Új Néplap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-13 / 137. szám

4 SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE 2015. JÚNIUS 13., SZOMBAT Ebben az öbölben már nem érdemes a partól horgászni, bentebb kell menni, hogy a halat ki lehessen emelni - mondja Hegedűs Béla Naponta egy centit csökken a holtág vízszintje Bajban a Holt-Tisza Fogadjon örökbe utcát, parkot vagy teret! MARTFŰ Programot indít környeze­tünk szebbé tételéért, természe­ti értékeink megőrzéséért, a köz­területek állapotának javításá­ért az önkormányzat. A jövőben bárki örökbe fogadhat a városban egy-egy parkot, teret, utcát, vállal­va, hogy valamilyen módon hoz­zájárul annak fenntartásához, és vállalásukat legalább egy évig fenntartják. Az örökbefogadott te­rület támogatható pénzzel, térbú­torokkal, facsemetével, cserjével, virággal, vagy bármilyen más adománnyal illetve a terület rend­ben tartására fordított munkával, az önkormányzat tájépítészeti ter­veinek megfelelően. A program bevezetését a polgármester java­solta, melyet a képviselő-testü­let is támogatott. A részletes sza­bályokat június 30-ig határozzák meg, de az előzetes jelentkezése­ket már addig is fogadják. Az önkormányzattal egyeztet­ve válik véglegessé az adományok tartalma, majd várhatóan egy jel­képes gesztussal, megállapodás aláírásával szentesítik az adott te­rület örökbefogadását. Mindezt az önkormányzat a városi honlapon nyilvánosságra hozza, az örökbe­fogadó kilétét pedig a támogatott területen elhelyezett táblán jelzi. Városőrző kamerákat telepítenek Szolnokon SZOLNOK A város számos pontjá­ra telepítik az egyik legmoder­nebb kamerás megfigyelő rend­szert, amely Szolnok és a Magyar Telekom közös Т-City elnevezésű programjának keretében zajlik. A rendszert teszt jelleggel 2011- ben már üzembe helyezték, amely során öt speciális berendezést te­lepítettek Szandaszőlős ki- és be­vezető útjain, valamint forgalmas utcáinak kereszteződésében. A teszt nemcsak a konkrét bűnfel­derítés során, de a lakosság szub­jektív biztonságérzetének növelé­sében, és a bűnmegelőzésben is bizonyította hasznosságát. A si­keres tesztidőszak lezárása után most már a végleges eszközök te­lepítése zajlik városszerte, amely­nek első jelei az újonnan kiépített konzolok, amelyre a közeljövőben a rendszer alapjait képező kame­raegységek is felkerülnek majd. Már most, nyár elején rendkí­vül alacsony a szajoli holtág víz­szintje. A horgászok aggódnak, hogy vízpótlás hiányában igen hamar veszélybe kerül a tó élő­világa. Egy forró napon akár egy centit is csökkenhet a vízszint a párolgás következtében. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu SZAJOL - Rendszeresen ehhez a kis öbölhöz jövök ki horgászni - mondta Hegedűs Béla, akivel a szajoli Holt-Tisza partján beszél­getünk. Bár a horgászplacc kelle­mes, árnyas, az előtte lévő vízfe­lület iszapos, zöld algás.- A kisebb halakat még csak-csak ki lehet innen a part­ról rántani, de a nagyobbakért csónakba kell szállni, hogy bel­jebb menjek érte. Jó lenne már ki­kotorni a tavat, meg feltölteni víz­zel, hiszen szemmel láthatóan ki­sebb a vízszint, mint pár évvel ez­előtt volt ebben az időszakban. Mi lesz itt nyár végén?! - tette hozzá az egyébként törökszentmikló­si férfi, aki rendszeresen a szajo­li Holt-Tiszához jár le horgászni.