Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-15 / 88. szám
2 1Ш 2015. ÁPRILIS 15., SZERDA MEGYEI TŰKOR Kunszenten is működik már a szociális szövetkezet Óriási az igény a segélyhívókra hiány Egyelőre úgy tűnik, nem áll rendelkezésre annyi készülék, amennyire szükség lenne indulás Megkezdte működését Kunszentmártonban a januárban hivatalosan is bejegyzett Munkás Szent József Szociális Szövetkezet. Tagjai az elmúlt évek szocializációs programjának résztvevői közül kerültek ki. Elnöke Dr. Sári László főiskolai tanár, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, a „foglalkoztató” pedig a Szent Márton plébánia, mely a közcélú foglalkoztatást is folytatja, főleg a programban résztvevők számára. Céljuk, hogy rászoruló, hátrányos helyzetű családok, hosszú távon saját munkahelyüket megteremtve, önfenntartóvá váljanak. E programon belül a plébánia már vásárolt pályázati pénzből egy teherautót, egy utánfutót és különböző eszközöket, amiket a közösség tagjai is igénybe vehetnek. A szövetkezetei tizenketten alapították, belépett a tagságba az önkormányzat is. A szövetkezetnek több támogatója is van: Benke Tibor helyi gazdálkodó például szántással, terménnyel, táppal támogatja a növénytermesztést és az állattartást, Imrei István a szállításban segédkezik. A tagok jelenleg egy hektáron gazdálkodnak. A szövetkezet által megtermelt értékek a tagok szükségleteit biztosítja, az egyéb bevétel pedig egy közösségi alapba kerül, ami közösségi célokra fordítható. ■ J. ZS. Már készítik a tiszavárkonyi emlékművet terv Trianoni emlékmű készül Tiszavárkonyban. Harangozó Márton helyi fafaragó már javában dolgozik a tölgyfa alapanyagú, három méter magasságúra tervezett alkotáson, mely formáját tekintve egy középső, kézi faragású oszlopból és két íves befogla- lóból fog állni. Hegedűs István polgármester elmondta, az ön- kormányzat egy kis sövénnyel körülvett parkot is kialakít a talapzat körül. Az emlékmű avatását június 4-re, a trianoni békeszerződés 95. évfordulójára tervezik. ■ К. B. Az elmúlt években számos kezdeményezés indult a közbiztonság, a személy- biztonság és az életvédelem fokozására. Az egyik ilyen volt a segélyhívó eszközök beszerzése és kiosztása. A készülékek bizonyították, szükség van rájuk, és akár életet is menthetnek, ha azokat megfelelően használják. Munkatársainktól- Két évvel ezelőtt döntöttük el a párommal, hogy megpróbálunk beszerezni egy segélykérő telefont, erre jó okunk volt - mondta a Szolnokon élő Csomós Ferenc- né. Az asszony elmeséli, férje már kilencvenkét esztendős, s bár ellátja magát, bármikor rosz- szul lehet, akkor is, ha éppen egyedül van otthon. A múltkor ráadásul beengedett a lakásba egy asszonyt, aki elvitte több tízezer forintjukat.- Sajnos engem az utcán támadtak meg... Milyen jól jött volna ilyen esetekben egy segélyhívó készülék! Megkerestem hát a polgárőrséget, hogy biztosítsanak nekünk is ilyen telefont. Megígérték, pár héten belül kapunk egyet. Teltek-múl- tak a hónapok, de semmi nem történt... - panaszkodott Csomós Ferencné, hozzátéve, az elmúlt hónapokban még őrző-védő szolA megyeszékhelyen élő Csomós Ferencné és férje hiába jelezték igényüket, nem biztosítottak számukra segélyhívó készüléket rövid időn belül minden készülék elfogyott. Szerencsére számos önkormányzat állt az ügy mellé, így a rendelkezésünkre bocsátott támogatásból