Új Néplap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-04 / 129. szám
2015. JÚNIUS 4., CSÜTÖRTÖK 8 TETTHELY - TV-MUSOR HÍREK Halált okoz a DNP nevű fogyasztószer BUDAPEST Az ÁNTSZ egy interneten megrendelhető, igen veszélyes, 2,4-dinitro-fenol (röviden DNP) nevű anyagra hívja fel a figyelmet, amelyet fogyasztószerként árusítanak, illetve alkalmaznak. Az ÁNTSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a DNP - amelyet egyébként már betiltottak az Európai Unióban - fogyasztását kerülni kell, mivel az súlyos egészségkárosodáshoz, akár halálhoz is vezethet! MW Garázdasággal vádolják Dopemant BUDAPEST Nem született ítélet tegnap a Budai Központi Kerületi Bíróságon Pityinger László (Dopeman) ügyének első tárgyalásán. A rapper ellen nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt indult büntetőper, mert 2013. szeptember 29-én a Szolidaritás tüntetésén belerúgott egy hungarocellből készült Orbán Viktor-szobor letörött fejébe. A rapper ügyvédje, Millen Csaba elmondta, a legsúlyosabb esetben közérdekű munka lehet Dopeman büntetése. MW A korábban megvádolt vezetők buktathatják le a FIFA-elnököt Az FBI is rászállt Blatterre Szövetségi nyomozás folyik az Egyesült Államokban Joseph S. Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke ellen, aki kedden, öt nappal az újraválasztása után jelentette be távozási szándékát. A Reuters úgy értesült, hogy a nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) folytatja. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu WASHINGTON Amerikai lapértesülések szerint szövetségi nyomozás indult Joseph Blatter ellen az Egyesült Államokban. A FIFA múlt pénteken ötödször újraválasztott és két napja lemondott elnökét a korábban korrupcióval megvádolt FIFA-veze- tők buktathatták le, akiknek a közreműködésével a hatóságok összerakhatják a Blatter elleni bizonyítékokat. A Blatter lemondásához vezető új botrány múlt szerdán robbant ki, amikor Zürichben svájci rendőrök amerikai kérésre letartóztatták a FIFA hét magas rangú tisztségviselőjét korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt már 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium, többek között bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. UgyanazAlfmOHAV.*' ' "■'*(№ Ötször újrázott ellenjelölt nélkül n Joseph S. Blatter 1936. március 10-én született a svájci Viege-ben. A későbbi sportvezető és sportdiplomata a focipályán kezdte a pályafutását, 1948 és 1971 között aktív labdarúgó volt. Közben a lausanne-i egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd 1964-ben a Svájci Jégkorong-szövetség főtitkáraként tett rövid kitérőt a hoki világába. 1968-tól a Longines óragyár PR-felelőseként, később PR-igazgatójaként tevékenykedett. nap jelentette be a svájci ügyészség, hogy büntetőeljárást indított a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság odaítélése kapcsán. Brit lapértesülések szerint a rendezés jogáról tartott 2010. decemberi FIFA-szavazás ügyében már hónapok óta folyik a nyomozás, hivatali visszaélés és pénzmosás gyanújával. E bűncselekmények a svájci törvények alapján hét és fél évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők. Noha vádat egyelőre nem emeltek ellenük, Blattért, valamint Michel Piatinit, az Európai Labdarúgó-szövetség elnökét a svájci hatóságok is kihallgatnák „információkat szolgáltató személyként”. A svájci törvények 1975 augusztusától fűzte szorosabbra kapcsolatát a futballal, ekkor lett a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség fejlesztési programjának vezetője, 1977-től technikai igazgató, 1981-től főtitkár, 1990- től a végrehajtó bizottság elnöke. 