Új Néplap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-20 / 67. szám

2015. MÁRCIUS 20., PENTEK SPORT 15 Országos gátőrrutást rendeznek a megyeszékhelyen „Kórház” a város szélén röplabda A négy közé jutásért játszik a bajnokságban a Jászberényi RK Az alapszakasz győztesét, a Paks gárdáját fogadja az Olaj szabadidősport „Fuss az árnál sebesebben” jeligére or­szágos gátőrfutást rendeznek vasárnap hazánk tizenkét tele­pülésén, köztük Szolnokon is. A rajt 10 órakor lesz a Tiszai hajósok terén, a helyi szervező, a Szolnoki Sportcentrum Non­profit Kft. tájékoztatása szerint a futók a Tiszai hajósok tere- ' Tiszaparti sétány-Tisza-híd-Ti- szaliget-Tiszavirág gyaloghíd útirányon keresztül mintegy 2500 métert tesznek meg, mire a célba érnek, a nem verseny- jellegű eseményen, ami szerve­sen kapcsolódik a Víz Világnap országos eseményeihez. A nem túl megerőltető fizikai erő­próbára ingyenes a nevezés, de előzetes regisztráció szük­séges, amit vasárnap 9.45-ig a helyszínen is megtehetnek az indulni vágyók. ■ Elfogytak az angol csapatok a BL mezőnyéből labdarúgás Szerda este óta már csak nyolc csapat érintett a Bajnokok Ligájában, köztük van három spanyol, két francia és egy-egy német, olasz és por­tugál együttes reménykedhet a legrangosabb európai trófea ) elhódításában. Visszatérve a szerda esti visszavágókra az Arsenal és a Chelsea után harmadik angol együttes, a Manchester City is búcsúzott a sorozattól, miután a hazai 2-1-es vereség után, ezúttal 1-0-ra kapott ki a Barce­lona otthonában. A másik pár­ban a két éve döntős Dortmund hiába fogadkozott, hogy a tori­nói 1-2-es eredmény után meg­fordítja a párharcot, a Juventus sima 3-0-as győzelemmel masí- j rozott a negyeddöntőbe. A negyeddöntő mezőnye: Atlé- tico Madrid, Barcelona, Bayern München, Juventus, Monaco, Paris SG, Porto, Real Madrid (címvédő) A negyedöntő pá­rosítását ma délben készítik el Nyonban, a sorsoláson nem lesz kiemelés, bármelyik csa­pat bármelyikkel párba ke­rülhet. A párharcok időpontjai: április 14-15., illetve április 21-22. ■ V. CS. A jászberényi hölgyek nagyon fogadkoznak, hogy a negyeddöntős párharcban megnehezítik az alapszakasz-második gödöllőiek dolgát Egy hónapos szünet után a hét végén folytatódik az élvonalbeli női röplabdabaj­nokság. Az újonc Jászberé­nyi RK együttese a Magyar Kupa-döntős Gödöllő ellen lép pályára a negyeddöntő páros csatájában. Géléi József Bár újoncként kezdte a 2014- 15-ös élvonalbeli bajnoki idényt a Jászberényi RK női röplabda csapata, a kék-fehér együttes nem titkoltan a me­zőny első felét célozta meg. Hogy nem légből kapott ró­zsaszínű álom volt a vezetők célkitűzése bizonyítja, az egy hónappal ezelőtt véget ért alap­szakaszt a felsőházi tagságot érő hetedik helyen zárta a JRK. Az elvárást tehát már teljesítet­te a gárda, ám aki ismeri Deme Gábor vezetőedzőt tudja, min­dig is maximalista tanítványa­ival szemben, azaz pillanatnyi lazítást sem enged meg lányai­nak egy még nagyobb bravúr érdekében.- A szezon előtt úgy gondol­tam, ha jó szereplésünkhöz egy adag szerencse is párosul, talán a negyedik, ötödik helyet megcsíphetjük az alapszakasz végén, s akkor bármi megtör­ténhet a negyeddöntőben - vé­lekedett a mindezidáig eltitkolt tervről a szakvezető. - Sajnos a keresztbeverésekből nem jól jöttünk ki, így hetedik helye­zettként a másodikkal, a bajno­ki címről álmodozó Gödöllővel találkozunk a negyeddöntő két győzelemig tartó sorozatában. A párharc esélyese egyér­telműen a februárban Magyar Kupa-döntőt játszó Pest megyei alakulat. Különösen annak fé­nyében, hogy a jászberényiek otthonában, a Bercsényi Sport- csarnokban akár kitehetnék a „Kórház a város szélén” feliratot.