Új Néplap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-24 / 70. szám

.5. MÁRCIUS 24., KEDD MEGYEI TÜKÖR 3 Játékos vetélkedők. A Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános iskolában egész héten előadásokat, versenyeket és kölönböző foglalkozá­sokat tartanak a tanulóknak. A víz világnapjához kötődően minden napra jut valamilyen vízzel kapcsolatos rendezvény is. Felvételünk tegnap délután örökítette meg az első és második osztályosok sorversenyének egyik vidám pillanatát. Nem mindegy, mit hívunk ügyelet Mindenképp képzett egészségügyi szakember várja a hívást Tematikus utakat alakítottak ki Körűben A nagykörűért Alapítvány tematikus utakat valósított meg a településen - mondta el Mészáros Ildikó, pályáza­ti irodavezető. Két útvonalat alakítottak ki. Az egyik a halhatatlanok útja, a másik a Nagykörű legendárium nevet viseli. Mind a kettő tíz táblá­ból áll. A táblák mellett padok és egyedi hulladékgyűjtők lettek kihelyezve. A halhatat­lanok útja Nagykörű nagyjai­nak kíván emléket állítani, mint például Romzsa János és Petrovay György. A Nagykö­rű legendárium pedig a helyi legendákat, mítoszokat gyűjti össze, úgy mint Illés-kő, a kü­lönböző kori leletek, valamint a török kori alagútrendszer. ■ A kerékpárosokat is kamera óvná TISZASÜLYÖN DECEMBER Óta kilenc kamera vigyázza a közbiztonságot, ám további öt kamera beszerzésére is pá­lyáznak. Pollák Tibor polgár- mester elmondta, a közelmúlt­ban átadott kerékpárúton be­indult a biciklisforgalom, az újabb kamerák kihelyezését az út környékére tervezik. ■ A biztosítóberendezés hibája okozott bajt műszaki hiba miatt késtek a vonatok a Budapest-Szolnok- Lőkösháza, valamint a Bu­dapest-Szolnok-Záhony vas­útvonalak közös szakaszán tegnap délelőtt. A MÁV köz­lése szerint Szolnok és Szajol között romlott el a biztosítóbe­rendezés. A torlódások miatt volt olyan időszak, amikor több mint félórás késések ne­hezítették a vonatforgalmat az adott vonalakon. ■ Jelzett a szonda, előállították a férfit A készenléti rendőrök ellen­őriztek vasárnap hajnalban Mezőtúr belterületén egy személygépkocsijával közle­kedő negyvenkét éves helyi lakost - tájékoztatott Szabó Zita megyei rendőrségi szó­vivő. A gépjárművezetővel szemben alkalmazott alko­holszonda pozitív eredményt jelzett. Az egyenruhások elő­állították a férfit a mezőtúri kapitányságra. ■ ► Folytatás az 1. oldalról Azért is jó volna tisztán látni ebben a dologban - tette hozzá olvasónk -, mert amikor problé­ma adódik, nem jó, ha az ember­nek azon kell töprengenie, hogy épp melyik telefonszámot is kell hívnia.- A Jászság területén, alap­ellátás keretében háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeletek működnek - adott tájékozta­tást érdeklődésünkre a kor­mányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve. Ennek alapján például olvasónk lakó­helye, Pusztamonostor felnőtt és gyermeklakossága a jászberényi ügyelethez fordulhat (az ügyele­tek elérhetőségeiről lapunkban is rendszeresen, hetente beszá­molunk szolgáltató oldalunkon). Vegyük az olvasónk által fel­vetett, konkrét esetet: mi tör­ténik, ha befut egy hívás Pusz­tamonostorról? A Jászberényi központi ügyelet keretében az ügyeletet ellátó egészségügyi szolgáltató a mentőszolgálattal közösen diszpécserszolgálatot működtet, a mentők irányítják az ügyeletet. A betegek hívása a mentésirányítóhoz fut be, aki dönt róla, hogy az esethez men­tőkocsit, vagy az ügyeletes házi­orvost küldi. Nem mindenhol ez azonban az