1998. június 8-án választották meg első alkalommal a FIFA elnökévé, majd ezután négyszer újrázott - legutóbb május 29-én, amikor Ali bin al-Husszein jordán herceg ellenében nyerte el a küldöttek bizalmát - öt napra. alapján ez a meghatározás a tanú és a gyanúsított közötti jogi státust jelöli. Jack Warner, aki egyike az amerikai hatóságok által őrizetbe vett, majd óvadék fejében szabadlábra helyezett sportvezetőnek, már utalt Blatter felelősségére. „Miért nem indult nyomozás Sepp Blatter ellen? Nála senki sem hozott nagyobb szégyent és gyalázatot a FIFA-ra” - jelentette ki Warner a német Stern magazinnak adott interjújában. Blatter lemondását egyébként pozitívan értékelte a vb több támogatója, köztük a Coca-Cola, a Visa, az Adidas és ,az Anheuser-Busch. A szponzorok ugyanakkor jelezték, hogy többet várnak a FIFA-tól a korrupciós botrány tisztázása érdekében. TELEVIZIO-IVIUSOR 2015. JUNIUS 4„ CSÜTÖRTÖK ce о </> о S < cc о Hí о s 4.00 4.45 5.00 5.30 6.00 7.35 9.10 9.40 10.05 11.45 12.45 13.00 14.00 14.40 15.55 16.50 18.00 18.50 19.25 20.45 21.20 22.30 22.55 23.30 0.00 1.40 1.55 2.25 2.55 Furcsa páros® Reflektor® Barátok közt © TopShop Jó reggelt, skacok!© RTL Klub Híradó ízes élet© Reflektor © TopShop AsztroShow Reflektor© Dr. Tóth © Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © A vihar© A szerelem foglyai© RTL Klub Híradó Fókusz® Éjjel-nappal Budapest© Barátok közt© Cobra 11 © RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Brandmánia Véres mosoly© Reflektor© a’laCAR© Trendmánia © Teresa © 4.20 Pan Am 5.05 Csapdába csalva © 5.35 Békétlen békítő © 6.20 Mokka © 9.25 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.45 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív © 12.55 NCIS© 13.55 Magánnyomozók© 14.55 Valentina titka © 15.55 Emlékezz, Reina © 16.55 Fiorella © 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.15 KuzeyGüney-Tüz és víz © 21.15 Hal a tortán© 22.20 Doktor Rush© 23.20 Belső ellenfél © 0.25 Tények Este 1.10 Aktív© 1.30 Sportos 1.40 Ezo.TV 2.40 Vad angyalok © mexikói vígjáték 2007 R.: Fernando Sarinana Sz.: Martha Higareda, Blanca Guerra, Camila Sodi, Maria Aura, Alejandra Adame m - PETŐFI TVl 10.10 Mélytengeri mentőcsapat 10.25 Kedvencek a világ körül 10.40 Mesélj nekem! 11.00 Kengukll.© 11.15 A komisz aranyhal 11.40 Arthur© 12.05 Ftxi, Foxi és barátaik© 12.40 H20: Egy vízcsepp elég© 13.05 H20: Egy vízcsepp elég© 13.30 Fixi, Foxi és barátaik© 13.55 Arthur© 14.20 A komisz aranyhal 15.00 Kedvencek a világ körül 15.15 És te mit gondolsz? 