- Hát mit mondjak, Fortuna nem fogadott a kegyeibe min­ket, alaposan megfogyatkozott keretünk - felelte érdeklődé­sünkre egy nagy sóhaj kísé­retében Deme Gábor. - Már az mélyütésként hatott, mikor egyik legjobb játékosunk, Iva- na Gardovic az alapszakasz hajrában keresztszalag-sza- kadást szenvedett. A bosnyák légiós bal térdét kedden műtöt­ték meg a fővárosban, s bár jól sikerült az operáció, felépülése így is 6-8 hónapig eltart. Azóta tovább üldöz minket a balsors: két hete Kriegel Zsófia is térd­sérülést szenvedett, egyelőre nem tud edzeni, Pető Tamara napokig lázas beteg volt, ráadá­sul családi gyász miatt lelkileg Még nem tettek le a bravúrról AMENNYIBEN ÉRVÉNYESÜL a papírforma, s a Gödöllő ellen alulmarad a Jászberény, a foly­tatásban az 5-8. helyért rende­zendő összecsapásokon léphet pályára. Első körben a Békés- csaba-Nyíregyháza párharc vesztese lesz az ellenfél.- a sorozat április 11-12-én kez­dődik, addigra Ivana Gardovic kivételével ismét teljes lehet a kere­tünk - vélekedett Deme Gábor. - Márpedig hiszem, összeállításunk­ban bárkivel partiban lehetünk, azaz nem tettünk le a bravúrt je­lentő 5-6. hely megszerzéséről. A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA: Vasas-Kaposvár, Gödöllő-Jász- berény, Békéscsaba-Nyíregyhá- za, Aluprof TF-Újpest. is rossz állapotba került. A hét végi felkészülési találkozón az­tán elvesztettük meghatározó centerünket, Bojana Tesevicet, aki részleges combizomszaka- dást szenvedett. Hogy azért nem szabad le­írni a jászberényi együttest bizonyítja, az alapszakaszt ne­gyedik helyen záró Aluprof TF csapata ellen látványos, izgal­mas összecsapáson így is csak 3:2-es vereséget szenvedett a napokban a JRK.- Vérmes reményeink nem lehetnek a Gödöllő ellen, egye­lőre a sebeinket nyalogatjuk. A meghatározó játékosok ki­esése után ismét előtérbe ke­rülnek a régi motorosok, Lász­ló Rita, Fényes Zsanett már nem egyszer bizonyította, a nehéz pillanatokban is számít­hatok rájuk. Hogy ez mire lesz elég, majd kiderül. A negyeddöntő első össze­csapását március 22-én, va­sárnap 18 órától rendezik Gö­döllőn. A visszavágóra 27-én, pénteken este fél héttől kerül sor, majd amennyiben szükség lesz rá, április 5-én, vasárnap ismét farkasszemet néz a két együttes a Pest megyei alaku­lat otthonában. kosárlabda Hidegrázós for­dulón van túl mindkét csa­pat. Az Olaj biztosan vezetett Kecskeméten, mégis izgulnia kellett a végén. Mégha az 55- 56-os végeredményt egy utolsó másodperces triplával kozme­tikázta egypontos vereséggé a KTE. A paksiak még ennél is rosszabbul jártak, hiszen attól a Soprontól kaptak ki hazai pályán, amely azt megelőzően zsinórban öt meccsét veszítette el. Kétségtelen, hogy a honosí­tott center, Jarrod Jones szalag- szakadása miatt jelentősen meggyengült a Paks a palán- kok alatt, erre még egy lapáttal rátett Tóth Ádám sérülése. Előbbi biztosan, utóbbi való­színűleg nem fog játszani ma este. A harmadik paksi sérült, Wise hiánya aligha ilyen ko­moly érvágás. A vendégek te­hát a festékben lesznek igazán sebezhetők, ráadásul kedden távolról is pocsékul dobtak. Hogy optimális szerkezetben mire képesek, azt az Olaj-já­tékosok szurkolóikkal együtt megtapasztálták a Magyar Kupa elődöntőjében. Vagyis minden a szolnoki győzelem mellett szól. Még akkor is, ha esetleg Milosevics továbbra sem játszhat. ■ A paksiak tehát a festék­ben lesznek igazán sebez­hetők, ráadásul kedden tá­volról is pocsékul dobtak.