Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-16 / 114. szám

4 A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL 2015. MÁJUS 16., SZOMBAT Nem kellett volna, hogy így történjen, de szomorú lett a virágvasárnap élmény Legalábbis nekem az lett. Virágvasárnap este a nagy­templomból igyekeztem a Tisza mozitól a vegyiművek felé indu­ló buszhoz. A mise utáni lelki feltöltődésem azonban hamar elszállt, s visszazökkentem a szomorú valóságba, mert velem együtt egy féllábú férfi két man­kóval próbált felszállni segítség nélkül. A buszvezető rögtön kérte a bérletét, majd az igazol­ványát. A bérletét még rögtön elővette zakója zsebéből egy mankóra támaszkodva, de az igazolvány kereséséhez mindkét mankóját neki kellett támasz­tania a vezetőfülkéhez, össze is dőltek. Már ugrásra készen álltam, hogy ha le akarja szál­lítani a sofőr, akkor kifizetem a menetjegyét. Végre előkerült az igazolvány, így a buszvezető el­indította a buszt. Nekem viszont az egész estém el lett rontva. A tévében, a híradóban viszont azt láttam, hogy virágvasárnap, azaz Jézus ünnepélyes jeruzsá- lemi bevonulásának emlékére az országban több helyen meg­emlékeztek a rászorulókról... Elképzelhető, hogy nem vette észre a buszvezető a fülkéjéből, hogy a nyomorék férfi egyik lába helyett fémcső látszott ki a cipő­jéből. De a két mankót persze akkor is láthatta... Juhászné S. Márta A LEVELEKBŐL VÁLOGATUNK. A ki­választott írások - a levélíró hozzájárulása nélkül, mondani­valójának tiszteletben tartá­sával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem fel­tétlenül azonosak a szerkesztő­ség álláspontjával. A szerkesz­tőség nem közöl olyan írásokat, amelyek megjelentetése tör­vénybe ütközik, gyűlöletkeltő tartalmú, sérti a személyiségi jogokat, az erkölcsöket és a jó ízlést. Névtelen vagy címhiá­nyos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az írásokat a krisztina. matyus@partner.mediaworks. hu e-mail címre, illetve az Új Néplap, 5001 Szolnok, Mészá­ros Lőrinc út 2. címre is várjuk. Olvasói vélemények találhatók még: SZ0U0N.hu. A szolnoki irodalom sanyarú sorsú poétája volt Pataki Joachim emlékezés A közelmúltban volt Pataki Joachim születésé­nek százhuszadik évfordulója, és ötven éve, hogy családjának tagjait követte az elmúlásban. Három verseskötet, egy regény és egy színdarab szerzőjeként ismerték meg a nevét szülővá­rosában. Színdarabját a szolno­ki színház is bemutatta. Építészi oklevelének meg­szerzése után alig húszévesen besorozták a hadseregbe. Az első világháború második esztende­jétől annak végéig egy utászszá­zad tizedeseként végigharcolta a legkülönbözőbb hadszíntereket. Nem csodálható, hogy a háború élete végéig maradó olyan él­ményt jelentett számára, amely ■ Verskötetei is hozzájárultak ahhoz, hogy a Verseghy kör tagjává választották. a műveiben, verses és prózai írá­saiban egyaránt megnyilvánul. A legplasztikusabban nagy regé­nyéből a „Hómezőben piros virá­gokból”, sugárzik az a lelke mé­lyéből kiszakadó óhaj, hogy soha többé háborút! Leszerelése után építési vállalkozóként kereste kenyerét. Verskötetei a „Hulló' virágok”, majd a „Vándor széke­lyek” és a „Dalos imák” is hozzá­járultak ahhoz, hogy a Verseghy kör tagjává választották. Szandai Szabó Sándor pedig őt kérte fel az általa megjelentetett Irodalmi Kurír versrovatának szerkeszté­sére. Családi életében egymást követték a tragikus események. Fia, az ifjú Joachim 1944-ben az Arad körüli harcokban nyom­talanul eltűnt. Az 1944. június másodiki