Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-27 / 98. szám

2015. ÁPRILIS 27., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP Kolo emleket idézték film Érzelmi hullámvasúton ültek a vetítés résztvevői a moziban Képünkön Csabai Edvin, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója (balról), Demeter István, a Tisza Mozi Kft. ügyvezetője (középen) és Bajnai Zsolt, az est házigazdája. Minden jelenlévő az egykori kiváló sportemberre emlékezett szombaton este. HÍREK A különleges képet az űrteleszkóp készítette a hubble űrtávcső felbo­csátásának 25. évfordulója alkalmából, a jászberényi Jászcsillagászok Baráti Köre és a Jászapáti Meridián Csil­lagászkor sikeres pályázata eredményeként a Jászberényi Városi Könyvtárba kerülhe­tett egy óriás poszter, amely egy, a Hubble által készített csodálatos objektumot ábrá­zol. Hasonló poszterből ösz- szesen 3 került az országba. Péntek délután Jászberényben Nagy Nikoletta, a könyvtár vezetője és Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egye­sület főtitkára leplezte le az űrteleszkóp által megörökített „csillaggyárat” ■ B. CS. Bejutott az udvarra, de végül megzavarták E6Y se éves férfi múlt pén­teken a nyitott kapun keresztül bejutott egy kis­újszállási ingatlan udvará­ra, ahonnan megkísérelt eltulajdonítani több kerti szerszámot, de állampol­gárok megzavarták és a helyszínen visszatartották. A rendőrök a férfit előállí­tották a rendőrségre, ahol gyanúsítottként kihallgat­ták. ■ Ebben az évben is megrendezték A szer telen Fiatalokért Szolnok Egyesület szervezé­sében idén is megrendezték a Szer-telen 24 órát a hét végén. Egész nap aktív prog­ramok várták a csapatokat, képünkön a városi rendőr- kapitányság szakemberei által szervezett kötélhúzásból veszik ki részüket a diákok.» Az egyik program: a kötélhúzás ► Folytatás az 1. oldalról Végigkutatták a Magyar Tele­vízió archívumában és az új­ságokban megjelent írásokat (innen valók a filmben egyes szám első személyben elhang­zó Kolon ics-idézetek) és felvet­tek 25 órányi interjút. Többek között Pálizs Attila, Horváth Csaba, Szuszkó László, Csabai Edvin, Hüttner Csaba, Koz- mann György, Ludasi Róbert, Angyal Zoltán, Vajda Vilmos, Baráth Etele, Trebitsch András, Vura Márta, valamint jelenlegi kenusok, Vajda Attila, Kiss Ta­más és Vasbányai Henrik is megszólal közös élményeket, érzéseket, néhol vicces, más­hol szívszorító pillanatokat megidézve.- Ebből kellett 50 percnyi szöveget összevágni! *- hang­súlyozta Varga András. - Any- nyi anyagot rögzítettünk, amiből ki lehetne hozni még egy Kolonics filmet. Az volt a legnagyobb kihívás, hogy mit hagyjunk ki. Az utómun­káknál pedig úgy összevágni, hogy a bennünk lévő érzéseket közvetítse. Mi azt szerettük volna kihangsúlyozni, hogy mit hagyott nekünk hátra Kó­ló, milyen ember is volt ő va­lójában. A végső forgatókönyv valójába akkor készül el, ami­kor befejeződik a vágás. Nóri kinyomtatta az összes interjút és kivágtuk a szövegeket; Nó­ra felolvasta én meg mondtam, hogy „igen”, „nem”, „talán” és az alapján tettük tárolókba. Két-három szoba tele volt pa­pírokkal. A húsz órából így lett 5 óra, aztán két és fél óra, míg sikerült összehozni a 75 perces filmet. Az Urániában volt tavaly novemberben a be­mutatója, ahol vastaps fogadta, pedig nagyon izgultunk, mert ott ültek a családtagok, bará­tok, sporttársak és aggódtunk, mit szólnak hozzá.- Érzelmi hullámvasútra kerültünk mindannyian a filmbemutatón - kapcsolódott be Csabai Edvin, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szak­mai igazgatója.