Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-28 / 123. szám
SPORT - MEGYEI KÖRKÉP .11 2015. MÁJUS 28., CSÜTÖRTÖK Megint Kossuth téri fieszta lett a vége a férfikosárlabda bajnoki döntőnek Dupla-dupla, szolnoki módra Idén is mindent vitt a Szolnoki Olaj KK együttese. Ahogy tavaly is. A Magyar Kupa-győzelem mellé a bajnoki címet is megszerezte, ezzel koronázta meg fennállása legjobb Adria Liga-szereplését. Gutái István cs.gutai70@gmail.com KOSÁRLABDA Kedd este befejeződött az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2014-15-ös sorozata. A Szolnoki Olaj KK 3:0- ra legyőzte a Kecskemétet a döntőben. Az éremátadás után a Ti- szaligeti Sportcsarnokban elkezdett fieszta a Kossuth téren folytatódott.- Tudtuk, hogy a Kecskemét küzdeni fog a végsőkig és jól is kontrollálta a játékot, de volt két periódusunk, amikor el tudtunk lépni, ez döntött- értékelt a lefújás után Báder Márton, az Olaj KK csapatkapitánya, aki az eddig megszerzett hat szolnoki bajnoki cím közül négyben is aktív szerepet játszott. így a klub legeredményesebb játékosának mondhatja magát. Korábbi csapattársból lett „főnök” Drágán Alekszics, akivel tavaly és idén is duplázott a csapat. Ilyen pedigrével kevés magyarországi edző dicsekedhet.- Rendkívül hosszú szezonunk volt, rengeteg meccsel, az eddigi legjobb Adria Liga-szerepléssel, Magyar Kupa-győzelemmel, bajnoki címmel - sorolta a mindenki által ismert, de mindig szívesen hallgatott eredménysort a vezetőedző. - Voltak ugyan hullámvölgyeink, de minden nehézségen úrrá tudtunk lenni.- Ezt az ünneplést sosem lehet megunni - áradozott a hangulatról Vojvoda Dávid. - Nagyon örülök a címvédésnek, ez kívülről talán könnyűnek tűnt, mert minden meccset megnyertünk a rájátszásban, de nagyon nehéz döntő volt, hiszen a Kecskemét nagyon keményen játszott. Ez a második aranyérmünk ebben a szezonban, ezért jöttem anno Szolnokra. Aláírtam még két évre, remélem az az időszak is hasonlóan sikeres lesz, mint az idei volt. A csapat többségével ellentétben Wittmann Krisztián „első bálozó” a szezonban.- Nekem ez az első bajnoki címem, úgyhogy ez különlösen emlékezetes marad számomra- mondta az irányító.- Egész évben jó teljesítményt nyújtott a csapat, itthon is és nemzetközi színtéren is. Mindkét aranyérmünkhöz volt csapatomat kellett legyőzni, nekik is gratulálok, mert nagy fegyvertény részükről, hogy két finálét is játszhattak idén. Sztrahinja Milosevics látott már ezt-azt eredményes pályafutása során, hiszen a Partizán Belgrád játékosaként EuroLiga Final Four résztvevő is volt.- Ez az ünneplés életem egyik legfelemelőbb pillanata- lelkendezett a kosárlabdázni és ünnepelni is nagyon jól tudó szerb játékos, aki marcona szakállat növesztett a rájátszásra - Egyszerűen leírhatatlan, örökre emlékezni fogok erre. A bajnokság kezdete előtt is nyilvánvaló volt, hogy a Szolnok toronymagas esélyes. Ám az esély önmagában kevés.