szőnyegbombázás során otthonuk megsemmisült. A sorscsapás és a fiatal halálát feledni nem tudó felesége bús­komorrá vált, és agydaganat következtében fiatalon elhunyt. A személyes csapásokon kívül a Rákosi-korszak éveiben anyagi helyzete is megrendült, leánya Valéria pedig politikai nézetei miatt a kalocsai női börtönbe került. Csak 1956-ban, a forra­dalom idején sikerült Ausztriába emigrálnia. Ott is halt meg. Meggyőződésem, hogy az 1964-ben elhunyt Pataky Joachim életműve a két világ­háború közötti szolnoki iroda­lom maradandó és ápolandó értéke. Szurmay Ernő A Lehel vezér szobra előtt közös fotóra összeálló szolnoki látogatók minden programot élveztek a Jászság „fővárosában” Lehel kürtje, a Zagyva­sétány, az állatkertbeli pingvinek és a templom is nagyon tetszett azok­nak a szolnoki nyugdí­jasoknak, akik nemrég Jászberényben tettek ki­rándulást. Szívós Jánosné, a Jászberényi Köztisztviselők Nyugdíjas Klubjának vezetője A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesülete hu­szonöt éve alakult. Negyvenhét tagszervezete között a Jászberé­nyi Köztisztviselők Nyugdíjas Klubja is szerepel. A szolnoki egyesülettörténeti kiállításon, felkérésre a mi klubunk is be­mutatta programjait fotókon - a képeket a tagok kézimunkája díszítette. Klubunk célja a civil lét erősítése, az időskorúak élet­minőségének javítása, a magá­nyosság oldása és a szabadidő eltöltését elősegítő programok megszervezése tagjaink szá­mára. A megyében a települé­sek önkormányzatainak több­sége pályázati pénzeszközök­kel segíti a nyugdíjasklubok programjainak megvalósítását, s így van ez Jászberényben is. A városi rendezvényeken rendszeresen részt veszünk, továbbá a Jászság városaiban és községeiben, a helyi klu­bokkal együttműködve kép­viseltük egyesületünket a Jász Világtalálkozó rendezvényein (Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászapáti), idén pedig Jász- alsószentgyörgyre megyünk. A megyei rendezvényeken az aktívabb tagokkal a szenior­maratoni váltófutáson veszünk részt az egészség megőrzése és a megyében működő tagszerve­zetek tagjaival való találkozá­sok érdekében. A köztisztviselő nyugdíjasklubunk tagjainak szakmai adottságait kihasz­nálva - például idegenvezető, szociális szervező - városunk történelmi múltjának és jelené­nek bemutatásával igyekszünk a huszonöt éves egyesület kul­turális programját bővíteni. Ennek keretében május elején, a redemptio 270. évfordulója alkalmából a szolnoki Tisza Nyugdíjas Klub negyvennyolc fővel tett látogatást városunk­ban. Többen közülük húsz-har­minc éve jártak Jászberényben, és szívesen fogadták a tervezett programot. A városnézés - fő­templom, Lehel kürtje, Jászkapi­tány szobra - so­rán az is kiderült, hogy a jászok és a kunok közös történelmi ese­ményeit többen is ismerték a vendégklub tagjai közül. Vendégeink elismeréssel szóltak a városkép átalakításá­ról, a Zagyva-sétányról, a pozi­tív változásokról. A Szikra Ga­lériában a Jászság festőit és al­kotásait a galéria munkatársa mutatta be számunkra. Voltak, akik a festőket, például Gecse Árpádot és fiát is ismerték. Na­gyon csodálták a gyűjteményt, és dicsérték a galéria szolgálta­tásait. Az állat- és növénykert látogatásával zárták a prog­ramot a Tisza Nyugdíjas Klub tagjai, ahol nagy élményt jelen­tettek számukra a látványeteté­sek, és sok érdekes információt kaptak az ott élő állatokról. Kü­lönös élményt jelentettek szá­mukra a kenguruk erszényéből leselkedő kiskenguruk, hiszen többen voltak, akik először lát­tak