Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-21 / 93. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. ÁPRILIS 21., KEDD m 1 JEGYZET É Csigában olcsóbb amióta téma az új csodatraf- fipax, igyekszem még óvatosabban közlekedni. Rám is fér, mert azt például csak most tudtam meg egyik (nem sofőr) kollégámtól, hogy az egyik közeli utcában egy ideje 30-as korlátozás van érvényben. Mondjuk napközben sokkal gyorsabban nem is igen lehet haladni a zebrák és a jobbra-balra kanyarodó autók miatt. De estidőben, a néptelen utcán simán „száguldoztam” öt- vennel. Eddig. ahányszor hosszabb útra indulok, mindig azzal az elszántsággal indítom a motort, hogy nagyon figyelem a KRESZ-táblákat, betartom a sebességkorlátozásokat, nem felejtem a záróvonalat és az indexelést. Egy darabig kitart a fegyelem, aztán időről időre azon kapom magam, hogy túlgyorsulok, és 100 fölött jelez a mutatóm. Záróvonalon nem előzök (mások engem igen), az indexelés terén azonban vannak mulasztásaim (nem csak nekem). a drága tanulópénzt magam is megfizettem. Úgy két éve, karácsony előtt kaptam két csekket, gyorshajtásért. A rám rótt 30+40 ezer forintos büntetés miatt hetekig idegben volt a gyomrom. A kaja sem esett jól, simán felért egy kiadós fogyókúrával. Azóta különösen betartom a lakott területen belüli 50-et. A kilencvenes sebességhatárt pedig azért is, mert többször előfordult, hogy ennek köszönhetően észleltem időben az elém rohanó őzeket, és úsztam meg a velük való kéretlen találkozást. Ha történetesen sietnék, és nyomnám a pedált, bosszant, hogy max. 90 a határ. Ha közben valaki leelőz (rosszabb esetben le is dudál, az nem esik jól. De újabban csak legyintek, mondván siess csak, pont rád várnak a nem bagóért fényképező rendőrök. POPOVICS ZSUZSANNA Százmilliók fejlesztésre önkormányzatok Akad, ahol ipari parkot hoznának létre a pénzből Megkaphatják végre régen ígért „jutalmukat” a jól gazdálkodó önkormányzatok. Nyár végére azok a települések is pluszpénzhez jutnak, amelyek annak idején kimaradtak az adósságkonszolidációból. Munkatársainktól A kormány döntése értelmében 9,6 milliárd forintot kapnak azok a kétezer lakosnál nagyobb települések, amelyek kimaradtak az adósságkonszolidációból. Az ehhez kapcsolódó pályázatok a nyár elején jelennek meg. Mint ismeretes, az állam az elmúlt években mintegy kétezer önkormányzat 1370 milliárd forint adósságát vállalta át. Volt azonban 1176 település, amely ebből kimaradt, a kormány pedig tavaly úgy döntött, hogy ezek a települések a költségvetésből négy év alatt lakosságarányosan támogatást kapnak. Tavaly a kétezer lakosnál kisebb települések kaptak 12,1 milliárd forint támogatást, most pedig az adósságkonszolidációból kimaradt, kétezer lakosnál nagyobb települések összesen 9,6 milliárd forint támogatásban részesülhetnek. Az önkormányzatok ezt a pénzt fejlesztésekre fordíthatják. Megyénkből néhány települést érint ez a lehetőség.- Régóta várjuk ezt a juttatást, örülök neki, hogy végre tényleg megkapjuk - mondta el kérdésünkre válaszolva Jánosi József, Zagyvarékas polgármestere. - Már tavaly is folytak ezzel kapcsolatban tárgyalások, így teljes mértékben tisztában vagyunk vele, hogy mire fordítjuk. Mivel lakosságszám-arányosan kapjuk a támogatást, közel 110 millió forintra számítunk, s ezt a pénzt a tervek szerint járda- és útfelújításra, energetikai fejlesztésekre költjük majd.