eljárás menete: érdemes tud­ni, hogy a Jánoshidán és Jászapá- tin működő háziorvosi ügyelete­ken a telefonhívás az ügyeletes orvoshoz, illetve az ápolóhoz fut be, akik eldöntik, hogy ők látják el az esetet, vagy - amennyi­TERMÉSZETESEN VANNAK olyan súlyos, mielőbbi kórhá­zi ellátást igénylő esetek, ami­kor a beteghez nem a házior­vosi ügyeletet, hanem egyből a mentőket kell hívni. Ilyen lehet, amikor életveszély, vagy annak gyanúja áll fenn, tehát például eszméletlen ál­lapotot, súlyos vérzést tapasz­talunk. Mentőre van szükség akkor is, ha erős fájdalma vagy más riasztó panasza ben súlyosabb - azonnal mentőt küldenek. Sőt a segítségnyújtás nem áll meg a megyehatáron: Jászfényszaru lakossága számá­ra például a hatvani központi háziorvosi ügyelet nyújt ellátást. Dr. Illés Mónika járási tiszti főorvos a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nép­egészségügyi Szakigazgatási Szerve részéről arról tájékoztat­ta lapunkat, hogy bármelyik há­ziorvosi ügyelet számát hívják is a bajba jutottak, „ott felkészült, van az érintettnek, ilyen lehet a fulladásérzés, nehézlégzés vagy például a végtagbénu­lás. Mentőt kell hívni, ha olyan magatartászavart észle­lünk, amely során a beteg sa­ját maga vagy mások életét veszélyezteti. Érdemes tudni, hogy akkor is rögtön mentőre van szükség, ha megindult a szülés, vagy fennálló ter­hesség miatt bekövetkező rendellenességről van szó. szakmailag képzett egészség- ügyi szakdolgozó fogadja hívá­saikat, aki a beteg kivizsgálását, szállítását a továbbiakban már irányítja, illetve szükség szerint ellátja tanácsokkal a telefonálót”. Az azonban még nem min­den, hogy valaki tudja milyen te­lefonszámot kell hívnia, az sem mindegy, hogy mit és miként mond az illető az ügyeletesnek. Hogy mindez mennyire fontos, néhány megtörtént eset is jól bi­zonyítja. Egy nő például felhívta az ügyeletet és egy tűzesetet je­lentett be, megadta a pontos cí­met is, azonban egy dolgot nem árult el: melyik településről tele­fonál, majd gyorsan le is csapta a kagylót. Szerencsére sikerült visszahívni, és tisztázni, hogy Karcagról van szó. Egy másik esetben a rendőrség segítségét kérte egy férfi, aki a Jászságban eltévedt a sűrű ködben. Persze abban a helyzetben nem tudott megadni pontos helyszínt a te­lefonáló, azonban akkor a rend­őrök jó helyismeretüknek kö­szönhetően még időben rátalál­tak, így nem történt baja. JEGYZET \ д SZILVÁSI ZSUZSA Még az íze is más GYEREKKOROMBAN A hÚSVÓt előtti hétvége hagyományo­san a krumpliültetés ideje volt. Addigra már vigyázz- ban sorakozott a kertben a veteményes és virágoztak a gyümölcsfák. Természe­tes volt számunkra, hogy a ház körüli területet művelni kell, hogy amit csak lehet, magunk termelünk meg a konyhára. az elmúlt évek során vi­szont minden elképzelhető csatornán bombáztak ben­nünket a fogyasztói lét örömeivel. Ugyan miért is töltenénk az időt azzal, hogy saját magunk termeljük meg, amire szükségünk van, amikor a boltban csak le kell venni a polcról? Oly jól sikerült az átnevelés, hogy mára sikerült teljesen átesni a ló túlsó oldalára. az még talán érthető, hogy a városlakók nem tartanak tyúkot az erkélyen, de az már erősen kérdéses, miért választják a kistelepülé­seken élők közül is egyre többen inkább az üzletek kínálatát, bármire legyen is szükségük. Pedig azokban a térségekben, ahol egyébként is igen nehéz munkát talál­ni, s nagyon sokan kénysze­rülnek segélyből élni, igenis lenne rá idő és lehetőség, hogy a kertben megtermel­jék