- Az Olaj KK az egész párharc során frissebb, összeszedettebb és jobb volt - nyilatkozta a finálét követően a korábbi válogatott Boros Zoltán, aki televíziós szakkommentátorként követte a döntőt. - Néha az volt az ember érzése, hogy van még egy sebességi fokozata a csapatnak, amelyet ritkán kellett használnia. Ahogy eddig, úgy most is Szolnok főterén ünnepelték a szúrA 2Q14-15-ÖS bajnokság végeredménye A 2014/15-ös férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság aranyérmésé a Szolnoki Olaj KK együttese tett. A csapat tagjai: Báder Márton (csapatkapitány). Marko Brktcs, Csákvári Csaba. Teddy Gipson. Lazeric Jones. Keller Ákos. Michael Lee. Sztrahinja Milosevics. Pavlovics Vük, Peringer Balázs. Rakics Miljan. Somogyi Gergely. Sztajkovsz- ki Marko, Vojvoda Dávid. Wittmann Krisztián. Vezetőedző: Drágán Alekszics. Edző: Andrius Jurkunas. Ügyvezető: Tóth Zoltán. A bajnokság további sorrendje: 2. Kecskeméti TE-Duna Aszfalt. 3. Atomerőmű SE Paks, 4. Soproni Sördögök. 5. Kaposvári KK, 6. Falco-Trend Optika КС Szombathely. 7. Pécsi VSK-Pannonpower, 8. Na- turtex-SZTE-Szedeák. 9. TLI-AI- ba-Fehérvár, 10. Egis-Kör- mend, 11. Fairium JKSE Jászberény, 12. Marso Nyíregyháza KK. 13. Zalakerámia-ZTE KK. 14. MAFC Budapest. kólók a bajnokcsapatot. Hajnalra elült az ünnepi zaj, az eső elmosta a szétszórt konfettit, a tűzoltóautó is beállt a garázsba. A következő járat jövő május végén indul a Körcsarnok-Kossuth tér viszonylatban. Hosszú évekig folyt a vita az Aba-Novák Vilmosnak tulajdonított vázlat körül A kép, amely emberi sorsokat határozott meg A korábban lapunkban megjelent, Műkincsek, értékek a szemétből című írás váratlan eredménnyel járt. Telefont kaptam, hogy a cikk elején említett, Aba-Novák Vilmosnak tulajdonított vázlat történetéhez a kép megmutatása mellett tulajdonosa is szeretne hozzászólni. Szathmáry István kunhaloml950@gmail.com SZOLNOK A lakásban, ahol találkozunk Lukács Csabáné és élettársa, József tekeri szét a jókora vászonra festett művet. Nem vagyok művészettörténész, így ítélni nem tudok felőle, de mindenképpen megérint a hozzá kötődő emberi sors. A festmény a hölgy néhai férjének emlékműve is egyben, aki élete utolsó szakaszát szentelte neki.- A képet 2002-ben találta férjem lomtalanításkor a lózsef Attila úton. Olyankor érdekes dolgok után keresgélve járta a várost, mivel szerette a régiséget. A régi lakásunk, ami a kép miatt veszett oda, tele volt velük - kezdi történetét a néhai Lukács Csaba özvegye. Elmondása szerint sokáig a fáskamrában tartották, míg végül megmutatták egy azóta elhunyt szolnoki régiségkereskedőnek, aki szerint Aba-Novák Vilmos vagyont érő alkotása is lehet. Ezzel indult az életüket felforgató eseménysor.- Először próbáltuk kideríteni, kié lehetett, de a környéken, ahol előkerült, senki sem tudott róla. Azután elmentünk a MűA festmény, melyet Lukács | , Csabáné és élettársa, József mutat, a művész székesfehérvári falképének alakjait őrzi Ki is az az Aba-Novák Vilmos? Aba-Novák Vilmos (1912-ig No- vák Vilmos) (Budapest, 1894. március 15. - Budapest, 1941. szeptember 29.) magyar festő, grafikus, a modern magyar festészet egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetsége. 1912-14 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd dolgozott a szolnoki művésztelepen és Nagybányán. 1928-30-ig a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa. 1939-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára. Mint freskófestő, számos állami és egyházi megbízást teljesített (jászszentandrási római katolikus templom freskói, a szegedi Hősök kapuja,[2] székesfehérvári Szent István-mauzóleum [3][4].) 