sikerült újabb eszközöket beszerezni. Továbbra is nagy az érdeklődés, az elmúlt évben is sikerült egy nagyobb gálátokat is megkeresett. A telepítésért azonban százezer forintot kértek, minden egyes riasztás (legyen az téves is) pedig harmincezer forintjukba került volna. Ezt nem tudta vállalni az idős nyugdíjas pár, aki azt kérdezi, ha máshol jól működik a segélykérő telefonok rendszere, pont a megyeszékhelyen miért nem? A kérdés kapcsán megkerestük a megyei polgárőrség vezetőjét, ő hogyan látja a probléma megoldásának lehetőségét?- Néhány évvel ezelőtt a polgárőrség úttörőként járt elől a segélyhívó berendezések beszerzésében és kiosztásában - fogalmazott Kolozsi József, a megyei polgárőr szövetség elnöke. - Akkora volt az igény, hogy „Ha máshol jól működik a segélykérő telefonok rendszere, pont Szolnokon miért nem?” összeget elkülöníteni erre a célra, azonban az igények messze felülmúlják a lehetőségeinket. Az idei évben is lesznek beszerzések, amelyek után a beérkező kéréseket megpróbáljuk kielégíteni. Bízunk abban, hogy ismét csatlakoznak hozzánk partnerek, önkormányzatok, Kihelyezett segélyhívó telefonok száma a megyében Szolnok: 154 Tószeg:- 36 Tiszajenő: 17 Tiszafóldvár: 23 Fegyvernek: 120 Zagyvarékas: 18 így még több emberhez tudjuk eljuttatni ezeket az akár életmentő berendezéseket. Jó tudni, Szolnokon is „dolgoznak” segélykérő telefonok, bár tény, a Csomós házaspár ezt nem tudná érdemben használni.- Ezek a készülékek ugyanis a jelzőrendszeres házi segítség- nyújtásban vesznek részt, és kizárólag csak egészségügyi problémák esetén érdemes őket használni - tudtuk meg Pappné Balázs Gabriellától. Az Alapszolgáltatás SZKTT Egyesített Szociális Intézmény vezetője elmondja, ráadásul csak az kaphat ilyen készüléket, aki megfelel a jogszabályi feltételeknek, ilyenkor a szociális rászorultságot vizsgálják. A telefonért egyébként naponta harmincezer forintot kell fizetni, de bizonyos bevétel (nyugdíj) alatt ingyenes.- A riasztás Pécsre érkezik be, onnan értesítenek bennünket, ha valami gond van Szolnokon. Fél órán belül a helyszínen vagyunk. Ha egészségügyi gond van, azt megoldjuk, de más esetben, például betörésnél nem tudunk segíteni - fűzte hozzá a vezető. Megtudjuk, tavaly Zagyvarékas is csatlakozott a szolnoki társuláshoz. Az ottani nyugdíjasok viszont főleg azért A családtagok számai vannak elmentve FORRÁS: ŰJ NÉPLAP-GYÜ1TÉS tiszaföldváron a segélykérő telefonokat a polgárőrség működteti, ők is vásárolták az első darabokat pályázaton elnyert pénzből. Később az egyesület és magánszemélyek támogatásával még több készüléket szereztek be a polgárőrök, ma már huszonhárom működik, jobbára beteg, egyedülálló idős embereknél.- A mi telefonjaink is főleg egészségügyi problémák esetén használhatók - tájékoztat Kecse László, a Tiszafóldvári Polgárőrség vezetője. - A telefonokba ugyanis nem a rendőrség vagy a polgárőrségszáma van elmentve, hanem a családtagoké. Azaz egy gombnyomással a rokonoknál csörög ki a vészhívás. Mivel nincsen huszonnégy órás szolgálatunk, csak ügyeletünk, így nem is tudnánk felvállalni, hogy bűncselekményekhez azonnal kivonulunk. kérték a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban való részvételt, mert féltek esténként, éjszakánként. Ott a gondozónők arra biztatták az időseket, használják akkor is a telefont, ha lopást, betörést észlelnek, a