Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-10 / 84. szám
4 DIÁKVILÁG 2015. ÁPRILIS 10., PÉNTEK A jobbágyokat robotokra keil cserélni!? Diákok aranyköpései A kastélyban is szétnézhettek kirándulás Rengeteg érdekességgel találkoztak a Felvidéken járt diákok Nem csak sráckorúaknak: mindenkinek látnia kell ezt a filmet! „A hajó jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Duna közepén. Innen gyalog folytatták útjukat.” „Amíg Madách a börtönben sínylődött, felesége romlásnak indult.” „A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak és elfoglalták a várat.” „IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen gondoskodott.” „II. Endre a Szentföldről visszatérve hazáját és feleségét fenekestül felforgatva találta.” „A hős várkatonák általá- ban nem érték meg a haláluk napját, mert már korábban elestek a csatában.” „Mit tartalmazott a jobbágy- rendelet? A jobbágyokat robotokra kell cserélni.” „Ki volt Hammurabbi? Egy 2 méteres kőszobor.” „IV. Béla idején járásokra oszlott az ország, a legismertebb járás a tatárjárás volt.” „Spanyolország legnagyobb hegyei a Piramisok.” iám evett a tiltott fa gyümölcséből, ezért büntetésül feleségül kellett vennie Évát.” „Egyiptom őslakói a múmiák.” „A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.” „A kenguru kicsinye fészeklakó.” „Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz még nem tette be a lábát.” „Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.” „A cápa jellemzése: Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni.” „Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel fejünk belül üres sötét.” ajánló A tavalyi év egyik legnagyobb durranása Richard Linklater tizenkét éven át forgatott filmje, a Sráckor (Boyhood). Az alkotás egy átlagos fiú, Mason, illetve családja életét követi a srác hétéves ■ „Olyan érzésünk van, mintha magát az élet esszenciáját látnánk ebben a három órában.” korától egészen addig, ameddig be nem tölti a tizennyolcat. S bár elsőre pusztán egy figyelemelterelő trükknek tűnhet a hosszú forgatási idő, a végeredmény valami elképesztő hatást kelt a nézőben. Az, hogy az összes szereplőt látjuk fizikailag is öregedni, miközben a rendező finoman és érzékenyen vezeti őket végig egy rendkívül átélhető forgatókönyvvel, az élet filmen való megragadásának egy egészen különleges példáját eredményezi. Olyan érzésünk van, mintha magát az élet esszenciáját látnánk ebben a majdnem három órában, legyünk akár szülők, gyerekek, vagy éppen testvérek. Az érzésen az is segít, hogy Linklater nem nagy eseményeket mutat be filmjében, hanem elsőre unalmasnak tűnő, mégis az életet többnyire kitöltő, hétköznapi eseményekkel tölti meg a vásznat. Ez a film mindenképpen kihagyhatatlan, ha egy filmet is néz az ember évente, akkor ez legyen az! Októberi premierje ellenére még elkapható egy-két művészmoziban. ■ PAPP ÁGNES, SZOLNOK ШЗШрщ Г? íKS. шн Az oldalt összeállította: Matyus Krisztina e-mail: я krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu Az oldalon megjelent írásokat teljes terjedelmükben olvashatjátok a SZ0U0N.hu hírportálon. AZ OLDALT TÁMOGATJA: A Felvidéken járt szolnoki iskolások a betléri kastély előtt álltak össze egy csoportképre. Az épületben egy képrestaurátor árult el érdekességeket. A Rákóczi Szövetség által kiírt pályázatnak köszönhe- tó'en az idén immár tizenkettedik alkalommal vett részt a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Jendrassik György Gépipari Tagintézmény maroknyi diáksága a kassai március 15- ei rendezvények egyikén. Halászná Gerenyi Mária Az országhatáron túl több mint száz magyarországi iskola ünnepelhette legnagyobb nemzeti ünnepünket nyertes pályázatuknak köszönhetően. Március 13-án az iskolai ünnepség után, mint eddig minden egyes alkalommal, a több, mint negyven éves testvériskolánkat, a Szakkay József Szakközépiskolát, „az Iparit” látogattuk meg. A történelmi Magyarország első, nagy hagyományokkal rendelkező, ipari