Új Néplap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-15 / 164. szám

12 SPORT Új Néplap 2015. JULIUS 15., SZERDA Csendben zajlik a felkészülés a MÁV-nál LABDARÚGÁS A következő két felkészülési mérkőzését bizto­san zárt kapuk mögött játsza majd a Szolnoki MÁV FC együt­tese. A csapat internetes olda­lán a következő bejegyzés olvas­ható: „A Tiszaligeti Stadionban zajló munkálatok miatt nem tu­dunk nézőket fogadni, biztonsá­gosan elhelyezni, ezért a szerdai NB lll-as SZEOL elleni mérkőzés, zártkapus lesz". Mi több, szom­baton Telkibe utaznak a szolno­kiak, hogy a Ross Country együt­tesével mérjék össze erejüket. Azonban eddig ismeretlen okok­ból kifolyólag, szintén csak a kis- padról hallatszódik majd némi biztatás, hiszen azt a találkozót is nézők nélkül bonyolítják le. Ismét aranyosok lettek pólósaink VÍZILABDA Mindvégig kiélezett küzdelemben sikerült felül­múlnia pólóválogatottunknak Olaszországot, a Kvangdzsu- ban rendezett Universiadé fi­náléjában. Csapatunk 0-4-es hátrányból képes volt talpra áll­ni, így még a rendes játékidő le­járta előtt kiharcoltuk a döntet­lent. Végül az aranyérem sorsa ötméteresekkel dőlt el, amiben a magyarok jobban teljesítettek (7-6), vagyis 2013 után újra a mieink nyerték meg a tornát. Ezzel a győzelemmel Magyaror­szág immáron az ötödik arany­érmét szerezte vízilabdában az Universiadék történetében. Hét éve távozott el a kenus legenda KAJAK-KENU Pontosan hét évvel ezelőtt, a pekingi felkészülés közepette hunyt el a kétszeres olimpiai és tizenötszörös világ­bajnok kenus, Kolonics György. Halálát vélhetően szívelégte­lenség okozta. Mindössze har­minchat éves volt. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. » Tel.: 56/4194)11. Nyitva: minden nap 8-21-ig. Й Szolnok, Szapáry utca 23. P Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg. 3 Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 306,00 314,50 USD 277,50 286,00 CHF 292,50 301,00 Érvényben: 2015. július 14. Befektetési aranyértékesííés. >34 Kőzeteteket is kiszolgálünk! - _ Moneybram www.cornergroup.hu I nemzetközi pimtranszfer I Képünkön (balról jobbra) a Bakuban aranyérmes női kajak négyes. Tagjai: Vad Ninetta, Kárász Anna, Kozák Danuta, Szabó Gabriella i válogatón Az idei év legfontosabb hazai kajak-kenu versenye kezdő­dik csütörtökön. A Holt-Tisza versenypályáján rendezik a vi­lágbajnoki válogatót. Olimpi­ai kvóta a vb-n szerezhető, így az, aki rosszul szerepel Szol­nokon, lecsúszik Rióról. A hét­végi válogatón egy megújult vízitelep fogadja a versenyző­ket és a szurkolókat egyaránt. Gutái István cs.gutai70@gmail.com KAJAK-KENU Évek óta a magyar kajak-kenu sport egyik legko­molyabb bázisa a szolnoki vízi- sport-telep. Olimpiára, világ- és Európa-bajnokságra készül itt a felnőtt válogatott jelentős része és a korosztályos csapatok is. Idén már a körülmények is olya­nok, amilyenek között regnáló és leendő olimpiai bajnokok edz- hetnek, versenyezhetnek.- Májusban a Magyar Kajak-Ke­nu Szövetség 135 000 000 forint­tal támogatta egy új létesítmény megépítését, valamint az ered­ményes felnőtt- és utánpótlás-vá­logatott felkészülését - mondta Ábel István, a Szolnoki Sportcent­rum műszaki igazgatóhelyettese. - A létesítmény 411 négyzetméter hasznos alapterületű, 10 szobás szállásépület. Továbbá, megépült egy új, 192 négyzetméteres zár­ható hajótároló. A meglévő sport­telep nem felelt meg az akadály­mentesítés feltételeinek. A para- spórtolók elszállásolásának alap- feltétele: a telep térburkolatának és az épített új szobaegységek, közösségi terek akadálymente­sítése, amely a beruházás kere­„A női kajak kettesek között nagy lesz a harc” tei között részben megvalósult. Az új egységekkel többszörösére növekedett a vízisporttelep ener­giaigénye, ezért a villamos háló­zatot is felújították.