Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-25 / 97. szám
2015. ÁPRILIS 25., SZOMBAT ABONY ES KORNYÉKÉ 5 Új ötlet kamillát termesztenek vállalkozás Gyógynövényekből (is) szeretne megélni Újszilvás Az első cickafark már ki is hajtott a település határában - mutatja Miskolczi Lóránt munkavezető Kerekesszékesek is használhatják az újonnan vett kisbuszt segítség Új, akadálymentesített mikrobuszt kapott a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás által fenntartott abo- nyi Humán Szolgáltató Központ. Vezetője, Deákné Orosz Zsuzsa elmondta, az új, kilenc személyes gépjárművet múlt héten adták át hivatalosan az intézménynek. Az újonnan beszerzett kisbusz a támogató szolgálat régi, hétesztendős autóját váltotta fel.- A jármű főleg fogyatékos embereket, elsősorban gyermekeket szállít. A diákokat reggelenként Szolnokra viszi a Liget útra, majd délután értük megy egy személyi segítővel. A kisbusz (melyet kerekesszékes személyek is tudnak használni) egyéb feladatokra is igénybe vehető, például ügyintézésre vagy különböző egészségügyi szakrendelésekre való szállításra. A jármű ellenértékét a szociális intézmények részére biztosított abonyi, illetve ceglédi önkormányzati támogatás szabadon felhasználható pénzmaradványából, valamint a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás pénzmaradványából fedezték. ■ Folytatódnak az útfelújítási munkálatok tervek Tovább folytatódik a tavaly elkezdett útburkolat-felújítás Abonyban. A munkálatok ezen a héten kezdődtek újra és előreláthatóan május 10-ig tartanak, ezen idő alatt az úgynevezett itatásos technológiával készülő utcákban a záró réteget fektetik le. Ennek terítését megelőzően az útfelületet szükség esetén kiegyenlítik. Az érintett utcák lakóit a munkálatokat megelőző napon szórólapokon tájékoztatják a felújítás pontos időpontjáról és annak hosszáról, melyek természetesen rossz idő esetén módosulhatnak. A munkálatok ideje alatt rövid ideig tartó fennakadások előfordulhatnak. ■ Szokatlan ötlettel állt elő az újszilvási önkormányzat: gyógynövényeket termesztenének, a bevételeinek egy részét a település i ebből reméli. Joó Zsuzsa- Kamilla és cickafarkfű. Ez az a két gyógynövény, melyben fantáziát látunk, így hát belefogtunk termesztésükbe- mondja dr. Petrányi Csaba polgármester. - A kamillát is és a cickafarkat is egy-egy hektárra ültettük, most várjuk, mi lesz belőlük. A cickafarkfű már látszik, szépen fejlődik, reméljük, jó termés lesz. A településvezető hozzáteszi, két hektárra héj nélküli tökmagot vetettek, és ami még érdekesebb: kender termesztésébe is belevágtak.- Nem a vadkenderébe!- neveti el magát dr. Petrányi Csaba. - Nyilván abból gyorsabban lehetne meggazdagodni, de mi inkább a hosz- szabb kifutási időt vállaljuk fel, és a legalitást. A polgármester elmeséli, и az egyik legnagyobb kender-1 felvásárlók az autógyárak. § A Mercedes márkájú kocsik | műszerfalát például negyven | kilogramm kenderrel bélelik I ki, hogy az alkatrészek ne zörögjenek. Újszilvás is most arra számít, e gyárak lesznek a legfőbb üzleti partnerek. A növény felhasználási területe egyébként párját ritkí- tóan széles. Annak ellenére, hogy sokan reflexből tényleg a könnyűdrogokra asszociálnak, az „elszívásán” kívül sok másra is lehet alkalmazni. A kender rostjából már j időszámításunk előtt textilt és kötelet fontak - mivel sokkal erősebb és jobban bírja a vizet, mint a ma szinte egyeduralkodó lenvászon, sokáig a hajókötelek és vitorlák kizárólagos alapanyaga volt. Magja nem csupán állateledelként volt elfogadott, Közép-Európában számos helyen olajat sajtoltak belőle, amiből egyes vidékeken kendervajat állítottak elő.- Ma már több hektáron gazdálkodunk. Újszilvásnak négy és fél hektár szántója van, de az államtól még kaptunk haszonbérletbe további három és fél hektár földet. A gyógynövényekre, hisszük, hogy egyre nagyobb kereslet lesz. Az egyik legnagyobb, gyógynövényeket értékesítő cég korlátlan mennyiségben vásárolná meg tőlünk a virágokat. Megadták a termelési technológiát, mi ez alapján vetettük. Ami biztos, gyógy- növény-csomagoló üzemet számos önkormányzat próbálkozik újabb, egyelőre még szokatlan értékteremtő közmunkával. Pár évvel ezelőtt különlegességnek számított a térkövek készítése, melyet a közfoglalkoztatottak végeztek, ma már általánosan alkalmazott dolog. Egy tiszazugi építünk hamarosan, ahol a jövőben megőrölhetjük majd a fűszerpaprikánkat is. A növényeket közfoglalkoztatottjaink gondozzák - mondja dr. Petrányi Csaba. A gyógynövények termesztése még a bükki füvesember, Gyuri bácsi szerint sem ördöngösség.