Új Néplap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-30 / 151. szám
12 SPORT Üj Néplap 2015. JUNIUS 30., KEDD HÍREK Véget ért az I. Európa Játékok Azerbajdzsánban Két győzelem a mienk mérlege KOSÁRLABDA Portugáliában felkészülési tornán szerepel a napokban a Divízió В-s Eu- rópa-bajnokságra készülő U20-as férfi válogatott. A mieink előbb az osztrákokkal mérték össze tudásukat, és 66-55-ös győzelmet arattak. Pór Péter (képünkön) szövetségi edző tanítványai a folytatásban a portugálokkal játszottak, a vártnál is könnyebben 78-51-re nyertek. Mindkét mérkőzésen szerepet kapott a csapatban, Peringer Balázs, az Olaj KK centere. A mieink hétfőn este lapzártánk után a portugálok elleni újabb mérkőzéssel zárták a tornát. Új sportigazgató Dunaújvárosban LABDARÚGÁS Sallói István távozik az NB l-ből az NB lll-ba sorolt Kecskeméti TE klub- igazgatói posztjáról, és az NB ll-es Dunaújvárosnál folytatja munkáját - írta az nso.hu -, a szakember július 1-től dolgozik majd Dunaújvárosban, a Nemzeti Sport értesülései szerint a sportigazgatói posztot tölti majd be. Sallói 2011- ben került a Kecskeméti TE együtteséhez, és az elmúlt négy évben nemcsak a felnőtt csapatnál, hanem az akadémiánál is dolgozott. A válogatottnál is szerepet kapott, jelenleg is tagja Dárdai Pál szövetségi kapitány stábjának. Nedbaiek Ferenc bronzérmes BIRKÓZÁSA napokban Tatabányán rendezték meg a kötött- és szabadfogású veterán országos bajnokságot. Nagy érdeklődés mellett, barátságos, jó hangulatban zajlott az országos bajnokság, ahol elsőként 115-en kötöttfogásban, majd 129-en szabadfogásban mérették meg magukat. A Szolnoki MÁV SE versenyzője Nedbaiek Ferenc bronzérmet szerzett a kötöttfogású а к 130 kg-os súlycsoportjában. A vasárnap esti záróünnepséggel befejeződött az I. Európa Játékok. A magyar sportolók húsz érmet szereztek Bakuban. Hogy a hivatalos elnevezéssel élve multisporteseménynek milyen sportszakmai hozadéka lehet, talán csak évek múlva derül ki. Gutái István cs.gutai70mail.com EURÓPA JÁTÉKOK Az Ázsia, a Nemzetközösségi és a Pánamerikai játékok mintájára igyekeztek tető alá hozni egy európai össz- sport-eseményt is. A bakui két hét megítélése igencsak vegyes. Az első Európa Játékok programjába harminc sportág került, ezek közül huszonnégy a nyári olimpián is szerepel. A rendezők természetesen kitettek magukért. A több szempontból is Ázsiához tartozó Azerbajdzsán pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálva készítette elő az eseményt, a sikeren felbuzdulva alighanem megpályázzák a 2024-es nyári olimpiát is. A cselgáncsozók és az U17-es vízilabdázók számára kontinensbajnokság zajlott Bakuban, a sportlövők pedig közvetlen ri- ói kvótához is jutottak. Mégsem lett „miniolimpia”. Nem lett belőle igazán beszédtéma: a buszon, a piacon, a kocsmákban szóba sem került. Úszócsapatunk reménységekből, kajak-kenu küldöttségünk viszont klasszisokból állt. A legtöbb nemzet másod-, harmadvonalbeli versenyzőit indította, a nemzetközi sportszövetségeknek inkább púp volt Baku, mint kihívás. Ennek megfelelő volt a színvonal is: az atlétikaversenyeken például egy andorrai versenyző 17,58-cal egyéni csúcsot ért el gerelyhajításban. A macedón Dejan Angelovszki kalapácsvetésben 30,83-ra volt képes, ezzel serdülőbajnokságon sem lehet dobogóra állni. A magyar küldöttség húsz érmet (nyolc arany, négy ezüst és nyolc