- De nagyon jól megszerkesztették, felidézett olyan pillanatokat is, amin mindnyájan tudtunk nevetni és könnyezni. Kóló nemcsak az eredményeivel, kitartásával volt példakép, de hétköznapi emberként is. Ő soha nem volt egy hangadó ember a csoport­ban, mégis mindenki előtt ő volt a követendő minta. Köz­helyes, de rendkívül szerény, közvetlen ember volt. Akivel jó értelemben véve „nagypofá- jú” volt, azok a barátai voltak. Borzasztó alázattal viseltetett a sport iránt. Egy aktuális baj­nokság után, míg a többiek lazítottak, ő már másnap le­ment evezni. Valójában renge­teget vívódott. Mi, a körülötte lévők belőle fakadóan sokkal magabiztosabbak voltunk, mint ő maga, de előtte nem is állt olyan példa, mint mielőt- tünk ő.- Követendő példa. A kitűzött célt elérni nagyon sok munká­ba és önfeláldozásba kerül. De mindeközben vágyni is kell az eredményt, ez nagyon fontos. Kólónak a sport volt az élete - tette hozzá András.- Egy emlékezetes élmé­nyem vele kapcsolatban, ami­kor a 2006-os szegedi vb-t kö­vetően felajánlotta, hogy elhoz az autójával - idézte fel Nóra/ - Ez nagyon szép gesztus volt, végigbeszélgettük az utat. Ő egy nagyon szerethető, köz­vetlen ember volt, csak tudni kellett, mikor kell békén hagy­ni. Például a versenyek előtt. A legendás kenushoz szá­mos emlék fűződik, mint a filmben is elhangzik. Csabai Edvin azonban elárulta, lege­lőször az alkotók nem is kap­tak olyan szintű támogatást a szervezettől, alapítványtól, mint kellett volna. Volt bennük kezdetben egy bizonytalanság, hogy miként tud két fiatal úgy hozzányúlni a témához, hogy a sportoló emlékéhez méltó film szülessen. Az született. Az alkotók úgy gondolták, jó lenne az országot járva minél több helyre elvinni a filmet. Ko­lonics György sokat versenyzett Szolnokon, így ide szervezték az legelső közönségtalálkozót. JEGYZET Legenda féltérden LELKEMBE égett az a hét év­vel ezelőtti szomorú keddi nap. Csak ültem a monitor előtt, megpróbáltam felfogni a szemem előtt táncoló feke­te betűk értelmét és közben potyogtak a könnyeim. Hogy Kolonics meghalt? Az a Kolo­nics György, aki verhetetlen volt kenujában térdelve? Aki Atlantában és Sydney-ben is bizonyította, hogy nincs nála jobb kenus sehol a világon és arra készült, hogy a pe­kingi olimpián még egyszer, utoljára a dobogó tetejére áll­jon? Nem tudtam, nem akar­tam elhinni. EGYIDŐSEK VOLTUNK. Ha Úgy tetszik, ikrek, hiszen napra pontosan egyszerre szület­tünk. Talán ezért is kísértem különös odafigyeléssel hihe­tetlen pályafutását. Csupán egyszer találkoztunk, egy szolnoki válogatóversenyt követően kellett kicsikar­nom belőle néhány monda­tos véleményt, miközben próbálta kifújni magát köz­vetlenül a futam után. Bár akkor már olimpiai bajnok volt, végtelenül szerényen, türelmesen és közvetlenül válaszolgatott. Úgy, ahogy azt csak az igazán nagyok teszik. Akiknek már nem fontosak a külsőségek, akik nem attól válnak legendává, ahogyan viselkednek, ha­nem talán éppen azért. kolonics György valóban legendává nemesedett szurkolók és társak sze­mében egyaránt. A sport iránti alázata, kitartása, küzdeni tudása tette azzá, tragikusan korai halálának körülményei pedig tovább erősítették ezt a képet. Egy­szer azt nyilatkozta, 1000 méteres futamnál már négyszáznál minden por- cikája fáj. „Akkor vagy jó, ha 700 környékén már fo­galmad sincs, hogyan érsz célba" - mondta. azon a szörnyű keddi napon már valóban nem lehetett