Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-09 / 83. szám

2015. ÁPRILIS 9., CSÜTÖRTÖK 4 JÁSZSÁG A második félévben jöhet a parkolási díj Jászberényben Perzsa Парок. Jászberényben kedden nyitották meg a „Perzsa világ gyöngyszemei” című programsort. Az iráni hét eseménysorának nyitánya­ként kézművesalkotásokból nyílt kiállítás a Lehel Film-Színházban, ahol Mohammad Reza Morshedzadeh, az Iráni Iszlám Köztársaság magyar- országi nagykövete és dr. Szabó Tamás, Jászberény polgármestere köszöntötte az érdeklődőket. A hét eseményei között hangszerbemutató, úti beszámoló, filmvetítés egyaránt szerepel. A kézműves-kiállítást vasárnap estig tekinthetik meg az érdeklődők. Minden az időjáráson múlik akác Egy újabb gyenge év akár végzetes is lehet a méhészetekben újítás Jászberényben megkezd­te az önkormányzat a városi parkolási rend átszervezésének előkészítését. Dr. Szabó Tamás polgármester egy ideiglenes parkoló kialakítása kapcsán tartott tájékoztatón bejelentette, hogy a közeljövőben Jászbe­rényben is bevezethetik a par­kolási díjat, a részletek kidolgo­zása ezekben a hetekben tart. Tegnap délelőtt a Fürdő utcá­ban kialakított ideiglenes parko­ló átadása apropóján tartott tájé­koztatót a város választott veze­tője. Dr. Szabó Tamás elmondta, hogy összességében mintegy 7 millió forintba került - lénye­gében egy útalapnak megfelelő burkolattal ellátott - az ideigle­nes parkoló kialakítása. Krizsai Péter a kivitelező cég képvise­letében elmondta, a közel 1200 négyzetméteres területen - füg­gően az autók elhelyezésétől - mintegy 50-100 jármű parkolá­sára nyílik lehetőség. Dr. Szabó Tamás hozzátette, hogy az elvégzett munka része annak a folyamatnak, amelyet az úgynevezett kulturális tömb létesítményeinek felújítása, lét­rehozása jelent. Megújult koráb­ban az egykori tűzoltó laktanya épülete, ahol most a Főnix Szín­ház kapott helyet, rendbe tették a Fogadó épületét, ahol a Csányi Alapítvány tarthatja foglalkozá­sait. Több ütemben újítják fel a mozi épületét. Az épület rekonst­rukciójának utolsó üteme össze­kapcsolódik a malom épületének felújításával. Ez utóbbihoz még nem áll rendelkezésre a forrás. A polgármester bejelentette, hogy a mostani parkoló építés­hez hasonlóan szeretnék meg­újítani a Thököly úton, valamint az egykori Csemege tömbnél ki­alakított ideiglenes parkolókat. Ezzel párhuzamosan megkez­dődött az egyeztetés Jászberény belvárosa parkolási rendjének átalakításáról. Dr. Szabó Tamás hozzátette, több próbálkozás is volt már a rendszer átalakításá­ra, a parkolódíj bevezetésére, de ezek különböző okok miatt zá­tonyra futottak. A polgármester szerint várhatóan a második félévben vezetik be az új rend­szerrel együtt a parkolási díja­kat. Az új díjat nem „sarcnak” szánják, egyértelmű célja éppen az, hogy forrást teremtsenek a parkolók építésére, rendben tar­tására. ■ B. CS. Rendkívül szélsőséges képet mutat a jászsági méhésze­tekben a méhcsaládok átte- lelése. Néhány méhésznek a napokban kellett szembesül­nie azzal, hogy teljes egészé­ben eltűntek a kaptárakból a méhek. Másoknál viszont jó kondícióban várják az igazi tavasz megérkezését. Banka Csaba Az utóbbi hetekben csak né­hány napon át volt olyan me­leg, hogy a méhészek a méh­családok veszélyeztetése nél­kül ellenőrizhették a kaptár­ban található méhek állapotát.