Új Néplap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-19 / 142. szám

2015. JUNIUS 19., PENTEK GASZTRONÓMIA 11 Az ebéd megkoronázásaként vagy délutáni csemegeként is fogyaszthatjuk ■ Rordítottbarackos süti HOZZÁVALÓK 6 SZEMÉLYRE: 30 dkg liszt, só, 1 db citrom, 20,5 dkg + 1 ek. vaj, 10 dkg ricotta, 5 dkg porcukor, 1 tojás- sárgája, 10 dkg + 1 tk. cukor, 8 db sárgabarack. ELKÉSZÍTÉSE: 1. Morzsoljuk el a lisztet 1 csi­pet sóval, a citrom lereszelt héjá­val és 15 dkg felkockázott hideg vajjal. Adjuk hozzá a porcukrot, a tojássárgáját és a túrót. Gyors mozdulatokkal gömbölyítsük ki a tésztát, majd tegyük a hűtőbe 30 percre. 2. Tegyünk 10 dkg cukrot egy 18 centiméteres serpenyőbe 0,5 dl vízzel együtt. Közepes lán­gon karamellizáljuk 8-10 perc alatt. Csipkedjünk bele 5,5 dkg vajat. Rétegezzük a megtisztí­tott, felezett barackokat ma­gozott felükkel felfelé a serpe­nyőbe. 3. Nyújtsuk ki a tésztát kör ala­kúra, majd simítsuk a serpenyő­be. Csipkedjük a megmaradt vajat a tésztára, hintsük meg 1 teáskanál cukorral, és süssük 190 fokra előmelegített sütőben 30 percig. Borítsuk tálra. Vanília­fagylalttal kínálhatjuk. EGYADAG: 670 kcal Végre egyre több idénygyü­mölcs kapható, amelyek segít­ségével mennyei desszerteket készíthetünk. íme három a mi kedvenc receptjeink közül! Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu HOZZÁVALÓK 8 SZELETHEZ: 20 dkg keksz, 6 dkg vaj + a formához, 25 dkg túró, 4,5 dkg porcukor, 1 db citrom, 1 db vaníliarúd, Vá db zselatinlap, 2,5 dl tejszín, 30 dkg magozott meggybefőtt, 10 dkg cukor. ELKÉSZÍTÉSE: 1. Daráljuk le a kekszet. Keverjük hozzá a megolvasztott vajat. Egy 18 centis tortaforma alját kenjük ki vajjal, és béleljük ki sütőpapírral. Nyomkodjuk a formába a keksz­morzsát, és tegyük a hűtőbe. 2. A túrót törjük át, keverjük el a porcukorral, valamint a citrom finomra reszelt héjával. Kaparjuk a túróhoz a félbevágott vaníliarúd magjait is. A zselatint áztassuk 10 percre jéghideg vízbe. 3. Verjük habbá a tejszínt. Egy evő­kanálnyit tegyünk lábasba, kis lán­gon olvasszuk fel benne a kinyom­kodott zselatint, majd keverjük a túróhoz. 4. Forgassuk a maradék tejszín­habot is a túrókrémbe. Simítsuk a tortaformába. Tegyük a hűtőbe egy éjszakára. Másnap vágjuk körbe, és emeljük ki a formából. Я HOZZÁVALÓK 6 SZEMÉLYRE: AZ ALAPHOZ: 10 dkg teljes kiőrlésű keksz, 5 dkg zabkeksz, 2 tk. vaní­liás cukor, só, 8 dkg kókuszvaj. A KRÉMHEZ: 35 dkg szeder + a dí­szítéshez, 5 dkg áfonya, 8 dkg cu­kor, 1 ek. citromlé, 1 csomag zsela­tinlap, 20 dkg krémsajt, 20 dkg görög joghurt, 2 tk. porcukor, 20 dkg tejszín. ELKÉSZÍTÉSE: 1. Zúzzuk a kekszeket porrá. Ad­juk hozzá a vaníliás cukrot, 1 csi­pet sót, az olvasztott kókuszvajat, majd nyomkodjuk poharakba, és tegyük a hűtőbe 1 órára. 2. A gyümölcsöket forraljuk fel a cukorral és a citromlével, tör­jük át szitán, és oldjuk fel benne a zselatint. Keverjük bele a krém­sajtba, majd adjuk hozzá a joghur­tot. Tegyük a hűtőbe 30 percre. 3. Forgassuk a gyümölcsös krémbe laza mozdulatokkal a porcukorral habbá vert tejszínt. Adagoljuk poha­rakba, szederszemekkel tálaljuk. £GY ADAS: 495 kcal 5. A meggyet a levővel és a cukor­ral együtt forraljuk fel. Alacsony hőfokon főzzük szirupos állagúra. Ha kihűlt, locsoljuk rá a torta tetejére. További gyümölcsös sütemények leírását találhatja az e heti Fanny magazin ajándék receptmellék­letében. EGY SZELET: 410 kcal Mit készíthetünk maradék kenyérből? ELŐFORDULHAT, hogy néhány nap után nincs kedvünk megenni a régi kenyeret, mert bizony már nem túl friss. De nehogy kidob­juk - kivéve persze ha penészes -, mert finom ételeket készíthe­tünk belőle. • A megmaradt kenyeret vág­juk szeletekre, paradicsom­mal, mozzarellával és bazsali­kommal rétegez ve rakjuk tep­sibe, majd öntsük rá a kedvenc szószunkat. Rakjuk be a sütőbe néhány percre. • A régi szeletelt kenyérnek vágjuk le a héját, kockázzuk fel, majd főtt sonkával, sajttal, zsá­lyával keverjük össze és rakjuk egy tortaformába. Öntsük le tej­ben elkevert tojással, és süssük össze. • Bármilyen fajta kenyeret forgassunk palacsintatésztába, majd süssük ki. Mind sós, mind édes körítéssel nagyon finom. • Vajazzunk meg tíz darab toastkenyérszeletet, negyedel­jük fel, majd rakjunk belőle egy réteget a felfújtformába. Szór­junk rá mazsolás barnacukrot, ezután következhet egy újabb réteg kenyér. Keverjünk össze 3 deciliter tejet 4 tojással és 1 liter tejszínnel, a massza felét öntsük rá a kenyerekre. 30 percig hagy­juk állni, majd öntsük rá a mara­dék tojásos tejet is, és 160 fokon süssük 50 percig. • Klasszikus megoldás a ke­nyér megmentésére a meleg- szendvics. Kenje meg a szele­teket májkrémmel vagy más pástétommal, melegszendvics­krémmel, és reszeljen sajtot a tetejére. Tegye a szeleteket sü­tőpapírral bélelt tepsibe (vagy sütőlapra), és süsse addig, amíg a sajt megolvad a tetején. Ké­szítheti úgy is, hogy a kenyér­szeleteket mustárral keni meg, erre egy-egy szelet sonkát, párizsit vagy szalámikarikákat helyez, és erre kerül egy kis reszelt sajt. MW HIRDETÉS EGYÜTT!. MIÉRT AKARF1U i£NNI A KISLÁNY? NÁLUNK MINDIG IZZIK Á LEVEGŐ iSPORTOLOl HIATITKUK? MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL wr% z' ; I^MNArtJKÜLSŐn Шт'- '' Ш\"- Uh É Bi Щ 1^1 < як 191 IrtówULWjí Gyümölcsös desszertek > V

Next

/
Thumbnails
Contents