1937-ben elnyerte a párizsi Világkiállítás, 1940-ben a XXII. velencei biennále nagydíját. Késői temperafestményei virtuóz stílusa magába olvasztotta az expresszionizmus és az olasz novecento formanyelvének elemeit. Harsány színekkel festett, monumentális ihletettségű, dinamikus kompozíciók jellemzik; kedvelt témája volt a falusi vásár és a cirkusz világa. Bravúros technikával idézi fel - karikaturisz- tikus elemeket sem nélkülözve - az alföldi nép életét. Képeit a Magyar Nemzeti Galéria és más közgyűjtemények mellett számos magángyűjteményben őrzik. (Forrás: wikipedia.org) vésztelepre, megmutattuk más régiségkereskedőknek, és senki sem mondta ki, hogy nem lehet Aba-Novák Vilmos alkotása, igaz, az ellenkezőjét sem - teszi hozzá. Miközben beszélünk, lózsef fényképeket rak az asztalra, a székesfehérvári Szent István mauzóleum Aba-Novák Vilmos által készített falfestményeinek képét. Tény, hogy a laikus számára is szembetűnő a hasonlóságuk az előttünk levő vászon alakjaival. A képek után dossziék következnek egy iratokkal zsúfolásig telt szekrényből. Lukács úrnak a kép elismertetéséért hosszú éveken át folytatott, végül vereséggel végződött harcának emlékei. *- Volt olyan szakértői vélemény - emel ki egy, a vászon vizsgálatáról szóló dokumentumot az asszony az iratok közül -, ami egymaga harmincezer forintba került. Erre ment rá végül a közös lakásunk és a férjem élete is, akinek nem bírta a szíve az üggyel járó megpróbáltatásokat. Az iratok között azért akadnak elgondolkodtató dokumentumok is. Például a maga korában a művész életműve legnagyobb szakértőjének tekintett művészettörténész sorai, aki Aba-Novák variánsként jelölte a képet a megtekintésre átvett fotókról szóló nyugtán, de mindez nem bizonyító erejű. Mint ahogy azok a szóban elhangzott egyko-. ri kijelentések sem, melyeket Lukács Csabáné idéz a szakértőkkel történt beszélgetésekből. Úgy tűnik, bár annak idején a sajtó is foglalkozott vele, a kép most már örökre őrzi titkát és valójában története is véget ért. Befejezésül önként adódott a kérdés, mi az, amit még Lukács Csaba özvegye szeretne elérni a vitatott, sorsfordító képpel kapcsolatban.- Akkor lennék nyugodt, ha történetét, amiben kezdettől fogva én is részes voltam, mert bíztam a sikerében, férjem halálának, családi tragédiánknak ezt az emlékét lezárhatnám. Ennek az ügynek eddig egyetlen maradandó eredménye van. Az Aba-Novák Kulturális Központ valójában a férjemnek köszönheti nevét, az ő pályázata alapján kapta. Ez tény, amit elvitatni nem lehet. Akkor, 2006. szeptember elsején ott a művész ismert alkotásai mellett ezt a képet is bemutatták, amint ez a meghívó is írja - mutatja Lu- kácsné - Aba-Novák Vilmosnak tulajdonított nagyméretű alkotásaként. Most, a múlt terűéként őrzöm a képet, a róla szóló rengeteg irattal együtt. Szeretném, ha valami jelképes ösz- szegért vagy a város, vagy köz- gyűjtemény tulajdonába kerülne, s esetleg az iratanyagot is átvehetnék további őrzésre. Talán az sem túlzás, ha azt kérem, hogy valamiképpen örökítsék meg néhai férjem emlékét is abban az intézményben, ami a nevét az 6 munkájának is köszönheti - zárja beszélgetésünket és a baljós sorsot hordozó festmény történetét Lukács Csabáné. U Az Olaj kosarasai márM I otthonosan mozognak Д Щ a bajnoki járművön Д,; "