- A családok állapota na­gyon vegyes - jegyezte meg Molnár György jászberényi méhész. - Van olyan méhész­társunk, akinek nagyon ko­moly veszteséget okozott az elmúlt néhány hónap, van azonban jó néhány, akinél sze­rencsére nem volt probléma. Ez most attól függött, hogy a nyár végén, kora ősszel az at­kák elleni védekezést milyen hatékonysággal sikerült végre­hajtani. Aki kellő gondot fordí­tott a fontos feladatra, annak most kevesebb a problémája. A telet gond nélkül átvészelték a méhcsaládok, sőt inkább ab­ból lehetett probléma, hogy túl korán megindult a fiasítás az enyhe február miatt. Ahogy máskor is, most is rendkívüli befolyással van a gazdálkodásra, a tervezésre az időjárás. A hétvégén beköszöntött, he­lyenként komoly fagyokat ho­zó hideg nem csak közvetlenül a méhcsaládokra van hatással, hanem a legjelentősebb mézelő növényünk, az akác virágzá­sára. Amennyiben megfázik, netán megfagy a megindult az akácfa nem a Kárpát-me­dence szülöttje; 1601-ben ke­rült a párizsi botanikus kertbe Amerikából. Magyarországon először 1710 körül ültették és nagyon rövid idő alatt megked­velték ezt a homokos talajt jól hasznosító, viszonylag gyorsan növő fát, amely május derekán nyitja fehér virágfürtjeit - ol­rügy, ha később kivirágzik is a fa, nektárt már csak keveset ad. Reméljük, hogy idén már jobb lesz az akáctermés, mint a megelőző években. Ha ismét kimarad a legfontosabb méze­lő növényünk, és nem ad meg­felelő mennyiségű nektárt, bizony komoly bajba kerülhet­nek a méhészetek. Az akácméz kilónkénti ára mostanra már hordós kiszere­lésben is meghaladta kétezer forintot.- Ilyen magas árra ember- emlékezet óta nem volt példa. Sajnos mostanra már nem is igen van akácméz a gazdák­nál, így ebből már aligha ré­szesedhetnek jelentős mérték­vashatunk róla Bálint gazda honlapján. Az akácméz egyike a legértékesebb táplálékoknak. A mézben a cukron kívül sok olyan értékes anyag van, amely a mézfogyasztást kívánatossá teszi. Nem is beszélve arról, hogy melléktermékként a mé­hek még viaszt, pollent és pro­poliszt is létrehoznak. ben a jászsági méhészek - tet­te hozzá Molnár György.- Nem egy olyan méhészet­ben jártam, ahol teljesen üres kaptár fogadta a méhészt ta­vasszal az atkák fertőzése mi­att - mondta érdeklődésünkre Tóth Endre, aki Jászfelsőszent- györgyön méhészkedik. - Aki megtette a szükséges védeke­zést, ott sikerült az áttelelés. Reméljük, hogy az igazi tavasz megérkezéséig már elegen­dő lesz a kaptárban található táplálék. Az elmúlt napokban ismét hideg volt, így a méhek nem repültek, a meglévő tar­talékaikat élik fel, de már alig van utánpótlás. Remélem, ha a mostani lehűlést átvészeljük, már nem lesz gond. Az akáchordásig még sok idő van hátra, az elmúlt há­rom-négy évben nem volt sze­rencsénk, remélem, ebben az évben megszakad ez a negatív folyamat. A jászsági földeken rendkívül jó minőségű, jól mé­zelő napraforgó terem. Ez je­lentett némi gyógyírt az akác okozta veszteségekre, de hosz- szú kihagyás után ebben a sze­zonban remélem már kegye­sebb lesz hozzánk az időjárás. Nem őshonos, de hungarikumnak számít HÍRSÁV Jászfényszarun is látható a hímzés A jászfényszarui Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban tekinthető meg annak a tizenöt lel­kes fényszarui hímzőnek a munkája, akik arra vál­lalkoztak, hogy újra meg­tanulják a jász hímzést, amelyet szűcsmintákról mentettek meg az utókor­nak. A Nemzeti Művelő­dési Intézet „Újra öltünk, örökítünk” című program­ja keretében készült mun­kákból kiállítás megte­kinthető a művelődési ház nyitva tartási idejében. Citerás „továbbképzést” tartottak Jásztelken A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK Megyei Nemzeti Művelődé­si Intézet jóvoltából Csíder István zenetanár, citera- oktató tartott rendkívüli foglalkozást az Akácvirág Dalkör tagjainak a napok­ban a jászteleki művelődé­si házban. Csodák csodája a költészetben a hamza Gyűjtemény és Jász Galéria munkatársai a Magyar Költészet Napja alkalmából versillusztrá­ciós pályázatot hirdettek. A Csodák csodája című pályázat eredményhirde­tését, illetve beérkezett pályamunkákból váloga­tott kiállítás megnyitóját holnap délután három óra­kor tarják a múzeum