- Bár jelenleg még jó állapotban van a Holt-Tiszánk, de a vízszint valóban a minimum szinten áll - reagált a horgászok aggodalmai­ra Szöllősi József polgármester. El­mesélte, a gravitáció segítségével mindösszesen csak két napot tud­ták tölteni az élő Tiszából a tavat, ez alatt nem tudott a kellő szint­re emelkedni a vízszint. Az lenne ideális, ha most 270 centit mutat­na a vízmérce, de jelenleg csak ki­csit több, mint két méteren áll. És ha arra gondolunk, hogy egy-egy forró nyári napon akár egy centi­métert is csökkenhet a vízszint a párolgás miatt, komolyan veszély­Tudta-e? A szajoli holtág jelenlegi (június 11-i) vízállása 224 centiméter, ökológiai vízszintje kereken két méter, maximális tározási szin­te 253 centiméter. A Holt-Tisza hat tóegységből áll. ezek hosz- sza összesen 7845 méter, terü­lete pedig 73 hektár. A holtág­befogadóképessége maximális tározási szintnél 880 000 köb­méter. A tó átlagos szélessége 120 méter, átlagos mélysége pedig 2-2,5 méter. be kerülhet a tó és élővilága. Meg­oldás lehet, hogy a Kötivizig az élő Tiszából pumpál vizet a tóba, de ez 3-4 millió forintos költséget jelent önkormányzatunknak. Volt egy év, amikor 10 millió forintot áldoz­tunk erre. Problémánkra a Nagy­kunsági csatornából történő vízel­vezetés nyújthat megoldást - ma­gyarázta a településvezető, hozzát­éve, a 26 kilométeres kisebb csa­torna megvan, azt csak rendbe kell(ene) tenni, mert évekkel ez­előtt feltöltötték vagy elszántották.- A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 2013-ban készítette el vízkészlet-hasznosítási stratégiá­ját, amely komplex megoldást kí­nál az Alföld középső területeinek jövőbeli vízgazdálkodási problé­máira. A stratégia része a Fegyver- nek-Szajoli belvízöblözet több célú fejlesztése, ezen belül a fegyver­nek! és szajoli Holt-Tisza rehabili­tációja, a térségi vízpótlás korsze­rűsítése, öntözőfürt kiépítése - tá­jékoztatta lapunkat Horváth Béla. A KÖTIVIZIG főmérnöke hozzá­tette: jelenleg a fegyvemeki holtág vízellátása megoldott, a szajoli ese­tében azonban állandó vízpótlá­si lehetőség nem épült ki. A feltöl­tést a Tisza megfelelő magasságú árhulláma biztosíthatja szivomyá- san, ez azonban a természet szeszé­lye miatt esetleges, vannak évek, amikor nincs erre mód. Csapadé­kos időjárás esetében költséges szi­vattyúzással mentesíthető a hol­tág, míg aszályos periódusban az alacsony vízállás okozhat kritikus helyzetet. Mivel Szajol körzetében az öntözési lehetőség korlátozott, a már elkészült tanulmánytervben szerepel a Nagykunsági-főcsator­na és a szajoli holtág közötti kap­csolat megteremtése, s az úgyne­vezett Nk VI öntözőfürt kiépítése. A beruházás részét képezné töb­bek között új csatorna építése 10 kilométer hosszan, a már meglévő csatornák bővítése és rekonstruk­ciója, új vízkormányzó, vízszétosz­tó műtárgyak építése, s nem utol­sósorban az érintett holtágak revi- talizációja, mederkotrása. A tervek tehát készen vannak, a megvalósí­tás az uniós pályázati lehetőségek függvénye - mondta Horváth Béla. Szöllősi Béla polgármester hoz­zátette, a község ivóvízellátását az aszályos időjárás nem veszélyez­teti (jelenleg a Tiszából veszik az ivóvizet), a két fúrott ártézi tót­juk ugyanis képes lenne ellátni az egész települést friss vízzel. HÍREK Megszépült a templom környéke AiOL Letérkövezték a római katolikus templom melletti kis teret. Az 1833-ban közadako­zásból épült, majd 1885-ben felújított új templom környé­ke ezekben a napokban szé­pült meg. E műveletek a főút felújításának utómunkálatai voltak, melyet még a kivite­lező fejetett be. Ez a szerző­dés része volt. A megújult te­ret tegnap vehették birtokba alakosok. J. Zs. Az iskola mellé épül az új uszoda SZ0i.N0 Már nem egyszer ígérték, hogy uszodát építe­nek a Széchenyi városrész­ben, ám ennek azóta sem­mi híre - vetette fel a problé­mát a szolnoki Bálist István.