15.25 Mélytengeri mentőcsapat 15.35 Állatkert a hátizsákban 16.05 Bob, a mester 16.15 Dinó-vonat 17.15 Patrick, a postás 17.35 A kockásfülű nyúl 18.25 Nyuszi Péter 18.40 Fejtörők kicsiknek 19.20 Franklin 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Böngésző© 21.00 Én vagyok itt© 8.35 Monk-FIúgos nyomozó ® 9.30 Született detektívek © 10.25 Született detektívek © 11.15 Acélszemély© 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.10 Gyilkos számok © 14.10 CSI: A helyszínelők © 15.05 CSI: A helyszínelők © 16.05 Nyomtalanul© 17.05 Nyomtalanul© 18.00 Jóbarátok© 18.35 Jóbarátok© 19.05 Jim szerint a világ © 19.35 Jim szerint a világ © 20.10 Két pasi - meg egy kicsi © 20.35 Két pasi - meg egy kicsi © 21.00 Feketelista© 22.00 Feketelista© 22.55 Hazugságok hálója © 1.40 Feketelista© 2.25 Gyilkos körzet © 3.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 8.10 Jamie 30 perces kajái 8.35 A világörökség kincsei 8.55 Labdarúgás 11.00 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.02 Hiradó 12.40 Időjárás-jelentés 12.45 Jamie 30 perces kajái 13.15 Kívánságkosár 15.10 Lola© 15.55 Charly, majom a családban © 16.45 Szerencse Híradó © 17.00 Ridikül© 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.35 DonMatteo© 19.35 Szívek doktora © 20.25 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán © 21.25 Munkaügyek® 21.55 Nemzeti Összetartozás Napja 22.50 Trianon-nap 23.00 kult.hu© 23.25 Labdarúgás 23.35 Emberek a havason® magyarfílmdráma 1942 9.15 Hacktion Újratöltve © 10.10 Angol nyelvű hírek 10.25 Szabadság tér‘89 11.10 Élő egyház 11.30 ízőrzök: Kiskunhalas 12.00 Déli harangszó 12.01 Slovenski Utrinki 12.30 Alpok-Duna-Adria 13.00 Híradó 13.15 Kívánságkosár 15.10 “így szól az Úr!” 15.15 Engedjétek hozzám... 15.25 Önkéntesek 16.00 Velünk élő Trianon © 16.55 Hosszú búcsú- portré Halmos Béláról 18.15 Határtalanul magyar 18.55 Magyarok Latin- Amerikában 19.30 Hazajáró 20.00 Szenes Iván írta © 20.45 Ybl 200 21.00 Híradó 21.25 Gasztroangyal © 22.20 Ridikül © 23.15 Élő egyház 23.40 Tálentum magyar ismeretterjesztő filmsorozat, Király Ernő zeneszerző, népzenekutató I 9.25 Columbo: Embert barátjáról © 11.25 Keresztes hadjárat farmerban ® j 13.25 Tengeri farkas © 15.15 Szöktetés© 17.15 Keleti igazságosztó © j 19.00 A medál © hongkongi-amerikai akcióvígjáték 2003 R.: Gordon Chan Sz.: Jackie Chan, Claire Forlani, Lee Evans, Julian Sands, Anthony Wong Chau-Sang 20.40 Mr. és Mrs. Smith © amerikai akció-vígjáték 2005 R.: Doug Liman Sz.: Brad Pitt, Angelina Jolié, Vince Vaughn, Kerry Washington, Adam Brody 22.55 Nincs kegyelem © amerikai akcióthriller 1986 R.: Richard Pearce Sz.: Richard Gere, Kim Basinger, Jeroen Krabbé, George Dzundza, Gary Basaraba 1.00 A törvény haragja © kínai vígjáték 2013 9.00 Híradó 9.41 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.15 Unió28 10.41 Ma délelőtt 2.39 Időjárásjelentés 12.41 Ma délelőtt 12.54 Madélután 13.15lsko- lapad 13.41 Ma délután 14.00 Híradó és selyem 14.41 Ma délután 15.00 Híradó 15.15Pnofit715.41 Madélután 16.10 Unió28 16.41 Ma délután 17.15 Kosár 17.41 Ma délután 17.52 Ma este 18.00 Híradó 18.28 Ma este 19.00 Híradó 19.15 Határon túli híradó 19.30 Híradó 20.30 Ma este 21.00 Híradó 12.50 Smaragd szív - Az örökös © 13.45 Lucia - A sors üldözöttje ® 14.40 Rosario - A múlt fogságában ® 15.35 Barátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A konyha ördöge® 17.05 Agymenők ® 17.35 Agymenők ® 18.05 Hupikék törpikék 18.30 Hupikék törpikék 18.55 Barátok babával © 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Az élet csajos oldala ® 22.30 Az élet csajos oldala© 8.15 A gonosz álarca ® 9.15 Csapdába csalva® 9.50 Csapdába csalva © 10.20 Veled is megtörténhet! ® 11.25 Családi Titkok © 12.30 Jóban Rosszban ® 13.10 Hal a tortán® 14.15 Bűnök és szerelmek® 14.50 Bűnök és szerelmek ® 15.20 Bumm!