- 182 mülió forint az az ösz- szeg, amelyről szó van és melyet remélhetőleg minél hamarabb megkapunk - árulta el dr. Papp Antal, Martfű polgármestere. - Egy márciusi közmeghallgatáson is felvetődött e kérdés, többen arról faggattak bennünket, mikor érkezik meg a település számlájára ez a pénz, illetve mire költjük majd, ha már itt lesz. A településvezető elmondta, a 182 millió forintot pályázatok önrészeként használnák. Pályázati lehetőségek pedig bőven akadnak: Martfű szeretne egy ipari parkot létrehozni, inkubátorházat létesíteni, művelődési házat hőszigetelni és bérlakásokat fejleszteni. Hogy mikor lesz Martfű számláján a szóban forgó pénz, azt viszont a polgármester nem tudta megmondani. Információink szerint a pályázatok pedig várhatóan május végén, június elején jelennek meg, és a tervek szerint a nyár végén tudják folyósítani a támogatásokat. Tiszabura azon kevés települések közé tartozik, amely teljes mértékben kimaradt a konszolidációból. A községben ugyanis még mindig nem zárult le a több éve húzódó adósságrendezési eljárás.- Még nincs konkrét értesülésünk arról, hogy most részesülhetünk-e a támogatásból - tudtuk meg Nagy Imrétől, Tiszabura polgármesterétől. - Mindenesetre nagy szükségünk lenne bármilyen forrásra. A közelmúltban már egyeztettem annak érdekében, hogy legalább az adósságrendezéssel kapcsolatos legfontosabb kötelezettségeket teljesíteni tudjuk. Ez mindenképpen szükséges ahhoz, hogy lezárjuk végre az eljárást. HÍREK Díjazták a szolnoki régészt A műemléki világnaphoz kapcsolódva szakmai díjakat adtak át tegnap Budapesten. Dr. Csányi Marietta régész Schönvisner István-díjat vehetett át L. Simon Lászlótól, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárától. ■ SZ. S. Rendezvény miatt lesz forgalmi változás április 21-én rendezik meg a COOP-Májusfa Futást a megyeszékhelyen. A biztonságos lebonyolítás érdekében 12.00-17.30 óra között a Kossuth teret a közúti forgalom elől lezárják. Az érintett helyi autóbuszjáratok: 2,6,6/Y, 7, 7/Y, 8,8/Y, 17,27,28 12 óra és 14.30 között a Baross G. út - Boldog Sándor út - Ady E. út - Pólya T. út, 14.30 és 17.30 között a Baross G. út - Gólya tér - Ady E. út - Pólya T. út terelő útvonalon közlekednek. Az 1,1/A, 1/Y helyi járatok a Templom úttól a Szapáry út felé, illetve a Szapáry úttól a Templom út felé szakaszosan lesznek tovább engedve. ■ Májusban dönt a kormány az M4 sorsáról térségünk két fideszes országgyűlési képviselője, Bene Ildikó és Boldog István az Abony és Fegyvernek között épülő M4-es autópályaszakasz leállított beruházásának sorsáról érdeklődött a kormánytól a hétfői parlamenti ülésen a napirend előtti kérdések alatt. Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában arról beszélt, hogy miután a beruházás értéke meghaladja az 50 millió eurót, azt az Európai Bizottságnak jóvá kellett volna hagynia. Szavai szerint a testület két éven át „áltatta” a kormányt azzal, hogy módosításokkal ugyan, de finanszírozhatónak ítéli az útfejlesztést. Amikor viszont saját forrásból megelőlegezve megkezdődött a beruházás, a bizottság sokallta a kilométerenkénti építési költségeket, és kartellgyanú is felmerült a beruházás közben. A miniszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az építkezés folytatódik, a kormány májusban dönt arról, hogy mikor és hogyan építi meg az M4-est. ■ M. G. Saját forrás és átcsoportosított pénz a fedezet A kormány mostani döntése szerint 9,6 milliárd forint pluszforráshozjutnak az