bronz) szerzett, ezzel a tizenegyedik lett az éremtáblázaton. A nemzetek nem hivatalos versenyét Oroszország nyerte 79 arany-, 40 ezüst-, 45 bronzéremmel. A második a rendező Azerbajdzsán lett rendesen megtámogatva honosított sportolókkal, de még így is csak harmadany- nyi érmet nyertek, mint a „nagy testvér”. A megyei, illetve megyei kötődéssel bíró sportolók közül a Szolnokon született cselgáncsozó, Ka- rakas Hedvig érte el a legjobb eredményt, második lett az 57 kilogrammosok mezőnyében, csapatban pedig egy ötödik helyezést gyűjtött be. A jászberényi születésű, de kisgyermekkora óta Kanadában élő Gonda Ivett ötödik lett a 49 kilós taekwondosok küzdelmeiben. A Szolnoki Dózsa-KÖZ- GÉP vízilabdázója, Teleki András a hetedik helyezett U17-es pólóválogatottnak volt tagja. Ugyancsak hetedik lett strandlabdarúgó-vá- logatottunk. A Szolnokon élő, Já- noshidán „nagypályázó” Ábel Péter sporttörténelmi tettet hajtott végre, hiszen ő szerezte az első magyar „strandos" gólt az Európa Játékokon. A sportpályafutását a megyeszékhelyen kezdő, de már honvédos párbajtőrvívó, Várnai Vivien nem jutott főtáblára. Hogy lesz második Európa Játékok, az szinte biztos. Hogy hol és mikor, azt ma még senki sem tudja. Az Európa Játékok magyar érmesei Arany: Szabó Gabriella. Vad Ni- netta, Kozák Danuta, Kárász Anna - kajaknégyes. 500 m: Kämmerer Zoltán, Szalai Tamás - kajak kettes, 1000 m; Sastin Marianna - birkózás, 60 kg; Kozák Danuta - kajak egyes, 500 m: Kämmerer Zoltán. Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel - kajak négyes. 1000 m: Dudás Miklós - kajak, 200 m; Barka Emese - birkózás, 58 kg; Szöllősi Panna, Lendvay Dóra, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Báli Dániel - aerobikcsapat. Ezüst: Korpási Bálint - kötöttfogású birkózás, 71 kg; Bognár Ri- chárd - dupla trap; Juhász Janka - úszás, 1500 m gyors: Karakas Hedvig - cselgáncs, 57 kg. Bronz: Vajda Attila - kenu, 1000 m; Kárász Anna, Vad Ninetta - kajak kettes. 500 m: Kozák Danuta - kajak, 200 m; Tótka Sándor, Molnár Péter - kajak kettes, 200 m; Csay Renáta - kajak, 5000 m; Bonecz Boglárka - úszás, 200 m pillangó; Cserno- viczki Éva - cselgáncs, 48 kg; Harcsa Zoltán - ökölvívás. 75 kg. A folytatásban a világelső Serena Williams vár a magyar hölgyre Babos Tímea jó rajtot vett HIRDETÉS SZUPER^ EXPRESSZ A MAI naptól megkezdjük a medgyesegyházi görögdinnye árusítását a szolnoki OBI parkolóban. Várjuk vissza minden kedves vásárlónkat a megszekott minőséggel.--------------------------------------------- *477661* TENISZ Az egyik legjobb magyar játékos, Babos Tímea két szettben legyőzte a cseh Petra Cetkovskát hétfőn a wimbledoni nyílt teniszbajnokság első fordulójában - írta az MTI. A Grand Slam-torna egyetlen főtáblás magyarja - aki 93. a világ- ranglistán - és a WTA-rangsor- ban 161. helyezett ellenfele nem bírt egymással az első szettben, amely csak rövidítésben dőlt el. A tie-breakben a soproni teniszező 7-4-re bizonyult jobbnak. A folytatásban Babos elvesztette az adogatását, így selejtezőből érkezett riválisa 3:0-ra elhúzott. A 22 éves magyar azonban hamarosan visszabrékelt, majd lendületét megtartva meg sem állt sorozatban hat gémig, s ezzel bejutott a második fordulóba. A találkozó 1 óra 23 percig tartott. A tavaly a nyitókörben kiesett Babosra a 64 között vélhetően a világelső és 20-szoros Grand Slam-bajnok amerikai