁLLAPOTA; elvált, két gyermeke van: Eszter és Máté FOGLALKOZÁSA; Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Pri- missima díjas szoprán ope­raénekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatá­nak örökös tagja, Szolnok díszpolgára a világ legjelentő­sebb, legnagyobb operahá­zaiban énekel, a legfonto­sabb nemzetközi operagá­lák rendszeresen meghí­vott fellépő művésze SZEREPÁLMA; Judit szerepe Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájából Tokió, este tíz óra. Rost And­rea már biztosan megérkezett szállodai szobájába. Ezer és ezer kilométer manapság nem jelent akadályt, ha valakivel beszélgetni szeretnénk. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu- Fárasztó napja volt?- Hosszú volt, egész délelőtt és délután próbáltunk, elfárad­tam... Rutinos utazó vagyok amúgy. Az évek alatt megtanul­tam türelemmel viselni az át­szállásokkal járó üres órákat, a hosszú repülőutakat, az időelto­lódást. Most például Dohán ke­resztül repültem, ahol hat órát kellett várakoznom.- Szinte már rutinszerűen utazik Ázsiába...- Valahogy úgy. Japánba 1997 óta járok rendszeresen fellépni. Tavalyelőtt pedig Ne­pálba is eljutottam, de oda nem énekelni mentem. Egy budd­hista kolostorban töltöttem el heteket. Nem csodát vártam az országtól és a buddhizmus­tól, inkább azt, hogy jobban rá­lássak magamra, az életemre. És bár nem más emberként jöt­tem vissza, de tapasztaltabb lettem, bizonyos dolgokban si­került elmélyülnöm. Abban az életszakaszomban azt éreztem, éppen erre volt szükségem. Jókor, jó időben jött a szerep- Nepált azóta súlyos földren­gés rázta meg...- Tudja, mi a furcsa? Hogy az ott élők előre tudták, hogy ez egyszer bekövetkezik. Amikor kint voltam náluk, egy család­nál laktam. Ők mondták, hogy egyszer, talán a nem is olyan távoli jövőben megrázkódik a talpuk alatt a föld, ami óriási pusztítást okoz majd. Lám, alig másfél év múlva mindez meg­történt. Amikor e hírt meghal­lottam, arra gondoltam, azon­nal oda kell mennem segíteni a bajbajutottaknak! Aztán meg­kérdeztem magamtól, ugyan, mit tudnék érdemben segíte­ni nekik, amikor a legjobb or­vosok, mentők utaztak oda, hogy életeket mentsenek? Vé­gül letettem szándékomról, és folytattam azt a munkát, ami­hez értek, amivel remélhetőleg kellemes perceket, órákat tu-

Next

/
Thumbnails
Contents