- Ezek a növények valóban könnyen és jól termeszthetők, így hasznos gyógynövényekhez juthatnak a lakosok. településen, Szelevényen dohány- termesztésbe fogtak, térségünkben elsőként. Az önkormányzat e vállalkozása remekül „bejött” így már máshol is próbálkoznak e haszonnövény ültetésével. Talán ez lesz a sorsa az újszilvási gyógynövényeknek is. Minden növény termesztéséhez és gondozásához kell szakértelem, ennek menetét és módját azonban könnyen el lehet sajátítani, a tudást mindig tovább kell adni, befektetni a következő nemzedékbe. Unokája, Kádár Zsófia arról beszél, hogy mindkét gyógynövény gyulladáscsökkentő hatású, a cickafark fi- toösztrogént is tartalmaz, női betegségekre javasolják.- Szerencsére egyre többen használják a gyógynövényeket kiegészítő kezelésként, így az igény egyre nő termesztésükre. Egyébként ezek a növények vadon termőek, a kamilla az alacsonyabb területeket szereti, a cickafark mezőkön, tisztásokon, erdei utak mentén található. És a jövőben talán már Újszilvás környékén is. HÍREK Nem mindegy, mikor és mit égetnek a lakosok RENDELETET ALKOTNA a kőröstetétleni önkormányzat az avar és kerti zöldhulladék égetésének szabályairól. Ezzel kapcsolatban a lakosság észrevételeit, javaslatait is várják. A tervezett rendeletben egyébként csak a zöldhulladék égetési tilalmát kívánja feloldani az önkormányzat, egyéb lakossági és más jellegű hulladék égetése továbbra is tilos. Abonyban szerveznek kihelyezett véradást KIHELYEZETT VÉRADÓ napot szervez a Magyar Vörös- kereszt április 28-án 9 és 14 óra között Abonyban, a kultúra házában. A szervezők a régi véradók mellett az „újakat” is várják. Térburkolóval fedték a főbb utakat Tetétlenen MINTEGY 9 milliárd forint fejlesztési támogatásban részesült tavaly 1017, kétezer lélekszám alatti település, köztük Kőröste- tétlen. Az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatoknak tavaly március 6-ig lehetett pályázni fejlesztési támogatásra. Ezt a Dél Pest megyei önkormányzat is megtette, így jutva 10 millió forinthoz. Pásztor Imre polgármester elmondta, az önkormányzat úgy döntött, ezt az összeget térburkolásra fordítják. Egy hónapnyi munkával (melyet vállalkozók végeztek) végül egy kilométer hosszú útszakaszt sikerült megszépíteni: a Szolnoki, az Abonyi és a Kocséri út kapott térkövet. Jobb a térkő, mint az aszfalt Régen kuriózum volt, a jövőben általános lesz? Igen jelentős megtakarítást sikerült elérniük Ki tud többet Petőfi Sándor koráról? remekeltek Bronzérmet vihetett haza a harmadikosok csapata a Népek tavaszáról spórolás Bejött a számításuk a kőröstetétlenieknek: több százezer forint megtakarítás jelentkezett a fűtésszámláikban. Ez volt az első téli időszak, amikor energiatakarékos kazánnal fűtötték az önkormányzati intézményeket a településen: az óvodát, az orvosi rendelőt, a községházat és a művelődési házat. Pásztor Imre polgármester elmondta, korábban gázzal melegítették az épületeket, akkor a számla csaknem ötmillió forint volt. A jelenlegi vegyes tüzelésű kazán költsége pusztán ennek ötödé. A kazánház az elmúlt év végén épült meg, a fűtést (az óvoda kivételével) május elsején leállítják. ■ Kimagasló sikert értek el nemrégiben egy történelmi versenyen a Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola alsósai. Csiszárné Zakar Ildikó igazgató elmondta, a Népek tavasza nevű vetélkedőn a harmadikosok csapata a bronzérmet vihette haza.- A végeredményt éppen a héten tudtuk meg, nem is sejtettük, hogy ilyen előkelő helyen végzünk majd - árulta el a kisdiákok felkészítő tanára, Sáfrány- né Dudás Marianna. A résztvevő gyerekek arról meséltek, hogy az (egyébként éppen Újszilváson i megrendezett) versenyen vak- | térképen dolgoztak, a Nemzeti | dalról készítettek illusztrációt és s Petőfi Sándorról meséltek. Balról jobbra: Imre, Andor, Márk és Boglárka (hiányzik Bianka) tanárukkal- A tehetséggondozás intézményünk egyik legfontosabb feladata, ezért méretjük meg folyamatosan magunkat. Kíváncsiak vagyunk, vajon hol állnak gyerekeink a többiekhez képest - vette át a szót az intézmény- vezető, hozzáfűzve, az iskolai programok sora tegnap folytatódott a Széchenyi esttel, melyen intézményük szinte minden tanulója szerepet kapott, színpadra állhatott. Ez iskolájuk nagy bemutatkozása a település felé, melyre nem csak a gyerekek, hanem szüleik is hivatalosak. A több mint kétszáz diákot megmozgató Széchenyi-estjüket már tizedik alkalommal szervezték meg. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! JOO ZSUZSA I elsősorban A bony és a térségben élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy I egyszerűen panaszát, még inkább ölömét szeretné megosz- I tani kollégánkkal, I ne habozzon, tárcsázza a 30/647-4699-es telefonszámot hétköznapokon!