Új Néplap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-30 / 75. szám

16 2015. MÁRCIUS 30., HÉTFŐ Az 5-8. helyért játszhat a Berény. A női bajnokság negyeddöntőjének második mérkőzésén 3:l-re nyert a Gödöllő a Jászberény otthonában. Ezzel a gödöllői csapat jutott a legjobb négy közé, míg Dragana Brkovicsék (képünkön) a Nyíregyháza ellen az 5-8. helyért folytatják. A hollandok és az olaszok is a hajrában mentettek pontot labdarúgás Kilenc mérkő­zéssel folytatódott szombaton a 2016-os Európa-bajnokság selejtezősorozata - írta az nso.hu. Az A csoportban Iz- land simán nyert Kazahsztán­ban, míg Csehország és Hol­landia egyaránt a hajrában mentett pontot, előbbi Lett­ország, utóbbi Törökország ellen. Az Amszterdamban le­játszott derbin a törökök a 90. percig vezettek, ekkor a török Galatasarayban légióskodó Sneijder lövése Huntelar tette bele a fejét, ami az egyenlítést jelentette a narancsosok Szá­mára. А В csoportban Gareth Bale és Edin Dzeko villogott, a Real Madrid sztárja két gólja mellett gólpasszt is jegy­zett, míg a Manchester City légiósa mesterhármast szer­zett. A H csoport 5. forduló­jában Olaszország idegenben ikszelt-а bolgárokkal, úgy hogy az azzurrik csak a 84. percben tudták döntetlenre menteni az összecsapást. Hor­vátország pedig hazai pályán gázolt át a norvégokon. A va­sárnapi mérkőzések, köztük a magyar-görög összecsapás tegnap este lapzártánk után ért véget. Eredmények: A csoport: Csehország-Lettország 1-1, Kazahsztán-lzland 0-3, Hol- landia-Törökország 1-1 В csoport: Izrael-Wales 0-3, Andorra-Bosznia-Hercegovi- na 0-3, Belgium-Ciprus 5-0 H csoport: Azerbajdzsán- Málta 2-0, Horvátország-Nor- végia 5-1, Bulgária-Olaszor- szág 2-2. ■ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011. Nyitva mindennap 8-21-ig Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva hétköznap: 9-17-ig www.cornergroup.hu s, Nemzetközi, azonnali § készpénzátutalás a világ bármely pontjára euróbán! Közületeket is kiszolgálunk! Befektetési arany-értékesítés. Alapszakaszgyoztes a Dózsa vízilabda A fordulást követően állva hagyta ellenfelét a szolnoki gárda Varga Dániel (labdával) és társai döcögős első félidő után magabiztosan nyertek a Népligetben Az alapszakasz utolsó előt­ti fordulójában eldőlt, hogy a Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP nyeri az alapszakaszt, el­ső helyről kezdheti majd a rájátszást, miután a Fradi népligeti otthonában 14-7- es győzelmet arattak Varga Dénesék. A szolnokiak elő­nye négy pont a második OSC-vel szemben, amellyel pénteken este a fővárosban mérik össze erejüket. Varga Csaba A szolnoki csapatnál jó értelem­be véve zajlott az élet az elmúlt héten Mezei Tamásék szerdán legyőzték a Dubrovnikot, ezzel már biztos résztvevői a május végi barcelonai hatos döntőnek. Pénteken pedig beje­lentették, hogy együtt marad csapat, hiszen a kulcsemberek mindegyike újra aláírt, vagy pedig érvényes szerződéssel rendelkezik a klubnál, kvázi az elkövetkező évadban is erős állományú csapata lesz a Dó­zsának. A mostani szezonnak viszont most jön a java. Előbb a negyedik helyre törő Fradi népligeti otthonában bizonyít­hatott a szolnoki csapat. Ferencváros- Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 7-14 (3-1,1-2,1-6, 2-5) Népliget, 250 néző. V: Fodor, Mucskai P. FTC: Gárdonyi - Katonás, Vo­gel Simon 1, jansik Sz., Nyéki, Avramovics, KOLOZSI 4. Cse­re: Vogel Soma (kapus), Regős, Csapó M., Marnitz G. 2, Ernyey, Pohl, Paján. Edző: Varga Zsolt SZOLNOK: DECKER