fogalma róla, miként fog cél­ba jutni... Nevét általános iskola is viseli KOLONICS GYÖRGY (1972- 2008) halála a hivatalos je­lentés szerint természetes mó­don, szívtágulattal járó szív­izombetegség miatt követke­zett be egy edzés során. A le­gendás kenus a pekingi olim­piára készült, az lett volna az ötödik ötkarikás fellépése. Két olimpiai bajnoki címe mellett a világbajnokságokon 15-ször, az Eb-ken pedig 3-szor állhatott fel a dobogó legfelső fokára. EMLÉKÉNEK ŐRZÉSÉRŐL a Ko- lonics György Alapítvány gon­doskodik. Nevét általános is­kola is viseli. HIRDETÉS A hallgatók lettek a barátai 102.4 Amadeus rádió A hangján keresztül a lelkét adja Izabella „Ez nem munka, sokkal inkább szere­lem”, vallja a szolnoki Amadeus Rádió vadonatúj műsorvezetője, Nyerges Iza­bella. Őszinte barátként, hű társként jelen lenni egy város vagy akár egy or­szág lakóinak mindennapjaiban, egyike a legszebb küldetéseknek, ami minden áldozatot megér. Részesülni a hallgatók szeretetében, akik a vasárnapi ebéd­lőasztal mellől süteményt küldenek a stúdióba. Hisz’ szinte családtagnak te­kintik, talán ez az az élmény és ajándék, ami miatt a mindig mosolygó rádiós ezt a pályát választotta, ami mellett immár tizenhetedik éve kitart. És persze nem mellékes az a tény sem, hogy minden csillagegyüttállás ebbe az irányba terel­te egészen kisgyermekkora óta. A magyar nyelv és a szép beszéd sze- retetét még édesanyjától örökölte, s már általános iskolás korában sorra nyer­te a vers- és prózamondó versenyeket, Nyerges Izabella közel húsz éve a mik­rofon előtt deríti mosolyra hallgatóit melyeket a későbbi évek során kiegé­szített a Kazinczy-díj Alapítvány „Szép Magyar Beszéd” versenyein elért élvo­nalbeli eredményeivel. Világéletében színésznő szeretett volna lenni, a szín­pad iránti rajongását amatőr színjátszó társulatokban kamatoztatta. A fordu­lat, ami elszakította a teátrumok mű­vészvilágától, tizenhét éves korában érkezett, amikor a Pécsi Rádió Körzeti Stúdiója, egy újsághirdetés alapján, 160 jelentkező közül őt jutalmazta az­zal a lehetőséggel, hogy a gimnáziumi tanulmányok mellett egy éven át részt vehessen a rádió hétköznapjaiban, el­sajátítva ezzel a szakma összes csínját. A szerelem tehát 18 évesen lángolt fel, s csak tovább fokozódott az országos Rádió 1 csapattagjaként. A Budapesten töltött évek alatt készült hallgatottsági felmérések igazolták, hogy van helye és keresnivalója a pályán, így a magyar szak mellett újabb tanul­mányokkal erősítette szakmai tudását. Elvégzett egy újságíró iskolát, egy köz­életi beszédíró tanfolyamot, a biztos angoltudás érdekében pedig egy időre Londonba költözött. Őszintén hisz az élethosszig tartó tanulásban, így jelenleg logopédiát és pszichológiát hallgat az ELTE levelező tagozatos diákjaként, hisz saját beval­lása szerint a mikrofontól örökre elsza­kadni nem lehet, csak idővel legfeljebb átülhetünk a másik oldalára. Izgalmat, melegséget, derűt és kellemes, hangu­latos színeket csempészni a szolnoki rá­dió palettájára, egyszerű a cél. Mosoly- lyal fűszerezni minden percet! S hogy sikerül-e mindez? Győződjön meg róla személyesen, minden hétköznap dél­után, négytől este nyolcig a 102.4 Ama­deus Rádióban! Versenyeztek a diákok. Idén is Szolnok adott otthont az immáron ha­gyományosnak számító Curie Környezetvédelmi Emlékverseny országos döntőjének, amelyet a hét végén rendeztek meg. A kétnapos eseményen a diákok a környezetvédelmi tudásukat mérték össze.

Next

/
Thumbnails
Contents