iskolájának megtekintése után Balassa Zoltán újságíró, helytörténész, idegenvezető vezetésével másfélórás városnézésre indultunk. Közben megkoszorúztuk a Rákóczi kriptát és Márai Sándor köztéri szobrát. Másnap délelőtt a kassai köztemetőben a Henszlmann Imre Helytörténeti Társaság (HIHT) szervezésében együtt ünnepeltünk az ottani magyar szervezetekkel. Mind az öt ’48- as honvédsírnál a kassai Őszirózsa hagyományőrző' énekkar műsora mellett egy-egy verset mondtak el diákjaink. A honvédek életútját Balassa Zoltán, illetve László Tamás, a HIHT alelnöke mutatta be. A jelenlévők elhelyezhették a kegyelet virágait. Büszke vagyok a diákjainkra: Földi Attila (10/A), Madár Alexandra (9/B), Pong- rácz Dániel Pál (9/C), Eszes Gréta Melitta (9/B), Sziráki István (10/A) és Guti Olivér (10/A), akik nagyon szépen szavaltak. Magyarországot iskolánk mellett Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Szesztay Ádám főkonzul és Bitay Levente konzul képviselte. A Maiéter kriptánál Német Zsolt államtitkár osztotta meg velünk gondolatait, amely szívhez szóló volt. László Tamás ünnepi beszédéből kiderült, hogy az idén huszonkettedik alkalommal szervezik ezeket a megemlékezéseket, és keresik fel a meglévő honvéd hadisírokat. Célkitűzéseik között szerepel a magyar emlékek, emlékhelyek felkutatása, ápolása és megóvása. ■ „Akrasznahorkaiebéd után a betléri kastély érintésével indultunk haza Szolnokra.” Földi Attila (10/A) tanulónk Petőfi Sándor Nemzeti dal című szavalata után a koszorúzás következett. Az iskolai Rákóczi Szövetség nevében Illés Ferenc (10/C), Ábrók Álmos (10/C) és Sánta László Dávid (10/C) tanulók helyeztek el koszorút a kriptánál. Az ünnepség végeztével a krasznahorkai finom ebéd után a betléri kastély érintésével, kellemes élménnyel indultunk haza Szolnokra. A betléri kastélyban első ízben találkoztunk képrestaurátorral, aki elmagyarázta, hogyan zajlik a képek felújítása. Megtudtuk azt is, hogy 1994 óta először trendezik át a kastély egyes termeit, így a legközelebbi látogatásunkkor, teljesen megújulva látjuk majd azokat. Köszönet Juhász Attila Ferenc mérnöktanár kollégámnak, aki elkísért bennünket, és nagyon szép felvételeket készített. Első ízben tartott velünk Nagy Zsuzsanna, a Pálfy Vízügyi tagintézményének tanára. A kirándulást, mint eddig minden alkalommal Halászná Gerenyi Mária tanárnő, a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Jendrassik György Gépipari Tagintézmény Rákóczi Szövetségének vezetője és alapító tagja szervezte. CINEMA CITY Tapsifüleseket sütöttek, tréfás mondókákat tanultak a kicsik konyhatündérek A kisdiákok egyetértettek abban, hogy sokkal jobban esett úgy az étel, hogy saját kezűleg készítették el A húsvétot megelőző héten „húsvéti nyulakat” sütöttek a vezsenyi iskolások. A kelt sós tésztából a gyerekek kézzel formálták meg a tapsifüleseket, a formákat végül a helyi konyhán sütötték ki. Ez az érdekes feladat minden kisdiáknak tetszett. Volt, aki otthon is elkészítette szülei segítségével az aranyos kis nyulacskákat. A délelőtt folyamán csak kóstolásra jutott ideje a kicsiknek, de délután elérkezett az ideje a lakmáro- zásnak is. A kisdiákok egyetértettek abban, hogy sokkal jobban esett úgy az étel, hogy saját kezűleg készítették el a finom falatkákat. ...később pedig kiskosárkát is készíthettek a helyi könyvtárban Nem csak a konyhában brillírozhattak, hanem húsvéti könyvtári foglalkozáson is részt vettek a vezsenyi iskolások. Húsvéti locsoló verseket és tréfás mondókákat tanultak. (Ezt később kamatoztatni is tudták, hisz családi körben is előadhatták.) Majd a helyi nyugdíjas klub egyik tagja kézműves foglalkozást tartott a gyerekeknek. A résztvevő diákok kartonból készítettek húsvéti nyuszi kosárkát. Végül de nem utolsó sorban tojásfestés következett a vezsenyi iskolában. Nem csoda, hogy ezt követően természetesen kellemes hangulatban telt a hosszú hétvége is. ■ A vezsenyi kisdiákok lelkesen vetették bele magukat a sütögetésbe..