A. - Sz. Mitrovics 2, VARGA DÉNES 3, Jansik D., Mezei, Varga Dániel 2, Madaras. Csere: Gocics, M. ALEKSZICS 4, Vámos, Hangay, TÓTH M. 3. Vezetőedző: Cseh Sándor. Edző: Kosz Zoltán. Pedig remekül kezdett a Fra­di - írta az mvlsz.hu - Vogel Si­mon előbb kiharcolt majd belőtt egy emberfórt, aztán a végig re­meklő Kolozsi Marcell szerzett gólt hat az öt ellen (a kiállítást Regős Áron brusztolta ki), mi­közben a vendégek képtelenek voltak Gárdonyi András kapu­ját bevenni. Nem csoda, hogy Cseh Sándor a negyedik perc­ben időt kért. De hiába. Zsivko Gocsics és Vámos Márton sem járt sikerrel, miközben Mar­nitz Gergő büntetőből (amelyet ő harcolt ki Milan Alekszics el­len) már a Ferencváros harma­dik gólját szerezte. Mint a tudó­VARGA ZSOLT: - Az alapsza­kaszt már megnyerő Szolnok talán kicsit alulmotiváltan érke­zett hozzánk, ezt az elején sike­rült kihasználnunk. Ezt köve­tően néhány megúszásgóllal fe­lénk kerekedett, és ekkor már érezni lehetett, hogy mégis nye­ri a mérkőzést. Bízom benne, hogy a jövőben olyan lesz a vé­dekezésünk, mint a találkozó első felében, mert akkor még sok siker vár ránk. sításból is kiderül jól játszottak az egykori szolnoki pólósok, Gárdonyi András, Regős Áron és Marnitz Gergő. A negyed­ben a listavezető szépítő gólját Sztefan Mitrovics szerezte fór­ból, és „csak" azért ért véget ez a nyolc perc 3-1-gyel, mert Decker Attila is védett még hármat az utolsó percben. A második negyedet ugyan 2-1-re már megnyerte a Szolnok (Var­ga Dénes után Alekszics talált cseh Sándor: - Talán kissé könnyelműen kezdtünk, de si­kerültbizonyítanunk, hogy az alapszakaszbeli elsőségünk nem a véletlen műve. Bár ez ön magában semmit sem jelent, azért ennek a ténynek minden­féleképpen örülünk. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: VÍZSaS- PVSK15-7, Szentes-Kaposvár 11-10, UVSE-OSC 5-12. Eger- KSI17-4, Honvéd-BVSC 7-8, Debrecen-Szeged 6-14. be, majd Kolozsi lőtte második gólját), ám a nagyszünetben így is 4-3-as Fradi vezetést rögzít-, hettünk. A Magyar Kupagyőztes ven­dégalakulat a harmadik ne­gyedben robbantott: egyrészt alaposan összeszedte a véde­kezését, másrészt elöl is kon­centráltabban játszott. Az egy kapott gól, valamint a hat lőtt pontosan tükrözi az előbb le­írtakat. A listavezető szolnoki gárda erőfölénye teljesen ki­domborodott, végül dupla any- nyi gólt (14) szerezve szerezte meg a három bajnoki pontot. Említést érdemel Decker Attila kapus jó formája, a hálóőr 59 százalékos hatékonysággal há­rította a hazai lövéseket. A hétvégi záró fordulóban, pénteken este a második he­lyen tanyázó OSC vendége lesz a szolnoki legénység, amelynek már csak egy célja lehet, veret­lensége megőrzése. Ez utóbb emlegetett bajnoki rangadót 18.30-kor a DigiSport Tv közve­títi majd. HÍREK Sima győri győzelem a Magyar Kupában sorozatban íi. alkalommal nyerte meg a női kézilabda Magyar Kupát a Győri Audi ETO КС, amely a vasárna­pi döntőben hazai pályán 29-23-ra legyőzte a második félidőben 12 percig gólkép­telen FTC-Rail Cargo Hun­gária csapatát. A sikerrel az örökrangsorban a Győri ETO beérte fővárosi riválisát, és már csak a Vasas van előt­tük 12 sikerrel. A harmadik helyet az Érd szerezte meg, miután 26-21-re verte az MTK együttesét. Történelmet írtak a miskolci hokisok ÓRIÁSI MEGLEPETÉSRE a magyar bajnok és MÓL Liga-győztes Miskolci Jeges­medvék csapata nyerte a Magyar Kupát is, ugyanis szombaton a székesfehérvári fináléban hosszabbításban 3-2-re diadalmaskodott az osztrák liga