kengurut éle­tükben. Megcso­dálták a pingvi­neket, a madara­kat és a medvéket is. A kávézó és a fagylaltozó szol­gáltatásait is szívesen fogadták vendégeink. Klubunk ilyen programok­kal kívánja támogatni és szí­nesíteni a jubiláló megyei egye­sület kulturális életét. Ezzel egyben városunk, Jászberény idegenforgalmát, az intézmé­nyek látogatottságát is növelni tudjuk. Szerencsére az időjárás is kedvező volt ezen a napon, s így maradandó élményekkel lettek gazdagabbak szolnoki vendégeink. ■ Voltak, akik a festőket, például Gecse Árpádot és fiát is ismerték. □bűvölte őket a kiskenguru kirándulás A szolnoki nyugdíjasklubot látták vendégül Jászberényben Humorból sem volt hiány tavaszköszöntő Huszonhét szervezet tette tiszteletét Lenne még mit tanulnunk... kultúra Hogyan (ne) viselkedjenek honfitársaink külföldön? A közelmúltban a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Nyugdíja­sok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesülete jó hangulatú tavasz­köszöntő rendezvényt tartott a VOKE-ban tagjaival. A megyéből huszonhét nyugdíjasklub tagjai vettek részt kilencvenöt fővel. A résztvevőket színvonalas kultu­rális műsorok szórakoztatták. Fellépett a tavalyi országos költé­szeti szemle szajoli különdíjasa egy nagyon kedves köszöntő- verssel, a cibakházai Cibak Imre nyugdíjasklub női dalköre pedig egy aktuális, a nyugdíjasok éle­tét bemutató dalcsokorral ked­veskedett, sőt két tagjuk pedig humoros jelenettel szórakoztatta a megjelenteket. Demény Adrienn A vidám eseményen részt vevő klubtagok egy csoportja Ez a mondat jutott eszembe, ami­kor Budavári Kata Megvan a vé­leményünk című írásának végé­re értem. Merthogy ehhez sincs köze a magyaroknak. Sőt, ha szétnézünk a világban, nyilván több ezer olyan elítélhető dolog történik, amihez a magyaroknak nincs köze. Az írásban ugyanis az szerepel, felmenthető honfi­társaink viselkedése külföldön, mert a Pretswick-Ibiza útvona­lon is betiltották a szeszes italok fogyasztását egy légitársaság já­ratán, a skót bulizok miatt. „Ilyen jellegű intézkedésre pedig ugye magyarok miatt még nem volt szükség.” Budavári Kata szerint tehát ez felmentést ad mindenféle viselkedésre. Én másként látom. Országunkban, városunkban járva-kelve azt tapasztalom, hogy honfitársaim általános kultu­rális szintje sajnos alacsony. Az emberek jelentős része nem tud menni (gömyedten jár, csámpá- san lépked, dobálja a végtagjait stb.), nem tud beszélni (szöszög, pöszög, és képtelen két értelmes tőmondatot elmondani), és nem rendelkezik az emberi együttélés legelemibb ismérveivel (eldobálja a szemetet, csikket, udvariatlan stb.). Miért lenne más, ha kül­földön jár? Ezt tanulta itthon. Ezt tanítottuk neki mi, szülők, nagy­szülők, pedagógusok, mesterek, munkahelyek és hivatalok. Mi így élünk! Tessék megnézni vá­rosunk utcáit, tereit: szemét sze­mét hátán, noha a közmunkások rendületlenül róják az utcákat seprűikkel, lapátkáikkal, sár­ga szemeteszsákjaikkal. A sze­metet mi magunk szórjuk szét. Tegnap százötven hétköznapi (turisták által készített) fényké­pet néztem végig New Yorkról, ahol egyetlen csikket, papírzseb­kendőt, zacskót nem láttam az utcákon, parkokban. Ők pedig úgy élnek. Mert ők ezt tanul­ták. Lehet, hogy ők még azt is megtanulták, mit jelent a boltok, vendéglátóhelyek nyitvatartási rendje. Honfitársainkat nem fel­menteni kellene tudatlanságuk miatt, hanem tanítani. Nemcsak szakmára, tudományra, hanem kultúrára is. Nagy Károly, Szolnok

Next

/
Thumbnails
Contents