gondozónők azonnal felveszik a kapcsolatot a rendőrökkel. Segélyhívó mobiltelefonok Fegyverneken is működnek, az SOS-mobilok százhúsz idősnél vagy egyedülálló lakosnál találhatók. A készülékeket az önkormányzat vásárolta, nappal a családsegítők, éjjel és hétvégén a polgárőrök tartják az ügyeletet. Ha baj van, azonnal indulnak a gondozónők, vagy a polgárőrök. Az SOS-telefon használata mentett már emberéletet, de hiúsított meg betörést is - a polgárőrök elriasztották a hívatlan látogatót. ■ On szerint hogyan lehetne megvédeni az időseket? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Hamarosan felállhatnak a tanácsadó testületek ► Folytatás az 1. oldalról- A tervezett konzisztóriumokat leginkább a gazdasági tanácsokhoz tudom hasonlítani - mondta el lapunk kérdésére válaszolva dr. Túróczi Imre, a Szolnoki Főiskola rektora. - Működésük sok előnnyel járhat, ha kellő elkötelezettség és együttműködési szándék lesz a tagokban. Az intézmények gazdálkodási szemléletváltását segíteni fogja, hiszen többféle szemléletmód és több információ segíthet a döntések előkészítésében. A változás elé bizakodva nézek, sikere azonban a megvalósítókon múlik. Palkovics László államtitkár a közelmúltban arról tájékoztatott, hogy az intézmények méretétől függően öt-hét tagú testületek a felsőoktatási törvény közeljövőben várható módosításával jöhetnek létre a rektori konferencia javaslatának figyelembe vételével. A delegáltak nem az egyetem vagy a fenntartó alkalmazottai, a rektor és a kancellár mellett a fenntartó, tehát az oktatásért felelős miniszter által felkért, az egyetemmel jogi viszonyban nem, de szakmai viszonyban álló tagok, szakemberek alkotják majd. A tagok számára külön javadalmazást nem terveznek, de a felsőoktatási intézményektől kaphatnak költségtérítést. ■ Kertészkedő ovisok. A Föld napja alkalmából zöld délelőttöt rendeztek tegnap a szolnoki Kacsa úti óvodában. A gyerekek a talajelőkészítést (képünkön) követően virágpalántákat ültettek a csoportok kertjeibe szüleik segítségével. Három kiló keszegért százezret fizethet ítélet A Tiszafüredi Járási Ügyészség bíróság elé állított egy huszonhat éves orvhalászt, aki március 9-én a Tisza abád- szalóki szakaszánál tiltott módon, úgynevezett „gereblyé- zéssel” horgászott. Az illegális mószerrel összesen közel három kilónyi keszeget fogott ki, mintegy háromezer forintnyi értékben. Vele szemben a rendőrök intézkedtek, és az illetőt előállították. A Tiszafüredi Járásbíróság gyorsított eljárásban, orvhalászat vétsége miatt a vádlottat 96 ezer forint pénz- büntetésre ítélte a napokban. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbítás érdekében fellebbezett, ezért az nem jogerős. ■ M. G. Maguk gyártanák a térköveket a tiszaföldváriak közmunka Térkő- és árokprofil elem-gyártó présberendezést vásárol Tiszafóldvár. Hegedűs István polgármester elmondta, a beszerzéshez szükséges több mint öt millió forintot pályázaton nyerték. Az önkormányzat már tudja, honnan szerzik be a gépet, de az egyelőre még bizonytalan, hogy mikor, egyelőre arra várnak, hogy a pénz a számlán legyen. A présgép mellé egy keverőgépet is vennének. A két gépet a közmunkaprogramban használják majd a közfoglalkoztatottak. A saját gyártású térkövek a közterületeket szépítik, de a munkások az új árokprofil elemekkel az útpadkát, árkokat is rendbeteszik. ■ J. ZS.