negyeddöntő­jében búcsúzott házigazda Fehérvár ellen. A miskolciak történetük során először hó­dították el a trófeát. A bronz­csatában a Debrecen 3-0-ra verte Dab Docler alakulatát Kaposvári és kecskeméti bravúr A FÉRFIKOSÁRLABDA NB 1 középszakaszának felső­házában hazai sikerek születtek. A Kaposvár pont­gazdag mérkőzésen legyőzte a Soproni Sördögök csapatát, míg a Kecskemét a vég­játékban fordítva 80-76-ra verte az alapszakaszgyőztes Atomerőmű SE gárdáját. A középházban a Körmend 96-84-re győzte le a 10. he­lyen szerénykedő, két évvel ezelőtti bajnok, Álba Fehér­vár csapatát. Ha már múltat emlegetjük a szebb napokat is látott Zalaegerszegi TE ha­zai pályán 87-84-re kapott ki a MÁFC együttesétől. így most a ZTE a sereghajtó az alsóházban. A Jászberény- Nyíregyháza mérkőzés lap­zártánk után ért véget. így látták az edzők a lefújás után Sebastian Vettel közel másfél év után nyert újra futamot autósportA 17 éves holland Max Verstappen hetedikként zárt, ezzel a Forma-1 történetének legfiatalabb pontszerzője lett A négyszeres világbajnok Se­bastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-l-es Malajziai Nagy­díjat, így nyolc futam után megszakadt a Mercedes istál­ló győzelmi sorozata - írta az MTI. A 27 éves Vettel pálya­futása 141. versenyén a 40. sikerét aratta, s ezzel egyér­telművé tette, hogy a címvédő Mercedes első számú kihívója az idén a Ferrari lesz. Vettel mögött a vb-címvédő brit Le­wis Hamilton (Mercedes) vég­zett a második, csapattársa, a német Nico Rosberg pedig a harmadik helyen. Vettel 2013 novembere után nyert ismét Fl-es GP-t, a Ferrari pedig 2013 májusa után ünnepelhe­tett újra futamgyőzelmet. Az első kör végén így sor­rendben Hamilton, Vettel és Rosberg száguldott a dobogós helyeken. A negyedik körben a svéd Marcus Ericsson (Sauber) a célegyenes végén megpör- dült és a bukótérben ragadt, ezért a versenybíróság a pá­lyára küldte a biztonsági autót, amely csupán három kör ere­jéig volt a pályán. A Safety Car megjelenésével a mezőny egy része - Hamilton és Rosberg is - a boxba hajtott kerékcseré­re, miközben a többiek, köztük Vettel is, a pályán maradtak. A 11. körre Hamilton vissza- verekedte magát a második Sebastian Vettel öröme érthető, hiszen immár 40. futamgyőzelmét aratta helyre, s ekkor 10 másodperc volt a hátránya az élen autó­zó Vettellel szemben. Három körrel később Rosberg feljött harmadiknak, közben Vettel és Hamilton között 9.7 másod­percre csökkent a különbség. A Ferrari német versenyzője a 18. körben állt ki kerékcse­rére, s a harmadik pozícióban tért vissza a pályára. Vettel a friss gumikkal nagyon gyors volt, a 22. körben megelőzte Rosberget és üldözőbe vette az élen haladó Hamiltont, akit két körrel később utol is ért, s lehagyott, igaz, a brit világbaj­nok éppen akkor hajtott ki a boxba kerékcserére. A 27. kör­ben Rosberg is a boxban járt, közben Vettel 22 másodperccel vezetett Hamilton előtt. Vettel aztán a hajrában nyu­godtan gazdálkodhatott az elő­nyével, s biztosan nyerte a futa­mot Hamilton és Rosberg előtt. A17 éves holland Max Verstap­pen (Toro Rosso) hetedikként zárt, ezzel a Forma-1 történe­tének legfiatalabb pontszerzője lett. A világbajnoki idény két hét múlva Kínában folytatódik. Az élcsoport állása. Pilóták: 1. Hamilton 43 pont, 2. Vettel 40, 3. Rosberg 33, 4. Mássá 20, 5. Räikkönen 12,6. Felipe 10. Csa­patok: 1. Mercedes 76 pont, 2. Ferrari 52, 3. Williams 30, 4. Sauber 14, 5. Toro Rosso 12, 6. Red Bull 11 pont. ■

Next

/
Thumbnails
Contents