® 16.00 Aktív® 16.30 Tények 17.00 Hal atortán® 18.10Veled is megtörténhet! © 19.15 Bűnök és szerelmek® 19.50 Bűnök és szerelmek® 20.20 Bumm!® 21.00 Az ötödikelem® 23.30 Jóban Rosszban® 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Felfedező © 14.30 Galéria 15.00 Híradó 15.30 GyógyHír © 16.05 Riasztás © 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17,30 Soroló 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.35 Globál 22.00 Híradó 22.30 BBC Reporters 23.05 Magyarország élőben 0.00 Műsorszünet 4.00 Privát rocktörténet © 5.00 Privát rocktörténet © 8.00 Privátfilmek újratöltve © 8.20 Privátfilmek újratöltve © 8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-13.40 Privátfilmek újratöltve ® 13.40 Hollywood Café © 14.15 Az ember tragédiája © 17.20 A palást © 19.50 Egy kincskereső Mexikóban © 22.00 Gördülő Kung Fu® 8.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.00 Ökölvívás Profi gála, Houston, Canelo Alvarez-James Kirkland 11.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 12.00 Amerikai futball HFL-magazin, 1504 12.15 Trash Talk Amerikai sportmagazin 13.45 Jégkorong NHL, playoff, döntő, 1. mérkőzés 16.45 NBA NBA Inside Stuff 17.15 Sporthorgászmagazin 17.45 Cselgáncs World Masters, Rabat, összefoglaló 18.15 Mai helyzet 18.30 Bikarodeó Ford Tough Series, Colorado Springs 2 19.30 BL-extra zuhanyhíradó A BL-döntó elé, 4. rész 21.00 Mai helyzet 21.15 Trash Talk Amerikai sportmagazin 22.45 30 for 30 10.25 Friderikusz 11.15 Televíziós vásárlási műsorablak 11.35 Fórum 12.10 Televíziós vásárlási műsorablak 12.25 Start+ 12.50 Televíziós vásárlási műsorablak 13.45 Egyenes beszéd 14.45 ATV START 15.50 700-as klub ® 16.25 Fő az egészség 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Fórum 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 Fórum 21.25 ATV Híradó 21.55 Világhíradó 22.05 A helyzet DISCOVERT! 10.00 Csupasz túlélők 11.00 Aranyláz Alaszkában 12.00 Szibériai csapás 13.00 Király fürdőszobák 14.00 Kedvenc kajáink 14.30 Kedvenc kajáink 15.00 Dynamo - varázslat a világ körül 16.00 Autókereskedők 17.00 Raktárvadászok 17.30 Kanadai raktárárverések 18,00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Autókereskedők 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 Aranyláz Alaszkában 22.00 Aranyláz a Bering-tengeren 9.00 Gordon Ramsay - Családi körben ® 9.30 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulásig © 10.00 James Martin- Otthon a konyhában ® 11.00 Rachel Allen - Sütinapló © 11.30 Raymond Blanc - Titkok a konyhából ® 12.00 Portugália a tányéron ® 13.00 Kóstold meg Portugáliát! ® 13.45 Sweet boy® 14.00 Napról napra @ 14.30 Schuhbeck kiadós és édes fogásai ® 15.00 Hugh mesterhármasa ® 15.30 A szakács, ha szabadnapos ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! I t t «