Új Néplap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-25 / 71. szám
12 KÉZILABDA 2015. MÁRCIUS 25., SZERDA Nagy csaták előtt csapataink. Az MKB-MVM Veszprém a francia PSG-vel. a MOL-Pick Szeged pedig a tava lyi döntős német THW Kiel együttesével találkozik a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Mikler Roland (képünkön) csapata, a Veszprém idegenben, míg a Szeged hazai környezetben kezd, április 8-12. között. Nagypál Márta egy szettre volt a „Húszak”- győzelemtől Magyar-horvát derbi a BL javából vízilabda Napjaink egyik legjobb délszláv csapatával játszik a Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP asztalitenisz A fővárosban rendezték meg a serdülő asztaliteniszezők korosztály számára a Húszak-bajnokságot, amelyen a Jászkun Volán Sport _ Club válogatott asztaliteniszezője, Nagypál Márta Is részt vett. Az ország 25 legjobb 15 éven aluli versenyzője kapott meghívást erre a ranglistaversenyre. Az ötfős csoportját nagyon magabiztosan, kifejezetten jól játszva nyerte a szolnoki lány. Ezzel bekerült a legjobb 10 közé, ahol körmérkőzések után dőlt el a helyezések sorsa. Márti tovább remekelt, az első játéknapon veretlen maradt. A második napon három győzelme mellé egy vereség becsúszott. Az utolsó fordulóban a döntővel felérő mérkőzésen Harasztovich Fanni (Statisztika) ellen dőlt el az első hely sorsa. A fordulatokban gazdag találkozót, óriási izgalmak után 3:2-re Harasztovich nyerte, így Szöllősi Péter tanítványa ezüstérmet szerzett. ■ HIRDETÉS orate. Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/4194)11. Nyitva: minden nap 8-21-lg. Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg. lajétataljiik tisitelt Ügyfeleinket hogy i közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyramán többször változhatnak! Pénzűéin {1 egységre) Vétel Eladás EUR: 299,00 307,00 USD: 273,00 280,50 CHF: 282,00 291,00 Érvényben: 2015. március 24. Befektetési aranyértékesítés. | Közéleteket Is kiszolgálunk* vfww.cornergroup.hu j nemzetköz i pénztranszfer Két olyan csapat játszik ma este hét órakor a Vízilabda Arénában, a Jug Dubrovnik és a Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP, amelyek várhatóan bejutnak a Final Six-be, ám egyáltalán nem mindegy, hogy hányadikként érnek oda. Gutái István Egy Szolnok-Dubrovnik meccsnél keresve sem találhatna jobb elfoglaltságot magának ma estére a vízilabdabarát.- Igaz a szóbeszéd, tényleg lesz meccs - erősítette meg értesüléseinket a szolnoki csapat kapitánya, Varga Dániel. - Mostanában gyakran járok az uszoda környékén, és láttam, hogy ki is van plakátolva. Én meg merem fogalmazni, hogy a csoportgyőzelem szempontjából kötelező a győzelem, de hozzáteszem, hogy végzetes hibát semmilyen eredménnyel nem követnénk el, hiszen a Final Six-nek így is résztvevői leszünk. Kis Gábor nem játszhat, de rajta kívül mindenki egészséges és ott lesz a vízben. A horvátoknál ketten is igazoltan hiányoznak: Obradovics és Buslje társaságáról lesznek kénytelenek lemondani a szolnokiak. E két játékos kiválása nyilván veszteség, de korántsem csak ők jelentik a Jug Dub- rovnikot. Az ausztrál válogatott, korábban Szegeden tempózó Aaron Younger, vagy a kanadai Constantin-Bicari neve biztosan ismerős. Miho Boskovics A szolnoki csapat egyik kiválósága, Varga Dénes (labdával) és játékostársai ma este bebiztosíthatják a hatos döntőbejutásukat pedig három évvel ezelőtt még a Vasasban játszott. A délszláv Regionális Ligát pontveszteség nélkül • vezető csapat vezetőedzője ügyesnek látszó csalafintasággal állt elő. Ám a horvátok olyan gyakran élnek a „mézes- madzag”-technikával, hogy az már senkit sem andalít el.- Legyünk tisztában azzal, hogy nem a Szolnok elleni meccs a legfontosabb a szezonban, vagy akár a Bajnokok Ligájában - nyilatkozta a Jug hivatalos honlapjának a csapat vezetőedzője, Vjekoslav Kobes- csak. - Számomra mindig igaz élmény magyar csapat ellen játszani, mert nagyszerűek, élmény nézni a játékukat. Fontos, hogy okosan játsszunk: ne engedjük az ellenfélnek, hogy felvegye az ellentámadások és a visszarendeződés ritmusát. Kétségünk ne legyen: nem pancsolni jöttek! A novemberi, dubrovniki mérkőzésen elti- látsa miatt nem játszott Niksa Dobud. Ma viszont ott lesz a vízben. London olimpiai bajnoka alulról súrolja a két métert, élő súlyban- csekélység!