érintett önkormányzatok, egyfajta jutalomként, hogy az elmúlt években jól gazdálkodtak, nem halmozódott fel adósságuk. Ebből az összegből a kétezer-háromezer lakosú települések 44 millió forintot, a 3-5 ezer fő közötti települések 112 millió, az 5-10 ezer lakos közöttiek 181 millió, a tízezer feletti települések pedig 200 millió forintot kapnak. A támogatást a Belügyminisztérium saját forrásból, valamint a költségvetés más fejezeteiből átcsoportosított 3,6 milliárd forintból biztosítja. Forgatható táblák. A tiszaörvényi Tiszavirág Ártéri Sétaút egy közel 1500 méter hosszú tanösvény, mely a tiszavirág (kérész) életét, fejlődési fázisait és a Tisza-tó élővilágát mutatja be. A gazdag madár- és növényvállományt több különleges táblán is szemléltetik. Képünkön Szabics Imre ötletgazda mutatja az egyiket, melynek forgatható lapjai segítségével körbejárás nélkül megnézhetők a rajtuk lévő információk. Adóellenőrök vizsgáztatták az oktatókat tapasztalatok Előfordult, hogy nem adtak számlát a tudás felfrissítéséről Adóellenőrök „vizsgáztatták” a gépjármű-vezetési oktatókat a közelmúltban az Észak-Alföld régióban.- A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanulókról ugyan pontos nyilvántartást vezetnek az oktatók, ám a számla- és nyugtaadást sok esetben elmulasztják - tájékoztatott Magyar Norbert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtóreferense. - Az oktatók a jogosítvány megszerzése előtti órákról pontos nyilvántartást vezetnek, és általában bizonylatot is állítanak ki. Abban az esetben azonban, amikor valaki a már meglévő tudását szeretné felfrissíteni, mert például éveken át nem vezetett, már nem ennyire fegyelmezett a dokumentáció. Ilyenkor döntő többségében feketén oktatnak. Ennek egyik oka az lehet, hogy a jogosítványszerzéssel ellentétben a jogosítványfrissítési szolgáltatásról a szakoktatóknak nem kell elszámolni a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál. A szakoktatókra igen szigorú feltételek vonatkoznak, a NAV tapasztalatai szerint azonban gyakran kockáztatnak, és hivatalos nyilvántartás, vezetési karton nélkül adnak gyakorlati órákat. Az Észak-Alföld régióban ellenőrzött autós iskolák, illetve oktatóik általában interneten hirdetik szolgáltatásaikat. Általában egy. 50 perces óráért 3000 forint körüli díjat kérnek. ■ Volt olyan bukott oktató, aki a kata-alanyiságát is elveszítette a feltárt mulasztások miatt. Alkalmanként két órát vezetnek a jelentkezők, az ellenőrzés alkalmával a revizorok is így szerezték tapasztalataikat. Volt olyan oktató, aki a levezetett óra után azt mondta, „számla nélkül 2500 egy óra, számlával több”. Ám miután az „alibisofőr” jelezte, hogy nem tudja elszámolni a díjat, az oktató fejében meg sem fordult a bizonylatolás. Az oktatók többsége egyébként eleve nem is gondolt arra, hogy a próbaórák után nyugtát vagy számlát adjon, jóllehet, a beszedett tandíj összességében 25-30 ezer forint volt. A leggyakoribb észrevételük az volt: „álmukban sem gondolták volna”, hogy őket valaha a NAV ellenőrizheti. Volt olyan bukott oktató, aki a kata-alanyiságát is elveszítette a feltárt mulasztások miatt, és jelentős bírságot kapott. ■ Szilvási Zs. Játékokat is kaptak. A kuncsorbai óvodát nemrég kívül-belül felújították, így az apróságok kényelmes körülmények között töltik a napjaikat. Ezzel egy időben új eszközöket és játékokat (képünkön) is kaptak, melyeket örömmel használnak az ovisok.