a konyháravalót. FEJE TETEJÉRE állt mostanra a világ, hiszen generációk nőttek fel úgy, hogy már a saját szüleiktől sem látták, hogy igazán jóízűt dolgoztak volna. S nem hogy a vidék biztosítaná az élelmet a vá­rosiak számára, lassan a leg­kisebb falvakban is inkább a már feldolgozott árunak van keletje - persze drágán. ezen A szemléleten változtat valamelyest az a program, amelynek keretében vető­magot osztanak a rászoru­lóknak. Ennek köszönhe­tően talán ők is rájönnek, hogy a saját kezűleg ter­mesztett és szedett zöldség­félének még az íze is más... Van, amikor közvetlenül a mentőket kell tárcsázni Megújul a 33-as főút megyei szakasza beruházás Javában zajlik a 33- as út felújítása. Tavaly év végé­re a Heves megyei szakaszon a munkálatok jelentős része be­fejeződött. Megyénkben a múlt héten indult a korszerűsítés. Er­ről tartott sajtótájékoztatót Faze­kas Sándor földművelésügyi mi­niszter, a térség országgyűlési képviselője és Loppert Dániel, a Nemzeti infrastruktúra Fejlesz­tő Zrt. kommunikációs vezetője hétfőn reggel Tiszafüreden. A megyénket érintő 4,78 km hosszú szakaszon Tiszafürednél a burkolat megerősítése mellett az Ady Endre utcai csomópont helyett körforgalmat alakítanak ki, felújítják az Örvényi úti, a 34. számú főút és az Igari út keresz­teződésénél lévő jelzőlámpa- rendszert, valamint három kilo­méter hosszan kerékpárút épül. Fazekas Sándor hangsúlyoz­ta, hogy Tiszafüred legfonto­sabb megközelítési útvonala a 33-as főút, ezért ennek felújítása elengedhetetlenül fontos. Emel­lett a 34-es főút felújítása is na­pirenden van, így tovább javul a térség elérése - tette hozzá. Amint Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezető­je elmondta, a burkolatmarás március 19-től a Tisza hídtól Ti­szafüred felé megkezdődött, az aszfaltépítési munkák április közepétől indulnak. A hatmilli- árd forintos fejlesztés nyár vé­gére befejeződik. ■ Díjátadás. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar fő-zeneigazgatója, Izaki Maszahiro karmester munkásságáért Kaposvári Gyula-díjat kapott, melyet távolléte miatt tegnap tudott átvenni. A díjat Szalay Ferenc polgármester (jobb­ra) adta át a zenekar előadásán az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Lapunk is részt vett a „történelmi” versenyen ott voltunk Az Új Néplap egyik újságírója, Joó Zsuzsa is részt vett a hetedikesek és nyolcadi­kosok számára megrendezett térségi történelemversenyen - persze nem versenyzőként, hanem zsűritagként. A tanul­mányi vetélkedést a Széchenyi körúti Sportiskolái Általános Iskola és AMI rendezte, a ver­senyre huszonhat háromtagú csapat nevezett be. A diákok nemcsak Szolnokról, hanem a környékbeli települések is­koláiból is érkeztek. Kiadónk ajándékcsomaggal jutalmazta a szerintünk legrátermettebb csapatot, a Szolnoki Kodály Zol­tán Ének-zenei Általános Iskola és NAMI 8./z osztályát. ■ ítélet: súlyos éveket kaptak első fokon ► Folytatás az 1. oldalról Az ügyész mindkét vádlottal szemben a büntetés súlyosbí­tása érdekében fellebbezett, illetve a másodrendű vádlott esetében a téves minősítés miatt is jogorvoslattal élt. No­ha a törvényszék megítélése szerint a vesztegetés színle­lése nem volt bizonyítható nála, az ügyész véleménye szerint a másodrendű vádlott is az első rendűvel azonos minősített bűncselekményt követte el. A vádlottak és védőik felmentés érdekében fellebbeztek, így az ügyben a Szegedi ítélőtábla fog jogerős döntést hozni. ■ M. G. v

Next

/
Thumbnails
Contents