- alig 120 kiló. Féltonnás pofonokat osztogat, ha lenne fa a medencében, azt is tövestől tépné ki. Megrettentő fizikai paraméterei mellett szakmája egyik világszínvonalú művelője. De minden vízbe mártott center a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított bekk súlya.- Elsőként én fogok találkozni vele - mondta megkeresésünkre Jansik Dávid, aki maga sem az a törékeny, galamblelkű hátvéd, de Dobuddal szemben jó húsz kiló mínusszal indul. - Erős, képzett center, ráadásul olyan technikával dolgozik, amilyennel ritkán lehet találkozni. Természetesen készültünk belőle. Szerintem a felkészülésünkre most nem lehetett panasz, hiszen a bajnokságban viszonylag gyengébb csapatok ellen játszottunk, az eddigiekkel ellentétben nem két-három napunk volt kielemezni őket. Dubrovnikban 11-9- re kaptunk ki, a csoportelsőség az egymás elleni eredményeken dőlhet el. Most azt mondom, hogy természetesen a győzelem az elsődleges, de ha lesz rá esélyünk, akkor nyerjünk legalább hárommal. A Szolnok-Dubrovnik Bajnokok Ligája-mérkőzést a Sport2 Tv 19 órától élőben közvetíti. Sopronban szerepel az Olaj KK csapata kosárlabda Már „csak” a bajnokságra kell koncentrálniuk a piros-feketéknek Immár a negyedik fordulónál tartanak a csapatok az úgynevezett középszakaszban. A felsőház rangadóján a Sopron vendége lesz a bajnoki címvédő Olaj KK, a találkozó este hét órakor kezdődik az MKB Arénában. Az alapszakaszban harmadik a soproni együttes eddig két meccset tudott le, előbb hazai pályán 79-71-re kikaptak a Kecskeméttől, majd némi meglepetésre 68-64-re nyertek Pakson. A két csapat legutóbb az elmúlt évad középszakaszbeli meccsein találkozott, mindkétszer az Olaj nyert, a Tisza- ligetben 90-61, míg a hűség városában 77-69-re. Egyértelmű, hogy az Adria Liga küzdelmeit Rakics Miijén (labdával) és társai mindhárom középszakaszbeli meccsüket megnyerték, remélhetőleg Sopronból is győztesen térnek haza a hetedik helyen záró szolnoki gárdának most már „csak” a honi bajnokságra kell koncentrálnia. Az más kérdés, hogy tizenegy napon belül ez lesz a fiúk ötödik tétmeccse, de minden bizonnyal ezt is megoldják majd Báder Mártanék. Sőt úgy tűnik, hogy az eddig térdsérüléssel bajlódó Sztrahinja Milosevics is játékra kész. Mint ahogy Drágán Alekszics, az Olaj edzője a vasárnapi Cede- vita meccs után mondta: - Elégedettek lehetünk, mert a Ligában az első nyolcban zártunk, de akkor lesz igazán kerek a történet, ha a Magyar Kupa után bajnoki címünket is meg- védjük. ■ V. CS. Idegenben nyert a TKE, a Székács ugrott az élre kézilabda A másodosztályú bajnokság 20. fordulójában Al- győre látogatott az Árago-Tö- rökszentmiklós csapata. A kiesés rémétől fenyegetett mik- lósi alakulat remekül kezdte a mérkőzést a középmezőnyhöz tartozó vetélytársa otthonában. Kedves László tanítványai jól védekeztek és lerohanásból és a felállt védelem ellen is mutatós gólokat lőttek. Már kilenc góllal is vezetett a TKE, és úgy tűnt, hogy simán behúzza a meccset. A hazaiak azonban a második félidőben vészesen közelítettek, a hajrá izgalmasan alakult, végül a vendégek két gólt megőriztek előnyükből, és 29-27-es győzelmet arattak. A TKE-nek 13 pontja van, mellyel 13. helyen áll. Az NB II. Délkeleti csoportjában a Mezőtúr hét góllal kikapott a Kiskunfélegyháza otthonában, így a hazai pályán fölényes győzelmet arató török- szenmiklósi Székács KE vette át a vezetést. Egy biztos az utóbb emlegetett három csapat között dől majd a bajnoki cím sorsa. Eredmények, férfi NB II: Mező- túr-Kiskunfélegyháza 26-33, Hajdúszoboszló-UniTrade Kun- szentmárton К 31-35, Székács- Kiskunmajsa 35-23. Az élcsoport állása: 1. Székács 26 pont, 2. Kiskunfélegyháza 25, 3. Mezőtúr 24,4. Balmazújváros 21,5. Kun- szentmárton 18. ■ V. CS. HIRDETÉS Keresse az újságárusoknál, szerdától Keddig! » NB III, megyei és BLSZ-osztályok, női labdarúgás és futsal » Részletes eredmények és tabellák Hajrá, foci! minden szerdán, a labdarúgás szerelmeseinek! üenahéten fókuszban Tolnamegve flШ Ж fWfivít 11 к