- Úgy gondolom, sokan lak­nak ezen a részen, így abszo­lút szükség lenne egy uszo­dára. Tervezik-e ennek meg­valósítását? - fordult lapunk­hoz kérdésével. - Országos tanuszoda építési program in­dul, ezen belül a város a Szé­chenyi Körúti Általános Isko­la mellé tervez építeni egy uszodát - tudtuk meg a pol­gármesteri hivatal fejlesztési igazgatóságától. M.K. Fiatal oktatók mutatkoznak be SZOLNOK Hétfőn rendezik meg első alkalommal a Szolno­ki Főiskolán a Fiatal Oktatók Klubja rendezvényét. Lengyel Attila a turizmus, a meditáció és a fenntarthatóság kapcso­latáról beszél, Mondok Anita a turisztikai szakemberkép­zés helyzetének elemzését tárja az érdeklődők elé, míg Libor József a lánctalpas és kerekes harci járművek üzem- benntartásának műszaki és gazdasági felülvizsgálatáról szól. J. Zs. A negyedikesek személyesen adták át adományukat Gyűjtéssel segítettek RÁKÓCZIÚJFALU Megvalósult a rá- kócziújfalui Herman Ottó Álta­lános Iskola negyedik osztályo­sainak terve: személyesen ad­ták át adományukat egy Ópusz­taszer mellett élő beteg kislány­nak, Gazsó Diának. A gyerekek egész évben ku­pakokat gyűjtöttek, hogy azo­kat pénzre váltsák és ezzel se­gítsék a kislány külföldi műtét­jét. Gyakorlatilag tanulmányi kirándulásukat kötötték össze e karitatív vállalásukkal. Saj­nos az időjárás nem kedvezett a találkozásnak, mert szakadt az eső, ennek ellenére nem mond­tak le a látogatásról. E fénykép bizonyítja, hogy a látogatás ki­fejezetten jól sikerült. J. Zs. Csapadékos időben, de csak megvalósult a találkozás Hamarosan kezdődik a kátyúk javítása SZOLNOK A pletykafalui Nagy­sándor József úton lévő kerék­párút miatt ragadt tollat Bozsó Károlyné. - Naponta közleke- dek itt nagy nehézségek árán, hiszen nád nőtte be a közepét és a két szélét, így szinte alig le­het akadálytalanul végighajtani rajta - közölte levelében a hölgy. - Ami bosszantó, hogy ez az út­szakasz kátyúkban is bővelke­dik. Ha nem óvatos a kerékpá­ros, akár fejre is állhat. Azt gon­dolom, hogy a Pletykafalu több szempontból is mostohagyer­meknek érezheti magát. Meny­nyire hangosan kell kiáltaniuk, hogy szavaink, kéréseink meg­hallgatásra találjanak? - tette fel a kérdést Bozsó Károlyné.- A Nagysándor József úton található kerékpárút melletti kaszálási munkákat minden év­ben június második felére üte­mezzük - tudtuk meg a polgár- mesteri hivatal városüzemelte­tési osztályától. - így történik ez ebben az évben is, a kaszálás jövő héten elkezdődik. Ezen kí­vül a kerékpárút burkolatának felmérése is megtörtént, a ve­szélyes és kerékpáros közleke­dést akadályozó burkolat hibá­inak kijavítását június végéig tervezzük elvégezni. A Ceglédi utca és Vasút utca útburkolatá­ban valójában jelentős mennyi­ségű kátyú található, ezek kija­vítása is várhatóan a következő két hétben megtörténik. M.K. Hívja az Uj Néplap újságíróját! KOVÁCS KRISZTA elsősorban Törökszentmíklós és annak környékén élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 30/2506-953-as telefonszámot hétköznapokon!

Next

/
Thumbnails
Contents