- Az év első versenyén hasz­nálatba vettük a rajtgépet - foly­tatta Ábel István. - Felújítottuk, komfortosabbá tettük a céltorony épületét. A helyszínre kiérkező nézők a lelátóra szerelt háttám­lás műanyag üléseken nézhetik a versenyszámokat. A jövőben to­vábbi fejlesztéseket tervezünk. A hétvégi válogató komoly ver­senyt ígér. A legnagyobb küzde­lem a női kajakosok között vár­ható, hiszen a szegedi válogatót nagy meglepetésre Kárász Anna nyerte meg Kozák Danuta, Faze- kas-Zur Krisztina és Kovács Kata­lin előtt. Ráadásul a 23 éves ver­senyző Vad Ninettával párosban is győzött az 500 méteres távon.- Ha a szegedi után a szolnoki csatát is megnyeri, nincs mese, ő indulhat a milánói vb-n a „király­számban”, ha viszont a visszavá­gásra dacosan készülő Kozák ér elsőként célba, akkor hétfőn „szét­lövés” lesz köztük - nyilatkozta a MOB honlapjának Storcz Botond, a felnőtt válogatott vezetőedzője. - Kárász moszkvai világbajnoki 200 páros és 500 négyes arany­érmesként már tavaly belépett a magasan jegyzett kajakozok osz­tályába, azonban az olimpiai baj­noki címvédő Kozák nagy küzdő­ként, bizonyára éles küzdelem­re fogja kényszeríteni. A női ka­jak kettesek között is nagy lesz a harc, ráadásul az öt héttel ezelőt­ti válogató óta sok minden meg­változott. Kozák Danuta újra ösz- szeült Szabó Gabriellával, míg Kárász Anna Fazekas-Zur Krisz­tinával alkot új egységet. A nagy meleg ellenére szép számban érkeztek résztvevők a nemzeti parkba „Lenn a délibábos Hortobágyon...” SZABADIDŐSPORT Futni sok he­lyen lehet, extrém versenyeket is rendeznek az Antarktiszon vagy hegységekben, ahol az indulók zöme lemorzsolódik a mezőnyből. A Hortobágyi Nemzeti Park területén július 11-én megren­dezett 12. E.ON Délibáb Sport­fesztivál különös helyszínt is biztosít, ám nem kíván a szo­kásosnál nagyobb erőnlétet a résztvevőktől. Három sportág­ban is rajthoz állhatták az in­dulók: a Mountainbike Mara­ton és Bringatúrán, a Délibáb Terepfutáson és a Délibáb Tel­jesítménytúra és Gyalogláson- .A profi versenyzőktől kezd­ve a családokig sokan megfor­dultak a Hortobágyon szom­baton. A kerékpáros verseny­számban még olyan elhivatott sportolók is részt vettek, akik végtaghiányosak: az egyik úr­nak a fél karja, másiknak a fél lába hiányzik, mégis végig­tekerték a távot a pusztában. Jász-Nagykun-Szolnok megyé­Nekik nem okozott gondot a hőség bői összesen 6ó-an érkeztek a Terepfesztivál különböző táv- jaira. Közülük a karcagi Sebők Péter negyedik helyezést ért el 1:24:26-os idővel a Délibáb Mo­untainbike Maraton 42 km-es hosszútávján. A TVSC szolno­ki versenyzője, Magyar József szintén negyedik helyezett lett a félmaratoni távon. Összesen 1900-an élvezhet­ték sportolás közben a Hortobá­gyi Nemzeti Park szépségeit, mert a növény- és állatvilág köz­vetlen közelsége adja a verseny igazi különlegességét. Ezeknek a helyszíneknek a nagy részét az év többi részében kizárólag szürke marhák, ménesek, rac­ka juhok, illetve a hortobágyi madarak birtokolják. Koradél­után két lovasbemutató is színe­sítette a programot. Ezen kívül pedig ebédidőben várta a részt­vevőket és kísérőiket a fesztivál hagyományaihoz szintén szer­vesen hozzá tartozó slambuc és gulyás parti. G. I. Tovább erősödik a szolnoki csapat VÍZILABDA Ausztrál válogatott já­tékossal erősítette meg amúgy sem gyenge keretét a Szolno­ki Dózsa-KÖZGÉP. Aaron Yo­unger 2010 és 2013 között Sze­geden pólózott, azonban Szol­nokra már Dubrovnikből iga­zolt. Ugyan egy évig még szer­ződés kötötte a lúghoz, de fi­zetése rendszeresen késett, így a horvát csapat tisztelet­ben tartotta távozási szándékát. Európa egyik leg­jobb csapatából, egy má­sik nagyon jóhoz igazol­tam - nyilatkozta az nso. hu-nak a védőként és átlö­vőként is bevethető játékos. - Nagy lehetőség van a csa­patban, a Recco mellett ez a legerősebb állomány, ennek fényében a Bajnokok Ligá­jában is esélyesek leszünk. G.l.

Next

/
Thumbnails
Contents