- Tudjuk, hogy vannak sérült­jeik, de ezzel nem foglalko­zunk- utalt “kollégái” hiányára Báder Márton, a szolnoki csa­patkapitány.- Legutóbbi mécs­esünkön, a kupa-elődöntőben meggyőzően nyertünk ellenük, szeretnénk most is így játszani. És természetesen győzni. Ha sikerül nyernünk, akkor szerin­tem igen komoly lépést teszünk az első hely felé. A ma 18 órakor kezdődő Olaj- Atom a februári kupameccs után újabb alkalom arra, hogy beárazza a magyar bajnokságot az Adria Ligához képest is. Hi­szen a Paks meggyőzően nyerte az alapszakaszt, míg a Szolnok a délszláv liga középcsapatainak egyike. Amelynek vasárnap int búcsút a csapat, hiszen a 26. for­dulóban a már az első négybe jutott Cedevita Zagreb lesz az ellenfele hazai pályán. ■ Az elkövetkező hetvenkét óra tervezett sportműsora labdarúgás A hét végén négy összecsapással kezdődik meg a megyei harmadosztályú bajnokság tavaszi idénye PÉNTEK Kosárlabda. Férfi NB I., kö­zépszakasz, felsőház: Szolnoki Olaj KK-Atomerőmű, 18. Euró­pai Ifjúsági Liga, U14-es torna, Szolnoki Tiszavirág Aréna, 10 Labdarúgás. OTPBank Liga: FC Paks-Haladás VSE, (Sportl) 19. NB II: Vasas-Kaposvár (Du­na Tv), 15.30. SZOMBAT Kézilabda. Férfi NB I/B: Al- győ-Törökszentmiklós, 17. Fér­fi NB II: Mezőtúr-Kiskunfél- egyháza, 13. Hajdúszoboszló- Kunszentmárton, 16. Székács KE-Kiskunmajsa, 18. Kosárlabda. Férfi NB L, kö­zépszakasz, alsóház: MAFC- Jászberény, 16. felsőház: Kapos­vár-Kecskemét, 18. Európai If­júsági Liga, U14-es torna, Szol­noki Tiszavirág Aréna, 9.30 Labdarúgás. OTPBank Liga: Puskás Akadémia-Videoton (Duna TV), 14. Kecskemét- Pécs, Pápa-Nyíregyháza, Du­naújváros-Győr (Sportl), 16. Honvéd-Újpest (Sportl) 18.30. NB II: Mezőkövesd-Szolnoki MÁV FC, 18. Cegléd-Siófok, Szeged-Csák vár, 15. Zala- egerszeg-Soroksár, 17. Sopron Szigetszentmiklós, Gyirmót- Békéscsaba, 18. NB III: Jászbe- rény-Kisvárda, 15. Megyei I. osztály: Jászapáti-Kisújszállás, Rákóczifalva-Kunhegyes, Já- noshida-Szajol, Fegyvernek- Tiszafüred, Törökszentmiklós­A megyei I. osztályú bajnokságban a Rákóczifalva (balra) a Kunhegyest fogadja, míg a listavevezető Tiszafüred Fegyverneken szerepel Karcag, Újszász-Martfű, 15. Megyei II. osztály: Mezőtúr-Ti- szapüspöki, Tiszaszentimre- Nagyiván, Tiszagyenda-Kun- szentmárton, Jászboldogháza- Jászladány, Tiszaföldvár-Jász- alsószentgyörgy, Tószeg-Zagy- varékas, 15. Megyei III. osztály: Kunmadaras-Kengyel, Beseny- szög-Jászszentandrás, Cserke- szőlő-Lurkó Focimánia, 15. Röplabda. Férfi NB I., ráját­szás: Szolnoki Főiskola RK-SI- Pécs, 17.30. Vízilabda. OB I: BVSC-Szol- noki Dózsa-Közgép, 17. OB I/B: Szolnok-Angyalföld, 11. VASÁRNAP Kézilabda. Női NB II: Túrke- ve-Szeged II., 14.00. Kosárlabda. Adria Liga. Szol­noki Olaj KK-Cedevita Zagreb, (SportM) 19. Európai Ifjúsági Liga, U14-es torna, Szolnoki Ti­szavirág Aréna, 9.00. Labdarúgás. OTPBank Li­ga: Ferencváros-MTK (Duna World Tv), 16.30. Debreceni VSC-Diósgyőri VTK (Sport2), 18.30. NB II: Balmazújváros- Ajka, 15. Megyei I. osztály: Jászárokszállás-Csépa, Jász- fényszaru-Túrkeve, 15. Megyei II. osztály: Szászberek-Cibak­háza, Jászkisér-Tiszajenő, 15. Megyei III. osztály: Tiszasző- lős-Kenderes, 15.00. Röplabda. Női NB L, negyed­döntő, 1. mérkőzés: Gödöllő- Jászberényi RK, 18.00. ■

Next

/
Thumbnails
Contents