Serena Williams vár. ÚN Bodonyi és Bogár duplázott a válogatón KAJAK-KENU A hétvégén Szegeden, a Maty-éri pályán rendezték meg a 2. ifjúsági és U23-as világbajnoki válogatóversenyt. Meglehetősen mostoha időjárási viszonyok, az erős hátszél miatt hullámzó pályán kellett lapátolniuk a versenyzőknek. A KÖZGÉP-Szolnok fiataljait azonban kevésbé zavarták az elemek, Czeglédi Gábor edző tanítványai ismét kitettek magukért a megméretésen. Az U23-sok között Bodonyi Dóra és Bogár Gábor tarolt a csongrádi fővárosban. Dóra a hölgykajakosok, klasszikus 500 méteres versenyében meggyőző fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt. Ráadásul az 1.48-as időeredménye is felettébb biztatónak mondható az elkövetkező fontos (világ)ver- senyek előtt. Bodonyi Dóra négyesben is remekelt, társai Horváth Alexandra, Simán Fanni és Szabó Ágnes voltak, minimális különbséggel, 12 ezreddel győzték le a Hagymási testvérek, Horváth Noémi és Takács Tamara összeállítású egységet. K-l 1000 méteren a szolnokiak tehetsége Bogár Gábor nyert két honvédos versenyző, Ceiner Benjamin és Noé Bálint előtt (nem mellesleg hat honvédos kajakos szerepelt a fináléban). Nem mellesleg Gábor tagja volt a győztes négyes egységnek is.- Bogár Gábor az idén már sokadszor bizonyította, hogy beérett, formáját hosszú távon, magabiztosan tudja hozni. Abszolút megérdemelt volt a sikere - mondta Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző, a szövetség honlapján, aki szerint nagyon látványos versenyt hozott a C-l 1000 méter fináléja is, amelyben az újpesti Szabó Kristóf nyert Bodonyi András és Forgó Christopher előtt. Az utóbbi kenus a szolnokiak versenyzője, aki párosban a velencei Petkó Andrással az oldalán a második helyen ért célba 1000 méteren. Mindhárom szolnoki versenyzőnek komoly esélye van kijutni a július végi U23-as világbajnokságra. V. Cs. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Telj 56/413011. Nyitva: minden nap 8-21-ig. £ Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-2T1. Nyitva: hétköznap 9-17-lg. ? Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a kézolt áifoiyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 307,00 318,50 USD 275,00 288,50 CHF 294,00 307,00 Érvényben: 2015. június 29. Befektetési aranyérlékesitós. KSíliletekst is kiszolgálunk! mvw.comergroup.hu MoneyGmm Első Eb-címüket nyerték a szerbek KOSÁRLABDA Szerbia válogatottja nyerte meg a magyar-román közös rendezésű női Európa-baj- nokságot, miután vasárnap a budapesti Syma-csarnokban rendezett döntőben 76-68-ra legyőzte a francia csapatot. Történetük első diadalával a szerbek részvételi jogot szereztek a jövő nyári, riói olimpiára. A torna legjobbja a fináléban 25 pontot dobó szerb Ana Dabovic lett, az álomcsapatban pedig a rajta kívül honfitársa, Sonja Petrovics, továbbá a francia Gruda és Dumerc, valamint a spanyol Torrens kapott helyet. A kontinenstornán második franciák, a harmadik spanyolok, a negyedik fehéroroszok és az ötödik törökök részt vehetnek egy év múlva az olimpiai selejtezőtornán. A mieink a 17. helyen zártak. ÚN Jim Davis ► HOZOM A ► FÜRPÖ- GATYÁPAT. LABPA MEGVAN, USZONY MEGVAN, SZÖRF MEGVAN. Tál!%hagyomány... A szolnoki kötődésű dzsúdós. Karakas Hedvig (kékben) a döntőig menetelt Bakuban. Az 57 kg-osok között szereplő hölgy egyéniben csak nagy küzdelemben maradt alul a portugál Monteiróval szemben.