épü­letében. Szerződést kötnek a jászsági vágtára a lehel Huszárbandé­rium és Lovas Egyesület, a Nemzeti Vágta Jászsági selejtező futamával kap­csolatban születendő, a rendezés részleteit meg­határozó szerződést pén­teken délelőtt írják alá Jászberényben. Nagy János a rendező egyesület elnöke elmondta, hogy a jászsági selejtező futam megrende­zésével céljuk, hogy méltó módon tisztelegjenek a Jászság lovas hagyományai és az 1848-ban felállított 14. Lehel Huszárezred em­léke előtt. Közel négyszáz pap életének adatait gyűjtötték Bővül a redemptiós megemlékezések sora önmegváltás A jászsági közélet jeles személyiségei írták alá a felhívást egyház A KÉSZ és a Jászok Egye­sülete közös kiadásában jelenik meg, várhatóan idén ősszel „Cip- ruság-Virágszál, Isten Országá­nak munkásai” című könyv, a Jászberényben valaha szolgált papok (plébánosok, káplánok, hittanárok és plébániai tevékeny­séget végző szerzetesek) életéről, működéséről összegyűjtött ada­tokkal - tájékoztatta szerkesz­tőségünket Dr. Suba György a KÉSZ Jászberényi Csoportjának elnöke. A kötetben elsősorban azokra az évekre koncentrálnak majd, amikor is az érintett szol­gálatát Berényben teljesítette, de természetesen a papi működést 1546-tól egészen 2015-ig bemu­tatandó anyag sok esetben euró­pai, országos és egyházmegyei eseményeket is felhasznál az ösz- szefüggések bemutatására. A könyv minden megállapítá­sa irattárakban, levéltárakban, templomok História Domusában vagy magánlevelekben megta­lálható információkra épül, de ezeket egybegyűjtve csak ebben a kiadványban találhatják majd meg az érdeklődők. Közel négy­száz pap adatait tartalmazza majd a kötet, a legrégebben fellel­hető időktől napjainkig. A kiad­vány templomok szerint rendsze­rezve, kronologikus sorrendbe szedve mutatja be a lelkészek munkáját. Az adatok összegyűj­tését dr. Suba Györgyné végezte, ő is szerkeszti a kiadványt. ■ A Jászkun Redemptio 270. évfor­dulója alkalmából fogalmaztak meg felhívást a hagyományőrző szervezetekkel, múzeumokkal, helytörténeti kutatókkal közö­sen országgyűlési képviselők, megyei közgyűlések elnökei, polgármesterek. Borbás Ferenc regnáló Jászkapitány tájékozta­tása szerint a felhívással arra kérik a lakosságot, hogy minél többen csatlakozzanak a jász­kun redemptio megünneplésé­nek programjához.- Célunk, hogy az óvodáskor­tól a nyugdíjasokig a legszéle­sebb körben idézzük meg ezt a nagy eseményt ünnepi megemlé­kezésekkel, ismeretterjesztő elő­adásokkal, vetélkedőkkel, kul­turális, hagyományőrző progra­mokkal, és történelmi jelentősé­gének hangsúlyozásával építsük be a köztudatba - fogalmaztak a felhívásban. - Az Országgyűlés 2014-ben döntött arról, hogy má­jus 6-át, a jászkun redemptio ki­hirdetésének napját nemzeti em­léknappá nyilvánítsa. Hagyomá­nyaink erős történelmi alapokon nyugszanak, és immáron az ügy mögött a hagyományőrző szerve­zetek, múzeumok, helytörténeti kutatók mellé az ország politikai vezetői is felsorakoztak. A felhívásban indítványozták, hogy a redemptiós ünnepsége­ket, megemlékezéseket, újabb támogatókat találjanak, és fel­keltsék az ifjúság érdeklődését az ügy iránt. Kérik mindenki segítségét a rendezvények szer­vezéséhez. Tavaly a berényi iskolákban az emléknap tiszteletére szerveztek május 6-án a jászkun redempti- óval kapcsolatos vetélkedőket, előadásokat, megemlékezéseket, egyéb eseményeket rendkívüli tanítási nap keretében. A kezde­ményezést szeretnék kiszélesíte­ni az egész térségben. A jászkun redemptio közpon­ti emlékünnepségét 2015. má­jus 6-án, Jászberényben tartják, ahová a jász és kun települések delegációit várják, hasonlóan ahhoz, ahogy mindez 270 éve történt. Ekkor iktatják be az új jászkun főkapitányt is. ■ Borbás Ferenc jászkapitány

Next

/
Thumbnails
Contents